Délmagyarország, 2007. november (97. évfolyam, 255-279. szám)
2007-11-28 / 277. szám
SZERDA, 2007. NOVEMBER 28. •AKTUÁLIS* 5 Puha sztrájk a Volánnál A Mars téren másfél óra pluszpihenőjük volt a buszoknak Fotó: Karnok Csaba Reggel fél ötkor kezdődött és hat óráig tartott tegnap hajnalban az autóbuszvezetők sztrájkja Csongrád megyében. Virágh István, a Közúti Közlekedési Szakszervezet megyei vezetőjének közlése szerint csaknem 200 helyközi és távolsági buszt érintett, közülük 90 egyáltalán nem indult el. Mintegy száztíz helyi járatos járműre a sofőrök felkötötték a kék szalagot a szolidaritás jeleként, a városi forgalomban dolgozók ugyanis a munkabeszüntetésben nem vettek részt. A sztrájkhoz több mint kétszáz buszvezető csatlakozott a Tisza Volánnál. A szegedi buszpályaudvar hajnalban üres volt, látszott, hogy az utasok készültek a sztrájkra. A forgalmi irodában viszont kedd este óta percenként megcsörrent a telefon, a diszpécserek egész éjszaka folyamatosan tájékoztatták az utasokat. Félreértésekre csak az adott okot, hogy míg a többi megyében reggel 7-ig, Csongrádban csak 6-ig tartott a sztrájk. Mező István, a Tisza Volán Zrt. közszolgáltatási divízióigazgatója azt mondta, a munkabeszüntetés fegyelmezetten zajlott. Az utasok az elégséges szolgáltatást megkapták, az első hajnali buszszal ugyanis mindenki elutazhatott a célállomásra. Hatkor rendben elindult az összes járat, és a késéseket délre mindenütt behozták. Hogy mennyire elkerülték az utasok a Mars téri autóbusz-pályaudvart tegnap, arra jó példa: a menetrend szerint 5.20-kor Budapestre induló expresszjárat a sztrájk lefújása után, 6-kor utasok nélkül vette célba a fővárost. F.K. További fotók a témáról: www.foto.delmagyar.hu Papíron nem bűzölög a holtág December elején készül el az ország leghosszabb Tisza-holtágának rehabilitációs terve, melyet a szegedi önkormányzat pályázati pénzen készíttetett el. Agyálaréti Holt-Tisza a papírokon már tiszta, a lakóknak „csak" a kivitelezésig kell kibírniuk. A gyálaréti kiskertekbe érkezőket nem üdvözlőtábla, hanem orrfacsaró bűz fogadja évtizedek óta. A kellemetlen szag forrása: a Holt-Tisza. - A város tisztítatlan szennyvize hosszú éveken át a Tisza holtágába ömlött, amelynek következtében a mederben egy-másfél, néhol két méter mély iszapréteg alakult ki. Ez kedvezett a baktériumoknak. A kialakult állapotot konzerválta, hogy a közeli, üvegházas növénytermesztéssel foglalkozó cég termálvize is ide jutott - magyarázza Fekete Endre, az Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság környezetvédelmi osztályvezetője. Szeged az Atiköviziggel együttműködve, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium pályázatának segítségével készíti el a gyálaréti Holt-Tisza északi részére vonatkozó rehabilitációs tervet. - Tavaly kezdtük el az előzetes vizsgálatokat. A dokumentumok idén tavasszal készültek el - folytatja Fekete Endre. A Szegedi Tudományegyetem biológusaival, illetve az Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőséggel is együttműködött az Atikövizig. A rehabilitáció vízjogi engedélyezési terve várhatóan december elejére lesz meg, ekkor lakossági fórumon mutatják be. Azt hogy ki, és mikor végzi majd a rehabilitációt eredményező munkát, az újabb közbeszerzési pályázaton dől el. BOBKÓ ANNA Az ÁNTSZ a Kígyón kívül másokat is bevonna a költséges munkába Több patikára hárul az éjszakai ügyelet Megbeszélést hívott össze holnapra az ANTSZ kistérségi tiszti gyógyszerésze a szegedi patikai ügyeletek újraelosztásáról. Az új rendszerben a Kígyón kívül más gyógyszertáraknak is fel kell vállalniuk az éjszakai ügyelet terheit. MUNKATÁRSUNKTÓL Több szegedi belvárosi patika kapott meghívót a kistérségi tiszti gyógyszerésztől egy holnap délelőtti megbeszélésre. A találkozó témája a szegedi gyógyszertári ügyeletek újraelosztása: a közeljövőben a belvárosi Kígyó patikán kívül más gyógyszertárakat is kötelezhet az ANTSZ éjszakai ügyeletre. Erre egy szeptemberi törvénymódosítás ad lehetőséget, mely szerint az ügyeleti munkát arányosan kell megosztani a települési patikák között. - Egyeztetést tartunk az ügyeletről csütörtökön. Ötleteket és véleményeket szeretnék meghallgatni arról/hogyan lehetne változtatni a jelenlegi rendszeren - mondta el Boros Péter kistérségi tiszti gyógyszerész. Hozzátette: mivel több évtizedes gyakorlatot módosítanának, a holnapi megbeszélés csak az egyeztetési folyamat első lépcsője, döntések egyelőre nem várhatók. De minden bizonnyal azoknak a gyógyszertáraknak kell majd éjszakai ügyeletet vállalni, amelyek a szegedi orvosi ügyeletek közelében működnek. Jelenleg a klinikák, a Szilágyi utcai felnőtt- és gyermekorvosi ügyelet, valamint a II. kórház ad a városban valamilyen orvosi ügyeletet. A szakember szerint nem lenne célszerű bevonni a külső városrészek - például Dorozsma vagy Újszeged - patikáit, mert ezeket éjszaka nehéz elérni. Boros Péter nem árulta el, hány patika képviselőjét hívták meg; úgy tudjuk, tizenkét gyógyszertár vezetőjét várják megbeszélésre. - Az éjszakai ügyelet, bár szükség van rá, terhet és költséget jelent. Csak pár ember csenget be este tíz után, a költség pedig ugyanakkora mint nappal - tudtuk meg Zolnay Krisztától, az évtizedeken át állandó ügyeletesként működű Kígyó patika vezetőjétől. Szerinte most a szokásjog alapján sújtják a Kígyót ezzel a teherrel. Csak az éjszakai ügyeletek miatt plusz két fő diplomás gyógyszerészt kell alkalmazniuk, az éjszakás ugyanis nem dolgozhat másnap. Hétfőtől Péntekig 7.30-18.00 Szombat 8.00-12.00 W/^.KteYÓ" ("KTtterUr KUu*« t*, 3 Hamarosan táblát kell cserélni minden patikában. A Kígyó az újraelosztás miatt elveszti örökös éjszakai ügyeleti posztját Fotó: Miskolczi Róbert Képviselői adomány Egyhavi képviselői tiszteletdíját ajánlotta fel a felújításra szoruló Deák Ferenc utcai óvodának Bakai Csaba, az Együtt Szegedért Egyesület elnöke. A 70 ezer forintos összeget az óvoda szülői munkaközösségének adja át - jelentette be tegnap sajtótájékoztatón, amelyet egyesülete az MDF-fel közösen tartott. Az MDF azt kéri a városvezetéstől, hogy vizsgálják felül az óvodarendszert, hogy az megfeleljen a demográfiai igényeknek és az uniós előírásoknak is. A Fidesz- és a KDNP-frakció tegnap iras i rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezte. Nincs elég kőműves, géplakatos, hegesztő a régióban - Sokan külföldre mennek Szakikra márpedig mindig szükség lesz Nemcsak diplomásokra, hanem képzett géplakatosokra, ácsokra, kőművesekre is szükség van - vélekednek a Szeged-Móravárosi Szakközép- és Szakiskola általunk megkérdezett tanulói. Hiányszakmákat tanulnak - mégis lehet, hogy csak külföldön boldogulnak majd. - Másfél-két éve dolgozom hegesztők mellett. Azért választottam ezt a szakmát, mert nyolc éve nem indult ilyen csoport az iskolában, nagyon keresik a hegesztőket - meséli Hegyi Gergely, a Szeged-Móravárosi Szakközép- és Szakiskola 17 éves tanulója. A 22 esztendős Zsemberi Attila és Farkas Krisztián ácsnak tanul. Ezt a szakmát 6 éve nem tanították az iskolában - kevés a végzett szakember. Egy októberi felmérés szerint a dél-alföldi régióban nincs elég kőműves, fémforgácsoló, géplakatos, hegesztő sem. Hiányszakmákat tanuló fiatalokkal beszélgettünk a móravárosi középiskolában, hogy megtudjuk, milyen kilátásokkal lépnek ki a munkaerőpiacra. Feketű Béla, az iskola igazgatója megerősíti: vannak olyan szakmák, melyekből évek óta nem indult osztály, mert a minimális nyolcnál is kevesebben jelentkeztek. Hozzáteszi azonban: az utóbbi években elindult egy pozitív folyamat, a fiatalok kezdenek a hiányszakmák iránt érdeklődni. - A MÁV a Tisza Volán várja a géplakatosokat, kevés van belőlük: el tudok majd helyezkedni - jósolja a húszéves Bódi Péter, aki egy-egy hetet tölt az iskolában, illetve a MA V-telepen, gyakorlaton. Juhász Sándornak is van kitől tanulnia az alapokat: a 17 éves kőművestanonc apja és bátyja is szakmabeli. - Szeretek a terepen lenni, ahol először nincs semmi, a munkám nyomán pedig épület magasodik indokolja választását. - Pontos és tiszta munkával sokat el lehet érni, azt szerintem jól meg is fizetik. Ha nem itthon, akkor külföldön - mondja Zsemberi Attila. Van összehasonlítási alapja: három hetet töltött Németországban egy szakmai továbbképzésen. - Amin mi itt egy hónapig dolgozunk, ők egy hét alatt elkészítik. Gyorsaságra, pontosságra mennek, a munkafolyamatokat teljesen gépesítették - sorolja a különbségeket Farkas Krisztián. Az általunk megkérdezettek mindegyike szívesen dolgozna külföldön: a legtöbben Németországban, de akad, aki Dubaiban is szerencsét próbálna. - Itthon nem fizetik meg a szakmunkásokat - panaGyakorlati óra a móravárosi középiskolában Fotó: Karnok Csaba szólják. Egy géplakatos nálunk 100 ezer forintot keres, külföldön a dupláját. Az ácsoknál ugyancsak kétszeres a szorzó. Azok is sokat ártanak, akik felkészületlenek, hibáznak, rontják a szakma becsületét. - Az iskolában csak az alapokat kapjuk meg - vélekedik Gergely, Krisztián pedig kiegészíti: ha látszik az emberen az igyekezet, feljebb léphet a ranglétrán, nehezebb feladatokat kaphat, tapasztalatot szerezhet. Szerintük a mindennapokban bebizonyosodik: nemcsak felkészült diplomásokra, jó szakemberekre is szükség van. R. TÓTH GÁBOR JOBB A GYENGE DIPLOMÁNÁL - Jól jár az, aki gépipari szakmát választ, esetleg lakatosnak, bádogosnak, asztalosnak, péknek tanul. Többre jut, mint egy gyenge főiskolai diplomával - fogalmaz Nagy Ágnes, a Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ igazgatója. Egyetért vele Vikor Gábor építőipari vállalkozó is. - Sajnos tíz fiatalbél legfeljebb egy számít jé szakembernek. A mai fiatalok ódzkodnak attól, hogy koszosak legyenek, Inkább szép ruhákban járkálnának. A 10-12 évesek még csak-csak érdeklődnek a szakma iránt, bár az ő kérdeseik Is kimerülnek annyiban, hogy nehéz-e a tégla - osztja meg velünk tapasztalatait Vikor Gábor. , További totók a témáról: * lf§3fÁ-# www.foto.dclmagyar.hu HÍREK BALESET DOCNAL Sándorfalva és Dóc között tegnap este 7 órakor két autó ütközött, a balesetben hárman sérültek meg súlyosan. Az utat a helyszínelés idején két óra hosszára teljes szélességében lezárták. Információink szerint egy Lada áttért a menetrend szerinti bal oldalra, ahol frontálisan ütközött egy szemből érkező Forddal. SZEMKÖZT PISTRUILÁSZLÓVAL Szerda esténként látható a Szegedi Városi Televízió és a Délmagyarország közös műsora, a Szemközt. Ma este fél 8-tól Pistrui Lászlót, a Pick Szeged férfi kézilabdacsapatának elnökségi tagját, a főszponzor Szeviép Zrt. képviselőjét Márok Tamás és Oláh Zoltán a keddi sorsolás után többek között az együttes BL-esélyeiről faggatja. DARÁZS ÉS SEJBEN PESTEN A Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete szervezésében két szegedi képzőművész, Darázs József és Sejben Lajos munkáiból nyílik kiállítás ma 17 órakor a budapesti Duna Galériában (XIII. kerület, Pannónia utca 95.). A december 16-áig, hétfő kivételével naponta 10-18 óráig látható tárlatot Hemrik László'művészeti író nyitja meg. ÖRDÖGH SZILVESZTER BÚCSÚZTATÁSA Budapesten, a Farkasréti temető Makovecz Termeben pénteken 14.15-től búcsúztatják a szegedi születésű József Attila-díjas írót, Ördögh Szilvesztert, a Tekintet folyóirat főszerkesztőjét, a Duna Televízió kuratóriumának elnökségi tagját, aki 59 éves korában november 16-án hunyt el a fővárosban.