Délmagyarország, 2007. november (97. évfolyam, 255-279. szám)
2007-11-26 / 275. szám
HÉTFŐ, 2007. NOVEMBER 26. • AKTUÁLIS" 5 BALÁSTYA HÚSZ TONNÁJA • Balástya Is hasonló helyzetben van, mint Mindszent. Vagyis a község önkormányzatához sem érkezett semmiféle hivatalos papír szemétügy kapcsán. A húsz'tonna német hulladékot befogadó balástyai szeméttelepet is bezárták, és a bálákat se vitte el onnan senki. Folytatódik a Deák utcai óvoda ügye A szegedi SZDSZ-frakció nyílt levélben azt javasolja Botka László polgármesternek, hogy a Deák Ferenc utcai óvoda a nevelési év végéig működjön. A háromtagú MDF-frakció a Fidesszel közösen ma délig intézkedésre kéri a polgármestert. A jegyző közölte: az óvoda jogi értelemben óvoda maradt, sorsáról egy következő közgyűlés dönthet. A befektetők már 800 milliót is megadnának az egykori ispotály épületéért Wellnessközpont lehet a szegedi l-es kórházból MUNKATÁRSUNKTÓL A szegedi közgyűlés SZDSZ-frakciója nevében Nagy Sándor alpolgármester, valamint a szegedi szabad demokrata országgyűlési képviselő, Sándor Klára arra kérte a polgármestert, hogy járjon el az Óvodák Igazgatóságánál: a Deák Ferenc utcai óvoda a nevelési év végéig működjön az eddigi rend szerint. A legutóbbi közgyűlésen a képviselők többsége - köztük az SZDSZ-frakció - megszavazta az óvoda elköltöztetését. Az intézmény sorsáról döntő ülésen Nagy Sándor is igennel voksolt. - Az élet felülírta korábbi döntésünket - válaszolta lapunknak az alpolgármester. Mint mondta: meghallgatták a szülök érveit, valamint azt is figyelembe vették, hogy az ÁNTSZ levele nem az óvoda azonnali bezárására szólít fel. Ezért javasolják az óvoda továbbműködtetését. Ugyanebben az ügyben tegnap a Fidesz-KDNP- és az MDF-frakció közös közleményt adott ki, amely szerint tekintettel arra, hogy a hatfős SZDSZ-frakció is síkra szállt az óvoda továbbműködtetése mellett, a bezárás szándékával kisebbségbe kerültek a szocialisták a- közgyűlésben. Ezért „elvárják", hogy a polgármester ma délig jelentse be „az óvoda további működésére nézve kedvező intézkedést". - Több nyilatkozatban megjelent, hogy a város bezáratta az óvodát. Ez nem igaz. A Deák Ferenc utcában továbbra is óvodai telephely működik, vagyis az óvoda jogilag óvoda maradt. Az ÁNTSZ kilencpontos listája miatt az Óvodák Igazgatósága úgy döntött, hogy máshová kell vinni a gyerekeket. Későbbi közgyűlési döntés függvénye, hogy a város megtartja vagy bezárja az óvodát - nyilatkozta lapunknak Mózes Ervin, Szeged jegyzője. Hozzátette: az ANTSZ által balesetveszélyesnek minősített fűtés csak egy a kilenc hibapont közül. Hetedhét Országból: Szeged a fővárosban MUNKATÁRSUNKTÓL Rendezvények sokaságával, kulturális életének keresztmetszetével mutatkozott be tegnap Szeged a budapesti Művészetek Palotájában. A Hetedhét Ország című programsorozat minden hónap utolsó vasárnapján más-más várost lát vendégül, tegnap Szeged volt soron. A cifra palotában többek között modern és formációs táncot láthatott a közönség az X-Treme Táncstúdió előadásában, fellépett a Peter&Pan, a TEMI Szeged Táncegyüttes, a Szegedi Ének-Koboz Műhely, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem kórusa. Volt blockflöteduó, a SZTE Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakközépiskola növendékei klasszikus gitárbemutatót tartottak, Vajda Júlia operaénekes és Blahó Attila dzsesszdalokat adott elő. De volt néptánc- és népdaltanulás, logikai, kézműves és rádiós műhely. Bemutatkozott a Kövér Béla Bábszínház, a Százszorszép Gyermekház, a kiállítások között pedig volt szíjgyártó, gyékényes és fazekas, Szegedet és térségét reprezentáló turisztikai tárlat, fotókiállítás Szeged képekben címmel, valamint a Reök-palota és a dóm mozaikkirakása Göblyös Róbert képzőművész, művészettörténész vezetésével. Megjelentek Szeged világversenyeken diadalmaskodó sportolói: Lékó Péter 15 asztalos szimultán sakkjátékot vezetett, szurkolói találkozhattak Vajda Attila Európa- és világbajnok kenussal, olimpiai bronzérmes sportolóval, aki élménybeszámolóval,, hajóbemutatóval várta a közönséget. A rendezvény műsorvezetője Kancsár József színművész, a Szegedi Pinceszínház igazgatója, vendége pedig Solymos László, a város alpolgármestere volt. BALESET BORDÁNYNÁL Súlyos sérüléssel járó közlekedési baleset történt szombaton délután Bordány közelében. Egy Renault haladt Bordány felől Dorozsma irányába, egy kanyarból kijőve sodródni kezdett és a 28 esztendős vezető elveszítette uralmát járműve felett: a bal oldalban lévő ház beton kerítésoszlopának, majd pedig fának ütközött. Az üllési férfit a tűzoltók szabadították ki a roncsból, a mentőszolgálat súlyos-életveszélyes sérüléssel szállította Szegedre. A helyszínelés ideje alatt az érintett útszakaszon teljes útzár volt érvényben, a baleset körülményeit a Szegedi Rendőrkapitányság vizsgálja. VAJDA JÚLIA JAZZKONCERTJE A Szegedi Nemzeti Színház magánénekese, Vajda Júlia Liszt-díjas szoprán ad rendhagyó koncertet Blaho Attila jazz-zongoristával hétfőn 19 órakor a Szegedi Tudományegyetem Kulturális Irodája szervezésében a Dugonics téri aulában. Információink szerint számos befektető érdeklődik a szegedi l-es kórház megvásárlása iránt. Az ingatlan azért került eladósorba, mert az egészségügyi integráció következtében a feladatellátáshoz nincs rá szükség. Abefolyó pénzből folytatni lehetne a szegedi betegellátás egyelőre megakadt egységesítését. MUNKATÁRSUNKTÓL Hamarosan elkelhet a szegedi l-es kórház Kossuth Lajos sugárúti épülete, információnk szerint ugyanis számos befektető érdeklődik a szakértők által 750 millió forintra becsült ingatlan iránt. Mint lapunkban korábban megírtuk, a szegedi egészségügyi integráció részeként az egyetem kezelésébe került a korábban városi fenntartású kórház és a rendelőintézet - az ingatlanvagyon azonban továbbra is az önkormányzaté. A város és az egyetem közti szerződés értelmében az önkormányzat kötelezettséget vállalt: ha az SZTE-nek nincs szüksége a feladatellátáshoz valamely, a város által átadott ingatlanra, akkor azt eladja a tulajdonos önkormányzat, és a kapott pénzt átutalja az egyetemnek. A tervezet szerint eladósorba kerülhetne az l-es kórház mellett a Vasas Szent Péter utcai II. rendelőintézet is ezt azonban, úgy tudjuk, nem kívánják eladni, mert enélkül nem férnének el a szegedi szakrendelések. Információnk szerint az l-es kórház épületében a befektetők magas szintű szolgáltatást nyújtó szállodát és gyógyvizes wellnessközpontot terveznek kialakítani. Az épület masszív falai jól bírták az elmúlt század megpróbáltatásait, a belső részeket azonban teljes egészében fel kell újítani, ki kell cserélni. Am a befektetők kedvét ez sem vette el: a hí; rek szerint az épület tulajdonjogára való licitálás már 800 millió körül jár. Szakértők úgy vélik, a könnyen megközelíthető, belvárosi, több mint egyhektáros ősparkkal körbevett ingatlanba azért is megéri beruházni, mert az az Anna-kúttól légvonalban mindössze 200 méterre van. így a wellness-szolgáltatáshoz szükséges gyógyvizet viszonylag olcsón az épületbe lehetne vezetni. Az ingatlan eladásából származó pénzre Autós demonstráció a Temesvári körúton Egyelőre nem lehet tudni, mikor viszik el megyénkből a hulladékot A nyomozás lezárult - a német szemét maradt KÖZEL A KÉTSZÁZHOZ Az épületért kapott pénzen az integrációt folytatják Fotó: Frank Yvette Uj Az l-es kórház közel kétszáz éves épületét eredetileg ispotálynak szánták, ahol szegényeket gyógyítanak. Pozsonyi Ignácz, gazdag szegedi polgár felajánlásából sikerült felépíteni 1803-tól 1829-ig, több ütemben. Bár még nem volt készen teljesen, a gyógyítást már az 1820-as években elkezdték benne. 1838-ban kórházzá, 1859-ben közkérházzá minősítették, és többször bővítették. Teljesen csak egyszer, a 20. század elején újították fel. óriási szükség lenne az integráció folytatásához, a'szaktárca ugyanis elutasította az ennek lebonyolításához kért 300 milliós állami támogatást. A betegeket egyelőre továbbra is ellátják az l-es kórházban, forrásaink szerit a leginkább optimális esetben is csak jövő márciusra üríthető ki az épület. Ehhez - Pál Attila, a klinikai központ elnökének korábbi tervei szerint - előbb a Il-es kórház októbertől kiürült szülészeti osztályára költöztetnék az l-es kórház belgyógyászatát, a Vasas Szent Péter utcába pedig a Kossuth Lajos sugárúti ambulanciákat. A reumatológiai osztály az I. belgyógyászati klinikán működő dialízisosztály helyére kerülne. A mindszenti jegyzőtől, Hevesi Tamástól megtudtuk, hogy a polgármesteri hivatal még semmiféle hivatalos értesítést nem kapott a német szemét ügyében. Az azóta bezárt Mihási úti hulladéklerakóban mind a mai napig ott van a 24 bála. Több településen viszont már elkezdték a hulladék visszaszállítását a feladóknak. K.T. Lezárult a német importhulladék miatt tizenkilenc gyanúsított ellen indított nyomozás, a rendőrség az ügyet átadta az ügyészségnek. Tavaly hűsz magyarországi helyszínre, köztük két Csongrád megyei település közelébe összesen négyezer tonna szemetet szállítottak. A mindszenti és a balástyai önkormányzat még hivatalos értesítést nem kapott, a bálákat sem vitték el tőlük. tizenkilenc gyanúsítottat hallgatott ki. A lefoglalt számlák, szállítólevelek és okmányok alapján kiderült, négy németországi társaságtól, illetve magánszemélyektől érkezett hulladékfuvar hazánkba. A szállításban pedig négy magyar gazdasági társaság volt érdekelt. A kihallgatások során az is kiderült, hogy zömmel két férfi közreműködésével jutott az országba a szemét. A gyanúsítottak azt vallották, hogy az ő megbízásukból szervezték a fuvarokat, kerestek lerakóhelyeket. A rendőrök a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése, magán- és közokirat-hamisítás miatt vádemelési javaslattal küldték tovább az ügyet a kecskeméti ügyészségre. Ismét demonstrációt tartott szombaton délelőtt az a csoport, amelynek tagjai a kormány ellen már számtalanszor tüntettek Szegeden. A Ttmesvári körúton a Szegedi Biológiai Központ épülete előtt egy tucat gépkocsi parkolt le, de nem okoztak fennakadást a forgalomban. A demonstrálók egy éve, havonta egy alkalommal tüntetnek. Szombaton is kormány- és Gyurcsány-ellenes rigmusokat hangoztatott a körülbelül hűsz tiltakozó . Fotó: Frank Yvette A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság a kiskunmajsai önkormányzat feljelentése alapján tavaly december elején nyomozást indított a Magyarországra illegálisan érkezett importszemét ügyében. Ugyanis tavaly júliustól decemberig öszszesen négyezer tonna, főleg háztartási és elektronikai hulladékot hoztak be kamionszám két német tartományból, Bajorországból és Baden-Württenbergből. Elsősorban Bács-Kiskun és Pest megyei településekre, összesen tizennyolc helyre jutott a szemétből, Mindszent és Balástya is kapott belőle. A kisvárosba tíz, a községbe pedig húsz tonna érkezett. A nyomozás során a rendőrség