Délmagyarország, 2007. november (97. évfolyam, 255-279. szám)

2007-11-02 / 255. szám

PÉNTEK, 2007. NOVEMBER 2. • AKTUÁLIS* 5 Kancsár Tímea, lapunk és Márok Tamás, a VTV munkatársa a cukrászda pénztáránál újabb problé­mával küzdött meg Fotó: Káinok Csaba A vakok és gyengén látók vi­lágába kalandozhattak azok az ismert szegedi művészek, újság­írók és rádiósok, akik bekötött szemmel és fehér bot segítsé­gével sétáltak végig a Kárász utcán. Betértek egy kávéra és süteményre az egyik cukrász­dába, ahol tapasztalhatták, mi­lyen érzés látás nélkül boldo­gulni a hétköznapokban. Szemünk világa nélkül negyven perc is sok. A sötétben botorkálva, megértjük, rá vagyunk utalva em­bertársainkra. Bíznunk kell ben­nük, hogy segítségünkre sietnek, ha kell. A kiszolgáltatottság érzé­sével szegedi művészek, újságírók, tévések és rádiósok, hacsak rövid időre is, önként néztek szembe az Arny alatt kiállításhoz kötődő sé­tán, szerda délután a Kárász utcán. A felvonuláson bekötötték a jelen­lévők szemét, és páronként kaptak egy olyan fehér botot, amilyet a va­kok és a látássérültek is használ­nak. Két látó és két vak résztvevő ARNY ALATT A Kárász utcai sétát követően a rendezők interaktív kalandozásra hívták a résztvevőket és a Szegedi Kortárs Balett táncosait. Az Árny alatt című tár­lat, egy Bajza utcai pincében december nyolcadikáig látogatható. A kiállí­tás termeiben koromsötét volt, így a bevezetett vendégek csupán a többi érzékszervükre és a kísérők segítségére támaszkodhattak. A sétán, több helyszínen - erdőben, réten, vizes élőhelyen - barangolhattak a látogatók, felfedezhették a városi utcát és egy lakás belsejét is. Pataki András azt is elmondta, szívesen vállalják a hasonló felkéréseket, mivel idén a jótékony­kodást tűzte ki legfőbb céljául a balettegyüttes. Részvételükkel, november harmadikán mutatják be először Szegeden a Hattyúk tava gyermekváltoza­tát. A mesebalettet rászoruló és beteg gyermekek tekinthetik meg. segítségével tájékozódtak a sétáló­utcán, és a cukrászdában tapasz­talhatták, milyen kiszolgálásban részesül látássérült embertársuk. - Egy kedves barátom megva­kult. Sokat voltam a közelében, és segítettem neki, de eddig el sem tudtam képzelni, milyen ne­héz az élete. Nem gondolunk bele igazán, velünk is bármikor tör­ténhet hasonló tragédia, ezért szerintem nem árt megélni és szembesülni ezen fogyatékosság velejáróival. A séta alatt végig biztonságban éreztem magam, a villamos és a trolik zajából, illet­ve az autók robogásából körülbe­lül sejtettem, éppen hol vagyunk. A lábunk alá vettük az utcán vé­gigvezető vízelvezető rácsát, és próbáltunk egyenesen haladni ­érzékéltette velünk tapasztalatait Márok Tamás, a VTV szerkesztő­je, aki azt is elmondta, a cukrász­dában töltött idő alatt sokkal erő­teljesebben érezte a sütemények és a kávé illatát, mint máskor. - Át szerettem volna élni, mi­lyen a szemünk világa nélkül lé­tezni. Nekünk, látóknak fogal­munk sincs, mi az a pluszener­gia, amivel a vakok és gyengén lá­tók rendelkeznek mondta Pata­ki András, a Szegedi Kortárs Ba­lett igazgatója. Véleménye sze­rint hiába lettek részesei rövid időre a vakok életének, ez nem ugyanaz az érzés, hiszen ő bármi­kor levehette volna a szemkötőt. Szilágyi Annamária színésznő is jól érezte magát, lanik László színművésszel, és a vak fiúk tár­saságában sokat mókáztak. - Mindannyian bújócskáztunk már bekötött szemmel a sötétben, de a vak lét meggyőződésem sze­rint teljesen más. Többen segítet­tük egymást. Ha ugyanezt egyedül csináltuk volna végig, sokkal több akadályba ütköztünk volna ­mondta a színésznő. Janik László jól boldogult, annak ellenére, hogy néha megijedt, amikor elvesztette a támpontokat. Sokféle érzelem kavargott benne, de véleménye szerint a vakságban a magány le­het a legrémisztőbb. A program főszervezője, Elekes Zoltán el­mondta: reményei szerint az is­mert emberek bekötött szemmel sétálása, ha csak egy pillanatra is, felhívja a figyelmet a fogyatékkal élők mindennapi nehézségeire. A felvonuláson részt vevő egyik vak fiatalember, a 29 éves Szabó Tamás pozitívan értékelte a vál­lalkozó szellemű szegedieket: ­Ügyes csapathoz volt szeren­csénk. Nem pánikolt senki, és bár a tapasztalatlan „vakoskodók" ér­dekes hangokat adtak ki fehér botjaikkal, találóan hajtották vég­re a feladatot. Tamás januárban végezte el a jogi egyetemet, pozi­tív hozzáállása a hétköznapokhoz példamutató: - A vakság nem ar­ról szól, hogy magunkba zuhan­junk, ellenkezőleg a legjobb vakos vicceket vakok kreálják. A Kárász utcai programot a já­rókelők tágra nyitott szemekkel nézték, néhányan csatlakoztak is figyelemfelkeltő sétánkhoz. ' Ha többre nem is, egy pillanatra biztosan a látássérültek helyébe képzelték magukat. KANCSÁR TÍMEA További fotók a témáról: www.foto.delniagvar.hu Sándor Klára: Az egészségügyi tárca nem ígérte meg Nincs 300 millió, de van helyette 823 Sándor Klára SZDSZ-es országgyűlési képviselő nem érti Szabó Gá­bornak, az SZTE rektorának sajtóközleményét: az egyetem által re­mélt 300 millió forintot ugyanis nem ígérte meg az egészségügyi tárca államtitkára az integráció költségeire. Ugyanakkor a tébékassza meg­takarításaiból 823 millió forinthoz jut a felsőoktatási intézmény. Az egészségügyi tárca nem ígérte meg, hogy 300 millió forintot ad a Szegedi Tudományegyetemnek az összevonások, költözések költsé­geinek fedezésére - erősített rá az Egészségügyi Minisztérium (EüM) szerdai lapunkban megjelent közleményére Sándor Klára SZDSZ-es országgyűlési képviselő. Mint ismeretes: Szabó Gábor, az SZTE rek­tora sajtóközleményt adott ki, amelyben árra hívta fel a figyelmet, hogy az önkormányzattal aláírt integrációs szerződés egyik feltétele volt az összevonással járó költségek megtérítése, 300 millió forint ér­tékben. Ezt a pénzt a szaktárcától várták. Sándor Klára elmondta: a „misztikus 300 millió helyett" már nyá­ron 250 millió forintot kapott az egyetem, nem gyógyításra, hanem kifejezetten összevonási, átalakítási feladatokra. Majd azt követően, hogy kiderült: a tébékassza 25 milliárd forintot spórolt, és azt eloszt­ják az egyetemek, kórházak között, az SZTE szeptemberben 359 plusz 53 millió (ez utóbbit a kórház jogán), összesen 412 millió forin­tot kapott. Az év hátralévő részében további 411 millió forintot utal­nak át a Szegedi Tudományegyetemnek, összesen tehát 823 milliót. A politikus szerint, ha egy egészségügyi intézmény - amelyben csak a klinikai központnak több mint 20 milliárd forint az éves büdzséje ­működési költségei fedezésére és a betegellátásra ekkora összeget kap, akkor gazdálkodhat úgy, hogy az integrációs feladatokat is megoldja. A nyilatkozattal kapcsolatban szerettük volna megtudni Szabó Gábor vé­leményét, ám őt nem sikerült elérnünk. Tráser Ferenc, az egyetem mű­szaki és gazdasági főigazgatója nem kívánt az elhangzottakra reagálni. EK. Az SZDSZ költségvetési javaslatai MUNKATÁRSUNKTÓL A költségvetés kidolgozásakor az SZDSZ legfontosabb szem­pontja, hogy Magyarország ne adósodjon el - fogalmazott Eör­si Mátyás, a liberális párt parla­menti frakcióvezetője szerdán Szegeden. Ismertette a szabad demokraták három javaslatát. Az első: adócsökkentés adósáv változtatással, vagyis 18 száza­lékos adókulccsal adózzanak azok, akiknek éves jövedelme 1,9 millió forint (a mostani ha­tár 1,7 millió forint). Javasolják továbbá, hogy az adózók a jelen­legi egy plusz egy helyett az adójuk 3 százalékáról rendel­kezhessenek. Emelnék ezenkí­vül a leginkább rászorulók - há­rom vagy több, illetve tartósan beteg gyermeket nevelők - csa­ládi pótlékát. A frakcióvezető szerint mindháromra megvan a fedezet. A Fidesz az óvodáról MUNKATÁRSUNKTÓL A Deák utcai óvoda előtt ismer­tette a helyi ellenzék álláspont­ját a tervezett óvodabezárással kapcsolatban Farkasné Pocsai Blanka, a Fidesz önkormányza­ti képviselője és Tóth József, a Fidelitas szegedi csoportjának vezetője. A szerdai sajtótájékoz­tatón Tóth József elmondta, szerintük a város értékesíteni szeretné az óvodának is helyt adó épületet, ezzel is segítve a Kelemen utcán kialakított, mű­ködési engedélyére váró kaszinó megnyitását. Farkasné Pocsai Blanka több kérdést is címzett a városvezetésnek. Véletlen-e, hogy idén szeptemberben bezá­rásra kényszerült a szemben lé­vő Micimackó magánóvoda is? Miért nem ismerhetik meg az érintett szülők az ÁNTSZ szak­véleményét az épület balesetve­szélyességéről? Miért kell való­jában bezárni az óvodát? - tuda­kolta a képviselő. Látványos sétával hívták fel a figyelmet a világtalanok életének nehézségeire .Vakon" a Kárász utcán A „Gettó" és a „Budi" büfénél még sötétben is sorban állnak A legnépszerűbb éjjeli étel Szegeden: a hamburger Ha nctalántán éjjel megéhezünk, Szegeden ma már számtalan helyen étkezhetünk. Éjszakai mustránkon kiderült: a hamburgereseknél ilyen­kor sem áll meg az élet, sokan még a szomszédos településekről is átjönnek egy-egy finom falatért. „Egy mákos, egy túros és egy sárgabarack-lekváros palacsintát kérnék" - hangzik el a rendelés éjjeli egykor az Olajbányász téri hamburgeresnél. Sem a kérés, sem a késői időpont nem ritka a sokak által csak „Gettó büfének" nevezett nonstop étkezdénél, ahol ilyenkor sem áll meg az élet. - Éjszakai fürdőzésen voltunk, és megéhez­tem. Algyői vagyok, ezért hazafelé pont útba esik a már törzshelynek tekinthető büfé. Gyak­ran megállok enni egy-két palacsintát vagy egy hamburgert. Az árakat is itt tartom a legkedve­zőbbnek - mondta Gregus Péter7 Barátja, György Péter már majdnem egy éve nem volt Szegeden, örömmel szemléli: a hamburgeres még mindig áll. Csontos Anikó szeret éjszaka enni, de ritkábban teszi. Unokatestvére, Zsolti azonban, mivel kézbe­sítő, hetente kétszer eszik a nonstop gyorsbüfében. Most egy buliból jöttek el a Totál hot-dog és egy hamburger kedvéért. Utána visszamennek baráta­ikhoz. - Szenteste és szilveszter kivételével az év min­den napján 24 órán át nyitva tartunk. Éjjel egyig fo­lyamatosan vannak vendégeink, utána egy kis nyu­galom, majd hajnali négykor újabb dömping, ami­kor a munkások és a sofőrök jönnek a palacsintá­ért, kávéért és a fánkért. Hét végén mindig nagyobb a forgalom, de rengeteg fiatal kijön enni a szerda es­ti sing-singes buli után is. A legnépszerűbb gyors­étel éjjel a hamburger, a hot dog, a pizza és a pala­csinta - magyarázta Szloszjárné Lestyán Ildikó, a büfé munkatársa, aki azt is elmondta, sokan még Vásárhelyről is átjönnek vásárolni, mert ott nem találnak hajnalig nyitva tartó étkezdét. A városközpont irányába haladva, a Szilléri su­gárúton is megálltunk. A beülős Dokk hamburge­resnél ottlétünk alatt folyamatosan jöttek a vendé­gek. Lukács Péter például csak egy hónapban egy­szer eszik az étkezdében, akkor, amikor a barátnője nem főz neki. Hámori Róbert a hely egyik speciali­tását, a Néró hamburgert szereti. A pultnál a hamburgeres egyik munkatársától, Tajti Szilviától megtudtuk: éjszaka előfordul, hogy egy-egy ittas fiatal kellemetlenkedik, de egyéb ne­gatív élmény nem jutott eszébe. A Somogyi utcára érve csalódottak lettünk: Sze­ged egyik legnépszerűbb éjjeli étkezdéjét, a Boci Tej ivót zárva találtuk. Csak november másodikán nyitnak. A közelben többen is várakoztak a hivata­losan Aradi büfének, de közszájon csak „Budibur­gernek" vagy „Budi büfének" keresztelt talponálló­nál. A Dugonics téri körforgalmat elhagyva, már két óra elmúlt, amikor a Kálvária sugárúton található Super hamburgeres felé vettük az irányt. Az 1987 óta működő, klasszikusnak számító étkezdében szinte alig volt szabad ülőhely. - Esti mozi után még gyakran betérnek egy hamburgerre, hét végén pedig a bulik miatt sok­szorosára nő a forgalom - mondta Gilibor Béla, aki azt is elmesélte, hogy számos híresség - szí­nész, énekes - megfordult már náluk éjszakán­ként, fellépésről hazaindulva. Détár Enikő és Ganxsta Zolee is írt már néhány kedves szót a Super vendégkönyvébe. Szegeden éjszakánként még számos helyen eny­híthetünk éhségünkön. A Mars téren is nyitva talá­lunk még két hamburgerest, és a Kárász utcai McDonald's kisablakánál is egész éjszaka várják az éhes vendégeket. K. T. I. NINCS NAGY ÁRKÜLÖNBSÉG H Az Olajbányász téri, a Szilléri sugárúti, az Aradi vértanúk téri és a Kálvária sugárúti éjjel is nyitva tartó étkezdék árai nem mutatnak nagy eltéréseket. Hamburgert 400-660 forint között, sült krumplit 240-290 forintért vá­sárolhatunk. A hot dog sem drágább, 250-290 forintba kerül. Csontos Anikó egy buliban éhezett meg. Evés után még visszament Fotó: Frank Yvette

Next

/
Oldalképek
Tartalom