Délmagyarország, 2007. november (97. évfolyam, 255-279. szám)
2007-11-21 / 271. szám
SZERDA, 2007. NOVEMBER 21. • SPORT* 15 Húsz éve nem nyertünk Ma 18 órakor csoportrangadó az Európa-kupában Megállítani a Gospicot Ma 18 órakor Európa-kupa nöi kosárlabda-mérkőzés Már csak négy hely kiadó a jövő évi, osztrák-svájci közös rendezésű labdarúgó Európa-bajnokságra a selejtezősorozat utolsó, mai fordulója előtt. Mi, magyarok a görögök elleni győzelem esetén csak a negyedik helyet szerezhetjük meg. Annyiban módosítani kell az előbb állítottakat, hogy elképzelhető, egy hely nem kel el, ugyanis az erős havazás miatt múlt szombatról most szombatra halasztott Szerbia-Kazahsztán mérkőzés akár a továbbjutást is befolyásolhatja. Ehhez annyi kell, hogy Finnország győzzön Portugáliában, illetve a szerbek nyerjenek hazai pályán a már biztos résztvevő lengyelek ellen. Ma a magyar és az Európa-baj noki címvédő görög labdarúgó-váKét BL-meccs között ma 18 órakor újabb bajnokit játszik a Pick Szeged férfi kézilabdacsapata. A bajnoki címvédő a sok sérült miatt csak tartalékosan tud Nyíregyházán pályára lépni. Ma 18 órától annak a Nyíregyházának a vendége lesz a Pick Szeged, amely az eddig lejátszott 11 fordulóban mindössze egyetlen győzelemmel dicsekedhet. A szabolcsi gárda régen érezte a siker ízét, hiszen első és utolsó győzelmét (23-22) hazai pályán szeptember 22-én az újonc Elort SE ellen szerezte. A Hort azonban a visszavágón 26-20-ra nyert. A legméretesebb zakót egyébként eddig a PLER-től szenvedték el, hiszen a fővárosiak 38-1 l-re győztek hazai közönségük előtt. A szintén újonc Mezőkövesd vendégként nyerni tudott 26-24-re. Az egy héttel ezelőtti Debrecen elleni bajnokin Sutka Norbertet piros lappal kiállították a játékvezetők, alighogy pályára lépett. Az országos szakszövetségben tegnap volt a fegyelmi tárgyalás, amelyen a „bűnös" mellett Dobozi Iván technikai vezető is részt vett. - A fegyelmi bizottság videón megnézte az ominózus esetet. A felvétel bizonyította: Sutka Norbert nem követett el olyan súlyos vétséget, mint ahogyan azt a két lógatott 20 óra 15 perctől tizenhatodszor találkozik egymással. A Puskás Ferenc-stadionban sorra kerülő mérkőzés előtt a vendégeknek kedvez a mérleg, hiszen nemzeti válogatottunk eddig háromszor nyert és öt döntetlen mellett hét alkalommal vereséget szenvedett. Legutóbb júniusban „randevúzott" Iraklióban a két gárda, akkor 2-0-s görög siker született. A magyar válogatott 1987 óta nem nyert a hellének ellen. Ottó Rehhagel csapatában sérülés miatt egészen biztosan nem lép pályára Angelosz Hariszteasz, lorgosz Szeitaridisz, Trajanosz Dellasz, foannisz Gumasz és Vasziliosz Toriszidisz, de még így is marad hét Európa-bajnok játékos. Ami pedig Várhidi Péter csapatát illeti, sárga lapjai miatt Gera Zoltán biztosan nem játszik. játékvezető megítélte, ugyanis mindössze kitárta a karját, amelybe Noris kissé mély testhelyzetben belerohant. Ráadásul a debreceni kézilabdás jól rá is játszott.... Éppen ezért a bizottság Sutkát szóbeli figyelmeztetésbe részesítette - tájékoztatta lapunkat Dobozi Iván. A Pick Szegedben több játékos szenved kisebb nagyobb sérüléssel. Vladan Matics edző fel is sorolta a maródiak listáját: - Petrea és Osmajics még nem jött teljesen rendbe. Krivokapics belázasodott, ezért nem tudott edzeni. Andjelkovics az eddigi sérülései mellé kapott még egy medvepuszit a combjába. Puljezevics eddig is fájlalta a vállát, s így játszott, most pihenhet. Igaz, hogy Sutka is könnyebb Achilles-ín-sérülést szenvedett az edzésen, de számítok a játékára. Ha minden kötél szakad, akkor Simon Bencét is meghívom a 14-es keretbe - jelentette ki a tréner. » Ma és holnap 15 és 18 óra között az újszegedi sportcsarnokban elővételben árusítják a szombaton 16.15-kor kezdődő Pick Szeged-Breszt BL-mérkőzés belépőit. Aki pedig megőrzi a jegyét, az a következő csoportkör hazai mérkőzéseire is biztosíthatja jelenlegi helyét. SÜLI JÓZSEF A horvát Gospic ellen játssza harmadik Európa-kupa mérkőzését a Szeviép-Szeged női kosárlabdacsapata. A magyar bajnoki bronzérmes ma 18 órakor fogadja a horvát ezüstérmest. Ismerős csapat a horvát Gospic. Két éven keresztül mindig találkozott egymással a két együttes. Eddig nem járt sikerrel a Szeviép-Szeged a nagy riválissal szemben. Igaz, mindig hihetetlen nagy csata alakult ki a két gárda között, csak kis különbségekkel (2004-ben: 86-80, 2005-ben: 78-74, 71-61, 75—65}- tudott nyerni az anyagiakban nem szűkölködő horvát kisváros csapata. Továbbra is rejtély, hogy a nem éppen turisztikai látványosságáról híres Gospic honnan szerzi azt az anyagi bázist, ami már-már egy Euroligában szereplő csapat költségvetése. Ezt a kérdést természetesen eddig is feltették a horvát gárda vezetőinek a szegediek, de mindig csak egy széles mosoly volt a válasz, nem derült ki, honnan a biztos háttér. A biztos háttér pedig sokat sejtető, hiszen a magyar válogatott irányítója Englert Orsolya Franciaországot hagyta ott a horvát ajánlatért. Ez pedig nem lehetett rossz, ha nyugatról a Balkánra igazolt. Mindenesetre jó vásárt csináltak vele, hiszen az előző összecsapáson, a Gorzów elleni hazai találkozón a mezőny legjobbja volt. Érdekes lesz az Englert-Fürész párharc, hiszen a két játékos nagyon jó barátnő. Igen, Fürész Emőke ott lesz a pályán, a válogatott bedobó vállalja a játékot, igaz, még nincs a legjobb állapotban, a társakra azonban mindig nagy hatással van, ha ő is játszik. Szerencsére a többiek egészségesek, így a Szeged a legerősebb összeállításban szerepelhet. S. R. KECSKEMETI KUPAMECCS | Ma este hat órakor Kecskeméten, Magyar Kupa-mérkőzésen lép pályára a Bodrogi Bau férfi kosárlabdacsapata. A legjobb 16 közé jutás két találkozón dől el. — Saját önbecsülésünk miatt természetesen nyerni megyünk Kecskemétre, de tudjuk, hogy nem ml vagyunk az esélyesek - mondta dr. Elek András, a Kosársuli elnöke. - Az Univer jé csapat, ráadásul Zsoldos András a legjobb magyar edzők egyike. Ellenfelünk minden poszton nagyon erős, igaz, rólunk is kiderült, hogy kellő odafigyeléssel bárki ellen helyt tudunk állni. A minimális célkitűzésünk, hogy vereség esetén is legyen tétje a jövő szerdai vásárhelyi visszavágónak. Gőzerővel tréningeznek Pekingre A Démász-Szeged Vízisport Egyesület sportolói ismét remek szezont zártak. Az Eb-n és a vb-n is számos érmet nyertek. A kiváló sportolók azonban már nem pihennek, készülnek a jövő évi nagy feladatra, a pekingi olimpiára. Tegnap délután a Démász Zrt. székházában tartotta évzáró sajtótájékoztatóját a Démász-Szeged Vízisport Egyesület. A sikeres klub idén is remek eredményeket ért el, hiszen Janics Natasa, Keresztesi Alexandra, Vajda Attila, foób Márton, Horváth Gábor, Sík Márton és Csamangó Attila az Európa-bajnokságon és a világbajnokságon is remekelt. A népes szegedi csapat pedig már két hete megkezdte a felkészülést a jövő évi nagy feladatra, a pekingi olimpiára. Dervarics Attila, a klub elnöke kiemelte, hogy szeretnék, ha annyi indulója lenne az egyesületnek, mint amennyi olimpiai karika van. Öt sportoló komolyan reménykedhet a nyári játékokon való részvételben, Janics Natasa, Vajda Attila, Sík Márton, Csamangó Attila és Gyökös Lajos jó eséllyel pályázik arra, hogy valamelyik számban indulhasson. Éppen az utóbbi három kajakosnál történt a legnagyobb változás, Séra Miklós halála miatt új edzőt kellett keresniük. A három klasszis munkáját az U23-as válogatott kapitánya, Nagy László irányítja tovább. A felkészülés elején Szegeden készülnek a Démász Szeged Vízisport Egyesület versenyzői, majd jövő év elején Vécsi Viktor edző irányításával (Janics, Vajda, Joób, Horváth, Fürdők) Ausztráliába utazik egy népes társaság, míg Sík, Csamangó és Gyökös Dél-Afrikában készül a komoly kihívásra. S.R. Janics Natasa puszival köszönte meg Botka László polgármesternek a támogatást Fotó: Karnok Csaba Sutka szóbeli figyelmeztetést kapott Tartalékos a Pick A Szentes klasszisának tudására, rutinjára ismét számít Godova Gábor szövetségi kapitány Szremkó Szuszi visszatért a vízilabda-válogatottba átesett kisujjam nem fáj már. A játék is elég jól megy mostanában, a terhelést is bírom, még a legkeményebb edzések sem okoznak problémát, lói érzem a keretben magam, pedig amikor összejöttünk, fura volt két-három év után újra találkozni, beszélgetni a régi játszótársakkal, Stieber Merőivel, Drávucz Ritával. Bár bőven akad konkurensem, például Zantleitner Krisztina, Brávik Fruzsina, Bujka Barbaráról nem is szólva, mégis azt érzem, tudok még segíteni a válogatottnak. SZÉLPÁL LÁSZLÓ FL0RI0L MAGYAR KUPA JH A Hungerit MetalCom Szentes pólócsapatának kötelező az MK-ban a négy közé jutni. Molnár Anettékat az A csoportba (helyszín: Budapest, Kőér u.) osztották a Domino-Honvéddal, az UTE-Jégcsillaggal és az Egerrel, a B jelű kvartettbe kapott besorolást a Dunaújvárosi Főiskola, az OSC-Cemelog, az ASI-Rehau, valamint a BVSC. A csoportmeccseket december 15-én és 16-án rendezik, a két-két továbbjutó 29-én a Szónyi úton játssza az elődöntöt, másnap ugyanott a finálét. Szremkó Krisztinánál még mindig jó helyen van a labda Februárban Olaszországban rendezik női vízilabdában a pekingi olimpiára kvalifikáló selejtezőtornát. Nemzeti csapatunk húsz fővel kezdte meg a felkészülést, a keretbe a Hungerit MetalCom Szentes gárdája három főt delegált: Tóth II. Andreát, Győri Esztert és Szremkó Krisztinát. Utóbbi közel három év elteltével tért vissza a legjobbak közé. Fotó: Vidovic^perenc Godova Gábor irányításával megkezdte a felkészülést a női vizilabda-válogatott. Nemzeti gárdánk a februárban, Olaszországban rendezendő kvalifikációs viadalon kísérli meg kivívni a pekingi olimpiai szereplés jogát. A keretbe meghívót kapott a januárban már a 36. születésnapját ünneplő egykori világ- és Európa-bajnok Szremkó Krisztina is. A szentesi klasszis négy hónap híján három évvel ezelőtt szerepelt legutóbb a válogatottban. - A 2005 márciusában Madridban rendezett világbajnoki selejtezőn második helyezett magyar gárdában játszottam utoljára - emlékezett a népszerű „Szuszi". - A csoportmeccseken játék nélkül 5-0-ra vertük a fehéroroszokat, 11-1-re a franciákat, 8-4-re pedig a németeket. Már ekkor kiharcoltuk a montreali vb-részvételt, de természetesen a további két meccsünket is le kellett még játszanunk. Az elődöntőben 9^8-ra vertük a spanyolokat, a fináléban viszont 7-6-ra kikaptunk a hollandoktól. Ez a találkozó volt a válogatottban a búcsúfellépése. Ekkor már rettenetesen fájt a válla, sok álmatlan éjszakát okozva magának, végül döntött: elbúcsúzott a címeres együttestől. - Belefáradtam az állandó edzőtáborozásokba. Nem is elsősorban fizikailag, hanem inkább fejben nem bírtam már. Az akkori kapitány, Faragó Tamás megértett, tudomásul vette döntésemet. Ezek után a meglepetés erejével hatott, hogy a reaktivált kiválóság most újra együtt készül a legjobbakkal. - Egyrészt hivatalosan soha nem jelentettem ki, hogy az életben többször nem húzom fejemre a válogatott sapkáját, másrészt pedig, bevallom, jólesett Godova Gábor invitálása. Nincs veszíteni valóm, és gyorsan azt is lekopogom, mostanra teljesen meggyógyultam, sem a műtött vállam, sem a szalagszakadáson