Délmagyarország, 2007. október (97. évfolyam, 229-254. szám)
2007-10-05 / 233. szám
PÉNTEK, 2007. OKTÓBER 5. •KAPCSOLATOK* 13 MEGKERDEZTUK OLVASOINKAT A SZEGEDI SZABADTÉRI JATEKOKROL Hány éves a legidősebb rokona í 7 DR. SATAI ANDREA főállású anyuka: - A családban a hetvennyolc éves nagybácsikám a legidősebb. Véleményem szerint azért öregedhet el a megye, mert egyre kevesebben vállalnak gyereket. Vagy ha vállalnak is, csak későn, idősebb korban. De akkor sem négyet-ötöt, hanem csak egyet-kettőt, mint ahogyan mi is a férjemmel. RIBA SZILÁRD főiskolás: - Az én legidősebb rokonom a nyolcvankét éves nagypapám. Hallottam már arról, hogy elöregedik a megye, szerintem ennek az az oka, hogy egyre kevesebben vállalnak gyereket. A fiatalok pedig elvándorolnak a szülővárosukból és Pesten vagy külföldön keresnek munkát. EGYHÁZI SZERTARTÁSOK A fogadalmi templomban: Hétköznap és szombaton 7 és 18 órakor mise (pénteken 18 órakor ünnepi mise, szombaton a 18 órás szentmisén az aradi vértanúkra emlékeznek). Mindennap az esti mise előtt, 17.30-kor rózsafüzér. Vasárnap 8.30 mise, 10-kor ünnepi búcsúi szentmise (Huzsár László nagybecskereki megyés püspök mond szentbeszédet), 11.30 és 18 órakor szentmise. A rókusi templomban: Vasárnap 7,9,11,18 óra. Béketelepen: 12 óra. Hétköznap 7,18 órakor szentmise. A plébániahivatal az új épületbe költözött. Megközelíthető a Szent Gellért utca felől. A Szent József-templomban: Vasárnap 8,9,11,17.30,19.30-kor mise. Hétköznap 7 és 18.30 órakor szentmise. A móravárosi templomban: Vasárnap 9 óra, valamint 18 órakor szentmise. Hétfőtói péntekig 7 órakor szentmise. Szombaton 18-kor mise. A II. kórházban: vasárnap 11 óra szentmise. A felsővárosi minorita templomban: Vasárnap 7,11 és 18 órakor szentmise hétköznap 6.30 és 18 órakor mise. Szerdán 9.30-tól baba-mama klub a plébánián. Minden pénteken este 18.30-tól felnőtt katekézis. Piarista templom (Bálint Sándor u. 14.): Vasárnap 9.30-kor szentmise. A hétfő, kedd, csütörtök, péntek, szombat: mise reggel 7 órakor. Szerdán 18.30-kor szentmise, minden hónap első péntekén 7.30-kor kezdődik a szentmise. Az alsóvárosi templomban: Munkanapokon és 6.30 órakor és 17.30-kor szentmise, szombaton 7.00-kor és 17.30-kor mise. Vasárnap 7 és 9, Illetve 17.30 órakor szentmise. Zsolozsma: 6.00-kor, 12.10-kor és az esti szentmise után, kb. 18.10-kor. Gyálaréten és Kecskésen vasárnap 10.30-kor mise. A petőfitelepi templomban: Vasárnap 10 órakor szentmise. Hétfőtől péntekig 17.30-kor szentmise. Gyóntatás, mindennap a mise előtt Minden hónap első csütörtökén 16.30—17.30-ig szentségimádás. Az Árpád-házi Szent Erzsébet újszegedi templomban (Székely sor 2.): Hétfő-szombat 18 óra; vasárnap 7.30-kor, 9.30-kor és 18 órakor mise. Kalkuttai Boldog Teréz Anya-templom (Fő fasor 101.): kedd: 7 órakor szentmise, pénteken és szombaton 17 órakor mise. Vasárnap 11.30-kor szentmise. A szeged-tarjánvárosi Szent Gellért-templomban: Szentmise hétköznapokon 18 órakor, vasárnap és ünnepnap 10 és 18 órakor. A Szeged-Tápé római katolikus templomban: Hétköznapokon reggel 7-kor szentmise. Szombaton 7-kor és 18 órakor szentmise. Vasárnap 8-kor és 18 órakor szentmise. Szegedi Görög Katolikus Egyházközség: Szombaton 17.30 órakor vecsernye; 18 órakor szent liturgia. Vasárnap 9 órakor szent liturgia. 10.30-kor gyermekmise. Hétköznap 18 órától szent liturgia. Szeged, Honvéd téri Református Egyházközség: Vasárnap 8.45-kor énekkari próba, 10 órakor istentisztelet és gyermek-istentisztelet, 16.30-kor ifjúsági bibliaóra 14-18 éveseknek, 18 órakor istentisztelet. Szerda 18 órakor gyülekezeti bibliaóra, utána: imaközösség. A Kálvin téri templomban: Vasárnap reggel 8-kor istentisztelet a templomban. 10 órakor istentisztelet a templomban, gyermekistentisztelet és gyermekfelügyelet a kisteremben. Délután, 17 órakor kisifi a kisteremben. Este 1/2 8-kor ifjúsági istentisztelet a kisteremben. Hétfőn 18 órakor bibliaóra a kisteremben. Szerdán 19 órakor ifjúsági bibliaóra a kisteremben. Csütörtök este 6-kor áhítat a kisteremben. Újszegedi Református Egyházközség: (Szent-Györgyi u. 6-8.) Pénteken 18-kor imaóra. Vasárnap 9 órakor gyermek- és felnőtt-istentisztelet. Hétfőn 18.30-kor ifjúsági bibliaóra. Kedden 18 órakor bibliaóra. Szerdán 9.30-kor kismamakör. Sándorfalva: A református templomban vasárnap 11 órakor istentisztelet. Deszk: A római katolikus templom kistermében vasárnap 15 órakor istentisztelet. Kübekháza: A polgármesteri hivatal dísztermében vasárnap 16 órakor istentisztelet A petőfitelepi református templomban: Vasárnap 9 órakor istentisztelet. Csütörtökön 18 órakor a Magyar Kékkereszt Egyesület - Református Iszákosmentő Misszió találkozó bibliaórája a templomban. Szegedi Zsidó Hitközség: Október 5-én Szimat Tóra 9 órakor. Heti rendszeres istentiszteletek: péntek este 18.30 órakor és szombat reggel 9 órakor a hitközség dísztermében (Gutenberg u. 20.). Az istentiszteleten Markovics Zsolt főrabbi funkcionál, közreműködik Raguczki Gábor kántor. Szegedi Evangélikus Gyülekezet: Pénteken este 6 óra ifjúsági óra a tizenéveseknek (Osztróvszky u. 5 ). Vasárnapokon: de. 10 óra istentisztelet a templomban (Tisza L. krt. 16.). Minden hónap első vasárnapján 9 órakor családi istentisztelet a templomban. Minden hónap 2. és 4. szerdáján 5-kor Asztali beszélgetések címmel bibliaóra a gyülekezeti házban. Csütörtök: este 6 órakor istentisztelet a templomban (Tisza L. krt. 16.). Utána ifjúsági óra huszonéveseknek. TISZTELT OLVASOINK! Szerkesztőségünk továbbra is fenntartja a jogot arra, hogy a beérkezett észrevételeket esetenként rövidítve, szerkesztett formában adja közre. Az írások olvasóink nézeteit tükrözik, amelyek nem feltétlenül egyeznek meg a szerkesztőség véleményével. A leveleiket csak teljes névvel, lakcímmel/telefonszámmal fogadjuk. A lapban azon levelek, e-mail üzenetek jelennek meg, amelyeknek írói nem kérik anonimitásukat. Kéziratot továbbra sem őrzünk meg és nem adunk vissza. TORNYOS SZABOLCS gyermeksebész: - A hatvannyolc éves unokatestvérem a legidősebb rokonom. Annak, hogy több az idős a megyében, mint a fiatal az az oka, hogy kevesen vállalnak gyereket. 1980-ban végeztünk egy felmérést: abban az évben háromezer volt az egy év alatti gyerekek száma a városban, tizenöt évvel később már csak ezerhétszáz. IVANYI AURÉL önkormányzati képviselő, Szőreg: - A feleségem nagymamája a legidősebb, hetvenkilenc éves. A kilenc és fél éves kislányom elmondhatja, van dédnagymamája. Ez nagyon jó. Engem nyugalommal tölt el, hogy sok idős ember él a megyében. Az anyatej világnapján szervezett rendezvényünkön arról is meggyőződhettem, hogy van utánpótlás. ORVOSI ÜGYELETEK BALESETI, SEBESZETI ÉS UROLÓGIAI FELVÉTEL Baleseti sebészet, felnőtt: Szeged, új klinika, traumatológiai osztály (Semmelweis u. 6.). Sebészeti (nem baleseti) felvételi ügyelet: sebészet, B részleg (Kálvária sgt. 57.). Urológiai felvételi ügyelet: Sürgősségi betegellátó osztály (Kálvária sgt. 57.). Sürgősségi betegellátás, felnőtt: Sürgősségi betegellátó osztály, mindennap 0-24 óráig. Baleset, gyermekek: gyermekklinika, baleseti sebészeti osztály. FELNŐTT KÖZPONTI SÜRGŐSSÉGI ORVOSI ÜGYELET hétköznap 16-tól másnap reggel 7.30-ig, hét végén és munkaszüneti napokon reggel 7.30-tól másnap reggel 7.30-ig: Szeged, Kossuth Lajos sgt. 15—17. (a Szilágyi utca felől). Tel.: 62/474-374 vagy 104. GYERMEKGYÓGYÁSZATI ÜGYELET Hétköznap 16-tól másnap reggel 7.30-ig, hét végén és munkaszüneti napokon reggel 7.30-tól másnap reggel 7.30-ig: Kossuth Lajos sgt. 15-17. (a Szilágyi u. felől). Tel.: 62/474-374 vagy 104. SZEMÉSZETI ÜGYELET Szemészeti klinikán kizárólag sürgős esetben, Pécsi u. 4. S.O.S. LELKISEGÉLY-SZOLGÁLAT A megye egész területéről ingyenesen hívható telefonszám: 06-80-820-111, Vásárhelyen: 16 órától 02 óráig 62/249-529, Makón 16 órától 02 óráig 62/212-515. GYÓGYSZERTÁR Kígyó gyógyszertár, Szeged, Klauzál tér 3., este 10 órától reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben! Tel.: 62/547-174. ALLAT0RV0SI ÜGYELETEK szegeden es kórnyéken KISALLATUGYELET Pénteken este 8 órától hétfő reggel 6 óráig, hétköznap esténként 8 órától másnap reggel 6 óráig: október 5-12-éig: dr. Szőke István, Szeged, Fő fasor 56/B. Tel.: 06-20-966-63-11. Szombaton reggel 6 órától kedden reggel 6 óráig SZEGED VÁROS TELJES KÖZIGAZGATÁSI TERÜLETÉN ÉS ALGYŐN október 6-8-áig: dr. Haraszti Péter, Szeged, Közép fasor 40. Tel.: 06-30-943-3210. DOMASZÉK, RÖSZKE október 6-8-áig: dr. Perényi János, Szeged, Zárda u. 21. Tel.: 62/322-050. BAKS, CSENGELE, DÖG, KISTELEK, PUSZTASZER, ÓPUSZTASZER október 6-8-áig: dr. Sipos Attila, Dóc. Tel.: 62/270-253 és 06-30-390-4624. BALÁSTYA, SÁNDORFALVA, SZATYMAZ október 6-8-áig: dr. Szántó Vince, Sándorfalva, Alkotmány krt. 8. Tel.: 62/251-260 és 06-30-968-8935. MÓRAHALOM, ZÁKÁNYSZÉK október 6-8-áig: dr. Perényi János, Szeged, Zárda u. 21. Tel.: 62/322-050. ÁSOTTHALOM, ÖTTÖMÖS, PUSZTAMÉRGES, RÚZSA október 6-8-áig: dr. Sümegi Sándor, Ásotthalom. Tel.: 62/291-361. BORDÁNY, FORRÁSKÚT, ÜLLÉS, ZSOMBÓ október 6-8-áig: dr. Hursán Mihály, Forráskút, Csongrádi u. 10. Tel.: 62/287-654. DESZK, KLÁRAFALVA, KÜBEKHÁZA, SZŐREG, TISZASZIGET, ÚJSZENTIVÁN október 6-8-áig: dr. Mender Ferenc, Szeged, Kúkúllői u. 5. Tel.: 06-30-257-1838. Az állatorvos kiszállításáról a hívó fél köteles gondoskodni. E-MAIL ÜZENET Válasz a válaszra A T-Kábel Magyarország Kft. marketingmenedzserének, Bodnár Brigittának a Délmagyarországhoz írt válaszával nem értek egyet az alábbiak miatt. 1. Az igaz, hogy augusztus 20-a nem munkanap, de a tv-, rádió és minden hírközlő szerv közölte, már egy héttel hamarabb, hogy vihar lesz. A T-Kábel nem tudott felkészülni. 2. Augusztus 21-én kb. O órától 1 óráig hívtam kb. 3-4 alkalommal az 1298-as számú telefont, de csak gépi hanggal tudtam beszélni, amely közölte, hogy munkatársunk hamarosan visszahívja önt. 3. Vártam a visszahívást. Mivel hibabejelentésemet nem igazolták vissza 21-én délelőtt 10 óráig, akkor újra hívtam a 1298-ast. Ekkor sem Szeged jelentkezett. Ismét a gépi hanggal beszéltem, ismét megígérte, hogy visszahív. Máig sem hívott vissza. Az összes telefonbeszélgetésem 1000-1300 forintba került. Ha Szegeden lenne hibabejelentő, tényleg helyi tarifával lehetne hívni ezt a szolgáltatót. Igaz, a hibát 16 óráig helyre állították, de lehet, hogy ez nem történt volna meg, ha az újság (Délmagyarország) képviselője nem hívja fel a T-Kábelt. Annak idején én és mások nem azért választották ezt a szolgáltatót, hogy előnytelenebbül járjunk, mint az előző cégnél. Most már lehet, hogy ott előnyösebb a kiszolgálás, ha másban nem, annyiban, hogy van helyben hibabejelentő, nem géppel kell beszélni és nincs egyáltalán műszaki hiba. KISS )ÁNOS, SZEGED CSOROG A TELEFON Kedves Olvasóink! Közérdekű problémáikat, tapasztalataikat ma Dombai Tünde újságíróval oszthatják meg. Az ügyeletes újságíró hétfőtől péntekig 9 és 16 óra között hívható a 06-30/2181-11 l-es mobiltelefonszámon, amelyen SMS-üzeneteiket is fogadjuk. E-mailt a kapcsolatok(« delmagyar.hu címre küldhetnek. Ha nem kapott újságot, hívja a 62/567-864-es számot! VALASZTOTT SZÜLÉSZÉT Irigykedve olvasta a Il-es kórház szülészetéről szóló csütörtöki cikkünket a 30/2141-135-ről telefonáló kismama, aki fél éve a klinikán szült. Úgy látja, a két szülészet egybeolvadásával elvész a választási lehetőség. Csak reméli, hogy az összevonással nem a régi klinikai feltételeket viszi tovább az egyesült intézmény. Neki ugyanis a klinikán nem voltak jó tapasztalatai. NINCS MA BULI A DEÁKBAN A Deák gimnázium nevében hirdet valaki városszerte ma estére „DETI partit", pedig sem a diákok, sem az iskola nem szervez ilyet. A másik szervezőnek feltüntetett Tisza Lajos szakközépiskola pedig nem is létezik már - jelezte Kovácsné Hegedűs Erzsébet, a Deák gimnázium igazgatóhelyettese a 620-183-as telefonszámról. MEGMÉRGEZTÉK A BIRKÁT Szeretné felhívni a dorozsmaiak figyelmét a 30/6355-576-ról telefonáló olvasó, hogy valaki permetszerrel mérgezi a környékükön az állatokat. Neki a zárt kertjében legelésző gondozott birkáját ölte meg az illető. Nagy kárt okozott vele, de olvasónkat leginkább a védtelen házi kedvenc bántalmazása háborította fel. HAVI FIX Nem örülnének a képviselő polgármesterek a fix 800 ezer forintos fizetésnek, mert úgy sokkal kevesebb lenne a jövedelmük. Más megközelítésben: eddig mennyivel több adómentes pénzt kaptak, mintha csak polgármesterként funkcionálnának? Véleményem: kapjanak egy pozícióért tisztességes bért és dolgozzanak derekasan! - véli olvasónk a 30/9469-92l-es telefonszámról. TARJÁNI REKONSTRUKCIÓ A Csillag téri Spar előtti részt nemrég újították fel. Most romokban. Nem tudja a jobb kéz, mit csinál a bal? - kérdezte olvasónk SMS-ben a 70/580-0689-es számról. ALGYŐI TRAKTOROK Nagy József arról panaszkodott, hogy az algyői Téglás utcánál sorra megbüntetik a rendőrök az autósokat, de az ott végigdübörgő traktorokra nem figyelnek. 2-ES VILLAMOS A 30/4735-549-es telefonszámról SMS-ben írta olvasónk: akkor támogatná a Rókusi körúti villamosvonal megépítését, ha a járat a nagyállomástól legalább a József Attila sugárútig közlekedne, így lenne csatlakozása a 4-es és a 3-as villamosokra is. HIBABEJELENTES Szegedi Vízmű Zrt.: (62) 420155, 06-80/828-882 Démász Rt.: 06-40/822-000 Egáz-Dégáz Zrt.: 80/440-141, 80/820-141 T-Kábel Kft.: 1298 NAPI REJTVENY Mosdatlan száj 1 2 3 4 5 6 • 31 7 8 9 10 11 • 12 13 • 14 15 • 16 17 • 18 19 • 20 21 • 22 23 É 24 25 26 27 28 29 30 31 m | 32 1 33 • 34 35 36 • L • 37 n 38 39 40 • 41 42 43 44 45 A 46 47 • 48 49 50 51 k 52 53 Snmt J 54 55 Rejtvényünk vízszintes 1. számú sorában egy mosdatlan szájú, bújócskát játszó gyerek durva bejelentése olvasható. VÍZSZINTES: 1. A rejtvény megfejtése. Zárt betűk: T, H. 7. Mária (csúnyán) becézve. 11. Hőmennyiség (régebbi) mértékegysége. 12. Templomjárók rendezvénye. 13. Olajmulti. 14. Sofőr röviden. 16. Csak Weimarban. 17. Gorbacsov egyetért. 18. Gyakori kötőszó. 20. Elektromos töltésű parányok. 22. Ehető csiga. 24. Súlymérték. 26. Morzejel. 28. Mellébeszél vajon? 30. Verébnek becézett énekesnő volt (Edith). 32. Ütközés. 34. Kezdődik az ábécé. 35. Kiképzés jelzője. 38. A rádium vegyjele. 39. Minden Londonban. 41. Nátrium. 42. Római ötvenöt. 44. Kíván. 46. Erdei állat. 48. Szimbóluma. 50. Latyakos. 52. Megszólítás. 54. Német névelő. 55. Prézli. FÜGGŐLEGES: 1. Népies akadály. 2. Küzdősport. 3. Ilike. 4. Csalóka (szeszes) ital. 5. Megszólítás. 6. Angol néptánc. 7. Római kétezer. 8. Japán őslakó. 9. Betette (az ajtót). 10. Levegő Athénban. 15. Húz. 19. Meddő, terméketlen. 21. Bőrvédő folyadék. 23. Iskolai kellék. 25. Belül tolat! 27. Német tgk. 29. Fedem. 31. Ehhez hasonló. 33. Több mint vétek. 35. Hosszmérték. 36. Családi fészek. 37. Titkon figyelve eltanul. 40. Tüzel. 43. Női név. 45. Lásd angolul. 47. Többség. 49. Versenyre készül. 51. Siló némán! 53. Latin szám röviden. Előző rejtvényünk megfejtése: Füstbe ment tervek is okozhatnak környezetszennyezést.