Délmagyarország, 2007. október (97. évfolyam, 229-254. szám)

2007-10-26 / 250. szám

PENTEK, 2007. OKTOBER 26. • SPORT" 21 Lékó Péter ma kezd Ivancsukkal Munkácson ma délután két órakor kezdődik Lékó Péter és Vaszilij Ivancsuk tizenkét játszmás sakk rapid páros mérkőzése. A világranglistán második helyezett 38 éves ukrán sakkozó 1988-ban és 1990-ben olimpiai bajnoki címet szerzett a szovjet válogatottal, 2004-ben pedig az ukrán nemzeti csapatot vezette győzelemre. Emel­lett 1987-ben a szovjet, 2001-ben az ukrán válogatottal világbajnok lett, majd 2002-ben világbajnoki döntőt játszott honfitársával, Rusz­lán Ponomarjowal. Ivancsuk háromszor győzött a sakkozás Wimble­donjaként emlegetett Linaresben, de nyert tornát Wijk aan Zee-ben, Dortmundban és Tilburgban is. A világranglista ötödik helyén álló Lékó Péter első alkalommal az 1995-ös dortmundi szuperversenyen mérkőzött meg Ivancsukkal, és azóta még 32 játszmában mérték össze erejüket. A mérleg a szegedi sakkozónak kedvező, Lékó 8-5-re vezet húsz döntetlen mellett. Ra­pid tempóban is sokszor csatáztak, hiszen mindketten állandó részt­vevői a hagyományos monacói Amber-versenynek, Lékó kilenc dön­tetlen mellett 6-3-as vezetéssel várhatja összecsapásukat, januárban, az ACP Rapid Világkupáján az odesszai döntőben Lékó Péter a ráját­szásban nyert. A nagymesterek naponta négy partit játszanak, 10-10 perc gondol­kodási idejük lesz és lépésenként még 10-10 másodperccel rendelkez­nek. - A mexikói világbajnokság után nem készültem külön Ivancsuk játékára, az elmúlt időszakot a pihenésnek, a feltöltődésnek szentel­tem - mondta Lékó Péter. - Nagyon szeretem a történelmi magyar városokat és örülök, hogy végre Munkácsra is eljuthatok. Remélem, hogy az Ivancsuk elleni csata jó felkészülés lesz a moszkvai Tal-em­lékversenyre, amelyen címvédőként ülhetek asztalhoz. Rangadó Makón kiállításunk volt, egészséges önbi­zalmat adott a csapatnak. Ha sike­rül megismételnünk az ottani tel­jesítményünket, akkor igazi siker­élményt nyújthatunk drukkere­inknek. Giricz Sándor, a Dorozsma mestere már nem volt ennyire bizakodó. - Szkeptikus vagyok. Amióta edző vagyok, ilyen rosszul még nem szerepeltem. Sok a sérült, ha meggyógyulnak, akkor jó mérkő­zést játszhatunk. Tudom, hogy Vörös Árpád kollégám együttese az esélyesebb, de ígérem, hogy a két szomszédvár találkozójára mi is felszívjuk magunkat. MUNKATÁRSUNKTÓL Az NB I/B-s férfi kézilabda-baj nok­ság hatodik helyén tanyázó Makó KC vendége lesz ma 18 órától az a Dorozsma, amely egyelőre még nem szerzett pontot. Ez azonban a megkérdezettek szerint sem jelent biztos hazai sikert. - A Dorozsma már sok borsot tört az orrunk alá, éppen ezért nem szabad a tabella alapján meg­ítélni a mérkőzést - figyebnezte­tett Nagy György Sándor, a Makó KC elnöke. Majd így folytatta: ­Nagyon készülünk, szerencsére mindenki egészséges. Az orosházi pontszerzésünk, bár öt piros lapos Az előző évi döntős Liverpool sereghajtó a csoportjában Olasz líra, csendes Doneck A baljós előjelek dacára az AC Milán a Sahtar Doneck ellen 4-1-re megnyert Bajnokok Li­gája-mérkőzésen igazolta: a klubnál szó sincs válságról. Gilardino és Seedorf duplájával szemben Lucarelli gólja fabatkát sem ért a San Síróban, CarloAnce­lotti BL-címvédő legénysége így a glasgow-i botlást javítva csoportja élére ugrott. Az erőviszonyok is­meretében ebben persze semmi meglepő nincs, más kérdés, hogy miként javult fényévnyit a pi­ros-feketék játéka az Empoli elleni bajnoki bukta óta. A választ aligha kereshetjük csupán a vasárnap hi­ányzó, a Sahtar ellen viszont pá­lyára lépő Kaká személyében. Jól értesült olasz újságírók egy ideje már pedzegetik a témát, mely szerint a csapat korosodó játékosai súlyozzák az egyes feladatokat, és sokkal nehezebben veselkednek neki egy kiscsapat elleni szimpla bajnokinak, mint a rangadóknak vagy a nemzetközi kupameccsek­nek. A Milán sztárjai ennél jóval szebb köntösbe öltöztetik ezzel kapcsolatos véleményüket: - A BL-ben mindig könnyebb pályára lépni, mert az európai csapatok hagynak berniünket játszani, és nem csak a védekezésre töreksze­nek - fogalmazott Alberto Gilardi­no, aki szerdai két góljával vala­micskét törlesztett az utóbbi he­tekben egyre türelmetlenebb szur­Gilardino az égig ugrott örömében MTl-fotó kólók felé. A Milán gyenge táma­dójátéka miatt a klub alelnöke, Ad­riano Galliani kisebb nyilatkozat­párbajba keveredett Ancelotti edzővel. Galliani szerint a csapat­nak szüksége lenne egy a levegő­ben is veszélyes Olivér Bierhoff tí­pusú „nagyemberre", a tréner vi­szont vakon hisz a jelenlegi keret­ben, újabb játékosok érkezéséről hallani sem akar. Az aktuális dis­kurzust Gilardino két fejesgólja rö­vidre zárta, a közvélemény azon­ban kétkedve fogadja a Milán azonnali feltámadásáról szóló hí­reket. A Gazzetta dello Sport inter­netes szavazásán - közel nyolcezer klikkelést követően - a voksolók negyvennégy százaléka úgy véli, a szerdai 4-l-es diadal pusztán a Sahtar öngyilkos taktikájának kö­szönhető, míg ötven százalékuk szerint csak a hétvégi, Roma elleni rangadón derül ki, hogy a csapat valójában mennyit ér. A vita vasár­nap délután ötig elnapolva. Bajnokok Ligája, eredmények, A cso­port: Besiktas (török)—Liverpool (angol) 2-1 (1-0), gólszerzők: Hyypia (13., öngól), Bobo (82.), illetve Gerrard (85.). Marseille (francia)—Porto (portugál) l-l (0-0), g.: Niang (69.), illetve Gonzalez (79., 1 l-es­ből). Az állás: 1. Marseille 7 pont, 2. Porto 5,3. Besiktas 3,4.üverpool 1. B csoport: Chelsea (angol)—Schalke 04 (német) 2-0 (1-0), g.: Malouda (4.), Drogba (47.). Rosenborg (norvég)-Valen­cia (spanyol) 2-0 (0-0), g.: Kone (53.), Riseth (61.) Az állás: 1. Chelsea 7 pont, 2. Rosenborg 4,3. Schalke 3 (2-3), 4. Valencia 3 (2-4). C csoport: Real Madrid (spanyol)—Olim­piakosz (görög) 4-2 (l-l), g.: Raúl (2.), Robinho (68., 83.), Balboa (93.), illetve Galletti (7.), Cesar (47.). Werder (né­met)—Lazio (olasz) 2-1 (1-0), g.: Sano­go (28.), Almeida (54.), illetve Manfredini (82 ). Az állás: 1. Real Madrid 7 pont, 2. Olimpiakosz 4,3. Werder 3,4. Lazio 2. D csoport: Milán (olasz)—Sahtar (ukrán) 4-1 (2-0), g.: Gilardino (6., 14.), Seedorf (62., 69.), illetve Lucarelli (51.). Benfica (portugál)—Celtic (skót) 1-0 (0-0), g.: Cardozo (87.). Az állás: 1. AC Milán 6 pont (7-4), 2. Sahtar Doneck 6 (4-4), 3. Benfi­ca 3 (2-3), 4. Celtic 3 (2-4). MÉHESGÁBOR Elfogadták a válogatási elveket A Magyar Kajak-kenu Szövetség elnöksége tegnap elfogadta a 2008-as olimpiai felkészülési tervet és válogatási elveket, amelyet Angyal Zoltán szövetségi kapitány dolgozott ki. Az elnökség az érin­tett edzőket kötelezi az egyes csapatok részletes felkészülési tervének benyújtására, és azok végrehajtását folyamatosan ellenőrzi majd. A válogatási elvek sarkalatos pontja, hogy kizárólag a világbajnoki cím­védő egységek élveznek védettséget, vagyis részükre a szegedi Világ­kupán, mely egyben válogató verseny, befejeződik a válogatás, ha az adott számban az első két hely valamelyikén végeznek (és amennyi­ben a másik magyar egység előtt zárnak). A négyesek kapcsán az a ha­tározat született, hogy mind a női, mind a férfi kajak szakágban válo­gatóverseny dönt az olimpiai csapat kialakításáról. mm u ffliflMMIBÍII SE 2007/5.. 1396 cm', benzin. 7977 km. ABS, CO-s autórádió. ESP. automa­ta klíma, centrálzár, elektromos ablak, elektromos tükör, fedélzeti compu­ter. luggönylégzsák, garanciális, im­mobiliser. ködlámpa, szervizkönyv, szervokormány, színezett üveg. törzskönyv. Pappas Autónál vásá­rolt. sérülésmentes. Ár: 3 590 000 F: 2001/7., 101 790 km, benzin, 2671 cm'. 280 kW. 384 LE. kombi, 5 sze­mélyes. világosszürke (metál). ABS, ASR, CD-tár, ESP GPS, aut. klíma, autóbeszámltás lehetséges, bőrbel­sö. fedélzeti computer, immobiliser, ködlámpa, könnyűfém felni, nap­fénytető, tempómat, tolatóradar. vezetőoldali légzsák, összkerékhaj­tis. Ár: 579(1 sí >h Első forg. helyezés: 2006. június 22.1992 cm, dízel. 80 kW, 109 LE, kormosfekete metál, fekete szövet/ bőr. Futásteljesítmény: 18 160 km, könnyűfém kerekek 4x5 küllős, win­dowbag légzsákok az oldalablakok­nál, klímaberendezés, vészkerék „Timiit" helyett. Ár: <n or.U Ft U 2006. decemberi. ABS, ASR, CO-s autórádió. ESP, GPS, automata klíma, automata váltó, bőrbelső, elektro­mos tető. faberakás, fedélzeti com­puter. fűthető ülés. függönylégzsák, garanciális, napfénytető, riasztó, szervízkönyv, tempómat, tolatóra­dar, xenon fényszóró. Ár: CSAK ON TUDJA, HOGY NEM Használt autók akár két év „Európa garanciával" Pappas Autó 0 •Mercedes-Bm2 O smarl CHRYSLER Jeep ŐK Pappas Autó Magyarország Kft. 6725 Szeged, Vásárhelyi Pál u. 15. • Használtautó-értékesítés: Rózsahegyi István: 20/44-55-819 • KIA-értékesítés: Csányi Szilárd: 20/419-8283 Pajké Éva: 20/772-18-52 Mercedes A200 Avantgarde • • Mercedes ML 500 • Toyota Celica 1.8 I Volkswagen Golf 1.6 Trendline | Honda CR-V Porsche Cayenne S Tiptronic Hchrysler PT Crulser 1.6 Classic 2005/2.. futott km: 87126 km, 2034 cm , felszereltség: ABS. ASR. ESP, automata klima, autóbeszámltás lehet­séges, centrálzár, elektromos ablak, első tulajdonostól, (üggönylégzsák. garanciális, immobiliser. isofix rend­szer. rendszeresen karbantartott, szer­vizkönyv, utasoldali légzsák, vezető­oldali légzsák, xenon fényszóró. Ár. 4290 000Ft Első forg hely.: 2006. 04., könnyű­fém keréktárcsák, 16 ". tolatóradar „PTS", antenna GSM telefonhoz ­külön nem rendelhető, telefon-elő­készítés, mobilt, telefonkonzol nél­kül, 5 fokozatú aut. nyomatékváltó tempomattal. Bi-Xenon fényszórók, pótkerék, madárszem faboritás. ülés­iütés az első üléseken, növelt kapa­citású generátor Ár 7 690 000 Ft 2005/11., 44 094 km. benzines, 4966 köbcentis. 308 LE, ABS, ASR. CD-s autórádió, DVD. ESP GPS. aut. klíma, aut. váltó, bőrbelső, faberakás, fedél­zeti computer, garanciális, immobiliser. isofix rendszer, rendszeresen karban­tartott. tempómat, tolatóradar. Com­mand, AIRMATIC légrugó, Offroad sty­ling-csomag, Xenon tényszóró, PTS parkolássegítő. Ár: 13 790 000 Ft 2004/2., 29 294 km, benzin, 1794 cm3, ABS, ESP. automata klfma, centrálzár, garanciális, immobiliser, keveset futott, kód­lámpa, könnyűfém felni, szer­vizkönyv, állítható kormány, friss szervizzel. Ár: 4fíS) 000 Ff 2004/8., 63 320 km. benzin, 1595 cm!, A8S, ASR, automata klíma, elektromos ablak (elől-hátul), elekt­romos tükör, első tulajdonostól, fűt­hető tükör, immobiliser, ködlámpa, szervizkönyv, szervokormány, vonó­horog, állitható kormány, ülésma­gasság-állltás. Ár:279P«0»R 1998/10., 191 650 km. benzin, 1972 cm3, ABS, automata váltó, elektromos ablak (elől­hátul), elektromos tető, elekt­romos tükör, könnyűfém felni, klíma, szervizkönyv, összkerékhajtás. Ár: i 998 OOO f 2004/11.. 49 875 km, benzin, 4507 cm3, ABS, CD-s autórádió, ESP, hifi, automata klíma, auto­mata váltó, börbelső, elektromos tükör, fűthető tükör, könnyűfém felni, oldallégzsák, rendszeresen karbantartott, összkerékhajtás. Ár: )29QO0ÜR 2007/2., 19 905 km, benzin, 1598 cm3, ABS, CD-s autórádió, elekt­romos ablak, elektromos tükör, első tulajdonostól, garanciális, keveset futott, manuális klíma, oldallégzsák, rendszeresen kar­bantartott. szervizkönyv. Ár: s 798 000 Ft ti K1A KIA MOTORS Megérkeztek! <KÍA>modellek mostantól a Pappas Autónál Megérkezett a CEE'D Sorento 2.5 CRDI EX Premium Automata Sportágé 2.0 CRDi TESZTAUTÓ- ÉS Carens 2.0 CRDI LX T -K I I Á fl U S 1 T I RIO 1.4LX

Next

/
Oldalképek
Tartalom