Délmagyarország, 2007. október (97. évfolyam, 229-254. szám)
2007-10-22 / 247. szám
6 •MEGYEI TÜKÖR" SZERDA, 2007. OKTÓBER 24. Szegedi, vásárhelyi és szentesi lány a Csillag születik elődöntőjében Dóra, Réka és Linda is sztár lehet Négyezer jelentkezőből negyvenkettő jutott be az RTL Klub Csillag születik eínnl tehetségkutató műsorának elődöntőjébe - közöttük három Csongrád megyei lány. A tévénézők november 3-án élőben láthatják a vásárhelyi Boros Rékát és a szentesi Kiss Lindát, ők az utolsó pillanatban jelentkeztek, már két éve énekelnek együtt. A szegcdi Kckcsi Dóra a november 10-i adásban lép fel. Mivel gyakran énekel városi rendezvényeken, felismerik utcán, boltban, taxiban. A 18 éves vásárhelyi Boros Réka a Horváth Mihály Gimnázium végzős diákja, a 19 éves Kiss Linda pedig Szentesen született, ott is él. A lányok úgy találkoztak egymással, hogy a Rouge nevű zenekarban énekelő Linda mellé kellett még egy énekes, és Rékát javasolták. Ez két éve történt, azóta kiváltak az együttesből. Ultimátum a baráttól - Eleinte nem is akartunk jelentkezni a válogatásra, de végül a barátom ultimátumot adott": ha szeretem, akkor megpróbáljuk. Az utolsó regisztrációs nap estéjén küldtük be jelentkezésünket, így le is csúsztunk a szegedi válogatásról, mehettünk Miskolcra mondta Linda. Még felkészülni sem tudtak, mert egy szegedi fellépés után, hajnalban indultak Észak-Magyarországra. Mindössze tízperces volt a meghallgatás, de sikerült nekik. Most a november 3-i első elődöntőre készülnek. - Beválogatásunk óta ingázunk Szeged, Vásárhely, Szentes és Budapest között, énektanár és koreográfus készít fel minket vette át a szót Réka. Linda a szegedi egyetemen tanul, francia nyelvű tolmácsként és fordítóként szeretne elhelyezkedni, a szentesi gimiben drámai szakon érettségiző Rékát pedig a média érdekli. Ezért a Csillag születiket elsősorban nem versenynek, hanem lehetőségnek tartják, amit nem szabad kihagyni. Repertoárjukban ötven dal szerepel. Az elődöntőben csak egy számot kell előadniuk, amit a felkészítő tanárral közösen választanak ki. A csatornával kötött szerződésük miatt nem árulhatják el, mit fognak énekelni. Titokzatos produkció Kékesi Dóra Szegedet képviseli az RTL Klub tehetségkutató műsorában. (Egy másik Csillag-versenyző, Ádok Zoltán is szegedi származású, de ő Budapesten él.) A 25 éves lány talán sokaknak ismerős, hiszen rendszeresen énekel egyedül, vagy Horváth Tímeával közösen városi rendezvényeken. " Nagyon szeretnék továbbjutni, mert remek a hangulat a csapatban Kékesi Dóra Dóri a szegedi meghallgatáson a Hair című musical egyik számát adta elő, a második körben, Budapesten Szűcs Judith és Alanis Morisette egy-egy dalát énekelte. Hogy a műsorban mit hallhatunk tőle, azt ö sem árulta el, de azt igen, hogy folyton ez jár a fejében, dúdolja mosogatás, tévézés, zuhanyzás közben. A show második adásában, november 10-én végre „kiénekelheti magáBoros Rcka és Kiss Linda. A Rouge együttes hozta össze őket ból". Dóri számára ez nagyon izgalmas, hiszen kíváncsi rá, hogy szimpatikus-e a közönségnek. - Nagyon szeretnék továbbjutni, mert remek a hangulat a csaKckesi Dóra Szegedet képviseli a televíziós tehetségkutató műsorban Fotó: Miskolczi Róbert NEGYVENKETTŐ A NEGYEZERBOL A tehetségkutató felhívásra több mint négyezren jelentkeztek, a válogatásokon kétezer produkciót néztek meg a műsor készítői. A nézők a 42 legjobb előadást láthatják. A legfiatalabb fellépő 10, a legidősebb 54 éves. A műsort élőben közvetítik, a versenyzők sorsáról a zsűri és a nézők közösen döntenek. A nyertes egy éven át havi egymillió forintot kap. A Csillag születik műsorvezetője Ördög Nóra és Stohl András lesz. patban. A műsor készítői azt hangsúlyozzák, hogy érezzük jól magunkat, mert akkor lesz színvonalas a produkció. Büszke Szegedre Dóri jó hangulatát szolgálja többek között az is, hogy Náray Tamás-féle ruhában léphet föl. Azt mondja, minden, amit a stáb kitalált neki, illik hozzá, így önmagát adhatja. - Az éneklés, a fellépések, hogy benne leszek a tévében - kaland számomra. De mégsem jár azzal, hogy minden megváltozik körüFotó: Tésik Attila lőttem. Szeretem az életem - közh a geográfus végzettségű lány, aki a sándorfalvi városfejlesztő kht.-nál dolgozik. Dóra már férjnél van, életéből csupán egy dolog hiányzik, nagyon szeretne egy kutyát. Mivel nincs kertjük, a házőrzőre még várni kell. - Büszke vagyok rá, hogy Szegedet képviselem. Szeretném, ha Szeged is büszke lenne rám - fogalmaz a leendő csillag, akit időnként már most is felismernek az utcán, a boltban, vagy a taxiban. G. ZS.-K.T. Kutyás dzsembori a Kollégiumi úton Játékos westie-k és rotweilerek Ötödször rendez kutyás dzsemborit Szegeden a Hanimcc Help Kht. Az ebek kedden ügyességi vetélkedőkön, bemutatókon vesznek reszt. A legszebbeket különdíjak várják - például lapunké is. MUNKATÁRSUNKTÓL Az apró westie és a hatalmas rotweiler is ugyanolyan játékos lehet - többek között ez is kiderül holnap a Hanimec Help Kht. által immár ötödik alkalommal megrendezett kutyás dzsemborin. A Kollégiumi úton reggel kilenctől lehet nevezni a kedvenceket, a kutyás bemutatók 9 óra 45 perckor kezdődnek. Keller Zoltán főszervező elmondta, társasági, őrző-védő és vadászkutyák is végrehajtják majd a játékos ügyességi vetélkedő feladatait. Felvonulnak, fajtatiszta és keverék ebek is - a legszebbeket egy nemzetközi küllembíró közreműködésével díjazzák. Lapunk is különdíjakat ad át, csakúgy, mint a Szeviép-Szeged női kosárlabdacsapata, a MÉH Zrt., vagy a Rádió 88. A rendezvény célja az is, hogy népszerűsítse a kht. kutyaiskoláját, amely az ebek szocializációjának elöremozdításával sokat tesz a különféle kutyás balesetek megelőzése érdekében. A dzsembori résztvevői számára kiderül majd: a kutya örömmel hajtja végre feladatait, ezeket nem munkaként, nyűgként fogja fel. Ott lesz a versenyen - skót juhászok, német juhászok társaságában - a kis münszterlandi vizsla, Keksz is. A kilenc hónapos vadászeb az áprilisi, soproni Magyar Kupa-ezüstérem után került gazdijához, Donkó Orsolyához. Az egykori válogatott kosaras, a Szeviép-Szeged másodedzője elmondta: két hónapja minden hét végén ott vannak a kutyaiskolában. - Azt szeretném, ha ez a konok, önfejű jószág szófogadó, fegyelmezett lenne. Ezt már el is tudjuk érni, igaz, még némi jutalomfalat ellenében - mesélte nevetve Donkó Orsolya. Hozzátette: akik bizonytalanok abban, milyen kutyát szeretnének, a rendezvényen tanácsot kérhetnek a szakértőktől. Tóth László tenyésztő amerikai buldogja Fotó: Schmidt Andrea Tolerancia Vak férfi száll föl a zsúfolt villamosra. A kocsi imbolyogva elindul, mindenki dülöngél, de a világtalan a többieknél bizonytalanabbul keresi a kapaszkodót. Oldalba lök egy ablaknál ülő nőt. Amikor másodjára is hozzáér, az asszony nem bírja tovább nézni, és kelletlenül átadja neki a helyét. Közben jól hallhatóan megjegyzi a szomszéd széken ülő férfinak: - Miért nem vigyáz az ilyen magára ?! Nem lehet mindenkire tekintettel lenni. DOMBAI TÜNDE Kitüntetett rendőrök A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság az ünnep alkalmából szombaton megemlékezést tartott, ahol munkatársai tevékenységük elismeréseként jutalmakat vehettek át. Az igazságügyi és rendészeti miniszter kiemelkedő munkája elismeréséül rendőrségi főtanácsosi címet adományozott dr. Kis Gábor alezredesnek, a CSMRFK Ellenőrzési Szolgálata vezetőjének, rendőrségi tanácsosi címet pedig Tyityán László őrnagynak, a Szentesi Rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetőjének. A rendőrség hivatásos szolgálatában eltöltött idő elismeréseként nyolcan kaptak Szolgálati (elet. Több évtizedes munkája elismeréséül soron kívül előléptette nyugállományú rendőr ezredessé Subicz István és Papp Béla alezredest, nyugállományú rendőr alezredessé pedig Tóth János őrnagyot. Az országos rendőrfőkapitány a szolgálat példamutató teljesítéséért soron kívül előléptette rendőr őrnaggyá Sájer György századost, rendőr századossá Kenéz Imre főhadnagyot, rendőr főhadnaggyá pedig Szabó Mihály hadnagyot. Dicséretben és jutalomban részesítette Paksi Zsolt alezredest, dr. Molnár Attila őrnagyot, faksa Zoltán és Molnár Sándor főtörzszászlósokat. A rendőrség prevenciós programjában kifejtett kimagasló tevékenységéért „Az év DADA rendőre" címet kapta Sövényházi Edit főhadnagy. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője kiemelkedő munkája elismeréséül előléptette rendőr főtörzszászlóssá Kóródi István törzszászlóst, rendőr zászlóssá Balogh Attila, Budai Zoltán, Szépe Zsolt, Varga Zoltán, Vízhányó Sándor és Vörös Péter főtörzsőrmestereket, rendőr főtörzsőrmesterré Benárík Máté és Kapás Tamás törzsőrmestert, rendőr törzsőrmesterré pedig Vetró István őrmestert. A Szegedi Tudományegyetem Hallgatói Önkormányzata a felsőoktatásban bevezetett bűnmegelőzési képzés megszervezéséért „Hallgatói Mozgalomért" emlékplakettet adományozott Szilágyiné dr. Bay Lujza alezredesnek, a főkapitányság bűnmegelőzési osztályvezetőjének.