Délmagyarország, 2007. október (97. évfolyam, 229-254. szám)
2007-10-20 / 246. szám
SZOMBAT, 2007. OKTÓBER 20. • VASÁRNAPI TV-MŰSOR" 17 m2. 23.08 TV 2,11.28 Duna Tv, 17.00 Palindromák Amerikai filmdráma Avlva félszeg és érzékeny lelkű kamasz lány, aki 12 évesen elhatározza, hogy anya akar lenni. Hozzá hasonló lelkületű és vérmérsékletű szülei ellenzik a korai ötletet, mire a lány megszökik otthonról azzal a tervvel, hogy teherbe fog esni. Vágyai olyan világba sodorják, amely merőben ellentéte az addig megszokott környezetének, viszont több lehetőséget kínál felfedezőjének. Aviva útja végül visszavezet a kiindulási ponthoz. Vajon mennyiben változik meg a lány személyisége kalandjai során? A történetből megismerhetjük Aviva családját, barátaikat és szomszédaikat is. Doc Martin Angol tévéfilmsorozat Dr. Martin Ellingham, a sikeres londoni sebész kénytelen hátat fordítani hivatásának, miután egy műtét során rosszul lesz a vér látványátél. Körzeti orvosként folytatja egy isten háta mögötti településen, ahol sokat nyaralt gyerekkorában nagynénjénél. A faluban kíváncsian várják az űj orvost, Martin dokinak pedig még fogalma sincs róla, hogy ezen a helyen nemcsak gyógyítania kell a betegeket, hanem meg is hallgatnia őket. Vasalt öltönyében és fekete autójában a nyugalmas kis faluban Martin doki olyan, mint egy partra vetett hal. Mentőhelikopter Német akciófilm-sorozat A helikopteres mentőcsapat számára a mai nap különösen nehéznek bizonyul, ugyanis egy tömegbalesethez riasztják őket. A helyszínre érkezvén több sérültet is el kell látniuk, de az ü| ápolónő, Ilona kerül a legnehezebb helyzetbe, amikor egy sokkos állapotban lévő sofőrt kell életben tartania. Az első munkanap nehézségein eközben Thomas próbálja őt átsegíteni. 5.45 Reggeli gondolatok. Vallási magazin 6.15 Mókás mechanika Amerikai animációs filmsorozat, 62. 6.45 TV 2-matiné 9.45 Törekvő tanerők Amerikai vígjátéksorozat, 66. 10.15 Két TestÓr. Életmódmagazin 10.50 Stahl konyhája 11.25 Mentőhelikopter. 27.112] 12.25 Knight Rider 112] 13.20 Charlie - Majom a családban 14.25 A mélység fantomja Amerikai miszhkus filmsorozat, 4. 15.25 Smallville, 95. Töredék [12] 16.25 Száguldó vipera Német-amerikai akciófilm-sorozat 17.30 Walker, a texasi kopó Hitkérdés [12] 18.30 Tények Hírműsor [12] 19.00 Napló Mérlegen a valóság [121 20.00 ACégA CIA regénye 32. Amerikai film [12] 22.05 Lesz ez még így se! Amerikai vígjáték (12) Közben: kenósorsolás 0.45 Frida Amerikai életrajzi film [161 3.00 Napló Mérlegen a valóság [12] (Ism.) 3.50 Esküdt ellenségek: Az utolsó szó jogán Amerikai krimisorozat, 6. A szatír [161 22.05 Lesz ez még így se! R.: James L. Brook. Fsz.: Jack Nicolson, Helen Hunt. Greg Kinnear Melvin hóbortos alak, csak az irodalomnak él. Kétségtelenül ő a világ legkiállhatatlanabb alakja, akinek beteges mániáitól mindenki falra mászik. Talán örökre meg is maradna mogorva magányában. ha szomszédját, a festőművészt ki nem rabolnák és felismerhetetlenné nem vernék. De Simon kórházba kerül és bájos kiskutyája egyedül marad. Melvin viseli gondját a kutyusnak, aki nagyon jól érzi magát üj otthonában. Ezzel azonban lőttek a nyugalomnak. QÜ9 KLUB 5.30 WS Teleshop 6.00 Slayers - A kis boszorkány 6.20 Kölyökklub 8.50 Jackie Chan legújabb kalandjai 9.10 Tini nindzsa teknőcök új kalandjai 9.30 Inuyasha. Japán animációs filmsorozat 10.00 Receptklub 10.20 06-91/334-455. Hívjon! Játsszon! Nyerjen! 11.30 menelrend. Utazási magazin 12.00 Híradó - Déli kiadás 12.05 Egy nő igaz története 112] 12.35 Tuti gimi. Amenkai filmsorozat 13.25 Magyar autósport-magazin 13.40 John Doe - A múlt nélküli ember 14.35 A dadus Amerikai filmsorozat [121 15.35 Doki Amerikai filmsorozat Közben: hatoslottó-sorsolás 16.35 Medicopter 117 - Légi mentők Német akciófilm-sorozat, 6. évad 17.30 Forma-1 Brazil Nagydíj, Interlagos A futam közvetítése élőben 20.00 Híradó - Esti kiadás 20.30 A kismenő Amerikai vígjáték [12] 22.20 Heti hetes Vidám aktuális talkshow. Utána: hírek 23.40 Egy gyilkosság forgatókönyve Amerikai akcióthriller [16] 1.40 Portré [12] 2.00 Bármi áron Amerikai akciófilm [18] 20.30 A kismenő R.: Steven Brill. Fsz.: Adam Sandler (Longtellow Deeds), Winona Ryder (Babe Bennett), Peter Gallagher (Chuck Cedar), John Turturro (Emilio Lopez) A világon minden ember gazdag akar lenni. Longtellow Deeds kivétel: ő csupán arra vágyik, hogy gyermeteg szerelmes versikéit üdvözlőlapok hátára nyomtassák. Egyébként szereb a csendes kisvárost, ahol él, és a zsúfolt pizzériát, amelyből éldegél. Egy nap Deeds kénytelen elmenni a nagyvárosba, hogy átvegye 40 milliárd dolláros örökségét... 5.50 Napkelte 8.00 Főtér. Bükki falvak 9.00 Egyszer volt... 9.55 így szól az Úr 10.00 Református magazin 10.25 Evangélikus ifjúsági műsor 10.35 Útmutató 11.05 Baptista jelképek 11.30 Evangélikus jelképek 12.01 Hírek 12.40 TS - Gyorsasági motoros világbajnokság Maláj Nagydíj. 125 kcm 13.45 TS - Atomerőmű SE-Albacomp Férfi kosárlabda bajnoki mérkőzés 15.40 Stílus 16.10 Panoráma vasárnap 17.05 Elisa di Rivombrosa Olasz romantikus tévéfilmsorozat, 267. 18.00 M. 0. M. Musical-operett magazin 18.30 Bolygónk, a Föld Angol tudományos ismeretterjesztő sorozat, 11/7. 19.30 Híradó este Benne: sporthírek, időjárás-jelentés 19.55 Tűzvonalban Magyar tévéfilmsorozat. 7. Aranylövés 20.55 A szólás szabadsága 22.00 24-Másodikévad Amerikai bűnügyi filmsorozat, 24/6. 13-14 [16] 22.50 Hírek 23.00 TS - Sport7 23.55 TS - Motorsport Technikai magazin 0.25 TS - Gyorsasági motoros világbajnokság Maláj Nagydíj. Király kategória 1.20 MultiKlikk 1.54 Műsorzárás 22.00 24 -Második évad R.: Jon Cassar. Fsz.: Kieter Sutherland, Leslie Hope, Carlos Bemard Jack azzal zsarolja Masont. hogy amennyiben nem engedi, hogy ő hallgassa ki Nlnát, elárulja a központban, hogy Mason sugárfertőzött, így nem alkalmas az iroda vezetésére. Nina elnöki kegyelmet kér az információkért cserébe. Jack brutális módszerei elhitetik Ninával, hogy bármit megtehet vele. Reza azt vallja, hogy nem ő. hanem Bob utalt át pénzeket Szaid Alinak. Miguel és Kim megszöktetik Megant. Sherry, Palmer volt felesége érdekes információkkal szolgál az elnöknek 5.50 Napkelte 9.00 Az én kis állatkertem 9.10 A magyar kutya. Puli 9.15 Pufóka kalandjai. Francia rajzfilmsorozat. 9.30 Hurrá, vidékre költözünk! 9.55 Paddington kalandjai 10.15 Tinik, tenisz, szerelem. 5450 11.30 Mai magyar építőmesterek 12.00 Déli harangszó 12.01 A sokszínű vallás 12.10 így szól az Úr! A Biblia üzenete 12.25 Katolikus krónika 12.55 Református magazin 13.20 Evangélikus ifjúsági műsor 15.25 Nekem ne lenne hazám? 15.35 Szép magyar tánc Kalocsai köszöntő 15.45 Hazajáró lélek Magyar film 17.15 Kulissza Kortárs irodalmi magazin 17.40 Miért? Műsor a történelemről 18.30 Esti mese 19.00 Bravó-tv 19.30 Híradó este 19.50 Verssor az utcazajban 20.00 Egymillió karátos ötlet Amerikai-olasz-angol film 21.40 Könyveskép A pince 22.10 Magánbeszélgetések Juszt László műsora • 23.05 Palindromák Amerikai film [161 0.40 Napló 0.45 Napnyugta 3.15 Titokzatos Násztya 127/49. 4.00 Csendes film Magyar dokumentumfilm 4.25 Szürke kincsünk A magyar szürke marha. Dokumentumfilm 5.00 Nekem ne lenne hazám? 20.00 Egymillió karátos ötlet R.: Vittorio de Sica. Fsz.: Peter Sellers (Aldo VanucckF ederico Fabrizi), Victor Mature (Tony Powell), Britt Ekland (Gina Romantica), Martin Balsam (Harry). Akim Tamiroff (Okra) Aldo Vanucci, a ravaszsága és találékonysága miatt Rókának is nevezett bűnöző egy békés umbriai börtönben tölti esedékes büntetését. A beszélőn szerez tudomást a legújabb szenzációs ügyről, „Kairó aranyának" elrablásáról. Miután másnap egy ügyes trükk segítségével megszökik a börtönből, először anyját és hügocskáját, Ginát szeretné megölelni. 5.10 Duna tér 6.15 A Machu Picchu titkos kincse Amerikai mesefilm 7.00 Hol volt, hol nem volt 9.00 A bíborszínű virág 10.10 A világörökség kincsei 10.30 Lyukasóra 11.15 Kint és bent 11.45 Híradó, időjárás-jelentés 12.00 Déli harangszó, vers 12.15 Élő egyház 12.45 Élő népzene 13.15 Csellengők - Eltűntek nyomában 13.40 A harmincadik Magyar játékfilm 15.20 Az amszterdami Van Gogh Múzeum 15.55 Vannak vidékek: Eger és környéke 17.00 Doc Martin Angol tévéfilmsorozat 18.00 Híróra 18.10 Heti hírmondó 19.00 Mese 19.30 Szindbád Magyar játékfilm 21.05 Duna mozi 21.50 Duna-sport 22.05 Beavatás 22.25 Testvéred feleségét... Dán játékfilm 0.20 Chaplin szereti a zenét 1.00 Himnusz 1.05 Híróra 1.15 Heti hírmondó 2.00 Mese 2.10 Mentor Magyar csillagok 3.45 Duna-sport 4.00 Duna mozi 4.40 Talpalatnyi zöld jygyi . ^ 19.30 Szindbád R: Huszárik Zoltán Fsz.: latinovits Zoltán (Szinbád), Ruttkai Éva (Lenke), Leelössy Éva (a fiatal Lenke). Dajka Margit (Majmunka). Nagy Anna (Fruzsina), Andai Györgyi (Setétke), Szegedi Erika (Florentina), Muszte Anna (virágáruslány) Szindbád a szépséget a természet változásaiban, a szerelemben és nem utolsósorban a kulináris élvezetekben véli megtalálni. Gondolataiban életre kelnek emlékei. Megbarnult fényképek, elszáradt virágok, elsárgult szerelmes levelek hozzák elő a múltból a szépasszonyokat, lányokat... 6.30 Szellemes szerelem Amenkai vígjáték 8.05 Mozi! Mozi! Mozi! Amerikai filmmagazin 8.35 Moonwalker Amerikai zenés film 10.10 A kis jegesmedve 2. -A titokzatos sziget Animációs film 11.30 Defektes derbi Amerikai vígjáték 13.10 Földre szállt boszorkány Amerikai romantikus vígjáték 14.50 Volver Spanyol vígjáték 16.50 A Karib-tenger kalózai 2. - Holtak kincse Amerikai kalandfilm 19.20 Kutyátlanok kíméljenek Amerikai romantikus vígjáték 21.00 Melinda és Melinda Amenkai vígjáték-dráma 22.40 Motel Amenkai horrorfilm 0.10 Családi kaleidoszkóp Amerikai filmdráma 1.40 Vinny, az 1 ügyű Amenkai vígjáték 3.35 Kígyóharapás Amenkai horrorfilm 5.05 A kis jegesmedve 2. -Atitokzatos sziget Ff. német animációs film 21.00 Melinda és Melinda R.: Woody Allén. Fsz.: Radha Mitchell Néhány jó barát az étteremben üldögélve fogadást köt: minden történetből lehet vidám és tragikus filmet írni. Itt van mindjárt Melinda figurája. A lány öngyilkosságot kísérel meg, sok nyugtatót vesz be, és mielőtt még elvesztené az eszméletét, bekopogtat régen látott barátaihoz, a manhattani művész házaspárhoz, akik éppen egy producer számára tartanak partit. A történet innentől kettéválik. és felváltva követik egymást a tragikus és komikus fordulatok. A két Melinda végigjárja szomorú, illetve vidám útját a bukásig... V Telin Szeged, Hódmezővásárhely, Makó és vonzáskörzete) 00.00 Hangos képújság 08.00 Könnyűzene 08.30 Törzsasztal 09.00 Estelő Ősz 10.00 Hangos képújság 19.00 Betekintő, Algyő és Balástya 19.30 Diagnosztika 20.30 Tréning 21.15 Hangos képújság •MSI (a város kábeltévé-hálózatain, UHF 42-es csatornán) 02.00 Képújság 09.00 Teleshop 09.30 100 év -100 kép: 1919 - Versailles 09.45 ízelítő 10.00 A Krisztus Szeretete Egyház műsora 10.30 Infománia - multimédiamagazin 11.00 játékháló - telefonos nyereményjáték 12.00 Képújság 16.15 Pick Szeged-Százhalombatta férfi kézilabda-mérkőzés (ism.) 17.45 Szemközt (ism.) 18.00 Aréna (ism.) 18.30 Diagnózis (ism.) 19.00 Artista (ism.) 19.30 Mindentudás Egyeteme Szeged - dr. Szögi László, előadása (ism.) 20.30 Hírháló - az ország hírei 20.55 ízelítő 21.00 A nagy esés. Amerikai film 23.00 Hggibuli Attilával - zenés show-műsor 24.00 Képújság •TV 17.00 Gyerekeknek: mesefilm-összeállítás 18.30 Mindszent Város Közgyűlése 22.00 Képújság CSONGRÁD TV 01.00 Képújság 10.00 A Krisztus Szeretete Egyház műsora 10.30 Infománia 11.00 Játékháló 12.00 Képújság 13.30 Hétköznapi Mágiák 14.00 Játékháló 15.00 A szál fiai. Kalandfilm 17.00 Virágzó Magyarország 17.30 Képújság 20.30 Hírháló 20.55 ízelítő - főzőcskeműsor 21.00 A nagy eset. Amerikai filmdráma 23.00 Házibuli Attilával és vendégeivel 24.00 Hírháló 00.30 A Krisztus Szeretete Egyház műsora 06.00 Napi gondolat 07.00 Napi gondolat (ism.) 08.00 Napi gondolat (ism.) 10.00 Heti Közélet. Benne: Schmidt-szem. Gobelinkiállítás. Algyői falunapok. Árny alatt - kiállítás. Körkérdés: Fogyatékkal élők 10.35 Nonstop, ifjúsági magazin 11.35 A kövek üzenete III. 12.00 Rév Lívia zongoraestje 18.00 Az 1956-os forradalom emlékezete 20.00 Bujdosók nyomában, dokumentumfilm 21.00 Heti Közélet (ism.) 21.35 Nonstop, ifjúsági magazin (ism.) 22.35 A kövek üzenete III. (ism.) 8.00 Televíziós vásárlás 9.00 Futtában 9.15 MKB. Heti helyzet (ism.) 10.15 Televíziós vásárlás 10.45 Lovassport, CDI díjlovagló verseny (ism.) 11.15 Pólus Palace (ism.) 11.45 Navigátor (ism.) 12.15 Televíziós vásárlás 12.45 KO TV (ism.) 13.15 NSA Junior 14.15 Szepesivel... Gyarmati Dezső 14.45 Labdarúgás, olasz bajnokság (élő) 17.15 Gillette World Sports 17.45 Labdarúgás, francia bajnokság (élő) 20.15 Labdarúgás, olasz bajnokság (élő) 22.45 Labdarúgás, skót bajnokság, Invemess-Aberdeen 0.45 Labdarúgás, spanyol bajnokság 2.45 Labdarúgás, spanyol bajnokság 4.45 Szepesivel... Gyarmati Dezső (ism.) 5.15 Játszótér 5.30 Labdarúgás, olasz bajnokság SPORTE 8.00 Televíziós vásárlás 9.00 Lovassport, CDI díjlovagló verseRy 9.30 Televíziós vásárlás 10.00 Póker 12.00 Televíziós vásárlás 12.30 Hopp Parádé, atlétikai ugrógála 13.00 Jég-' korong, NHL, Washington—Pittsburgh 15.00 Labdarúgás, skót bajnokság, InvernessAberdeen (élő) 17.00 Labdarúgás, spanyol bajnokság (élő) 21.00 Nissan Sport Adventures 21.30 Aranypillanatok 21.45 NFL Game Day (ism.) 22.15 Amerikai futball, NFL (élő) 2.15 Játszdtér 2.30 Labdarúgás, olasz bajnokság 5.00 Gillette World Sports 5.30 Labdarúgás, francia bajnokság, Nancy-Sochaux 6.05 Műsorajánlók 6.10 700-as klub 7.00 Új mezőgazdasági magazin 7.30 Rajzfilmek 9.00 Tempó 9.30 Rajzfilmek 11.00 Apostolok cselekedetei 12.05 Rajzfilm 13.10 Laci bácsi konyhája 13.40 Közvetlen ajánlat 15.10 Kaschmir Gold 15.40 Amerikai mozi 16.05 Az utazó 16.40 A fejlődés fókuszában 17.10 Világszám 17.35 Haszon 18.30 Híradó 18.50 Időjárás-jelentés 19.00 Pont7 20.00 NévshowR 21.55 Az igazság fogságában. Kanadai filmdráma 23.20 700-as klub 0.05 Csak természetesen 0.55 Műsorzárás híríZl 7.00 Híradd 7.30 Soroló 8.05 Barangoló 8.30 Közvetlen ajánlat 9.05 Péntek 10.05 Célpont 10.30 Napról napra 11.05 Civil kaszinó 12.00 Déli híradó 12.30 Talking movies 13.05 Vetítő 14.05 Családmese 15.05 Befutó 15.30 Garázs 16.05 Vörös és fehér 16.30 Gyógyhír 17.00 Híradó 17.30 BBC Reporters 18.05 Keresztmetszet 19.00 Híradó 19.30 Hírvilág 20.05 Kontraszt 21.00 Híradó 21 21.30 Vetítő 22.40 BBC World híradó 23.05 Kontraszt 6.00 Thomas, a gőzmozdony 6.10 Fifi virágoskertje I. 6.20 Mondókák 6.25 Irány Dinóföld! 6.40 Világjáró Grover 6.45 Erdei tanoda 7.00 Arthur II. 7.30 BibLBIocksberg 7.55 Találjuk ki együtt, apu és én! 8.00 Franklin VI. 8.25 Bori bari 8.35 Pettson és Findusz 8.50 Kis királylány 1.9.00 Flipper és barátai 9.30 Miss BG 9.45 Loopdidoo 9.55 Sam, a tűzoltó 10.05 Simsala Grimm 10.35 Találjuk ki együtt, apu és én! 10.40 Vándor varangyok 11.10 Horseland Lovasklub 11.30 Erdei tanoda 11.50 Bicsi bocs kalandjai 12.00 Pingu VI. 12.10 Játszszunk a Szezám utcában! 12.35 Tupu 13.00 Arthur 13.25 Bibi Blocksberg 13.55 Thomas, a gőzmozdony 14.05 Irány Dinóföld! 14.20 Mondókák 14.25 Rupert Maci varázslatos kalandjai I. 14.35 Fixi Foxi és barátai 15.00 Minimax-híradó 15.15 Bicsi bocs kalandjai 15.25 Symfollies 15.35 Játsszunk a Szezám utcában! 16.00 Tupu 16.30 Franklin VI. 16.55 Találjuk ki együtt, apu és én! 17.05 Miss Spiden A herceg, a hercegnő és a méhecske 17.55 Flipper és barátai 18.25 Bori bari 18.35 Osztály, vigyázz! 18.50 Loopdidoo 19.00 Esti mese: Symfollies 19.10 Vándor varangyok 19.35 Horseland Lovasklub © 6.35 Superman 7.05 Superman 7.35 A Degrassi-gimi 8.35 Babylon 5 9.35 StarTrek. Voyager 11.35 Start Autósmagazin 12.05 UEFA Bajnokok Ligája Heti magazinműsor 12.35 Rejtélyes igazságok Igaz vagy hamis? 13.35 Conan, a kalandor 14.35 Herkules Amerikai kalandfilm 15.35 Xena 16.35 Ld TV Amerikai vígjáték 19.15 Ámbár tanár úr Magyar vígjáték 21.05 CSI. A helyszínelők 22.05 Bérgyilkos ösztön Angol—francia—luxemburgi akciófilm Az izraeli titkosszolgálat, a Moszad különleges osztagát felfüggesztik egy rosszul sikerült akció után. A terrorista Amar Kamii (Vincent Regan) ártalmatlanítása megtörtént, de nagy veszteségek árán. Tony, az osztag vezére kényszerszabadsága közepette újra átgondolja a történteket és rájön, hogy mégsem az igazi Amar lehetett a megölt terronsta. beigazolódik. 23.45 CSI. A helyszínelők 0.45 Ámbár tanár úr Magyar vígjáték 2.35 Bérgyilkos ösztön