Délmagyarország, 2007. október (97. évfolyam, 229-254. szám)
2007-10-20 / 246. szám
6 SZOMBAT, 2007. OKTÓBER 20. A vásárhelyi Szakái László 1997-ben készítette első citeráját A fát érezni kell" // Az utolsó vásárhelyi citerakészítő: Szakái László Fotó: Tésik Attila Vásárhelyen nagy hagyományai vannak a citerakcszítésnek, 1910 óta készítenek ilyen hangszert a városban. Jelenleg egyedül Szakái László foglalkozik ezzel, és már tizenhat különböző formavilágú - összesen közel hatszáz darabnál tart -, zsűrizett hangszer került ki a keze alól. Meg is tudja szólaltatni a citcrákat, első „koncertjeit" nyolcévesen teheneknek adta. Az 55 esztendős Szakái László tíz éve készít citcrákat, de ezzel a hagyományos, egyébként francia eredetű, népi hangszerrel még pendelyes gyerekként ismerkedett meg. A rárósi tanyavilágban nőtt fel, ott minden házban akadt ilyen hangszer, náluk nem. Földműves édesapja, Szakái Pál hozott egyet a szomszédból, kíváncsi volt, nyolcéves Laci fia meg tudja-e szólaltatni. Sikerült, ezért a kölcsönkért mintájára készített neki egyet, ezt a mai napig őrzi. - Az iskola után a teheneket legeltettem, és mindig elvittem magammal a citerámat - emlékezett Szakái László -, ott, az állatokra vigyázva, az árokparton ülve, tanultam újabb és újabb dalokat, nótákat, első közönségem a marhák voltak. Mára aranyminősítésű szólista, dc amikor már „működött" a kezében a hangszer, nem találta elég izgalmasnak, tangőharmonikára váltott. Lakodalmakon zenélt. Majd következett a sofórködés a porcelángyárban, ez a gyökerekhez való visszatérést jelentette: tagja lett a szakszervezeti citerazenekarnak, ekkor 1975-öt írtak. A cég profi, úgynevezett sándorfalvi hasas citerákat vett az együttesnek, ennek a hangjába beleszeretett. És a hangszerrel is eljegyezte magát. Vásárolni akart egyet, de a hatezer forintos ár háromhavi fizetését tette ki - így elérhetetlen volt számára. „Elhatároztam, előbb-utóbb megcsinálom magamnak." Olyan elődök nyomdokaiba szándékozott lépni, mint Kriván Pál, Földházi Pál és Tóbiás Lajos; utóbbitól tanulta a mesterséget, kapta a szerszámokat, a sablonokat. A faanyagot a hetvenes évek közepétől gyűjtötte, mert az asztalosok és a bognárok azt mondták, ahány centiméter vastag a fa, annyi évig kell száradnia. Mai napig megáll a tüzéptelepeknél, és megfelelő alapanyagot keresve átvizsgálja a farakásokat. Az első citerát 1997-ben készítette, mostanra közel hatszáznál tart, és ebből tizenhat különböző formavilágú, zsűrizett. Volt, hogy egy teljes zenekart felszerelt tenor, prím, basszus és bőgő változattal, 2000-ben pedig alkotott egy 34 húros - az átlag 14 - diófából készült különlegességet. Vásárhelyen egyedül űzi az ipart, és tudomása szerint az országban is összesen hárman, rajta kívül a pesti Gáts Tibor és az inárcsi Prigyeni Pál. Civilben, 1979-től huszonhárom évig hivatásos tűzoltóként dolgozott, a hangszerrel való foglalatoskodás - mikor elfogytak a ház körüli munkák és belekezdhetett az építésükbe - kikapcsolta, feledtette vele a mindennapok borzalmait. A rendszeres zenélést éppen a tűzoltóság miatt hagyta abba, a fellépések nem voltak összeegyeztethetők a szolgálattal. - Vásárról vásárra járok, igyekszem népszerűsíteni ezt a csodálatos hangszert, megőrizni a hagyományokat. Gyerekméretben is készítettem már. Ha az egészségem engedi, még húsz évig szeretném csinálni. Sajnos a családban nincs követőm, 30 éves Laci fiamat a technika érdekli, 16 éves Ágnes lányom vendégl4tó-ipari iskolába jár. Tanítványom, utódom lesz, már kiszemeltem az illetőt, akkor akarom átadni neki a tudásomat, mikor abbahagyom. Biztosan azt is megérti, hogy a fát érezni kell. Ha a kezembe veszem, és megszúr a szálka, tudom, az a darab nem a barátom, és ahhoz azon a napon nem nyúlok. IMRE PÉTER ARflNYPAVA-DIJAS A BÚZAVIRAG A hangszerhez, a citerázáshoz kapcsolódik, hogy a XIV kvótaminősítő versenyen Aranypáva-díjjal jutalmazták a vásárhelyi Búzavirág zenekart. A minősítő mellett megrendezték a VII. Vass Lajos ének-zenei versenyt, ahol a Búzavirág Népdalkör és Citerazenekar aranyoklevelet kapott, míg Czékmán Balázs furulyában. Vojnics Györgyne szólóéneklésben lett ezüstokleveles. A hónap könyve Szent-Györgyi Albert életrajza Hetven éve nyerte el Szent-Györgyi Albert a Nobel-díjat. Regényes életrajzát Ralph W. Moss tollából ajánlja az olvasók figyelmébe a Somogyi-könyvtár. ALBERT Monográfiát írt Szent-Györgyi Albert mozgalmas életéről és tudományos pályafutásáról a magyar gyökerekkel rendelkező amerikai szakíró, Ralph W. Moss. Hét évig gyűjtötte az anyagot, 1980-ban ismerkedett meg Szent-Györgyi Alberttel, öt éven át rendszeresen találkozott a Nobel-díjas tudóssal. Moss Magyarországra is eljutott 1984-ben, ekkor Szegedre is eljött. A huszonegy fejezet Szent-Györgyi Albert megpróbáltatásokkal teli életútját követi - gyerekkorától kezdve diákkorán át a tudományos munkásságáig. Szegeden töltött éveiről - ahol az 1937. október 28-án Nobel-díjjal elismert felfedezése kiteljesedett - több fejezet szól. Például arról is, miként talált rá Szegeden a paprikára, amelyből nagyobb mennyiségű C-vitamint sikerült kivonnia a kutatásaihoz. Szent-Györgyi életének csaknem felét az Egyesült Államokban töltötte. 1947-es letelepedésétől egészen haláláig nyomon követhetjük az izomkutatásait, amelyekért az amerikai Nobel-díjként is emlegetett Lasker-díjjal tüntették ki. 1973-ban látogatott haza a szülőföldjére először, ekkor fogadta a Szegedi Orvostudományi Egyetem díszdoktorává, majd 1978-ban a Szent Koronát hazaszállító küldöttség tagjaként járt itthon. Élete utolsó évtizedeiben a rákkutatással foglalkozott. 93 éves korában, 1986. október 22-én hunyt el a Massachusetts állambeli Woods Hole-ban. A bőséges jegyzetekkel ellátott könyvet egyedülálló kepválogatás zárja. Az életrajz eredetileg angolul 1988-ban New Yorkban jelent meg, magyarul pedig négy éve látott napvilágot. A szerző ezekkel a szavakkal bocsátotta útjára a világhírű tudósról írt művét: „Úgy érzem, ezzel a könyvvel megmenthetek valamit Szent-Györgyi Albert csodálatos személyiségéből azok számára is, akiknek nem volt szerencséjük ismerni őt." KÓRÁSZ MÁRIA Podmaniczky hőse Dürrenmatt székén Nem takarítani, liftet szerelni vagy gyereket pesztrálni megy egy német anyanyelvű városba Podmaniczky Szilárd új regényének hőse - hanem írni. Magyar író, ösztöndíjat kapott, abban a székben ülhet, amely Dürrenmatt és Kafka alatt is szolgált. Olyan figyelem jár neki, amelyről eddig nem is álmodott. Épp ezért kezdi kutatni, miért pont ő a szerencsés, mert ez az egész olyan valószerűtlen: valami titkot sejt, persze minden, amit lát, a kétségeit táplálja. Jár-kel, fürdik a mély és kristálytiszta tóban, kérdezősködik. Fölsejlik egy régi tragédia emléke, az egykori ámokfutó gyilkos lányával találkozik a vendéglőben. Egy öregember célozgatásaiból pedig arra jön rá, őbenne valójában nem is az írót, hanem a szakképzett megfigyelőt fizetik meg. Följegyzéseit ahogy a többi ösztöndíjasét is - a rendőrség tanulmányozza, mert a térfigyelő rendszer mégsem lát mindent. A magyar író megsértődik, összepakol - aztán mégis marad. Az ottaniak pedig türelmesen, nagy hgyelemmel nézik csapongását, és hol mondják, hol pedig éreztetik vele: őrá itt tényleg szükség van. A hagyományos fejlődésregény elején több a burleszk: az író, megtudva, hogy német nyelvterületre hívják, böngészi a térképet, és közben a háziasszony által sütött kalácsban nagy darab hitlerszalonnát fedez föl. Aztán, már az úton meglassul és kiszínesedik a mozgókép, mulattató és szívszorító felvételek jönnek. Végül az író hazatér, és váratlan vendég lesz a legközelebbi ismerőseinél is. Oda megy vissza, ahol a vizbe dobott kavics úgy tűnik el, hogy nem vet hullámokat. A vég: mint amikor egy hatalmas hajó motorja megáll, az örvények pedig tovább vonulnak lassan. Evidens, hogy ott tényleg sokkal jobh, mint itt - a regény azonban arra keresi és találja meg a választ, hogy miért. (Podmaniczky Szilárd: Hutchinson rugói, Podmaniczky Művészeti Alapítvány, 2007.) B.A. DÉMÁSZ IRT CSOPORT A DÉMÁSZ Zrt. munkatársat keres OKTATÁSI FŐMUNKATÁRS munkakör betöltésére Szegeden történő foglalkoztatással SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁHYZATA POLGÁRMESTERI HIVATALA A munkakört betöltő alapvető feladatai: Az emberi erőforrások fejlesztésének tervezése, koordinálása, ezen belük » a társaságcsoport éves oktatási-képzési tervének elkészítése, végrehajtásának koordinálása • az ezrei kapcsolatos oktatási-képzési feladatok irányítása és fejlesztése • az emberi erőforrások fejlesztéséhez szükséges tréningek és képzések tervezése, a vonatkozó szerződések előkészítése, beiskolázások szervezése, utókövetése • az oktatási kontrolling működtetése. Várjuk jelentkezését, ha: • felsőfokú végzettséggel • felhasználói szintű számitógépes ismeretekkel (Office, SAP) • felsőfokú angol nyelvtudással, valamint • hasonló, nagyvállalati környezetben szerzett tapasztalattal rendefcezik. Ezen túlmenően: « kiemelkedően jó szervezőképességű • jó kommunikációs készséggel rendelkezik » pontos és megbízható. A pályázatokat — melyek fényképes, magyar és angol nyelvű szakmai önéletrajzot és motivációs levelet egyaránt tartalmazzanak - IMI. RTTFEIR )H (kedd) a tmul>if|(Wiwu.fe cfeve kérjük megfaükfcní. Az üzenet tárgyában szerepeljen az „Cktatás főmunkatárs" yeiökés A 2007. október 22-e és október 26-a közötti munkahéten a következő önkormányzati képviselői fogadóórák, fórumok lesznek: Október 22-én, hétfőn: •Tóth József, a 16-os választókerület (Kiskundorozsma) képviselője 17.00 órától fogadóórát tart a Bölcs utcai Családsegítő Házban. Október 24-én. szerdán: • Dr. Szentgyörgyi Pál alpolgármester, az l-es számú választókerület (Felsőváros, Belváros) képviselője fogadóórát tart 15.00 órától a SZÖFCE irodaházában (Tápai u. 56.). • Nagy Sándor, a 3-as választókerület (Felsőváros,Tarján) képviselője fogadóórát tart 16.00-17.00 óráig a Kemes Utcai Óvodában. •Tóth Károly, a I l-es választókerület (Belváros, Alsóváros) képviselője fogadóórát tart 17.00 órától a Béke Utcai Általános Iskolában. • Fábián József, a 17-es választókerület (Kiskundorozsma) képviselője fogadóórát tart 16.00 órától a Kiskundorozsmai Polgármesteri Hivatalban (Negyvennyolcas u. 12.). • Fábián József, a 17-es választókerület (Kiskundorozsma) képviselője fogadóórát tart 17.30 órától ajerney Utcai Általános Iskolában. Október 25-én. csütörtök: •Virág András, a 14-es választókerület (Alsóváros) képviselője fogadóórát tart 17.00 órától az Alsóvárosi Általános Iskolában (Dobó u. 42.). MARS | Csongrád-Bokros gyártóbázis Vevőszolgálati munkatárs: Felelősségi kör: • A gyárból induló készárukészletek és információ hatékony áram- lásának biztosítása • Megfelelő kapcsolat létrehozása a gyár. a szállítócégek, a külső raktárak és a Mars testvérváüalatok között • Felel az összes kapcsolódó szállítási tevékenység megszervezéséért az optimális költségek tartásával és legmagasabb vásárlót elégedettség eléréséért Képesítések, ismeretek, tapasztalatok • Felsőfokú végzettség • Excel. SAP magas fokú ismerete • Angol nyelv ismerete • Második nyelv ismerete előnyt jelent • Kreativitás • Jó problémamegoldó képesség • Erős analitikus gondolkodásmód Please srndyour CV to: irnuLgyovaiGPeu. effem. com More information: 36/63/579-500 whiskys Chappi kfe w