Délmagyarország, 2007. október (97. évfolyam, 229-254. szám)

2007-10-11 / 238. szám

CSÜTÖRTÖK, 2007. OKTÓBER 11. •MEGYEI TÜKÖR" 7 Két évtizede Csongrád megyében egyetlenként Felgyő csatlakozott az országos „füstmentes település" ak­cióhoz. Akkor az egyéves csikkmen­tességért járó négyszázezer forint csábította a felgyőieket a dohányzás mérséklésére. A két évtizeddel ez­előtti akciónak ma már csak egyetlen „jele" létezik: a pénzből vett könyv­tár. - A megyében egyedül Felgyő tette ki 1987-ben a településjelző táblánál és a falun belüli buszmegállónál a felira­tot: „füstmentes falu" - emlékezik az akcióra Kapus jánosné, akkori tanács­elnök. - Előtte falugyűlésre hívtam össze a felgyőieket, és áz iskolában, a boltban is kampányoltunk. Elmond­tam, hogy négyszázezer forintot nyer­hetünk, ha csatlakozunk a „füstmen­tes település" akcióhoz. A többség a falugyűlésen úgy szavazott, hogy pró­báljuk meg. A sikerről nem mindenki volt meggyőződve. Például a férjem se, aki sok más férfihoz hasonlóan do­hányzott. A pozitív példa is ragadós. A gyerekek alig látnak füstölgő felnőttet Fotó: Tésik Attila - A füstmentesség nem azt jelentet­te, hogy a felgyőiek közül senki se do­hányozhatott - pontosít Ábel István polgármester, aki akkoriban került kapcsolatba a helyi közigazgatással. ­Ha arról lett volna szó, biztos, hogy nem egyezik bele a falu. De én se sza­vaztam volna meg, mert a dohányzást magánügynek tartom. A magam pél­dáján tapasztalom, a csáládi minta so­kat számít. Édesapánk erős dohányos volt, gyűlöltük is a füstöt a testvérem­mel. Aztán felnőttként mégis rágyúj­tottunk. Állítom: csak az mondja, hogy ki lehet bírni cigi nélkül, aki még sose dohányzott. Azt tapasztalom: szigorral, utasítással nem lehet meg­szüntetni a füstölést. Egyébként pedig jelentős államférfiak példája is mutat­ja, hogy a dohányosok sem végzik rosszabbul a munkájukat, mint a füst­mentesek. - A tanácstagok minden utcában megbíztak valakit, aki ellenőrizte, hogy a közterületen senki se dobjon el csikket. Ha mégis rajtakaptak valakit, akkor 10 forintot kellett fizetnie a boltban elhelyezett becsületkasszába. Az így összegyűlt forintokból könyve­ket vettünk - beszél a két évtizeddel ezelőtti kényszerekről Kapusné. - Az is feltétel volt, hogy a közintézmé­nyekben - úgy, mint most Vásárhe­lyen - senki ne dohányozzon. Kétszer, rajtaütésszerűén ellenőriztek is min­ket: először a „belügytől", aztán a „megyéről". De a felvilágosító kam­pány hatására a felgyőiek megszokták, hogy a csikket ne dobálják el, így aztán az ellenőrök is mindent rendben talál­tak. Pestre mentünk Ábel Pistával, aki akkor került a tanácsházára, hogy egy szép ünnepségen átvegyük a 400 ezer forintnyi nyereményt, amiből megvá­sároltuk a téesztől azt a faházat, ahol máig működik a községi könyvtár. ' - Akkoriban kerültem Felgyőre, amikor a füstmentes akció tartott. Jó dolog egy ilyen cél, ami megmozgatja az egész közösséget! - véli Szemerédi­né Varga Veronika könyvtáros. - Én is dohányzom, sajnos. Tudom, az egész­ségem érdekében fontos lenne leszok­nom, de eddig nem voltam elég erős. Ellenben ha lenne egy olyan akció, amihez csatlakozva nemcsak magam­nak, hanem a közösségnek is jót ten­nék, talán könnyebben megszabadul­nék a káros szenvedélyemtől. Ezért tartom értelmes kezdeményezésnek a vásárhelyit. ÚJSZÁSZI ILONA „Füstmentes falu" fölirat figyelmeztetett a Felgyő tábla alatt - mesél a húsz évvel ezelőtti akcióról Kapus Jánosné akkori tanácselnök Fotó: DM/DV SZIGORÚ RENDELETEK Idén október elsejétől a játszótéren tilos (az utcán megengedett) a dohányzás Hódmezővásárhelyen. De egy csikk eldobása miatt a bírság - ha szabálysér­tési eljárás részeként szabják ki - elérheti a 30 ezer forintot. A vásárhelyinél is szigorúbb csikkrendeletet hozott például Dombóvár. A Tolna megyei kisvá­rosban - felvilágosító kampány után - júliustól a centrumban, illetve a köz­hasznú épületeket övező közterületeken, valamint a temetőkben teljes do­hányzási tilalmat rendeltek el. Országos példa lehet a vásárhelyi egészségügyi modell - Mindennapos testnevelés az iskolában - Anyagilag támogatják a bagóról való leszokást Mozognak, nem dohányoznak, rendszeresen szűrnek Beetetés Sokan kergetik a szerencséjüket, noha a józan ész azt mondja, elvétve talál az csak' becsületes emberre. Legtöbbször a nyílt pályázat is ki van már csinálva, kevés ta­pasztalattal is sejteni lehet, ki kapja az el­ső helyet, ki a másodikat, és a többi száz­húsz meg semmit. Közvetlen példákból tudom, a pályázó erőszakoskodó vissza­szerzési akciójában derült ki, ki se bontot­ták az övét, meg a barátjáét, meg az ellen­ségéét se. És lázadozott a titkárnő, hogy a százhúsz pályázatból neki elő kellett ke­resnie azt a kettőt. Vegyék tudomásul, őt nem a pályázók fizetik, ennélfogva nem is nekik dolgozik. Mondom, sokan le vannak vajazva, az­óta is. Hogyne kapnák föl a fejüket némelyek, ha azt mondja délutáni szundikálások fő műsoridejében a telefon, hogy uram, ön nyert! Rögtön elfelejti, elveszett már a magát népjóléti jelzőre illegető állam, egé­szen más érdekek dolgoznak fű alatt és fű fölött. Annyira be van etetve, észre se ve­szi, hogy új mócsingot dugtak a szájába. Teletömik postaládáinkat mindenféle „szeméthirdetéssel", és megesik, hogy a fontos levél is ezek közé ékelődve megy egyenesen a kukába. Már-már visszasírná azokat az időket, amikor papírhiányra hi­vatkozva pártbizottsági határozat kellett a vécépapiros elosztásához is. Ennél alanta­sabb foglalatosságot ki se lehetett volna találni ennek a pártállami képződmény­nek. A világ tacepaójává lett interneten annyi viagrát kínálnak naponta, ha ma­rékszámra zabálnám, akkor is kitartana holtomig. Es'itt vannak a telefonos izgatá­sok. ígérnek fűt-fát, tücsköt-hogarat, in­gyenes üdülést, mindent, csak vedd meg ezt, fizesd be azt, és tiéd a világ. Meg a szamárfül. Végre kimondatott egy másik bűvös szó, és zaklatásnak minősíti az egészet. Híva-' talosan. Ami, ugye, azt jelenti valóságo­san, hogy időbe telik, amíg lesz is belőle seggre esett fene. Hiába határozott a tele­fon-előfizetők többsége külön jellel a lista­könyvben, hogy hívószáma reklámcélok­ra nem használható, a habzsoló kapitaliz­musban minden törölve. És mit tesz a hír­re a dologban érdekelt szerencsétlen nyugdíjas, akinek néminemű jövedelmi kiegészítést jelent, hogy zaklathat máso­kat 1 Kimondja hangosan, bele a világ fülé­be, hallom a rádióban, hogy neki is élnie keli. Ő tudhatná legjobban, becsületes múltját szennyezi behízelgő hangjával, bagóért, amikor zaklatásra fogja ember­társait, de azt is megtanulta, jobb a sűrű fillér, mint a ritka forint. (Maholnap már az egyforintos és kétforintos is ide lapátra kerül. Ennyire megy előre a világi) Azt hiszem, a törvényben kellene sávot nyitni, hány órától hányig szabad zaklat­ni. Hogy akkor ne vegyem föl a telefont. H.D. Az Egészségügyi Minisztériumhoz is eljuttatják a Vásárhelyen kidolgozott egészségügyi modell leírását, amelyet ezután másutt is alkalmazhatnak. A betegségmegelőző program elemei: a mindennapos testnevelés, a dohányzás elleni újszerű harc és a lakosság rend­szeres szűrése. A vásárhelyi egészségügyi modell egyes elemei már esztendők óta mű­ködnek, de idén álltak össze egységes rendszerré. Szakemberekből álló csa­pat már elkezdte a projekt dokumen­tálását, az eddigi tapasztalatok értéke­lését, ha elkészülnek, az anyagot eljut­tatják az Egészségügyi Minisztérium­ba azzal a céllal, hogy bármelyik tele­pülés „lemásolhatja", követheti az ab­ban foglaltakat. - Az első elem a mindennapos testne­velés - mondta Kallai Árpád, az Erzsé­bet-kórház főigazgatója -, melynek kere­tében az önkormányzati fenntartású is­kolákban a diákok mindennap, tanórá­kon sportolnak. Ehhez csatlakozik a fel­mérés, a rendszeres szűrés. Regisztrál­juk, majd nyomon követjük a gyerekek állapotát, annak változását; jó esetben a javuló kondíciót, a csökkenő testsúlyt. Nem csupán egyszeri statisztikáról van szó. A második „láb" a dohányzásról való leszoktatás, az intézmények, a város füstmentesítése. Ez a program a közel­múltban kezdődött: a harmincöt önkor­mányzati közintézményben, valamint a Húsz éve elsőként kapcsolódtak az akcióhoz-A nyereményből könyvtárat vettek Csikkmentessé tették Felgyőt - Szintén nagyon fontos elem a meg­előzés, a szűrés - közölte a főigazgató -, mely a népegészségügyi szűrőprogram keretében már évek óta zajlik váro­sunkban. Egészség- és sportnapokon vehetik igénybe a polgárok ezt a díj­mentes szolgáltatást, a forrást a város biztosítja. Egyre nő az érdeklődók szá­ma, egyre többen kíváncsiak vércukor­szintjükre, testtömegindexükre, arra, veszélyezteti-e őket valamilyen szív- és érrendszeri megbetegedés. Végzünk menedzserszűrést is a magasabb beosz­tású köztisztviselőknél és intézmény­vezetőknél; az általános szűrés pedig háromezer munkavállalót érint. Ese­tükben is - akárcsak a gyerekeknél - fo­lyamatosan figyelemmel kísérjük a vál­tozásokat. Az adatok alapján arról is képet kaphatunk, melyek a gyakoribb problémák. Az okokat felderítve ez-se­gíthet a megelőzésben, az egészség megőrzésében. Ilyenkor kiderülhetnek „rejtett" betegségek, a lappangó kórok tünetmentes fázisban jól kezelhetők, gyógyíthatók. Ezen a három lábon áll a vásárhelyi egészségügyi modell, mely a füstmente­sítéssel az idén vált teljessé. Ezt foglal­ják össze az anyagban, szerepelnek ben­ne majd a Kossuth téri tapasztalatok ­négyszázötvenen vettek részt valami­lyen vizsgálaton -, legközelebb október 21-én Újvárosban délelőtt és Tabánban délután lesz egészségnap. A tervek sze­rint minden városrészt körbejárnak. I.P. játszótereken tilos rágyújtani. De a vá­ros nem hagyja magára azokat, akik rab­jai a „bagónak", és le akarnak szokni: kétszer három hónapos tréningek indul­nak, egy gyógyszergyártó cég, az Erzsé­bet-kórház és az önkormányzat szoros együttműködésével, szervezésében. A közalkalmazottakat - siker esetén ­anyagilag is támogatják. Az október kö­zepén induló kurzusokra interneten a hamarosan elérhető weboldalon lehet majd jelentkezni. Egészségnap Vásárhelyen. A szűrővizsgálattal megelőzhető a nagyobb baj , Fotó: Tésik Attila

Next

/
Oldalképek
Tartalom