Délmagyarország, 2007. szeptember (97. évfolyam, 204-228. szám)

2007-09-24 / 223. szám

SZOMBAT, 2007. SZEPTEMBER 22. SZIESZTA-KAPCSOLATOK 13 / / MEGKERDEZTUK SZEGEDI OLVASOINKAT AZ UJ PARTOT ALAPÍTÓ POLITIKUSRÓL Mi a véleménye Torgyánról* 7 GITAY ZOLTÁN nyugdíjas géplakatos: - Már egyszer megbukott, de pró­bálja meg megint a politikában! Nem hiszem, hogy ilyen múlttal sok esélye lenne,ugyanis az em­berek előtt már hitelét vesztette. Érdekes, de valahogy ez az ember mindig feltalálja magát. Hajrá, Józsi bácsi 1 SZENTIRMAI IBOLYA múzeumi teremőr: - Nem lehet államot úgy vezetni, hogy közben játszunk vele. Még mindig igaz a bölcsesség, hogy a becsület az egyetlen, amit ha el­veszítünk, többé már nem sze­rezhetjük vissza. Torgyán József és a vele együtt kormányzók pe­dig már ezt elvesztették. PUSZTAFALVI LÍVIA vállalkozó: - Szerintem kilátástalan helyzetben ­van a volt kisgazdapolitikus, és most újból pénzkereseti források után kutat. Nem fűzök hozzá sok reményt, de amúgy vicces, jópofa ember, bohócnak éppen alkalmas lenne, de ahhoz egy másik budapes­ti intézménybe kellene bekerülnie. VANYAI EVA önkormányzati képviselő: ; - Felelősnek tartom, mert ami­; kor éveken át a földművelésügyi i minisztériumot vezette, nem : tett meg mindent, hogy Magyar­; ország jobb pozícióhoz juthas­i son. Tudomásom szerint, még : Brüsszelbe sem utazott el egy­! szer sem minisztersége alatt. UTANAJARTUNK 0LVAS0INK PANASZAINAK kapcsolatok a delmagyar.hu MEGSÜLLYEDT A RACS Egy hónapja belelépett a Dugonics téri patika előtt az úttesten megsüllyedt víznyelő rács mellé a 474-014-ről telefonáló asszony. Megsérült a lába, szeretné, ha megjavítanák, és más nem járna így. A Szegedi Vízmű Zrt. munkatársai kimentek a helyszínre, de nem tudták egyértelműen megálla­pítani, hogy az úttesten található süllyedést vízi­közmű-hiba okozza-e vagy sem, ezért az út kezelő­jével egyeztetnek, és közösen megvizsgálni a süly­lyedést - közölte a vízmű munkatársa. GAZOS AZ ÚT SZÉLE Mórahalmon a temetőtől a benzinkútig gaztenger mellett halad az út, szégyen a városnak - jelezte Kószó Dezsőné a 282-219-ről. A polgármesteri hivatal munkatársától megtud­tuk, a terűlet nem gaz, hanem nádas, ezért nem kaszáitatja az önkormányzat. TARJÁN FELÚJÍTÁSA Több kérdést tettek fel olvasóink Tarján felújításá­val kapcsolatosan. Szabó Zoltánné nem érti, miért ástak méternyi mély hatalmas gödröt a Tarján bisztró mögötti parkoló helyén. Baloghné Kéri Eri­ka a kispiac épületéről és a gyógyszertár felemás akadálymentesítéséről szeretne többet tudni. Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester tájé­koztatott, hogy a parkoló stabil útszerkezetének megépítéséhez hatvan-hetven centi alapot kell ás­ni és erre jöhet a felső beton- és aszfaltréteg. A kis­piac épületének felújítása a mostani városrész-re­konstrukcióba nem fér bele, de a város dolgozik a megoldáson. A patika rámpája kész, de a tér még nem. A fölösleges lépcsők helyére is akadálymentes díszburkolatot raknak. KÉMÉNYPROBLÉMA A szegedi Gyertyámos utca egyik társasházának la­kója aggódik a rossz kéményük miatt a 450-312-ről. Kérdi, ha a közös képviselő nem in­tézkedik az ellenőrzéséről, mit tehet egyedül? A Szegedi Kéményseprőipari Kft. munkatársától megtudtuk, a társasházi közösség lakója is kérhet ellenőrzést a cég műszaki munkatársaitól a 62/485-077-es számon. Természetesen a kémény­seprők értesítik a ház közös képviselőjét, ha a kö­zösséget érintő beavatkozást kell elvégezni. ORVOSI ÜGYELETEK P0STAB0NTAS Buszpályaudvar a város szélén Kétségtelen, hogy túlzsúfolt a Mars téri autóbusz-pályaudvar, hiszen ide érkeznek a környező községekből, városokból a jára­tok. Különösen nagy a tömeg reggel, amikor több száz középis­kolás és ügyes-bajos dolgait inté­ző felnőtt érkezik. Ugyancsak nagy a forgalom a délutáni idő­szakban is. A pályaudvar elhelyezkedése ideális, mert központi fekvése miatt könnyen elérhetők az ok­tatási intézmények és a hivata­lok. Előnyös a helye azért is, mert a város távolabbi részeiről trolibusz, villamosokkal köny­nyen megközelíthető. A pályaudvar kihelyezésével kapcsolatban gondoltak-e az ille­tékes tervezők arra, hogy az a sok utas, aki eddig a Mars térre érke­zett, nem fog kimenni a város szélére, hanem a központban szeretne és fog is leszállni a jára­tokról. És nem egy-két utasról lenne szó. Számukra leszállóhe­lyeket kellene biztosítani a vá­rosközpontban (valószínűleg a Mars téren), ahol újból tömegek­kel kell majd számolni, és ezek az utasok elutazáskor sem men­nek majd ki az új autóbusz-pá­lyaudvarra. A távolsági járatokat igénybe vevők, Újszegedről, Rókusról, Tarjánból, Északi városrészből pedig csak átszállással tudnák megközelíteni helyi járatokon. A tervezett létesítménnyel kapcsolatban nem világos, hogy minek keli oda gyermekmegőrző (nem valószínű, hogy az utas le­adja gyermekét, elmegy Vásár­helyre, és miután visszatér, felve­szi). Nem valószínű, hogy szük­ség lenne fitneszteremre, fod­rászüzletre, postára és gyorsétte­remre. Ezek csak a beruházás költségeit növelnék, és semmi szükség nem lenne rájuk. A legideálisabb megoldás az lenne, ha a szomszédos csarno­kot átköltöztetnék a túloldali új csarnokok üres részébe, vagy épí­tenének még egy újabbat. A buszpályaudvar, a lebontott csar­nok és azon túl a piac helyén megfelelően bővíteni lehetne. A piac azon részét el lehetne he­lyezni a tér déli oldalán az új csarnokok és a körút közötti ré­szén. A helyi közlekedési csomópon­tokat a legtöbb nagyvárosban a központokban helyezik el. Kivé­ve a repülőtereket, de az alól is van kivétel, Hongkong. MAROSI JÓZSEF, SZEGED BALESETI, SEBÉSZETI FELVÉTEL Baleseti sebészet, felnőtt Szeged, új klinika, traumatológiai klinika (Semmelweis u. 6.). Sebészeti (nem baleseti!) felvételi ügyelet: sebészeti klinika (Pécsi u. 4.). Urológiai felvételi ügyeletet: II. kórház (Kál­vária sgt. 57.). Sürgősségi betegellátás, felnőtt: II. kórház, mindennap 0-24 óráig Baleset, gyermekek: gyermekklinika, bal­eseti sebészeb osztály. FELNŐTT KÖZPONTI SÜRGŐSSÉGI ORVOSI ÜGYELET hétköznap 16-tól másnap reggel 7.30-ig hét végén és munkaszüneti napokon reggel 7.30-tól másnap reggel 7.30-ig Szeged, Kossuth Lajos sgt. 15—17. (a Szilágyi utca felől). Tel.: 62/474-374 vagy 104. GYERMEKGYÓGYÁSZATI ÜGYELET Hétköznap 16-tól másnap reggel 7.30-ig, hét végén és munkaszüneti na­pokon reggel 7.30-tól másnap reggel 7.30-ig: Kossuth Lajos sgt. 15-17. (a Szilágyi u. felől). Tel.: 62/474-374 vagy 104. SZEMÉSZETI ÜGYELET Szemészeti klinikán kizárólag sürgős eset­ben, Pécsi u. 4. S.O.S. LELKISEGÉLY­SZOLGÁLAT A megye egész területéről hívható telefon­szám: 06-80-820-111, Vásárhelyen: 16 órától 02 óráig 62/249-529, Makón 16 órá­tól 02 óráig 62/212-515. GYÓGYSZERTÁR Kígyó gyógyszertár, Szeged, Klauzál tér 3., este 10 órától reggel 7 óráig Csak sürgős esetben! Tel.: 62/547-174. HIBABEJELENTES Szegedi Vízmű Zrt.: (62) 420­155, 06-80/828-882 Démász Rt.: 06-40/822-000 Égáz-Dégáz Zrt.: 80/440-141, 80/820-141 T-Kábel Kft.: 1298 Szeged mint fürdőváros Azt mondjuk, Szeged a napfény városa, és arról is volt szó, hogy fürdőváros lesz. Erre mi történik? Van a SZUE, a Gomba, a sportuszoda és az Anna fürdő, valamint Sziksóstó. A Partfürdő, a szegediek nagyon kedvelt, régi helye nem működik, mivel nincs vízforgatója, és így nem felel meg az EU-szab­ványnak, és nem is találják gazdaságosnak a mű­ködtetését strandként. Az „öreg Szegeden" pedig nincs semmi lehetőség uszodára. Hát ezért vagyok szomorú, mert nemhogy lenne több lehetőség az egészséges sportra, az úszásra, in­kább elfogynak még a régi jó helyek is. Az árak nő­nek, és sok ember megkeresi a szabálytalan helye­ket (lapos). HEGEDŰSNÉ HUNYI VILMA, SZEGED A 43-as főút karbantartása Nemrég olvastam a lapjukban, hogy 10 millió forintot költenek a 43-as főút karbantar­tására. Ez a nagy csapat, mely közel 10 gépből és 30 szakemberből áll, elért Deszkre is. Az Alkotmány utca és a Semmelweis utca kereszteződésében a járdasziget mellett a csatornaépítés után a lágy aszfaltjavítás és a nagy forgalom miatt mély nyomvályússá vált a felület. Sajnos a javítást úgy végezték el, hogy a tényleges hiba kezdetén elkezdték felmarni az aszfaltot 47 méter hosszon, de nem elég mélyen és nem az út lejtésének megfelelően. Az aszfaltozást sajnos csak a kezdettől számítva 7 méter után kezdték és 14 méter után be is fejezték, úgy, hogy néhol csak öt milliméter volt, és emiatt néhol ki­látszik a régi aszfalt, és az új réteg nem az út széle felé, hanem az út közepe felé lejt. így a nyomvályút nem sikerült eltüntetni, csak csökkenteni, és a bejárómnál a szintben lé­vő magasságot megemelni. Sajnos ez a javítás lehet, hogy csak pár hétig vagy hónapig bírja majd nagy terhelés miatt. Hiába kértem a csoportvezetőjüket, hogy tökéletes munkát végezzenek, a válasz az volt, hogy ne avatkozzak bele a munkájukba. Sajnos a nagy zajt és rezgéseket nem a csoportvezetőnek kell elviselnie nap mint nap, hanem az út szélén lakóknak és élők­nek. S ez az áldatlan állapot még több évig tart majd, és csak az adózók és úthasználók pénzét pazarolták el ilyen „tevékenységre". FRÁNYÓ ZOLTÁN, DESZK CSOROG A TELEFON Kedves Olvasóink! Közérdekű problémáikat, tapaszta­lataikat ma R. Tóth Gábor újságíróval oszthatják meg. Az ügyeletes újságíró hétfőtől péntekig 9 és 16 óra kö­zött hívható a 06-30/218-111 l-es mobiltelefonszá­mon, amelyen SMS-üzeneteiket is fogadjuk. E-mailt a kapcsolatok/" delmagyar.hu címre küldhetnek. Ha nem kapott újságot, hívja a 62/567-864-es számot! ZAJOS RENDEZVENYEK Varga Ottó nem ért egyet Ludányi Mihály lapunk pénteki számában megjelent magyarázatával a szege­di hangos rendezvények szüksé­gességéről. Olvasónk tudja, hogy szórakoztatni kell, de nem tartja szükségesnek, hogy kecskéstelepi otthonában is tisztán hallja a sör­fesztivál, a SZIN és a Dugonics téri rendezvények lármáját. KÖRTÖLTÉS UTCA Molnár Péter jó megoldásnak látja a franciahögyi forgalom át­alakítását. Örül, hogy végre át­járhatóvá lesz a nagykörút és a Rókusi körút közötti terület, nem kell kilométereket kerülni. LÚDTALPTÓL HÁTFÁJÁS Szécsi Zoltán (30/266-1890) öt­éves kisfiának szeretett volna idő­pontot kapni az új klinika ortopé­diájára, mert lúdtalpa miatt fáj a gerince. Választhatott: vagy no­vemberben visszamegy időpontért, vagy felkeresi a magánrendelést, aminek számát megkapta egy cet­lin. Másképp oldotta meg a problé­mát, elvitte a gyereket a sportor­voshoz, és megvizsgáltatta ott. POCSOLYA A Rókusi körút és a Kossuth La­jos sugárút kereszteződéséhez közel fedett buszváró épült, de esőben megáll alatta a víz, nem tudnak aláállni a várakozók - pa­naszolta Magyar Istvánné. ÚTFELÚJÍTÁS ZÚZALÉKKAL A 30/633-5838-ról SMS-ben ér­kezett a kérdés: miért jó, hogy az újszegedi Wallisch Kálmán utcá­ban vagy Alsórvároson a Tompa Mihály utcán a több éve épült csatorna után a megsüllyedt asz­faltszőnyeget nem aszfalttal, nem kátyúzással, hanem zúza­lékkal szórták fel? Hangosabb és poros lett az utca, rosszabb, mint a javítás előtt volt. ACÉL UTCA Szabó Róbert kérdi a 30/2249-492-ről: Ki fogja ká­tyúzni az Acél utcát? Kikerülhe­tetlen a renegetg balesetveszé­lyes kátyú. Dönteni kellene vég­re, ki a felelős Szeged legrosszabb utcájáért. A csatornakivitelező garanciában vagy a város. DOLGOZÓI BÉRLET A 20/4831-220 számról kérdezi SMS-ben olvasónk, hogy miért nem csinálják méretarányosan a dolgozói bérletigazolványt a bér­lethez? így a lap kirojtolózik. GYORSAN ZÁRÓDOTT AZ AJTÓ A 30/307-0944 telefonról pana­szolták, hogy a 7l-es buszon (rendszáma JOX 722) utaztak csü­törtökön 14 óra 55 kor. A Cent­rumnál akartak leszállni. Az egyik gyerek le tudott szállni, a testvére viszont fenn maradt a buszon, mert gyorsan becsukták az ajtót. Csörögjön ránk vagy küldjön SMS-t, és mi utánajárunk panaszának! 30/218-1111 NAPI REJTVENY Rutinszerzés •m 2 3 4 s 6 A 9 10 V tl • 13 • 16 16 • " • 19 • • N | • 25 26 27 28 |n 30 • 1 32 • 33 34 • • 38 39 • ­41 • 43 tA A I VÍZSZINTES: 2. Oscar Wilde gondolatának középső része. II. Élelmiszerbolti válasz­ték egyik része. 12. Pénz, argóban (ci­gány nyelvből átvett szó). 13. Japán egy­kori fővárosa. 14. Beszédes, nagyszájú (kislány). 16. Római 551. 17. Homokszí­nű. 18. Posztumusz Kossuth-díjas szí­nész (Lajos). 19. Előadó, röv. 20. Királyi lakhely. 22. Bécsi tojás! 23. Kerti házikó. 24. Kacér, tetszeni vágyó nő. 26. Díszes virágcseréptartók. 29. Vármaradvány. 30. Irídium jele. 31. Az ecetsav savmaradéka. 33. A szobába. 34. Hajó hátsó része. 36. Aromás vegyületcsoport. 37. Mega-elekt­ronvolt. 38 Galli-Curci; olasz opera­énekesnő volt. 40. Késő, későn - angolul (=LATE). 41. A ferde torony városa. 42. Nagyobb fás terület lángra kapása. FÜGGŐLEGES: 1. Oscar Wilde gondolatá­nak első része. 2. Ritka női név. 3. Törőcsik ....; színésznő. 4. Épületszárny. 5. Libahang. 6. Profil. 7. Tömegközlekedési járművek. 8. Kálium és laurencium. 9. Kiváltságos, lovon hadba vonuló székely. 10. 7óna. 15. Portu­gál város Lisszabon közelében (=ESTO­RIL). 17. Baranyai község lakosa. 20. Ma­ma párja. 21. Juhszállás. 23. Belső rész! 25. Emelet, röv. 27. A három testőr egyike. 28. Mellébeszél. 32. Pápai hármas korona. 33. írásjegyek. 34. A gondolat harmadik, befejező része. 35. Végez, csinál, cselek­szik. 37 Hari, híres kémnő volt. 39. Régi súlymérték. 40. Lett, régiesen. 43. Diplo­máciai Testület, röv. Az előző rejtvény megfejtése: Bátorság az, amikor csak te tudod, hogy félsz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom