Délmagyarország, 2007. szeptember (97. évfolyam, 204-228. szám)
2007-09-20 / 220. szám
CSÜTÖRTÖK, 2007. SZEPTEMBER 20. • AKTUÁLIS" 5 Teljes cigarettatilalom a vásárhelyi játszótereken Október elsejétől él a csikkrendeíet Október elsejétől jelentősen szigorítják Vásárhelyen a közterületi dohányzást. A játszótereken tilos lesz rágyújtani, máshol már az elszívott cigaretta eldobása is szabálysértésnek számít. A város újabb csikktartóval felszerelt szemeteseket helyez ki. Ennél szigorúbb rendelet lépett életbe a nyáron a Tblna megyei Dombóváron. Október elsejétől a közgyűlés által elfogadott rendelet értelmében teljes dohányzási tilalmat vezetnek be Vásárhely valamennyi játszóterén, illetve szabálysértésnek számít majd, s ezért helyszíni bírság szabható ki arra, aki közterületen csikket dob el. Ismeretes: Vásárhelyen szeptember elseje óta tilos rágyújtani a polgármesteri hivatalban, az önkormányzati működtetésű intézményekben, beleértve az óvodákat, iskolákat, egészségügyi, szociális, kulturális és sport intézményeket, illetve a városi tulajdonban lévő gazdasági társaságok valamennyi telephelyét. A tiltás nem Csupán a harmincöt intézmény épületeire, de az azokhoz tartozó udvarokra is kiterjed. A szeptember elsején életbe lépett rendeletet a város alkalmazásában álló csaknem háromezer munkavállaló érdekében hozták meg, s a szigorításhoz az érintett intézmények dolgozóinak többsége is hozzájárult. Lázár János polgármester levelet írt a városban működő cégeknek, kérte, csatlakozzanak a dohányfüstmentes akcióhoz. Lapunkban beszámoltunk arról, hogy már a kezdet kezdetén csatlakozott az akcióhoz a Magyar Posta és a Ká-Va Bt. összesen százhúsz dolgozójával. Az októbertói élő rendelet a közterületek tisztaságát is célozza. - A teljes játszótéri dohányzási Kalmár aggódik A szegedi Körtöltés utca 200 millió forintos átépítése miatt aggódik a terület egyik önkormányzati képviselője. Kalmár Ferenc (KDNPj a környékbeliekkel kedden bejárást tartott, a tapasztaltakkal kapcsolatosan a városvezetésnél keresett megoldást - eredménytelenül. Ezért tegnapi sajtótájékoztatóján a nyilvánossághoz fordult. Úgy véli, az utca Bartucz és Tavasz utca közti szakaszán rosszul jelölték ki a kanyar ívét, ezért az ott lakókat akadályozzák a beállásban, a beállók pedig zavarják a forgalmat. Az utca szintje ráadásul szerinte magasabban épült, mint a házaké, ezért a portákra beszaladhat az esővíz. A beruházásnak a hónap végéig el kell készülnie, ezért a képviselő a polgármester közreműködését kéri a közlekedésfelügyeletnél tilalmat, amelyet az ott játszó gyermekek védelmében hoztunk, a közterület-felügyelők ellenőrzik majd. A rendelet megszegői ellen 10 ezer forintos helyszíni bírság is kiszabható lesz, illetve ellenük szabálysértési eljárás is indítható - mondta lapunknak Korsós Ágnes. Vásárhely jegyzője hozzátette, a város október elsejétől sem tiltja meg a dohányzást a város utcáin és terein, ám azt már 10 ezer forintos helyszíni bírsággal bünteti, ha valaki csak úgy eldobja a csikket. - Aki végigszívta a cigarettáját, az, ha nem akar szabálysértést elkövetni, vagy a szemetesedényeken lévő csikktartóban kell, hogy elhelyezze a cigarettacsonkot, vagy ha nincs ilyen a közelben, akkor magával kell, hogy vigye, akár egy erre a célra magával hordott dobozkában - tette hozzá a jegyző. DOMBÓVÁRON SZIGORÚBBAK A magyar városok között Dombóváron van érvényben hasonló rendelet, mint a vásárhelyi. Ám a Tolna megyei településen jóval szigorúbb volt a képviselő-testület. Az alig húszezer lakosú város belvárosban. illetve az oktatási, kulturális, egyházi, szociális és más közhasznú épületeket övező közterületeken, illetve a parkolókban, valamint a temetőkben teljes dohányzási tilalmat rendeltek el. Sitkei Lukács aljegyzőtől elmondta: a rendelet bevezetése előtt nagyarányú felvilágosító kampány folytattak, júliusi bevezetése óta pedig folyamatosan járőrözik a polgárőrséggel megerősített közterület-felügyelet. Eddig senkire sem kellett kiszabni a 30 ezer forintos helyszíni bírságot. A forgalmas belvárosban külön dohányzóhelyeket jelöltek ki a dohányosok számára. Érvénytelenek a közbeszerzési pályázatok - Menesztik a tervezőt Csúszik öt iskola felújítása Egy évet csúszik öt szegedi önkormányzati iskola korszerűsítése, a közbeszerzés eredménytelen, mert a tervezésnél elszámolta magát valaki. A város szerint a felkért építész hibázott, a szakember szerint viszont a megvalósítási terv készítője nyúlt mellé. Legtöbbet a Béke utcában tévedett. Lecserélik az építészt. Érvénytelennek nyilvánították a közbeszerzési pályázatot, elmarad idén három szegedi általános és két középiskola korszerűsítése. Az önkormányzat 161 millió forintot nyert az öt intézmény felújítására egy uniós pályázaton, a nyári szünetben ebből készült volna el a munka. A Csonka János szakközépiskolában új kazánt, lámpatesteket és napkollektorokat terveztek, a Krúdy Gyula szakközépben és a Dózsa György Altalános Iskolában nyílászárócserét, villamos- és épületgépészeti korszerűsítést vártak, a dorozsmai Orczy János általánosban új kazánt és radiátorokat kellett volna felszerelni. A támogatás több mint felét a Béke Utcai Altalános Iskolára költötte volna az önkormányzat: hetvenmillió forintból kicserélték volna a nyílászárókat, a kazánt és a fűtőtesteket. A negyvenéves épületben beáznak a falak, hullik a vakolat, süvít a huzat az ablakok alatt, beszakad a parketta, nincs aula. Az önkormányzat a szokásos módon járt el a városüzemeltetési irodavezető szerint. Molnár László elmondta: bevált szegedi építész tervezte meg a Béke utcát, erre készült árkalkuláció. A közbeszerzési pályázaton az „ötiskolás csomagot" vagy részfeladatokat lehetett elnyerni. A pályázók az öt iskolára átlagosan kétszer nagyobb árajánlatot adtak a tervezettnél, a legrosszabbul a Béke utca járt: ott a háromszorosáért vállalták volna a munkát. Tóth Károly, a körzet szocialista önkormányzati képviselője elmondta, a hetvenmilliós tervre egy 190, egy 200 és egy 210 milliós árajánlat érkezett. Ezért tárgyUni sem volt érdemes az ajánlatokról. A városüzemeltetési irodavezető nem árulja el, melyik szegedi szakember hibázott ekkorát. Miért nem? Mert „presztízsveszteség lenne az építésznek". Szentgyörgyi Pál gazdasági alpolgármester adatvédelmi okból nem nevezi meg, de őt hibáztatja. Kérdésünkre közölte, költségtúllépés alapvetően a Béke utcai iskolánál jelentkezett, ott is a zárt udvari rész beépítésénél. Az építész a tervezésével több hónapot csúszott, és az általa választott építészeti megoldás sem felelt meg az elvárásoknak és a rendelkezésre álló költségkeretnek. A létesítményt most más építésszel átterveztetik, az új tervek alapján új közbeJÁ1 • ^^H MBHO fi'fl r ti JT, - FT^JD^H " • jÉpHr vi A Béke utcai iskolában áznak a falak, süvít a huzat Fotó: Segesvári Csaba szerzési eljárás indul. Ilyen mértékű csúszás és költségeltérés az elmúlt években nem történt, ezért a tervezés során tapasztalt problémákból az önkormányzat levonja a tanulságot - tette hozzá az alpolgármester. Más forrásból megtudtuk, a szegedi Ördögh László építész, vezető tervezőről van szó. Megkeresésünkre elmondta, idén januárban kapta a megbízást a Béke utcára. Tisztában volt a költséghatárokkal, jelezte is a városnak, hogy nem lesz mindenre elég a pénz. Azért vállalta el mégis, mert korábban már készített korszerűsítési terveket az iskoláELVESZHET AZ UNI0S PÉNZ A mellényúlásról szerettük volna megkérdezni Fekete Kornéliát, a Power Energy Kft. vezetőjét, amely több önkormányzati megbízásnál működött közre, de nem nyilatkozhatott. Visszairányított az önkormányzathoz. A város év végéig újabb pályázatot ír ki, mert legkésőbb jövő nyár elején el kell kezdeni a munkát mind az öt iskolában. Ha ugyanis 2008 szeptemberének végéig nem készülnek el, elvész az uniós pályázaton nyert pénz. hoz, és azt akarta, hogy legyen egységesen előkészítve az átépítés, amelyet akár részletekben is megvalósíthatnak a hatályos energetikai törvényeknek megfelelően. Időközben a város kivetette az akadálymentesítést, a mozgáskorlátozottaknak építendő liftet. A pályázati kiírásához a solti székhelyű Power Energy Kft. kiskunhalasi irodája készített megvalósítási tervet és árkalkulációt. Ördögh szerint a cég, hogy beleférjen a hetvenmillió forintos költségkeretbe, nem számolt reális árakkal, és több mindent kihagyott a tervekből. Többek között vékonyabb tető- és homlokzatszigetelést, kevés lámpatestet kért, vezetékek nélkül. A legdurvább, hogy az épületgépészeti felújításra 300 ezer forintot számoltak, ami egy lakásra is kevés. Az új ablakokon nem lenne árnyékoló, az új aula és leszigetelt épület nem szellőzne megfelelően. DOMBAI TÜNDE Nyolcvanas zónát jeleztek a harmincas övezetben az Algyői úton Veszélyes játék közlekedési táblákkal Harmincas övezetet jelző táblákat firkáltak össze ismeretlenek az Algyői úton és a környező utcákban. A javításáért felelős Szegedi Környezetgazdálkodási Kht. részlegvezetője szerint a Tyúkász kocsma előtti tábla elkerülhette a munkások figyelmét: még mindig nyolcvanas zónát mutat a jelzés. Különös közlekedési táblára figyelt fel egyik olvasónk az Algyői út-Diadal utca sarkán. A Tyúkász kocsma előtti jelzőtábla szerint nyolcvannal lehet hajtani a mellékúton, pedig az a 30-as övezetben található. A helyszínen csak a táblához közel állva láttuk meg: valaki fekete festékkel javította át a hármast nyolcasra. A kocsma vezetője szerint legalább két hónapja virít a megtévesztő szám a piros körben. - Az egyik vendégünk még az erre autózó rendőröknek is megmutatta a táblát, de ők is csak csodálkoztak az eseten - közölte Jóvári Tamás. A közlekedésrendészeti osztály vezetője, Kónya Zsolt százados elmondta: a terület kezelője a szegedi önkormányzat - a táblák cseréje is az ő feladatuk. - Mivel szándékosan festették át a táblát, az önkormányzat akár feljelentést is tehet az elkövető ellen a rendőrségen. A közlekedésrendészetre azonban eddig nem érkezett panasz sem ezzel, sem a környék többi táblájával kapcsolatban - tudtuk meg a századostól. A kocsma előtt elbicikliző egyik asszonytól ugyanis azt hallottuk, nemcsak ezt a táblát „igazították ki" az elmúlt időszakban. A környéken valóban több 30-as zónát hirdető oszlopot láttunk: az első számjegyet láthatóan nyolcasra kövérítették ki, de a megtévesztő vonalakat már lekaparták. Serege János, a Szegedi Környezetgazdálkodási Kht. városüzemeltetési részleg vezetője elmondta: két héttel ezelőtt jutott tudomásukra a táblák átfestése. - Szóltunk a kivitelezőnek, hogy vagy vegyszerrel próbálja eltüntetni a felesleges részt, vagy cserélje ki a megrongált táblákat hallottuk Serege Jánostól. A részlegvezető szerint a kocsma előtti oszlop elkerülhette kollégái figyelmét - a mulasztást még a héten pótolják. Megkérdeztük: miért nem teszik magasabbra az ilyen táblákat, ahol a vandál kezek talán nehezebben érnék el. A válasz: már voltak ilyen jellegű próbálkozások a város más pontjain, de a firkálókat ez sem tántorította el szándékuktól. K. G. G. A lyúkász kocsma előtt még tegnap is „80-as zónát" jelzett az egyik tábla Fotó: Karnok Csaba VITATHATÓ BUNTETES Kónya Zsolttól megtudtuk: bár nem traffipaxoznak a rendőrök ezen az útszakaszon, ha valakit mégis elkapnának, miközben nyolcvannal száguld a mellékúton, szabálysértési eljárást indítanának ellene. - Megbüntetnénk, de nem a tábla miatt. Lakott területen belül ugyanis maximum ötvennel lehet hajtani - mondta a százados. A harminc és ötven kilométer közötti sebességgel hajtó sofőr büntetéséről ugyanakkor kijelentette: jelen állás szerint a bírság kiszabása vitatható lenne. HÍREK A SZÖGED!VEDEGYLET A LIGETFÜRDÓRŐL A Ligetfürdőnek továbbra is önkormányzati tulajdonban kell maradnia - hangzott el azon a tegnapi tájékoztatón, melyet Szabó László, a Szögedi Védegylet elnöke és Kohári Nándor, a védegylet titkára tartott Szegeden az uszoda „születésnapján" (a fürdőt pontosan 77 évvel ezelőtt avatta fel Klebelsberg Kunó). Az ellenzéki önkormányzati képviselők közölték: az önkormányzat 1,3 milliárd forintos apportértéken 2,2 milliárdos vagyont visz be a Hunguest Hotelsszel közös projektcégbe. FÜRST-EMLÉ KKONCE RT A ZSINAGÓGÁBAN A Szegedi Szimfonikus Zenekar ma 19 órai kezdettel hangversenyt rendez Fürst János karmester emlékére a III. szegedi őszi zsidó kulturális fesztivál keretében a szegedi új zsinagógában. Gyüdi Sándor vezényletével Mozart Varázsfuvolájának nyitánya után Brahms Német rekviemjéből Sümegi Eszter és a Vaszy Viktor Kórus előadásában a szoprán ária csendül fel, végül Dvorák IX. szimfóniája zárja a hangversenyt.