Délmagyarország, 2007. augusztus (97. évfolyam, 178-203. szám)

2007-08-30 / 202. szám

4 •AKTUÁLIS" CSÜTÖRTÖK, 2007. AUGUSZTUS 30. KÖRKÉP BORDÁNY. A Bordányi Ifjúsági Klub Egyesület szeptember 15-én sütő-, főzőfesztivált rendez. Négyfős csapatok jelentkezését várják szeptember 9-éig. Különdíjban részesítik azokat a csapatokat, akik ötletes jelmezben főznek, sütnek. Nevezési díj csapatonként háromezer forint. Jelentkezni a faluházban lehet. DESZK. A deszki Mozgáskorlátozottak Közhasznú Egyesülete szeptember 3-án 17 órától tartja következő taggyűlését az idősek napközi otthonában. Az összejövetelen termékbemutatót, és előadást tartanak az egészséges életmóddal, étrenddel kapcsolatban. Előadó Vassné Oláh Andrea. MÓRAHALOM. Nagybecskerek önkormányzata a Regionális Gazdasági Kamarával, a Vállalkozók Egyesületével, valamint az Idegenforgalmi Egyesülettel közösen nyolcadik alkalommal rendezi meg nemzetközi kiállítását INOCOOP-2007. néven. A kiállításra az Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdőt is meghívták, így a nagybecskereki sportcsarnokban augusztus 30. és szeptember 1. között rendezett kiállításon a fürdő is részt vesz önálló standdal. PUSZTAMÉRGES. Szüreti fesztivált és kakaspörköltfőző-versenyt rendeznek szeptember 14-én és 15-én. Lesz többek között menettánc, mustkőstolás, nemzetközi néptáncbemutató, utcabál, gyermekszépségverseny, divatbemutató, kiállítások, bábszínház, capoeirabemutató. Fellép Sípos F. Tamás és az Exotic. Mutatványosok, bohócok, lufibajtogatók - ha szívesen közreműködnének a fesztiválon - jelentkezését várják a helyi Tourinform-irodában. RÚZSA. Szeptember 8-án rendezik a 30. jubileumi sportnapot a településen. Egyéni versenyeket rendeznek a következő sportágakban: asztalitenisz, sakk, atlétikai ötpróba, tenisz, lövészet. Csapatversenyek: női-férfi kézilabda, női-férfi kispályás labdarúgás, lövészet. Bővebb információ: www.ruzsa.hu. SZEGED. A József Attila Tanulmányi és Információs Központban a TTK-s elsőévesek ma 9 és 12 óra között tesznek esküt, az ÁJTK kari tanévnyitó ünnepséget 14 és 16 óra között rendezik. Holnap 10 órakor kezdődik az SZTE tanévnyitó ünnepség. A GTK kari tanévnyitót vasárnap 14 órától, az ÁOK elsőévesek fogadalomtételét 16 órától tartják. - Nyílt napot tartanak pénteken a Százszorszép Gyermekházban 15-től 18 óráig. Az érdeklődők megnézhetik a csoportok bemutatóit és találkozhatnak a szakkörök, művészeti csoportok vezetőivel. 15.15-kor kisorsolják a Szegedi Vakáció Látogatószelvényeit, majd a Padlás című musicalből következnek részletek. Lesz még többek között fitnesz-, balett- és moderntánc-bemutató, kézműves-foglalkozás, néptánc-táncház kicsiknek, gyermektorna. SZEGED-SZŐREG. A szőregi Kossuth Lajos-iskola szeptember 3-án 8 órától rendezi tanévnyitó ünnepségét. Ezen a napon három osztályfőnöki órát tartanak. ZÁKÁNYSZÉK. A zákányszéki kábeltévés hálózaton ebben az évben biztosan nem lesz fogható az Eurosport2 adása - közölte a www.zakanyszek.hu kérdésére Hegedűs Ildikó, a kábéltévés rendszert működtető NO-FILM 1 Kft. munkatársa. Fogas Ottó: Pár nap múlva lezárjuk az udvar feltárását Fotó: Frank Yvette EZER NÉGYZETMÉTEREN A hat ügyészt foglalkoztató Szegedi Fellebbviteli Főügyészségnek az egykori Juhász Gyula Művelődési Központ egykori épületében rendez be húsz irodát a Legtöbb Ügyészség. A sarki palota több mint ezer négyzetméter alapterü­letű, állami tulajdonban van. Az év elején elkezdett átépítés 370 millió fo­rintba kerül, ebből a régészeti feltárásra hatmillió forintot fordítottak. maradt fenn a rom, az udvari folytatás több mint egy méterrel magasabb. Ott a boltívek hajtá­sai is kitűnően követhetők a há­romméteres falban. A leendő Szegedi Fellebbviteli Főügyészség udvarán a napok­ban befejezik a leletmentést, de mert az épületet szigorúan zárt hivatal használja majd, a lelete­ket vissza kellett temetni. Nyo­ma azért marad: a pincében és az udvaron az aljzat kialakításakor úgy fedik le a téglafalat, hogy kö­vethető legyen a romok vonala ­tájékoztatott Stelczer Péter, a fel­lebbviteli főügyészség gazdasági főigazgatóságának munkatársa. Engedéllyel, időnként, kifejezet­ten oktatási célokra látogatható­vá teszik a romokat. A feltárások több hónapos pluszmunkát okoztak a pesti ki­vitelezőnek. Át kellett ugyanis tervezni a pincében kialakítandó irattárat, a bejáratot, az aljzat ré­tegeit. Az építők igyekeznek be­hozni a lemaradást, de így is bő egy hónapos csúszásban vannak. A földfelszín felett jobban állnak, az emeleteken a belsőépítészeti munkákat végzik. Glettelik a fa­lakat, szerelik a nyílászárókat. Lacsán István főügyészhelyettes­től megtudtuk, feszes lesz a hiva­tal éwégéje, mert az Eszperantó utcai irodaházban bérelt helyü­ket legkésőbb december 31 -éig el kell hagyniuk. DOMBA1 TÜNDE Egy hónapos csúszásban a fellebbviteli főügyészség - December 31 -éig be kellene költözni Bástyamaradványt találtak Szenzációs leletre bukkantak februárban a szegedi régészek a volt luhász Gyula művelődési ház pincéjének felújításakor. Az építkezés nem állt le, de át kel­lett tervezni a beköltöző fel­lebbviteli főügyészség irattárát. A pluszmunka miatt egy hó­napos csúszásban vannak. Az egykori kaszinó, később szak­szervezeti székház és luhász Gyula művelődési ház saroképü­lete az egykori középkori vár te­rületén helyezkedik el, ezért az új tulajdonos, a beköltöző fellebbvi­teli főügyészség köteles volt régé­szeti feltárást végeztetni. Febru­árban megírtuk, hogy várostörté­neti szenzációra bukkantak a Móra-múzeum régészei a Vörös­marty utcai ház pincéjében: elő­került a szegedi nagy árvíz után, 1881 -ben földig lerombolt szege­di vár első - hiteles körülmények között feltárt - középkori sarok­tornya. Azóta a pincében lezárult a munka, visszatemették a feltá­ró árkokat, vártornyostul. A na­pokban újabb ritka középkori le­letet fedeztek föl. Horváth Ferenc régész, a Mó­ra-múzeum kutatási igazgatóhe­lyettese a tegnapi sajtótájékozta­tón elmondta, ahogyan arra szá­mítani lehetett, az udvar felé ve­zettek a falromok. Gyorsított tempóban dolgoztak a szakem­berek, heten, Fogas Ottó régész vezetésével. Kivételes leletre ta­láltak közvetlenül a ház Deák Fe­renc utcai sarkánál: az 1200-as évekből származó az északnyu­gati bástya nagyon jó állapotú maradványát ásták ki. Míg bent a pincében a hajdani lőrés aljáig Csőbe húzott igazgató Kellemetlen helyzetbe került az összevont makói középiskola új igazgatója, Horváth Zoltán a minap: váratlanul megérkeztek hozzájuk a német testvériskola diákjai, pedig csak a tanévkez­désre várták őket. Állítólag e-mailt kaptak Horváth Zoltán aláírásával, hogy most jöjjenek - hogy ki küldte, egyelőre nem tudni. Az előre megbeszélt időpontnál hamarabb, már ezen a héten megérkeztek a makói középisko­lába a löbaui szakképző intézet diákjai, ami váratlanul érte, s kellemetlen helyzetbe hozta az intézmény új vezetését. A löbaui iskolával hosszú ideje van csere­kapcsolata az azóta tagintéz­ménnyé vált Galamb József Szakképző Iskolának, a német vendégekre azonban idén is csak a tanévkezdés idejére számítot­tak Makón. Horváth Zoltán igaz­gató és kollégái mindenesetre ki­vágták magukat a szorult hely­zetből: egy nap alatt megoldották a fiatalok szállását, étkeztetését, szórakoztató és szakmai progra­mokat, gyakorlatokat szerveztek nekik, így ők heten, mint la­punknak is elmondták, kitűnően érzik magukat, hasznosnak tart­ják az itt eltöltött időt - épp ma fognak hazautazni. A történet érdekessége, hogy a diákok nem félreértésből érkez­tek hamarabb: állítólag valaki e-mailt küldött a löbaui partner­iskolába, méghozzá Horváth Zoltán aláírásával, hogy most jöjjenek. Hogy ki akarta így pró­bára tenni, netán kellemetlen helyzetbe hozni a frissen kineve­zett igazgatót, egyelőre nem tud­ni. Horváth Zoltán azt mondta: most az a fontos, hogy a német diákok jól érezzék magukat - ha hazamentek, majd megpróbál a különös ügy végére járni. SZ. I. M. Kedvezményes belépők a Reök-palotába Csoportban 500-ért is bejutnak Kedvezményes belépőkről tájékoztattak tegnap a Reök-palotában: diákok és nyugdíjasok ezer fo­rinttal kevesebbet fizetnek, családi és csoportos kedvezmény is van. MUNKATÁRSUNKTÓL Mint megírtuk, a gyönyörűen fölújított szegedi Reök-palotában működő új intézmény, a Regionális Összművészeti Központ (REÖK) recepcióján sokan megtorpannak a belépő árának hallatán. A Szépség és fájdalom címmel, Goya, Blake és Kondor Béla műveiből összeállított nyitó tárlat anyagát, valamint a szegedi kortárs művészek kiállítását 1900 forintért lehet megtekinteni. A REÖK vezetői kedvezmények rendszerét alakították ki, azt mondják, az iskolakez­désre tekintettel és a megnyitón tett ígéret szerint ­de talán az elmúlt két hét tapasztalatai is beleját­szottak. Bár hivatalosan csak tegnap jelentették be ezeket, a látogató csoportok már augusztus 27-e óta igénybe vehetik a kedvezményeket. Míg a teljes árú jegy továbbra is 1900 forint, a kedvezményezettek - diákok, nyugdíjasok és 65 éven felüliek - ezután ezer forinttal kevesebbért, fe­jenként 900-ért megnézhetik a kiállításokat. Kiala­kítottak családi kedvezményt is, ezentúl egy négy­tagú család összesen 3600-ért - fejenként szintén 900 forintért - válthat belépőt. Ha csoportosan né­zik a vendégek a tárlatokat és 15-nél többen van­nak, diákok vagy nyugdíjasok, akkor fejenként 500 forintot fizetnek, a felnőttek ennek a dupláját. Cso­portonként egy kísérőnek nem kell belépőt váltani. Kedvezmény az is, hogy a REÖK üzemeltetője, a Szegedi Szabadtéri Játékok Kht. fölkínálja a Reök­palota kiállításait is a vendégeinek: aki egy szabad­téri előadásra jegyet vesz, évadonként egyszer in­gyen mehet vele a REÖK tárlataira. Azt is bejelentette tegnap Herczeg Tamás igazga­tó, hogy a REÖK szakértői-tanácsadói csapata nemzetközi szaktekintéllyel bővül: Bereczky Ló­ránd is művészeti tanácsadóként segíti - Nátyi Ró­bert mellett - a szakmai munkát. fektfc potif Alig néhány hónapja, hogy felállították a Stefánián az infor­mációs táblát, vala­kik már össze is fir­kálták. A Szegedre érkező turisták így az utcanevek helyett arról informálódhat­nak, hogy városun­kat sem kímélik a huligánok, akik tag­jüket, vagyis aláírá­sukat jártukban-kel­tükben otthagyják. Akár a kutyák, akik körbevizelik terüle­tüket. De az legalább felszárad, nem úgy, mint az alkoholos filc Fotó: Frank Yvette VÁRJUK OLVASÓINK JELZÉSEIT! Telefon: 30/218-1111 • szerkesztoseg@delmagyar.hu Leveleim: 6740 Szegeti, Pf.: 153. (A borítékra írják rá: FEKETE PONT) Nyelv­oktatási vásár Nyelvi szintfelmérésen és nyere­ményjátékban vehetnek részt ol­vasóink az ILS - Katedra Szeged Nyelviskola és internetes portá­lunk, a www.delmagyar.hu közös akciója keretében. A Szeged Plaza területén Nyelvtudáspláza cím­mel augusztus 30. és szeptember 2. között rendeznek nyelviskolai kiálh'tást és vásárt a szegedi nyelv­iskolák részvételével. A kiállítás napjai alatt az ILS - Katedra Sze­ged Nyelviskola standjánál az ér­deklődők többek között a www. angoltesztek, delmagyar. hu kvízeivel tehetik próbára tudásu­kat. A helyszínen olvasóink egy kvíz kitöltésével sorsoláson vehet­nek részt, ahol ajándékokat nyer­hetnek. Az ILS - Katedra Szeged Nyelviskola standjánál emellett szakszerű szóbeli és írásbeli tájé­koztatást kapnak az érdeklődők az induló tanfolyamokról, egyéni és csoportos képzési formákról, vala­mint az őszi és jövő évi vizsgaidő­pontokról. A Nyelvtudáspláza 14 magyar város plázáit bejárva jut el Szegedre is. A rendezvényen az ér­deklődők felmérhetik a szegedi nyelvoktatási kínálatot. HÍREK SZEMETET SZEDTEK Takarítottak tegnap a Magyar Gárda szegedi tagjai és szimpatizánsaik. A hét egyenruhás és a hozzájuk csatlakozó, körülbelül 10 civil a Tisza-parton fél 7-kor kezdett a munkának. MOZIÜNNEP Negyedik alkalommal, idén is lesz moziünnep augusztus 30. és szeptember 2. között. Országszerte negyvennégy településen négy nap alatt több mint kétszáz film pereg majd, több mint 289 vászonra vetítve, maximum 360 forintos jegyáron. /

Next

/
Oldalképek
Tartalom