Délmagyarország, 2007. augusztus (97. évfolyam, 178-203. szám)
2007-08-14 / 189. szám
SZERDA, 2007. AUGUSZTUS 15. • AKTUÁLIS" 3 A szegedi logisztikai központ nem ilyen bérlőket várt Befektetők kerestetnek Évek óta ismételgetjük a szegedi gazdaságot megváltó varázsszót: logisztikai központ. A régi pesti út mentén álló hajdani repceföldből keserves kínnal alakul áruforgalmi centrum. Nincsen közvetlen autópályaés vasúti összeköttetése, utak, közművek, épületek hiányoznak a központ területén. És főként: az érdeklődő befektetők. Az 5-ös út mellett létesülő Szegedi Ipari Logisztikai Központ (SZILK) tavaly ősszel állapodott meg a Szegedi Finomöntödével, hogy helyet biztosít az üzemnek idén október l-jétől. Bálás Piri Tibor, a cég ügyvezető igazgatója a SZILK-et üzemeltető GlobálLog Kft.-vei szerződött, hogy az idén márciustól a GlobálLog építi fel az új üzemcsarnokot. A logisztikai központ üzemeltetője a finomöntödén kívül szerződött még a horganyzott lemezt gyártó ' olasz Zinkve Kft.-vel, valamint a CBA bolthálózatot ellátó Hansa-Kontakt Kft.-vel is. Ennek ügyvezetője elmondta, ők időben vannak. Vegyes tulajdonban lévő ingatlanjukon maguk építik fel a raktárakat, irodákat. Idén szereznek építési engedélyt, 2009 elején nyitnak az új helyen. Megnéztük az egykori repceföldet: nemhogy üzemépület nem nőtt a finomöntödének, de utak és közművek is hiányoznak. Mintha semmi nem mozdult volna. A GlobálLog Kft. ügyvezető igazgatójától, Vörös Bélától megtudtuk, a napokban szerződést módosítottak a finomöntödével, eszerint a végleges átadási határidő egy évet csúszik, vagyis jövő október lesz. Mi a csúszás oka? Nagyon elhúzódtak az engedélyezési eljárások, a GlobalLognak még meg kell ol2003. május 19.: Botka László szegedi polgármester és Medgyessy ünnepelt, amikor a területet megkapta a város Péter miniszterelnök pezsgővel Frank Yvette dania a térség csapadékvíz-elvezetését, a tűzivíz- és ivóvízellátást. Egyelőre a tanulmánytervek készültek el. A termelő üzem betelepülése miatt ráadásul nem elég a betervezett villamos áram, további trafókat kellett telepíteni. Most van már építési engedély, tavaszra akár állhat is az épület, csakhogy az öntöde nem akkor költözik, amikor akar, figyelembe kell venni a termelés ritmusát. Ezért most úgy látszik, hiába is készülne el korábban az épület, az üzem csak egy év múlva hagyhatja el a Rigó utcát. SzeREPCEF0LDI T0RTENET 2001. november l.: Tímár László alpolgármester (Fidesz): „a következő esztendők legfontosabb feladata az 5-ös út melletti logisztikai központ felépítése". 2003. május 19.: Medgyessy Péter miniszterelnök átadta a területet a városnak. Botka László polgármester (MSZP): „az idei az utolsó esztendő, hogy repce virágzik a negyvenöt hektáros területen". 2004. augusztus 30.: Botka László: „ősszel kezdjük el a logisztikai központ építését". 2005. szeptember 1.: Botka László: „a 45 hektáros terület első ütemén még idén elkezdődnek a munkálatok". 2006. március 9.: lerakták az alapkövet. 2006. december 19.: átadták az első ütemet. 2007. március 24.: beköltöztek az első cégek. rettük volna megkérdezni a cégvezetőt is, de tárgyalások és üzemleállás miatt napok óta nem tudtuk elérni. A SZILK építését nem anyagi okok hátráltatják. Vörös Béla elmondta: a beruházásokat saját tőkéből és hitelből a GlobálLog finanszírozza, igaz, ki akarják használni a pályázati lehetőségeket, amik viszont ugyancsak több hónapos csúszással most nyílnak meg. Tudni lehetett, hogy közművekre minden „lakónak" szüksége lesz, miért nem gondoskodtak róla korábban? Mert nem mindjárt derült ki, mire is van kereslet. Eredetileg magyarázta az igazgató - hatalmas, olcsó és gyors egyenhangárok felhúzását tervezték, de mert nem jelentkezett elég bérlő, annak szabják testre az építményt, aki beköltözik. Termelőüzemeknek is. Velük viszont elhúzódó engedélyeztetési eljárásokra kell számítani. A SZILK-hez - annak ellenére, hogy rendelkezik a „többféle közlekedéssel elérhető" címmel nincs még kész a nyugati elkerülő út, nem épült meg az M43-as, nincs kapcsolata a vasúthoz, reptérhez vagy kikötőhöz. MEG OT EV |U Az emelés után 350 millió forint a GlobálLog Kft. törzstőkéje. Tulajdonosai: Masped Zrt. (52,6%), Zoli Platz Kft. (27,35%), Szeged (18%) MÁV kombiterminál (3%). A 43 hektárnyi területből húsz hektár beépíthető. Az első ütemben 3,5 hektárt vettek igénybe: a vámhivatal, tizennyolc speditőr cég, az Eurosped Zrí. szállítmányozási raktára, a GlobálLog és a kamionparkoló. Az öntöde és a kereskedelmi raktár több mint két hektárt foglal el. Két ütemben tehát összesen negyven százalékot értékesítettek. Az első ütemre mintegy nyolcszáz milliót fordítottak, a finomöntöde építésére félmilliárdot költenek, a Hansa raktárbázisa több mint egymilliárdba kerül. A betelepítésre vállalt ötéves határidő 2012-ben jár le. Kerestük a szegedi önkormányzat vezetőit, hogy megtudjuk: befektetőként a város elégedett-e a SZILK tempójával? A polgármester és a gazdasági alpolgármester szabadságon van, a várospolitikai alpolgármestertől pedig lapzártáig nem kaptunk választ. DOMBAI TÜNDE A rendőrség kizárta az idegenkezűséget Gyilkosság? Öngyilkosság? Folytatás az 1. oldalról - Valóban szerződött egy fővárosi céggel, amelyik egy illegális játékprogramot szerettek volna forgalomba hozni Szlovákiában. Ő arra vállalkozott, hogy egy úgynevezett algoritmust gyárt ehhez, ami azt védi ki, hogy ne nyerjen mindenki - magyarázta a férfi barátnője. Azt is elmesélte, K. ]. egyik üzlettársa megígérte barátjának, hogy megszerzi az algoritmust, de végül mégsem tette azt. A nő kételkedik a betörésben, és abban is, hogy volt barátját fiával zsarolták volna. - Talán előleget vehetett fel a béréből. Azt követelhették vissza - vélekedett. Az édesanya viszont furcsának tartja, hogy fia mobiltelefonját még három és fél héttel a halála után sem adták vissza. - Csak a személyi igazolványát kaptuk meg, hogy eltemettethessük - mondta megtörten. Információink szerint a 30 éves férfi halála előtt a szegedi alsóvárosi temetőben kislánya sírját látogatta meg. Úgy tudjuk, a síron egy füzetet találtak, melyben ez állt: „Félek, féltek mindenkit". Barátnője elmondása szerint ebben név szerint megnevezte azt a gyomaendrődi férfit is, aki a már említett algoritmussal hagyta őt cserben. - A halála előtti napon már nem vette fel a telefonját. Talán már ekkor készült a halálra mondta a nő, aki határozottan állította, hogy azokon a rendőrségi fotókon, amiket neki megmutattak, volt barátja végtagjai nem voltak öszszekötözve. A Szegedi Rendőrkapitányság a 30 éves férfi halálát közigazgatási eljárásban vizsgálja. Az eljárás eddigi adatai alapján idegenkezűség nem merült fel, a körülmények egyértelműen öngyilkosságra utalnak. A férfi keze nem volt összekötve, egy hosszúpántú táskát tartott a kezében. Mindezt alátámasztja az ilyenkor szokásos igazságügyi boncolás eredménye is mondta Tuczakov Szilvána rendőrségi szóvivő. Elismerte, a férfi halála előtt valóban járt a rendőrségen: első alkalommal feljelentést tett, miszerint betörtek hozzá, és ellopták a számítógépét. - Ezen ügyben lopás gyanúja alapján ismeretlen tettes ellen indult büntetőeljárás - beszélt a szóvivő. Azt is elmondta, K. J. nem sokkal később ismét járt a rendőrségen: a munkáltatójával kötött nyilatkozat aláírása körüli problémák miatt. - Tekintettel arra, hogy az általa elmondottak alapján bűncselekmény gyanúja nem merült fel, ezt a feljelentést a rendőrség elutasította - magyarázta a sajtóreferens. A lefoglalt mobiltelefonnal kapcsolatban Tuczakov Szilvána megjegyezte, mivel szükséges lett volna az elhunyt további meghallgatására is a lopás ügyében, amire halála miatt nem kerülhetett sor, a telefonra a benne található adatok miatt egy ideig még szüksége van a hatóságnak. A szóvivő arra a kérdésünkre, miszerint a 30 éves férfi valóban feljelentette-e az őt behálózó alvilági banda tagjait a rendőrségen, konkrétabban nem válaszolt. K. G. G. Megáldották a palotai fúvósokat A csanádpalotai Dér István Általános Iskola fúvószenekara előbb észak-magyarországi településeken, később Szerbiában járt. A zenekar karnagyától, Mátó Mátyástól megtudtuk: az észak-magyarországi fellépések bázisa a palotai önkormányzat bogácsi üdülője volt, ahol helyi vállalkozók jóvoltából tölthettek el néhány napot, a fellépésekre pedig a környező üdülőfalvak strandjain került sor. Következő fellépésükön a szerbiai Horgoson kellett képviselniük Makó térségét. Ide mazsorettlányokat is vittek. Koncertjeik közül talán az volt a legemlékezetesebb, amit a horgosi templom kertjében adtak az ottani püspök aranymiséje tiszteletére. Itt a siker egy igen megható jelével találkoztak: a jeles egyházfő megáldotta a zenekart. A fúvósegyüttes a mezőhegyesi nemzetközi fúvós találkozón játszik, szeptember elején pedig egy hasonló rendezvényen a romániai Pécskán. Visszatérnek Horgosra is: a szüreti fesztivál vendégei lesznek. SZ. I. M. Álmok és a valóság HOLLOSI ZSOLT A Budapesti út melletti 45 hektáros területen, az egykori repceföldeken nyüzsgő ipari logisztikái központnak kellene már működnie - ha az álmok megvalósulnak. Ehelyett alig van arra élet, ma már termelőüzemek beköltözését szorgalmazzák az egykor áruforgalmi centrumnak kiszemelt pusztaságba. Azt mondják, hazánk első teljes uniós finanszírozási ciklusa azaz a 2007 és 2013 közötti időszak - egyértelműen a logisztikai támogatások megsokszorozódását hozza. Ugrásszerűen megnő a fejlesztésekhez igényelhető támogatás a korábbi esztendőkhöz képest, és mintegy 70 milliárd forint jut majd logisztikai beruházásokra. A közösségi kasszából származó forrásokat az Új, Magyarország Fejlesztési Terv keretében meghirdetett pályázatokon keresztül teszik elérhetővé - az üzemeltetőknek. Ahol jól működnek, ott vállalkozások sokaságának adnak otthont a logisztikai központok, és jelentős mértékben hozzájárulnak környezetük gazdaságának fejlesztéséhez. Az olyan országos jelentőségűek, amilyenné a szegedi logisztikai központot is szeretnék fejleszteni, bővítésükhöz komoly közösségi támogatást kérhetnek. Mivel az az alapvető célkitűzés, hogy a hazai vállalkozások modern üzleti környezetben tevékenykedjenek, nem elsősorban a gazdasági társaságok részesülnek támogatásban, hanem a logisztikai központok és az ipari parkok, amelyek így még vonzóbbá válhatnak. A közlekedésfejlesztési programban 2013-ig közel 40 milliárd forint jut a logisztikai központok elérhetőségének javítására, a különféle közlekedési módok összekapcsolására, és előnnyel indulnak azok, akik hátrányos helyzetű térségben fejlesztenének. Úgy tűnik, a csigalassúsággal kialakuló Szegedi Ipari Logisztikai Központ egyelőre kevéssé vonzó a vállalkozások számára, hiszen egyszerűen nem megfelelő az infrastruktúrája, nem kapcsolódik közvetlenül sem a vasúthoz, sem a reptérhez, sem a kikötőhöz. Évekkel ezelőtt még abban bíztunk. Szeged lehet a régió áruelosztó központja. Ma már Temesvár elózni látszik. Nálunk haj van a sorrenddel: előbb a feltételeket kellene megteremteni a vállalkozások számára. Okosan pályázni, uniós és önkormányzati pénzekből fejleszteni, mert a poros alföldi puszta önmagában nem villanyozza fel a befektetőket. Nagy a verseny, ha Szeged nem kapcsol időben, lemarad. Ma dönt a bíróság F. Roland letartóztatásáról Általa őrzöttek közé kerülhet a börtönőr Egy hét múlva lesz a temetése Kószó Katalinnak, akit a rendőrség feltételezése szerint barátja, F. Roland ölt meg. A gyanúsított letartóztatásáról ma dönt a bíróság, egyúttal az is eldől, hogy a férfinak be kell-e mennie azok közé, akiket néhány napja még őrzött. MUNKATÁRSUNKTÓL A múlt héten meggyilkolt 23 éves Kószó Katalint jövő héten kedden, délután két órakor temetik el Gyálaréten. A rendőrség a lány barátját, F. Rolandot gyanúsítja a bűncselekménnyel. A 27 éves szegedi börtönőrt, mint azt megírtuk, a gyilkosság után öt nappal Csongrádon, a Körös-toroki Ifjúsági Szállóban fogták el. F. Rolandot elfogása után, szombat éjjel őrizetbe vették, jelenleg a Szegedi Rendőrkapitányság felső szintjén, fogdában őrzik. A Csongrád Megyei Bíróság ma dönt előzetes letartóztatásáról. A bíróságnak arról is határoznia kell, hogy a férfi hol „várja ki" a büntetőeljárás végét, ugyanis ez, mivel börtönőrről van szó, egyáltalán nem mindegy. F. Roland egyébként nem tett újabb vallomást, így továbbra sem lehet tudni, hogy miért végzett Kószó Katalinnal. A férfit és a barátnőjét is jól ismerők szerint féltékenységből ölt. A brutális gyilkossággal gyanúsított férfi vér szerinti apja a bűncselekmény felfedezése előtt három nappal találkozott a fiával. Apa és fia között nem volt túl szoros kapcsolat, rendszertelenül és ritkán találkoztak. A férfi mégis határozottan állította, hogy nem volt előjele az őt is sokkoló bűncselekménynek, semmilyen változást nem vett észre fia viselkedésében. Kószó Katalin szülei nem haragszanak F. családtagjaira. A gyilkosság óta már többször beszéltek, és személyesen is találkoztak. F. Roland 2003 őszén lett börtönőr. Felvétele előtt számos vizsgálaton esett át, amely kiterjedt fizikai, pszichikai és egészségügyi alkalmasságára is. Egy rendelet szerint a büntetés-végrehajtási intézet hivatásos dolgozóinak pszichológiai alkalmassági vizsgálatát háromévente kell elvégezni. A szegedi börtönőr ezen 2006-ban átesett, és alkalmas minősítést kapott. Tovább fosztogatják a síremléket Szegeden Újabb bronz-, illetve vörösréz díszítményeket tulajdonítottak el ismeretlen tettesek a hét végén a szegedi Belvárosi temető I. világháborús síremlékéről: ezúttal egy bronzsólymot, valamint egy több mint négy méter hosszú, 17 centiméter széles vörösréz szegélyt vittek magukkal. Egy héttel ezelőtt - mint arról beszámoltunk - az emlékműről több bronzsólymot és mintegy 2,5 méter vörösréz szegélyt tulajdonítottak el. Az ügyben a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője a nyomravezetőnek 100 ezer forint jutalmat ajánlott fel. Á szegedi temetőkben elkövetett bűncselekmények felderítése végett a CSMRFK vezetője díjat tűzött ki a nyomravezetőnek. Ezenkívül a Szegedi Rendőrkapitányságon külön nyomozócsoport alakult. A napokban sikerült elfogni és gyanúsítottként kihallgatni egy szegedi hajléktalant, aki azzal gyanúsítható, hogy július közepén ugyancsak a szegedi Belvárosi temetőből egy múlt század közepén élt személy bronz emléktábláját tulajdonította el.