Délmagyarország, 2007. augusztus (97. évfolyam, 178-203. szám)

2007-08-13 / 188. szám

SZOMBAT, 2007. AUGUSZTUS 11. -MEGYEI TÜKÖR* 7 Megújul a nyári musicalkoktél repertoárja Szinetár Dóra újra Vásárhelyen énekel Szinetár Dóra is fellép augusz­tus 18-án a vásárhelyi szabad­téri kulturális fesztiválon, a Bu­dapesti Operettszínház gálaest­jén. Az operettszínházi sikerek mellett világhírű musicalsláge­reket ígér a közönségnek. A mű­vész most férjével Szegeden idő­zik, a szabadtérin, és jól érzi magát. Decemberre várják má­sodik gyermeküket. - Természetesen jártam már Hódmezővásárhelyen - mondta Szinetár Dóra, a Budapesti Ope­rettszínház művésze. - Hogy mi­re emlékszem? Fantasztikus hangulatú város, gyönyörű a fő­tér, és nagyszerű a közönség. Na­gyon jól éreztük magunkat ta­valy is, boldog vagyok, hogy idén is ellátogathatunk kollégáimmal ebbe a városba. Dóra és férje, Bereczki Zoltán most Szegeden időzik, ahol a szabadtéri játékokon a próbákkal együtt általában több hetet is el­tölt. így van mód szétnézni, fel­fedezni a környéket. A Tisza par­ti, városhoz szép emlékek fűzik. Az ópusztaszeri látogatás sem maradhatott ki, és bár otthon szinte sohasem jár strandra, a szegedi „plázsra" rendszeresen kilátogat. És külön élvezi, hogy szinte teljesen belakja az alföldi várost az Operettszínház: min­denütt ismerősökbe, kollégákba, színésztársakba botlik az utcán. A Jászai Mari-dijas művészt a közönség többek között a Rómeó és Júlia, a Mozart, a West Side Story, a Szépség és a Szörnyeteg, Szinetár Dóra a Rómeó és Júlia Dóm téri próbá­ján Fotó: Schmidt Andrea a Valahol Európában, a Padlás, a Nyomorultak, a Miss Saigon, az Anna Karenina és a Funny Girl című darabban. - Az elmúlt években annyi mindent csináltam, hogy ha nagymamakoromig nem történ­ne semmi említésre méltó, az sem lenne tragédia. Most első­sorban nem is a pályámra kon­centrálok, hanem arra, akit a po­cakomban hordok. Köztudott, hogy várandós vagyok, jól érzem magam, és december 10-ére írtak ki. Hogy fiú lesz-e vagy lány? Még nem tudjuk, az orvosok már tippeltek mindkettőre. Amikor a fiam született, végig azt mond­ták, kislányra számítsunk, aztán amikor világra jött, az orvosom megkérdezte, mi lesz a neve, azt mondtam: Eszter. Jött a válasz: tökös kis Eszter lesz - merthogy fiú. A vásárhelyi programról csak annyit árult el, hogy 2006-hoz képest változott a csapat összeté­tele, és a műsorban az operett­színházi sikerek mellett világhí­rű musicalslágerek is felcsendül­nek. Elmondta azt is, hogy a mu­sicalgálát követően a színház operettcsapata is Hódmezővá­sárhelyre érkezik, ugyanis 20-án este látható, hallható majd nagy­szabású operettgálájuk. Dóra édesapját, Szinetár Mik­lós színházi és filmrendezőt sem kell bemutatni, a magyar szín­ház- és operatörténet meghatá­rozó alakja, egyénisége. Vajon hasonlítanak egymásra, örökölt valamit édesapjától, emlegetik-e még „csak úgy", mint Szinetár Mik­lós lányát? - Tizennégy évesen a szóló­lemezem nagy sikert aratott, és ez sok min­dent meghatá­rozott. Mosta­nában inkább azt mondják, ő a Dóri papája, és erre nagyon büszke. Az örökölt gének biztosan szá­mítottak, te­hetségben, hajlamban, el­hivatottság­ban. De a leg­fontosabb, hogy édes­apám 75 éves korára is tiszta és hiteles tu­dott maradni, ezt szeretném én is elérni. IMRE PÉTER A FESZTIVÁL PROGRAMJA Részletes program. Augusztus, 17. (péntek), Kossuth tér, 15.45: ünne­pélyes zászlófelvonás, 16 óra: a III. hódmezővásárhelyi borfesztivál meg­nyitója, 16.15: nemzetközi táncbemutató, 20: a Cotton Club Singers kon­certje; Emlékpont, 18.30: Apostol-koncert, 21: Kormorán-koncert. Au­gusztus 18. (szombat), Kossuth tér, 17.30: a Momentán társulat színhá­zi produkciója, 20.30: musicalkoktél; Emlékpont, 19: a Budapest Ragtime Band koncertje. Augusztus 19. (vasárnap), Kossuth tér, 17.30: Petőfi Sándor: Helység kalapácsa, a Honvéd Táncszínház előadásában, 20.30: a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának a hangversenye. Augusztus 20. (hétfő), Szent István tér, 9 óra: szent mise a Szent István-templomban, celebrálja Kiss-Rigó László megyés püspök, 10: városi ünnepség Szent Ist­ván tiszteletére, beszédet mond Navracsics Tibor, a Fidesz parlamenti frakciójának vezetője; Kossuth tér, 17: kétszemélyes bolondságok (jelene­tek). 20: operettgála, 22: tűzijáték; Emlékpont, 20.30: a Crystal együttes koncertje, 22.30: diszkó. RE+K regionális összmúvészet! központ WWW.REOK.HU Bevételi tervét túlteljesíti, a kommunikációra többet költött a szabadtéri Rudolf végleg elbúcsúzott Visszatérő produkcióként a hét végén újra nagy sikert aratott a Budapesti Operettszínház Ru­dolf-előadás-sorozata. A Dóm téren már csak a két Bánk bánra és az ajándékkoncertre várják idén a közönséget. A fesztivál igazgatója szerint mintegy húszmillió forinttal túlteljesít­hetik a 270 milliós jegybevételi tervet, ugyanakkor a Marica grófnőre és a kommunikációra többet költöttek. Sokan attól tartottak, megismét­lődik a hétvégén a Rudolffal, ami az egyik tavalyi előadáson tör­tént: az eső miatt csak 11 óra után tudták elkezdeni a musi­calt, így negyed 3-kor csendült fel a finálé. Bár pénteken és szom­baton este is vészjósló felhők tor­nyosultak, rendben elkezdhették az előadást. A darabban a szerel­mes főherceg arra biztatja Vetse­ra Máriát: szólítsa őt egyszerűen csak Rudolfnak, majd így folytat­ja: lám, nem történik semmi, nincs mennydörgés és villámlás - erre mindkét este hatalmasat villámlott a dóm tornyai mögül. A nevetés nem maradt el. 99 A Szentivánéji álomból jövőre egy vérbő, cigányos, balkáni, indiai, kicsit dzsesszes egyveleg születhet Bátyai Edina Erősebb, érettebb lett tavaly óta a produkció. Kerényi Miklós Gábor a mai magyar zenés szín­ház legnagyobb mágusa: akkor is világszínvonalú szórakoztató előadást képes létrehozni, ha az alapanyag nem valami remek­mű. A Rudolfba is apait-anyait beleadott: már az elején tűzijáték durrogott, végig filmszerű hatást keltett a különleges lézerfények­kel feldobott világítás. De nem­csak ez, hanem a profi koreográ­fia, a pazar énekes-színészi játék is elkápráztatta a publikumot. A 80-as évek sikerdarabját, a júli­usban felújított Macskákat a 21. századi technikára épülő Rudolf inkább látványban, színpadi illú­ziókeltésben múlja felül, mint a zene eredetiségében. Persze az Operettszínház sztárjait hallgat­ni is érdemes volt: Dolhai Attila, Mészáros Árpád Zsolt, Janza Ka­ta, Bereczki Zoltán, Szabó P. Szil­veszter és a többiek megérdemel­ten arattak nagy sikert. Az első szereposztás Vetsera Máriája, Vágó Bernadett a nézőtérről szo­rított, tapsolt, bravózott váltótár­sának, Vágó Zsuzsinak. - A Rudolf előtt az összes elő­adásunk százszázalékos telt ház­zal ment, a tavaly már hatszor játszott Wildhorn-musical is 95 százalék körüli nézettségű, ami ugyancsak telt háznak számít. Úgy tűnik, jegybevételünk a fesz­tivál végére eléri a 290 millió fo­rintot, ami a 270 milliós tervhez képest nagyon jónak tekinthető. Ez az eredmény annak köszön­hető, hogy az előadások többsé­Pazar világítás - Dolhai Attila (Rudolf) és Vágó Bernadett (Vetsera Mária) a musical utolsó jele­netében Fotó: Schmidt Andrea gére minden jegyet sikerült elad­nunk - készített gyorsmérleget a szombati előadás szünetében a Szegedi Szabadtéri Játékok igaz­gatója, Bátyai Edina. A bevétel jól jön amiatt is, hogy az új pro­dukcióra, a Marica grófnőre, va­lamint a kommunikációra a ter­vezettnél kicsit többet költöttek. Bár még nincs vége a fesztivál­nak, hiszen ezután jön az au­gusztus 18-i és a 20-i visszatérő Bánk bán és a 19-i Kodály-aján­dékhangverseny is, Bátyai Edina már a következő évadra koncent­rál. Augusztus végén meghirde­tik a jövő nyári műsortervet, szeptember elejétől pedig a je­gyek értékesítését is megkezdik. - Kitűnő a szerzőpáros, Szakcsi Lakatos Béla és Müller Péter Szi­ámi, valamint nagyszerű az Ope­rettszínház csapata is, így a jövő évad szenzációja, a Szentivánéji álom izgalmas, nagyszabású pro­dukciónak ígérkezik. Kicsit elfor­dulunk vele áz angolszász musi­calvilágtól, helyette egy vérbő, ci­gányos, balkáni, indiai, kicsit dzsesszes egyveleg születhet, ami reményeim szerint a közön­ség kedvence lesz - mondja a di­rektor asszony, aki úgy véli: a kö­zönség reakciói azt bizonyítják, jó úton járnak. - A török táncshow jó példa volt arra: vendégelőadásokat so­hasem lehet összehasonlítani a helyben megszülető produkciók­kal. Idén nem tudtunk volna még egy saját előadást létrehoz­ni, egyszerűen nem tette lehető­vé a költségvetésünk, ezért hív­tuk meg ezt az utazó show-t, ami annak ellenére is sikernek bizo­nyult, hogy szegényesebb volt a színpadképe a Dóm téren meg­szokottnál. Jövőre tervezünk sa­ját táncprodukciót is, hiszen a nemzetközi néptáncgálát rend­hagyó módon szeretnénk meg­rendezni - árulta el Bátyai Edina. H.ZS. VISSZATERVE ERI MEG Az előző évadokról visszatérő pro­dukciókat mindig sokkal kisebb költséggel lehet újra színpadra vinni, így ezek már pénzt hoznak. Különösen a drága, látványos elő­adásokat nem érné még egyetlen nyáron játszani, hiszen nem ter­melnék meg azt az összeget, ami­be kerültek. A Budapesti Operett­színházzal koprodukcióban bemu­tatott Rudolfot tavaly hat alkalom­mal 24 ezren, idén négy estén több mint 15 ezren látták. oT BLAKE °H<ONDOR SS* augusztus 17. - október 20. C7Cr C H C M A VILÁGHÍRŰ FESTőzsENTf1 JLLULUlIi SZÉPSÉG és FÁJDALOM

Next

/
Oldalképek
Tartalom