Délmagyarország, 2007. augusztus (97. évfolyam, 178-203. szám)

2007-08-11 / 187. szám

2 • BELFÖLD - KÜLFÖLD" SZOMBAT, 2007. AUGUSZTUS 11. Az ügyfélbarát közigazgatás a cél Felére csökkentik az adminisztrációt A kormány olyan ügyfélbarát, bürokráciamentes közigazgatást akar, amelyben egyszerűbbé válnak az eljárások, az adminisztratív terhek pedig 2013-ig 50 százalékkal csökkennek. Erről Draskovics Tibor beszélt a pénteki kormányszóvivői tájékoztatón. Megérkeztek Kecskemétre a légiparádén részt vevő kötelékek MiG-29-es és a Forma-l-es NATO-tagok amerikai vízummentességért lobbiznak Magyarország külön utakon jár Magyarország azért nem írta alá a vele együtt lobbizó hat NA­TO-tagállam közös nyilatkozatát az amerikai vízummentesség kibővítéséről szóló törvényről, mert az nem mindenben egyezik a magyar állásponttal - mondta Odze György, a Külügyminisztérium szóvivője pénteken az MTI-nek. Augusztus 20.: Gál J. Zoltán a felelős BUDAPEST (MTI) Gál. J. Zoltán, a miniszterelnök kabinetfőnöke lesz az augusztus 20-i ünnepi programok lebonyo­lításáért felelős operatív törzs ve­zetője - erősítette meg az MTI korábbi információját a kor­mányszóvivő pénteken. Budai Bernadett a szóvivői tájékozta­tón bejelentette: idén augusztus 20-án, az ünnepi programok megvalósításában közreműködő „állami szervek és más szerveze­tek tevékenységét összehangoló operatív törzs irányítója a mi­niszterelnöki kabinetirodát veze­tő államtitkár". A mostani dön­tés csak erre az egy ünnepi alka­lomra vonatkozik - tette hozzá. • VALUTAVÁLTÓ 1 Vételi Eladási euró 245,21 257,79 USA­dollár 179,45 188,65 angol font 362,70 381,30 cseh korona 8,49 9,39 horvát kuna 32,69 36,13 svájci frank 149,06 158,28 szlovák korona 7,14 7,90 FOFLJM. ŐTP BUDAPEST (MTI) „Magyarország augusztus 8-án közzétette saját álláspontját a Külügyminisztérium honlapján, és egy jegyzékben ezt meg is küldte az Egyesült Államoknak. Ebben minden lényeges elem benne van, amit mi az Egyesült Államok kormányával tudatni akartunk" - hangsúlyozta Odze György. A szóvivő kiemelte: a közös nyilatkozat nem mindenben egyezik a két nappal előtte meg­írt magyar állásponttal. Az MTI azon kérdésére, mi­lyen hatással lehet a további kö­zös lobbizásra az, hogy Magyar­ország a hét állam közül egyedü­liként nem írta alá a nyilatkoza­tot, Odze György azt mondta: még vizsgálják a kérdést. A szó­vivő kiemelte: a nyilatkozatot nagykövetségek írták alá, nem a kormányok. A Lettország, Litvánia, Len­gyelország, Románia, Szlovákia és Csehország által aláírt közös nyilatkozatot Washingtonban tették közzé helyi idő szerint csütörtökön. A hat NATO-tagál­lam szerint előrelépést jelent, de a vártnál kevesebbet nyújt az amerikai vízummentesség kibő­vítéséről szóló törvény, amelyet a kongresszus július végén foga­dott el. Magyarország, amelyet szintén képviselt a washingtoni Dutko Worldwide tanácsadó cég a ví­zummentesség ügyében, nem ír­ta alá a közleményt, ehelyett le­velet jutatott el az Egyesült Álla­mok budapesti nagykövetsé­géhez, amelyben bátorító lépés­nek nevezte az amerikai tör­vényt. „Amerika szoros szövetségesei közül többekre a jövőben is mes­terséges korlátokat kényszeríte­nek, amelyek nem tükrözik a transzatlanti és a globális bizton­ság iránti mély odaadásukat és elkötelezettségüket" - áll a köz­leményben. Fotó: MTl/Ujvári Sándor PRAKTIKUS TANÁCSOK A LÁTOGATÓKNAK A szervezők kérik a rendezvényre érkezőket, hogy lehetőség szerint a tömegközlekedési eszközöket ré­szesítsék előnyben. Amennyiben autóval érkeznek, figyeljék a közlekedési információs táblákat, és - ha egy mód van rá - a várost elkerülő utakat vegyék igénybe. A Kunság Volán Autóbusz-közlekedési Zrt. ebben az időszakban a városból, illetve a MÁV- és a Volán-pályaudvarról érkezők részére repülőnapi já­ratokat indít, és a repülőtér felé közlekedő menetrend szerinti járatokat sűríteni fogja. A rendezvény miatt Kecskeméten és annak körzetében elterelések, útlezárások várhatóak. Az autó­sok hangoljanak a 96,5 MHz-re, ahol a Gong Rádió folyamatosan friss közlekedési információkat fog közölni. A rendezvényre az M5 jelű autópályán érkezők a 90-es kilométerszelvénynél lévő Kecske­mét-Dél lehajtónál térjenek le az autópályáról, és a leágazás után, az 54-es főút mentén kijelölt parko­lókban helyezzék el autóikat. A parkolókból a közönség beszállítása, a program végén visszaszállítása autóbuszokkal történik. A „régi" 5-ös számú, valamint az 52-es számú úton érkezők figyeljék a parko­lási lehetőségekről tájékoztató táblákat, és lehetőség szerint a legközelebbi parkolóban tegyék le gép­járműveiket. A francia kötelék gépei a kecskeméti reptéren A kilencedik alkalommal szombaton és va­sárnap megrendezendő kecskeméti légi pa­rádéra a svájci légi kötelék és a görög vadász­gépek kivételével minden egység megérke­zett; mindkét légierő objektív okokra hivat­kozva mondta le a részvételt - közölte Pető István dandártábornok pénteken Kecskemé­ten, a légi bázison tartott sajtótájékoztatón. KECSKEMÉT (MTI) A két görög gépnek hadműveleti feladatokon kell részt vennie, ezért nem vehet részt a pa­rádén, a svájci fél nem részletezte a távolma­radás okát - mondta a dandártábornok, a kecskeméti 59. Szentgyörgyi Dezső légi bázis parancsnoka, egyben a bemutató repülési igazgatója. A Nemzetközi Repülőnap és Haditechni­kai Bemutató előtti utolsó sajtótájékoztatón a dandártábornok felhívta a figyelmet a mindkét napon bemutatandó különleges att­rakcióra, melyen egy MiG-29-es vadászgép, egy Forma-l-es versenyautó, egy Bell Cobra típusú helikopter és egy légcsavaros repülő­gép vetélkedik. Bocskai István, a Honvédelmi Minisztéri­um szóvivője elmondta, hogy elővételben több mint 30 ezer belépő elkelt, a szervezők minden előkészületet megtettek a sikeres le­bonyolításért. Az autóparkolók és a repülőtér között ingyenes buszjáratok közlekednek ­közölte a HM szóvivője. Bocskai István felhívta a figyelmet arra, hogy a belépéskor a gyerekek részére átadott karszalagra írják rá a szülők az elérhetőségei­ket, mert az elkóborolt kicsikre gyermek­megőrzőben vigyáznak a rendezvény ideje alatt. Szombaton 7 óra 30-kor nyitják a kapukat, majd a 10 órakor kezdődő hivatalos megnyi­tóig légcsavaros, lassú repülők bemutatóját láthatják a korán érkezők. Mindkét napon azonos a program, így a különleges légi és föl­di attrakciót vasárnap megismétlik. AjOnOpel-paitnere: I A If A i 'I r Opel Alfa Autóház 6726 Szeged, Algyői út 44. (Interfruct mellett) 6800 Hódmezővásárhely, Szántó Kovács J. u. 149/a Telefon: (62) 554-680 www.alfaautohaz.hu Tel.: (62) 241-885,246-568 info@alfaautohaz.hu Főszerkesztő: SZETEY ANDRÁS • Főszerkesztő-helyettes: ÓRFI FERENC, V. FEKETE SÁNDOR • Szerkesztők: HEGEDŰS SZABOLCS, KOVÁCS ANDRÁS, LÉVAY GIZELLA, SZÁVAY ISTVÁN • Képszerkesztő: MISKOLCZI RÓBERT • Rovatvezetők: SCHMIDT ANDREA (fotó), SULYOK ERZSÉBET (hír és információi. SÜLI RÓBERT |sport| • IXhriUg szcrkcszuVÓTtvezctó: BAKOS ANDRÁS (Caonürád. Makó, Szentes), SZÖGI ANDREA (Hódmezővásárhelyi • Kiadó és szerkesztőség: 6729 Szeged, Szabadkai út 20. Levélcím: 6740 Szeged, Pl: 153 Tfclefon: 62/567-888. Titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-881 Sportrovat: 62/56Á80H. Interneteim www.delmagvat.hu • E-mail: szerkesztőségét dclmagyar.hu • 6800 Hódmezővásárhely, Szegfű u. 1-3. Tel./íax: 62/241-905. Hirdetési tel./lax: 62/242-419. 6900 Makó, Szegedi u. 9-13. Tel.: 62/213-391, hirdetésfelvétel és előfizetés: Ttl./tax: 62/213-198 6600 Szentes, Kossuth u S TE! . 63/401-024 Ttl./fax: 63/314-838. 6640 Csongrád, Kossuth tér 9-11. TEl./fax: 63/481-010. • KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERIESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgató: PAP KLÁRA. Kiadói titkárság: tel. 62/567-870. • Hirdetési igazgató: KONKOLY BÉLA. tel.: 567-842, fax: 567-887. Hirdetésfelvétel: 6720 Szeged, Kölcsey u. 5. Tel.: 62/567-835. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: HOCZ PÁL. Nyomás: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67. THefon: 62/466-847. • Marketingvezető: NÉMETH ILDIKÓ Tel :62/567 872, fax 62/567-884.Terjesztési vezető: KÓTI ZOLTÁN. Terjesztés: 62/567-864. Előfizetés: 06/80/821-821 (ingyen hívhatói-Példányszámunkat a Matcsz hitelesíti Előfizetési díj egy hónapra 1595 Ft (Délmagyarország!, 1495 Ft (Délvilág!« Árus terjesztés: Délhír Rt. és Déimagyarország Kiadó • ISSN 0133-025X (Déimagyarország!, ISSN 1416-0099 IDélvilág) • A Délmagyarország Kiadó a lapcom Kft. tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN 'ASTSA CLASSIC I Mozgáskorlátozott utalványt teljes értékben beszámítunk, hiteles vásárlásnál induló önerőként is! Ne feledje! Ha OPEL, akkor ALFA AUTÓHÁZ. * Akciós ajónlotunk ctok hitelre történő vásárlót esetén érvényes augusztus 10-től szeptember 30-ig. A képen látható autó illusztráció. Átlagfogyasztás 4.8-9.81/(00 km, CO,-klboc tájtól 110-242 g/km. BUDAPEST (MTI) A kormányzati igazgatás össze­hangolásáért felelős tárca nélküli miniszter elmondta: jövőre egy­szerűbbé válnak például a gépjár­művel, a születéssel, a házasság­kötéssel, az elhalálozással, a sze­mélyi okmányokkal és az ANTSZ-telepengedéllyel kap­csolatos eljárások. Draskovics Tibor kitért arra, hogy 2008 végéig 20 százalékkal csökkennek az adminisztratív el­járások. További cél az elektroni­kus ügyintézés kiterjesztése ­tette hozzá a miniszter, aki be­számolt arról is: jelenleg 17 ügy­csoportot illetóen vizsgálják az ügyintézés folyamatát, áttekin­tik a hatósági eljárásokkal kap­csolatos teendőket, illetve azt is vizsgálják, milyen nyomtatvá­nyokat használnak ma az ügyin­tézés során, és ezek közül melye­ket lehet a leggyorsabban elekt­ronikusan kitölthetövé tenni. Draskovics Tibor tájékoztatása szerint a bürokráciamentes köz­igazgatást célzó első javaslatcso­magot augusztus végén tárgyalja a kormány; az év végén kezdődik az erről szóló jogszabályalkotás, a jövő év első, majd 2008 máso­dik felében pedig újabb jogszabá­lyokat készítenek. Bulgária büntetőeljárásra készül a felelősök ellen 7 Líbiában is elismerték az ápolónők kínzását A bolgár igazságszolgáltatás egy különleges vizsgálóbizottsága megkezdte pénteken a Líbiában előbb halálra, majd életfogytig­lani szabadságvesztésre ítélt, végül távozni engedett öt bolgár ápolónő és egy palesztin orvos meghallgatását líbiai megkín­zatásukról. SZÓFIA (MTI/AFP/REUTERS/ANSA/DPA) Az előző napon a legfelsőbb líbiai vezető - Moammer el-Kadhafi ­fia elismerte, hogy a líbiai rend­őrség kínzással csikart ki „beis­merő" vallomást a hat vádlottól a bengázi gyerekklinikán történt tömeges HIV-fertőzések ügyé­ben. Szeif al-Iszlám Kadhafi azt is elismerte, hogy a hat külföldi vádlott Bengáziba érkezése előtt és letartóztatása után is voltak HIV-fertőzéses esetek a líbiai vá­ros gyermekkórházában. A líbiai hatóságok azt igyekez­tek „rábizonyítani" az öt bolgár ápolónőre és a (közben szintén bolgár állampolgárrá vált) palesz­tin orvosra, hogy szándékosan ol­tottak be több száz líbiai gyereket a halálos AIDS-betcgség kóroko­zójával. E vád alapján hoztak elle­nük halálos ítéletet két perben is. A bolgár államügyészség egy szóvivője pénteken a meghallga­tás után közölte: a bolgár igaz­ságszolgáltatás tanulmányozza annak jogi lehetőségét, hogyan indíthat büntetóeljárást az emlí­tett kínzásokért felelős líbiai sze­mélyek ellen az ENSZ emberjogi egyezménye alapján. Az időköz­ben bolgár állampolgárrá vált pa­lesztin orvos már korábban azt mondta egy holland tömegtájé­koztató eszköznek adott nyilat­kozatában, hogy a legfőbb líbiai vezetőt, Moammer el-Kadhafit kívánja beperelni a történtekért.

Next

/
Oldalképek
Tartalom