Délmagyarország, 2007. július (97. évfolyam, 152-177. szám)

2007-07-06 / 156. szám

4 • MEGYEI TÜKÖR" PÉNTEK, 2007. JÚLIUS 6. Az új társasházak utcája lesz a Vasas Szent Péter utca, ha marad a len­dület. A régi földszintes házak helyén itt és ott is többlakásos, emele­tes palotácskák bújnak ki a földből. Pedig egykor a város peremének számított ez a terület, azért épült itt az államfogház, aztán néhány gyár. Az itt élők most csak a növekvő forgalom miatt panaszkodnak. A Kossuth Lajos sugárút és a Ba­kay Nándor utca között nyújtózik a Vasas Szent Péter utca. Az orvo­si rendelő az egyik, a gyárnegyed a másik oldalról teszi ismertté ezt az amúgy csendes környéket. - Kis házak sorakoztak egymás mellett. A gyerekek az utcán játszhattak. Csöndes környék volt a miénk - idézi föl a három évtizeddel ezelőtti hangulatot és mutatja lányai gyerekkori fény­képét Szabó László. A férj és fele­ség ebédhez készülődik: a lakás ajtaja nyitva, érződik a marha­pörkölt illata. Az öreg kapuzat mögötti százéves házban három család lakik, zsebkendőnyi ker­ten osztoznak. Szabóék épp a szomszédasszonyukkal, Klötzl Ferencnével beszélgetnek. - A szemét szemetet szül ­mondja Klötzlné, aki a velük szomszédos sarki ház előtti dzsumbuj, az odadobált pillepa­lackok miatt dohog. - Sok idegen is erre téved a piac, az orvosi ren­delők miatt, talán ők dobják el itt a szemetet. Vagy akik itt dolgoz­tak, mikor csatornáztak. Nagyon trehány munkát végeztek: az ár­kot betemették, a kapubeállót földúlva hagyták, nekünk kellett külön pénzért megcsináltatni. - Hűvösek a falak, kellemes és nyugodt a környék. Tíz éve költöz­tünk ide. Örülünk, hogy a keríté­sen belül itt ez a játszótér is - néz FORGALOM Ha a szakorvosi rendelőbe, s onnan a kábelgyárból lett okmányirodába igyekszünk, a Vasas Szent Péter utcán haladunk végig - mint Petri Ágnes is. A sokszor kerékpározó nő szerint szinte életveszélyes és hosszú perce­kig tart, mire a Kossuth Lajos sugárútról balra kanyarodhatunk, úgy meg­nőtt a Szegeden átzúduló forgalom. A Vasas Szent Péter utcát mégis szere­ti, Igaz, errefelé is sok az autós, de szépek az új társasházak. 220 FIGYELMEZTETÉS • A Szegedi Közterület-felügyelőség mun­katársai tavaly összesen 40 ezer forint helyszíni bírságot róttak ki. Utólagos be­fizetéssel összesen 35 ezer forintot kel­lett fizetniük a vétkező ebtartóknak. Két szabálysértési feljelentés született, 220-an pedig névre szóló figyelmezte­téssel „úszták meg" a szabályok meg­szegését. KÖRKÉP ALGYÓ. A faluházban ma 15 és 17 óra között tartja foglalkozását a Hit és Lélek Klub Nemes Nagy Rózsa vezetésével. 9 és 11 óra között a Fiesta tánciskola tartja foglalkozását Pálinkó Lujza és Lengyel Zoltán vezetésével. ÁSOTTHALOM. A nemzetközi megyejáró fesztiválon hétfőn este 6 órától Ásotthalmon a Szent István téren (rossz idő esetén a sportcsarnokban] Lettországból, Észtországból, Szlovákiából, Görögországból és Finnországból érkező néptánccsoportok mutatkoznak be. BORDÁNY. Nyolcadik alkalommal rendezik meg a nyári napközis és faluvédő tábort Bordányban július 16. és július 20. között. A kulturális és szabadidős egyesület, valamint a bordányi gyermek- és ifjúsági önkormányzat által szervezett táborban délelőtt tábori tornával kezdődik a program, majd kézműves-, számítógépes foglalkozások várják a gyerekeket. Délutánonként sport- és szabadidős programokat szerveznek, üzemelni fog a tábori mozi is. A gyalogtúrán az üllési erdei iskolába látogatnak a résztvevők, ahol közös bográcsozás, kempingezés a program. Jelentkezni lehet a Bordányi Ifjúsági Információs Pontban július 13-áig. A tábor részvételi díja 4900 Ft/fő, két vagy több gyerek esetén 4200 Ft/fő. FORRÁSKÚT. A Jerney János Művelődési Házban hétfőn délután 5 órától a nyugdíjasklub várja tagjait. 18 órától a tornázni vágyókat várják step acrobikra, 19 órától az Őszirózsa Népdalkör tartja próbáját, 20 órától a mozirajongóké a terep: a Taxi 4. című francia akciófilmet vetítik. RÚZSA. A rúzsai sörfesztiválon ismét megrendezik az amatőr focibajnokságot július 21-én a sportpályán. A nevezési lap letölthető a www.ruzsa.hu internetes portálról. SÁNDORFALVA. AIX könnyűzenei tábort a Széchenyi udvarban rendezik meg. Ma a Paul Simon Tribute Band valamint III. Rácz Józsi és zenekara ad koncertet este 7 órától; szombaton szintén este 7 órától utcabálba várják a szórakozni vágyókat. A belépés díjtalan. SZEGED. A Magyar Vöröskereszt véradást szervez ma 14 cs 19 óra között a szegcdi Tesco Áruházban. Az önkéntes véradók ne felejtsék otthon arcképes igazolványukat, mert anélkül nem adhatnak vért. - A Szegedi Szabadtéri Játékok előadásai után a Szegedi Közlekedési Társaság éjszakai járatokat indít. A 1 -es villamosok az Aradi vértanúk teréről Szeged pályaudvar valamint a Rókus pályaudvar irányába közlekednek. A Dugonics térről a vadasparkig, Tarjánig és Kecskéstelepig járnak villamosok. Az 5-ös jelzésű trolibuszok a Széchenyi tértől az ú|szegedi gyermekkórházig járnak, valamint a Vértói úti végállomásig. A 9-es trolibusztik a Széchenyi térről a Vértói útig, a Lugas utcáig és Makkosházig közlekednek. A járatokat normál díjszabással lehet igénybe venni, érvényes az előreváltott jegy, bérlet, utazási igazolvány. A járművezetőknél 250 forintos menetjegy váltható. MAROSLELE. Árvíz miatti mentési munkálatok során ment tönkre Maroslelén a Dózsa György utcában az az útszakasz, amelyet felújítva a napokban avatott fel a község polgármestere, Martonosi György. Bírság helyett szórólapot osztogatott a közterület-felügyelő a kutyasétáltatóknak A vétkesek sokszor elszaladnak A közterület-felügyelők bírságot róhat­nak ki azokra a kutyatartókra, akik nem tartják be a szabályokat. A legtöbben csak figyelmeztetést kapnak, de vannak, akikhez rendőrt kell hívni. Mások el­szaladnak a felelősség elől. Razziánk során csak szóbeli figyelmeztetések szü­lettek. Korábban már írtunk azokról a hanyag ku­tyatartókról, akik nem gyűjtik össze házi kedvenceik végtermékeit. A szegedi önkor­mányzat szabálysértési osztályától meg­tudtuk: aki a közterületen hagyja az állat piszkát, akár ötvenezer forintig terjedő büntetést is kaphat. Az utóbbi négy évben azonban nem érkezett hozzájuk ilyen felje­lentés. Az „aknák" is folyamatosan terme­lődnek, és gyakran a tett helyszínén ma­radnak-büntetlenül. Utánajártunk, kik és hogyan regulázhatják meg a kutyatartókat. - Kifejezetten kutyás ellenőrzést másfél havonta tartunk. Ilyenkor a rendőrséggel együtt „ütünk rajta" az ebtartókon. Egyéb­ként saját területén mindenki naponta el­lenőrzi a közterülettel kapcsolatos mun­kálatokkal együtt - halljuk Csüllög István közterület-felügyelőtől a tegnap reggeli razzia első helyszínén, az Etelka sor mö­gött húzódó töltésnél. Első alanyunk itt sétáltatta német juhászát. - Ne jöjjenek közelebb! - int óvatosság­ra az asszony. - Nem bánt a kutya, csak nem szereti az idegeneket. Fő az óvatosság - mondja, miközben kérdésünkre kék szí­nű nejlonzacskót húz elő a zsebéből. Pó­ráz, „mobilvécé" megvan, na de hol a száj­kosár, ha az eb nem szereti az idegeneket? SZABÁLYOK „A tulajdonos, illetve az eb vezetésével meg­bízott személy köteles az eb által közterüle­ten, illetve a lakóház közös használatú helyi­ségében (udvarán) okozott szennyeződést azonnal eltávolítani" - olvasható az ebtartási szabályzat 12. paragrafus, harmadik bekez­désében. A szabályzat meghatározza, hogy Szegeden hol lehet kutyát póráz nélkül sétál­tatni, és hogy mely kutyafajtáknál kötelező szájkosár használata. A tegnapi „razzián" Csüllög István ellenőrizte az ebtartókat Fotó: Frank Yvette - Ez az első alkalom, ezért most csak egy figyelmeztetést kap a gazdi, és egy szóróla­pot, amelyen világosan olvashatók az eb­tartási szabályok. Legközelebb 500-tól 10 ezer forintos bírságot szabunk ki - magya­rázza a felügyelő. Kérdésünkre elmondja, az összeget minden esetben a felügyelő határozza meg. Ha például egy ebtartó gyerekeket ijesztget a kutyával, biztosan a legsúlyosabb büntetést kapja. Persze csak ha nem szalad el. - Sokszor előfordult, hogy amikor meg­látta a kutya tulajdonosa, hogy feléje tar­tunk, egyszerűen elszaladt. Vagy amikor elmondtuk, hogy szabálysértést követett el, nem akarta igazolni magát. Ilyenkor rendőrt hívunk, aki bírságol vagy feljelen­tést tesz. A Stefánián rozsdabarna palotapincsi kapkodja felénk apró lábait. Mögötte ősz hajú gazdája cammog. - Nem minket kell zaklatni - mondja, majd előkap egy szatyrot, benne újságpapírba csomagolt kis lapáttal, és a még gőzölgő bogyók­kal... A razzián láttunk még rotweilert szájko­sárral, a Lechner téren „Colombo kutyá­ját" pórázzal - egyik sem hagyott „bizo­nyítékot" ottjártunkkor. Az egyik gazdi, Szlancsik Tímea elmondta, összeszokott társaság jár a térre, akik mindig összesze­dik a kutyagumit, mert utána úgyis csak ők lépnének bele. Jól tudják, hogy kik a hanyagok, azokra mindig rászólnak, hi­szen a közterület-felügyelők nem lehet­nek ott mindig, mindenhol. B.B.A. CSALÓT KERESNEK A Kisteleki Rendőrkapitányság csalás gyanúja miatt folytat büntetőeljárást Kis Imréné szegedi lakos ellen. A nő azzal gyanúsítják, hogy 2006 márciusában és áprilisában lakáskassza előtakarékossági szerződést kötött az egyik magyar lakás-takarékpénztár képviseletében két kisteleki lakossal, ám az általuk átadott első havi befizetési díjat a pénztárnak nem fizette be. A nyomozás megállapította, hogy Kis Imréné korábban valóban az említett cég alkalmazottja volt, ám munkaviszonya még 2006 februárjában megszűnt. Mint korábbi üzletkötő, ismerte a szerződéskötés ügymenetét, könnyen megtéveszthette az ügyfeleket. Kis Imréné feltehetően másokat is megkárosított több megyében. Akiket hasonló módon megkárosított, jelentkezzenek a Kisteleki Rendőrkapitányságon a 62/598-132-es számon, vagy hívják a Telefontanú 06-80/555-11 l-es vonalát. A SZABADTÉRI NAPJAIN KINYIT AZ ÖREG HÖLGY A Szegedi Szabadtéri Játékok ideje alatt gyakrabban kinyit a Szent István téren működő műemlék víztorony. A Szegedi Vízmű Zrt. a nagy érdeklődésre tekintettel mától augusztus 20-áig szervezett toronynézést biztosít. Előadások napján - így ma, szombaton és vasárnap - délután 3-tól 6-ig kinyit az Öreg hölgy. Marad a rendes nyitva tartás is, azaz minden hónap első péntekjén 10 és 15 óra között várják a látogatókat. Tehát a mostani péntek kivételes, 10-től 18 óráig bejárható a víztorony. Belépőjegy - felnőtteknek 200, diákoknak és nyugdíjasoknak 100 forintért - a Tourinform irodáiban és a helyszínen váltható. Régi-új házak a volt iparnegyed szélén végig az öreg, felújításra szoruló játszószereken Szvetnik Péter, aki a fiával épp a család kedvencét, a fekete nyulat hozta le sétálni és le­vegőzni a parkba, ami az egykori fogházból lett, bv-tiszti lakásokhoz tartozik. A tágas udvaron sétálgat Baráti Ferenc is, aki unokája bicik­lizését felügyeli. - Egyenruhásként a börtönhöz tartozó bútorgyárban dolgoztam, így költöztünk 1970-ben a házba. Akkoriban még földes-sáros volt az utca. Szemben Hodács pék, mellette az asztalos lakott. Sok régi házat lebontottak az utóbbi években, legutóbb azt, ahol egy kocsma is működött, meg Papdi András lakott. Hiába, felka­pott lett a környékünk! - A sarki házat nemrég adtuk át, már majdnem minden lakás­ba beköltöztek - mutat a magát megnevezni nem akaró építésve­zető a Cserzy Mihály utcai sarok felé. De a mellette most épülő­ben, sőt szemben, a lebontott öreg ház helyén ezután megkez­dett társasházban is szinte min­den lakás, üzlet elkelt. Szerinte nincs ezen mit csodálkozni: kö­zel a harmadik körúti csarnoksor és a Tesco, a Mars tér gyalog is csak három perc. De egy ugrás a Kossuth Lajos sugárút, villamos­sal tíz perc sincs a városközpont. ÚJSZÁSZI ILONA FOGHÁZ A róKusi templom búcsúját au­gusztus l-jén, Vasas Szent Péter napján tartják - innen a várostör­téneti jelentőségű utcanév - tud­juk meg Péter László Szeged utca­nevei című könyvéből. Itt emlékez­tet Juhász Gyula tréfás megjegyzé­sére, mi szerint a „legnagyobb ke­resztény fogoly" a névadó, amivel a költő az utcabeli híres-hírhedt államfogházra célzott. Ám az 1890 körül épült, vagyis nincs köze a korábbi keltezésű elnevezéshez. Többszintes épületek magasodnak a régi házak fölé Fotó: Schmidt Andrea

Next

/
Oldalképek
Tartalom