Délmagyarország, 2007. július (97. évfolyam, 152-177. szám)

2007-07-06 / 156. szám

2 •BELFÖLD - KÜLFÖLD" PÉNTEK, 2007. JÚLIUS 6. Az etikai kódex az emberségről, a felelősségről és a közbizalomról is szól A rendőrök 13 pontja Születésnapi vita Horn Gyuláról Lendvai: A szavazókat is megsértette Sólyom Horn Gyula volt miniszterelnök kitüntetésének megtagadásával nemcsak egy hetvenöt éves politikust bélyegeztek meg azzal, hogy ő az alkotmányos értékrendet veszélyezteti, hanem mindenkit, aki korábban rá szavazott. Erről Lendvai Ildikó, az MSZP parlamenti frakcióvezetője beszélt tegnap Budapesten sajtótájékoztatón. BUDAPEST (MTI) Azok nevében szólunk, akik eddig úgy gondolták, hogy az ő dönté­sük, amelynek következtében Horn Gyula meghatározó politikai sze­rephez jutott, nem áll ellentétben az alkotmányos értékrenddel - kö­zölte a frakcióvezető. Hozzátette: Horn Gyula 1994-ben úgy lett mi­niszterelnök, a rendszerváltás óta a legnagyobb kormánytöbbség élén, hogy a múltját mindenki ismerte. Ha most az ő egykori válasz­tói azzal szembesülnek - folytatta -, hogy a köztársasági elnök állás­foglalása szerint, az ő választásuk szemben állt az alkotmányos érték­renddel, akkor sérelem nem egy embert, egy hetvenöt éves politikust ért, hanem mindenkit, aki szerint az alkotmányos értékrendből nem az következik, amit az államfő levont. Lendvai Ildikó azt mondta: 1956-ban Horn Gyula a rossz oldalon állt; nem a karhatalmistáknak volt igazuk, az elmúlt húsz évben viszont mindent megtett a demok­ratikus rendszerváltásért. Úgy vélte, ha egy egész életutat teszünk mérlegre, akkor Magyarország múltjában és jelenében nemigen akad­na ember, akinek nincsenek történelmi tévedései. Martin Schulz bírálta a magyar államfő döntését Brüsszeli üdvözlet Bencze József országos főkapitány, Dávid Tibor szakszervezeti vezető és Garamvölgyi László sajtó­szóvivő sajtótájékoztatón beszéltek a rendőri hivatás etikai kódexéről Fotó: MTI/Füzesi Ferenc Az Európai Parlament szocialista frakciója nevében Martin Schulz, a képviselőcsoport vezetője csü­törtökön levélben köszöntötte Horn Gyulát 75. születésnapja alkalmából, egyben - név nélkül, de őrá utalva - bírálta Sólyom László köztársasági elnököt. BRÜSSZEL (MTI) Levélben Schulz elismerő sza­vakkal méltatja Horn Gyulát, akit „európai formátumú állam­férfinak" nevez, s aki hozzájárult Európa és ezen belül is Németor­szág békés egyesüléséhez. „Ön külügyminiszterként bizonyítot­ta politikai éleslátását, elszánt­ságát és kiállását olyan alapvető értékek mellett, mint a szabad­ság, a mindenkit megillető ön­rendelkezés, az emberi jogok tiszteletben tartása és az egész kontinens békéje, jóléte." A frak­cióvezető mindehhez hozzáteszi: „Mindazonáltal elszomorít, ami­kor azt hallom, hogy Önt táma­dások érik saját hazájában politi­kai szerepvállalása, a múlttal kapcsolatos állítások miatt. A körülményeket figyelembe véve én ezeket a támadásokat méltat­lannak találom egy demokrati­kus ország, s egyben egy tagállam legfőbb méltóságához. Az Euró­pai Parlament szocialista képvi­selőcsoportja nevében teljes szo­lidaritásomról biztosítom Önt, s mindazt, amiért síkraszállt" - ír­ta levelében az Európai Parla­ment egyik legtekintélyesebb po­litikusának számító Schulz. KOHL KÖSZÖNETE nk Levélben köszöntötte Kohl egykori kancellár is Horn Gyulát. „Mi, né­metek nem fogunk megfeledkezni arról, hogy Ön volt az, aki a sopro­ni páneurópai pikniken az osztrák külügyminiszterrel együtt meg­bontotta a Magyarország nyugati határán húzódó szögesdrótot, és ezzel fontos jelzést adott a vasfüg­gönytől keletre elhelyezkedő or­szágok békés forradalmának" ­írta levelében Helmuth Kohl. Elkészült a rendőri hivatás eti­kai kódexe - jelentette be Ben­cze József országos rendőrfőka­pitány tegnapi sajtótájékozta­tóján. A dokumentum 13 pont­ban foglalja össze a rendőröktől elvárható magatartásformákat és az általános érvényű elvá­rásokat, amelyeknek munka közben, s magánéletükben meg kell felelniük a rendőröknek. BUDAPEST (MTI) Bencze József országos rendőrfő­kapitány várakozásai szerint a rendőrség szervezeti kultúráját fogja alakítani, befolyásolni és meghatározni az etikai kódex, amelyet a teljes állományhoz el­juttatnak. Ha valamennyi rend­őr elfogadja a szabályokat, belső meggyőződéssé válnak, akkor si­keresebbek lehetünk. Az etikai kódexről szólva megjegyezte: ér­tékrendet akarnak érvényesíteni vele. A kódex szól a köz szolgála­táról és a testülethez tartozásról, az erőszak törvényes cél érdeké­ben alkalmazásáról, a hátrányos megkülönböztetés tilalmáról, az emberségről és segítségnyújtás­ról, a bajtársiasságról, a felelős­ségről, a munka minőségéről, az információkezelés etikai szabá­lyairól, a megjelenésről, a vezetői példamutatásról, illetve a közbi­zalomról. A kódexben szerepel a szolgálaton kívüli magatartásra vonatkozó előírás is, hogy a rendőr a magánéletben is legyen példamutató, nem sértheti a közerkölcs, jó ízlés szabályait. A főkapitány megjegyezte: az etikai kódex megsértése egyelőre nem jár jogkövetkezménnyel, mert nem rendeltek hozzá eljárá­si szabályokat, ezeket várhatóan egy éven belül kidolgozzák. Hoz­zátette: egyes esetekben az etikai elvárások erősebbek lehetnek a jogiaknál, és az etikai kódex véle­ménye szerint alkalmas arra, hogy a testület kivesse magából a szolgálatra méltatlanokat, meg­valósuljon a rendőrség öntisztu­lása. A kódexet a reprezentatív szakszervezetek vezetői is ellát­ták kézjegyükkel. Bárdos Judit, a Belügyi és Rend­védelmi Dolgozók Szakszerve­zetének főtitkára a sajtótájékoz­tatón hangsúlyozta: azt remélik, az etikai kódex előírásai a veze­tőkre és beosztottakra egyaránt vonatkozni fognak. „FEGYELEMKEZELO" ESZKÖZÖK Bencze József sajtótájékoztatóján beszélt a készül „fegyelemkezelő" és kor­rupcióelleni intézkedési tervről, amelyet várhatóan két héten belül nyilvános­ságra hoz. Ez a javasolt jogalkotási elképzeléseken túl tartalmazza a szerveze­ti átalakításokat - mint például az ellenőrzési főosztály felállítását július 1-jé­től a technikai, védelmi intézkedéseket, a felvételi rendszer szigorítását, az ellenőrzési feladatok pontosítását, az összeférhetetlenségi szabályok módosí­tását, a képzés és oktatás feladatait, az alkalmassági vizsgálat szigorítását. Agysorvadásban szenved Tasnádi Péter? Elmeállapota miatt két év­vel csökkentette Tasnádi Péter (képünkön) már letöl­tött négy és fél éves szabad­ságvesztését a bíróság a per­újítási tárgyaláson tegnap. BUDAPEST (MTI) Az elmeszakértők szerint Tasnádi Péter felte­hetően évtizedek óta agysorvadásban szen­ved, az pedig bizonyosan megállapítható, hogy betegsége következtében a vádbeli cse­lekmények idején, az f990-es évek második felében beszámítási képessége közepes fok­ban korlátozott volt. Ez a büntetéskiszabás során az eljáró bírónak a törvényben rögzített büntetési tételekhez képest korlátlan enyhí­tésre ad lehetőséget. Az első fokú döntés nem jogerős, az ügyészség három nap gondolkodá­si időt kért a fellebbezés kérdésében. Ebben az ügyben 2002 december végén a Legfelsőbb Bíróság ítélte el jogerősen Tasnádi Pétert és több társát többéves szabadságvesz­tés-büntetésre erőszakos, illetve gazdasági bűncselekmények miatt. Tasnádi Péter le is töltötte négy és fél éves szabadságvesztését, szabadulása után azonban újabb eljárások indultak ellene. Az egyik, negyedmilliárdos adócsalás vádjával indult ügyben például el­ső- és másodfokon egyaránt felmentették a bíróságok. Jelenleg is folyamatban van ellene és több társa ellen a Fővárosi Bíróságon egy újabb eljárás, amelyben többek között felbuj­tóként elkövetett emberölés előkészületével és életveszélyt okozó testi sértéssel vádolják. Száztíz gyerek esett a tengerbe Vitorlás hajóról a tengerbe esett száztíz gyerek tegnap az ír sziget közelében; a parti őrségnek sike­rült valamennyiüket kimenteni a vízből. Az ír fővárostól, Dub­lintől délre, Dun Laoghaire kompkikötő és jachtközpont nyugati mólója közelében rende­zett verseny részvevői - 10-15 éves gyerekek azután estek bele a vízbe, hogy a hajók egy hirtelen széllgkés következtében felbo­rultak. Szerencsére az összes gyereket sikerült kimenteni - kö­zölte az ír közlekedési miniszté­rium szóvivője, hozzáfűzve, hogy egyikük sem szenvedett súlyos sérülést, de kivizsgálásra kórház­ba szállították őket. • VALUTAVÁLTÓ 1 Vételi Eladási euró 239,62 251,90 USA­dollár 176,04 185,06 angol font 354,83 373,03 cseh korona 8,13 8,99 horvát kuna 31,97 35,33 svájci frank 143,92 152,82 szlovák korona 6,97 7.71 Forrás: OTP Kisiklott egy metrószerelvény Londonban Terrortámadástól tartottak az utasok Kisiklott csütörtökön a londoni metró egyik zsúfolt szerelvénye; több száz utast az alagútból kel­lett kimenteni. A baleset a vá­rost kelet-nyugati irányban át­szelő Central metróvonalon történt. A közlekedési társaság szerint valószínűleg „valami­lyen idegen tárgy" volt sínen. LONDON (MTI) A szerelvényen, és a mögötte ér­kező következőn hétszáz utas re­kedt a mélyben. Ők tűzoltók se­gítségével, gyalog mentek vissza a Mile End állomásra, az áramta­lanított alagúton át. Az evakuá­lás két órán át tartott. A balesetet szenvedett vonat hat kocsija sik­lott ki. A londoni közlekedést irányító városi cég, a Transport for London (TfL) szerint valószí­nűleg „valamilyen idegen tárgy" volt sínen. A baleset és a mentés során „számos" könnyebb sérü­lés történt. Az utasok a BBC-nek elmondták: a vonat egy hatalmas zökkenés után összevissza csa­pódott az alagútban, és több ab­laka betört. A kocsikban pánik tört ki, mert mindenki azt hitte, hogy ismét terrortámadás tör­tént. Nagy-Britanniában a hét végén több összehangolt robbantásos merényletet kísérelt meg egy ter­rorista sejt, amely az eddigi vizs­gálatok szerint az állami egész­ségügyben dolgozó külföldi ­arab és indiai - orvosokból állt. A csak nagy szerencsével meghiú­sult londoni és glasgow-i pokol­gépes támadások után a kor­mány a legmagasabbra, vagyis „kritikusra" emelte a terrorfe­nyegetettség megállapított szint­jét; a terrorkészültséget szerdán csökkentették vissza a második legmagasabb szintre, amelynek meghatározása „súlyos". kisert a mult Ugyanezen a vonalon négy éve sú­lyos baleset történt. AKKor egy szerelvény, amelyen 800-an utaz­tak, a Chancery Lane állomás előtt - a csütörtöki baleset helyszínétől nyugatra - kisiklott, és több ko­csija a falnak csapódott, miután a vonat saját hajtóműve rossz rögzí­tés miatt leesett az egyik vagon al­járól és a kerekek alá került. Ki­sebb tűz is keletkezett a kisiklás után. A roncsok közül 32 súlyos sérültet mentettek ki, és hosszú hónapokra lezárták a vonalat. I:WVK*M: 7N' min* : r>\ i tn/.Ht'taf, *rt«<--.r»-rri*» . NYÍLT HÉT: JÚLIUS 9-15. Főszerkesztő: SZETEY ANDRAS • Főszerkesztő-helyettes: ÖRFI FERENC, V FEKETE SÁNDOR • Szerkesztők: HEGEDÚS SZABOLCS, KOVÁCS ANDRÁS, LÉVAY GIZELLA, SZÁVAY ISTVÁN • Képszerkesztő: MISKOLCZI RÓBERT • Rovatvezetők: SCHMIDT ANDREA (fotó), SULYOK ERZSÉBET (hír él információ), SÚL1 RÓBERT (sportl • Délvilág szrrkesztőségvezetó: BAKOS ANDRÁS ICsongrád, Makó, Szentes), SZÖGI ANDREA (Hódmezővásárhely) • Kiadó és szerkesztőség: 6729 Szeged, Szabadkai út 20. Levélcím: 6740 Szeged, PL: 153. Telefon: 62/567-888. Titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-881. Sportrovat: 62/567-808 Interneteim: www.dclmagyar.hu • E-mad: szerkesztosegt" delmagyar.hu • 6800 Hódmezővásárhely, Szegfű u. 1-3. Tel./fax: 62/241-905. Hirdetési tel./fax: 62/242-419. 6900 Makó, Szegedi u. 9-13. Tel.: 62/213-391, hirdetésfelvétel és előfizetés: TM./lax: 62/213-198. 6600 Szentes. Kossuth u. 8. Tel.: 63/401-024. TH./fax: 63/314-838. 6640 Csongrád, Kossuth tér 9-11. Tel./iax: 63/481-010. • KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERJESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgató: PAP KLÁRA. Kiadói titkárság, tel.. 62/567-870. • Hirdetési igazgató: KONKOLY BÉLA. tel : 567-842, tax: 567-887. Hirdetésfelvétel: 6720 Szeged, Kölcsey u. 5. Tel.: 62/567-835. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: HOCZ PÁL. Nyomás: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67. Telefon: 62/466-847. • Marketingvezető: NÉMETH ILDIKÓ. Htl.: 62/567-872, fax: 62/567-884.1hrjcsztésí vezető: KÓTI ZOLTÁN. Terjesztés: 62/567-864. Előfizetés: 06/80/821-821 (ingyen hívható). Példányszámunkat a Matesz hitelesíti. Előfizetési díj egy hónapra 1595 Ft (Délmagyarország), 1495 Ft (Délvilág) »Árus terjesztés: Délhír Rt. és Délmagyarország Kiadó • ISSN 0133-025X (Délmagyarorszigj, ISSN 1416-0099 (Délvilág) • A Délmagyarország Kiadó a Lapcom Kft. tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN. Chevrolet Alfa Autóház Hódmezővásárhely, Szántó Kovács J. 149., tel.: 62/246-568 az Interfrucht mellett, tel.:62/5S4-680 Szeged, Algyői út 44., 47-es főúton E-mail: info@alfaautohaz.hu, www.alfaautohaz.hu > Mi Hasin**. tO,-UbouiU>: KI KI (/km. illatul *t,asrtas 1.1-M 1/100 km. I fettnntetett ii ajwMt tolyastttil ii. ki alinlat 2007. |*lnt S IS lj, illem a késrlet eleiéit érvényes Kunkul géniéiért és tnvéfcbl résiktékért. kérjiié. (ntdulinn mérkaknreskelésinkhOi. A Chévrutét Snathcast farapu Kft. és mArkakeresfctrlésúnk fenntartja a jnynt aa ajánlat nrnrlnsttatUra és mát slAMnlésére a nyamtlat hibákért leletesseyel nem eaKalnak. A feltintetett ajlalntt fntyasrtni ar ai 5 ajtni 1.2 Dbert nrudeKre vuaatkaiik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom