Délmagyarország, 2007. július (97. évfolyam, 152-177. szám)
2007-07-28 / 175. szám
22 SPORT* SZOMBAT, 2007. JÚLIUS 28. REFLEKTOR SZÁVAY ÁGNES: BÚCSÚ Nem sikerült az újabb bravúr Szávay Ágnesnek a 175 ezer dollár összdíjazású Bad Gastein-i tenisztornán. A magyar játékost a negyeddöntőben az első helyen kiemelt olasz Schiavone győzte le 7:6, 2:6, 6:4-re. BALATON-ÁTÚSZÁS Ma kerül sor a 26. Balaton-átúszísra - így döntött tegnap az esemény szervezőbizottsága. A versenyt a múlt szombaton a kedvezőtlen időjárás miatt halasztották eh A szervezők reggel hét órától várják az első próbázókat Révfülöpnél, a Balatonboglárig tartó 5,2 km-es távnak az utolsó úszó 14 órakor vághat neki. • Szintén a mai napon tartják a magyar tenger egy másik hagyományos nagy viadalát, az Öbölátószást is, amelynek gazdája, a Magyar Hosszú távúszó-szövetség szerdán külön elnökségi levélben kérte a Balaton-átúszás rendezőit, hogy az ütközést elkerülve keressenek más időpontot versenyüknek, azt ne 28-án bonyolítsák le. „Meteorológiai szakemberek véleményét figyelembe véve, a vízirendőrség parancsnokával közösen hoztuk meg a döntést, hogy holnap le lehet bonyolítani a 26. alkalommal kiírt Balaton-átúszást - nyilatkozta Szántó László főszervező. Döntésünket - mint eddig is minden esetben - az időjárás kedvező alakulása determinálta." SZUE-S ÉRMEK Székesfehérváron rendezték meg a 40. országos gyermek úszóbajnokságot, ahol a Szegedi Úszó Egylet nyolc versenyzővel képviseltette magát. A csapat kitett magáért, egy ezüst- és két bronzérmet szerzett, emellett számos döntős helyet (4-8.) ért el. Eredményeik, fiú 400 m gyors: 3. Sibalin Dávid ('93-ban született) 4:20,38, 6. Király Bence ('93) 4:32,16. Lány 100 m gyors: 7. Vass Flóra ('95) 1:06,53. Lány 4x100 m gyors váltó: 4. SZUE (Szilágyi Nikolett, Matejka Blanka, Bárány Bettina, Vass Flóra) 4:39,30. Fiú 100 m gyors: 6. Király Bence 58,54. Lány 200 m gyors: 6. Szilágyi Nikolett ('95) 2:22,82, 8. Vass Flóra 2:24,36. Fiú 200 m pillangó: 2. Sibalin Dávid 2:16,02, 5. Király Bence 2:21,08. Lány 800 m gyors: 5. Szilágyi Nikolett 10:11,39. Fiú 4x200 m gyors váltó: 8. SZUE (Király Bence, Sibalin Dávid, Keresztesi Márkó, Bárdosi Szebasztián) 9:08,70. Lány 4x200 m gyors váltó: 5. SZUE (Bárány Bettina, Matejka Blanka, Vass Flóra, Szilágyi Nikolett) 10:01,94. Lány 400 m gyors: 7. Szilágyi Nikolett 5:00,39. Fiú 200 ni gyors: 4. Király Bence 2:05,59, 6. Sibalin Dávid 2:05,89. Fiú 100 m pillangó: 4. Sibalin Dávid 1:03,55. Fiú 1500 m gyors: 3. Sibalin Dávid 17:12,18, 4. Király Bence 17:17,53. Lány 4x100 m vegyes váltó: 4. SZUE (Bárány Bettina, Vass Flóra, Matejka Blanka, Szilágyi Nikolett). TOVÁBBKÉPZÉS EDZŐKNEK A B licences UEFA-tanfolyamot végzett labdarúgóedzők részére augusztus 4-én (szombaton) reggel 9 órától az algyői úti Kastély panzióban kötelező továbbképzést tartanak. Az elméleti rész után a program az algyői pályán folytatódik, ahol a trénerek, gyakorlati foglalkozás keretében adnak számot tudásukról. A továbbképzéssel kapcsolatosan Lőczi Istvánnál (70/375-1006) és Kolozsvári Jánosnál (70/375-1013, 70/361-81991 kérhető felvilágosítás. Páratlan pályafutás Détári Lajos 1963. április 14-én született. Még nem volt 18 éves, amikor bemutatkozott a Honvéd csapatában. Rövid időn belül már a válogatott is elképzelhetetlen volt nélküle, amelynek mezét 61 -szer ölthette magára. A Honvéd után futballozott a német Eintracht Frankfurtban, a görög Olympiakosz Pireuszban, az olasz Bolognában, az Anconában és a Genoában, a svájci Neuchatel Xamaxban, az osztrák St. Pöltenben, a BVSC-bcn és a Fradiban. Háromszoros magyar bajnok ('84, '85, '86), MK-gyöztes |'85), gólkirály ('85, '86, '87), az év játékosa ('85), Német Kupa-győztes ('88), Görög Kupa-győztes ('90), a német Bundesliga legjobb külföldi játékosa ('88), a görög liga legjobbja ('89), a svájci liga legjobbja ('94), hatszoros világválogatott. Edzősködött a Nagyváradnál, a Csepelnél, a Kispest-Honvédnál, a Szombathelyi Haladásnál, a magyar válogatottnál Bozsik Péter segítőjeként. Négy hete a Borsodi Ligában szereplő Sopron vezetőedzője. Az egykori világklasszisnak hízelgő a véleménye a szegedi Dlusztusről és a makói Gyömbérről Détári Lajos nem „bólogatójános" Az élvonalbeli Sopron labdarúgócsapatának megnőtt az ázsiója megyénkben. Ennek két oka is van: egyrészt a kisalföldi gárdában két idevalósi futballista, a szegedi Dlusztus András és a makói Gyömbér Gábor rúgja a labdát, a másik pedig az edző személye, aki nem más, mint a többszörös világválogatott Détári Lajos. Détári Lajos már régóta színes egyénisége labdarúgásunknak. Az utolsó világklasszisunk igencsak megosztja a futballtársadalmat: van aki imádja, de olyanok is szép számmal akadnak, akik ki nem állhatják. Utóbbi abból fakad, hogy sohasem mérlegel, mindig kendőzetlenül ország-vilag elé tárja, amit gondol. És ez sokaknak szúrja a szemét. Főként labdarúgásunk irányítóéit. Természetesen nem tisztünk valamelyik oldal mellé állni, de az tény, hogy ilyen mélységben még nem volt a futballunk. Ez pedig inkább Döme igazát támasztja alá. Hárommeccses eltiltás - Soha nem hátrálok meg, nem vagyok hajlandó beállni a bólogató jánosok sorába - jelentette ki felvetésünkre Détári. - Pedig ebből már eddig is sok bajom származott, és ahogy sejtem, még származni is fog. De akkor sem változók meg, ilyen voltam, vagyok és maradok is. Dicséretes kiállás a véleményéért, egyenes jellemre vall, csak éppen nem biztos, hogy diplomatikus. Természetesen nem tételezünk fel összefüggést, de a tény, attól még tény marad: a Borsodi Liga nyitányán, a Kaposvár ellen idegenben 1-1-es döntetlennel záruló meccs 85. percében a játékvezető a lelátóra száműzte a Sopron új trénerét, Détárit. A fegyelmi bizottság három találkozóra eltiltotta a 44 éves szákembert... - Kínomban legszívesebben a fejem a falba verném - kommentálta a döntést Lajos. - Kezdeném ott, hogy már a nyolcadik percben kiállította a bíró az egyik védőmet. Nem tagadom, kemény volt, de például Angliában a vakmerőségéért megtapsolták volna a nézők. De ezt még valahogy lenyeltem, mígnem a vége előtt öt perccel azt merészeltem mondani az asszisztensnek, hogy „Elaludtál, azért nem láttad?". A bíró a lelátóra zavart, a fegyelmi bizottság meg három meccsre elmeszelt. Közröhej. Tudom, hogy utaznak rám, alig várják, hogy büntethessenek. Pedig örülni kellene, hogy a magyar labdarúgásban olyan ember is dolgozik, aki hírnevet szerzett az országnak, annak futballjának. Tulajdonosi bizalom Egy hónappal ezelőtt sokakat meglepett, hogy Döme a Sopron Dlusztus András edzője lett. Olyan helyre került, ahol a gárda tulajdonosa, Vízer László Máriusz az elmúlt évadban úgy váltogatta az edzőket, mint más az alsónadrágját. - Engem ez egyáltalán nem befolyásolt, nem érdekelt - jelentette ki az egykori 6 i -szeres válogatott. - Soha nem nézek visszafelé, ami korábban történt, az az akkori edzők és a tulajdonos ügye, semmi közöm hozzá. Bízom magamban, tudom, hogy érek el eredményeket, és ha ez így lesz, akkor Vízer úr teljes mellszélességgel kiáll majd mellettem. Hát igen, a nagy kérdés az, hogy lesz-e eredmény? Détárinak ugyanis egy teljesen új csapatot kell építenie. - Nagy kihívás, de rettenetesen élvezem a melót. A klub változtatott korábbi politikáján, nem mánt. Andrásról a fiatal Juhász Roland jut az eszembe, magas, jól fejel, Gabi pedig Lisztes Krisztiánra hasonlít: technikás, sokat fut, védekezni és támadni is tud. Sok van bennük, de még messze nem kész játékosok, a rutin egyelőre még hiányzik náluk. Akármelyik csapatban is futballozott Détári, mindenhol a közönség kedvencének számított. Különösen Görögországban, az Olympiakosz Pireusznál imádták. Annál az együttesnél, amelynek stadionjának lelátóján névvel ellátott széke van Lajosnak, és amelyhez a napokban írt alá négyéves szerződést a szintén szegedi születésű, Fradiból érkezett Laczkó Zsolt. Kíváncsiak voltunk, Döme milyen tanácsokkal látná el az ifjú tehetséget. Álomcsapat - Zsoltot nagyon nagy megtiszteltetés érte, ugyanis az Olympiakosz labdarúgócsapata az európai elithez tartozik. Komoly klub, komoly elnökkel, aki történetesen az ország leggazdagabb elnökének számít. Nem túlzok, magyar futballistának álom ebben a gárdában játszania. Laczkó hatalmas lehetőséget kapott, az igazolását többre tartom, mint teszem azt, Gera Zoltánnak Angliába történő szerződését. Egyelőre nehéz lesz a kezdő tizenegybe verekednie magát, de ha türelmes lesz, idővel biztosan ez is sikerülhet. Szép jövőt jósolok neki. SZÉLPÁL LÁSZLÓ •• ' • • tv Fotó: Nemzeti Sport Gyömbér Gábor szerződtetett neves, és ezáltal drága játékosokat. A 18-as keretünkből tizenöten 22 évnél fiatalabbak. Kuriózum. Bennük van a jövő, azon vagyok, hogy a lehető legtöbbre megtanítsam őket. Higgye el, jó úton járunk. Tíz emberrel a kaposvári döntetlenünk jó eredmény ugyan, de azt még pontosan én sem látom, hogy mire lehetünk képesek ebben az évadban. Majd ha lemegy négy-öt forduló, akkor sokkal okosabb leszek. Csiszolatlan gyémántok Az elmúlt heti nyitányon debütált az élvonalban a szegedi születésű Dlusztus András, valamint az ugyancsak 19 esztendős makói származású Gyömbér Gábor. Dömének nagyon jó a véleménye róluk. - Mindkettő csiszolatlan gyéDétári Lajos (hátratett kézzel) alkotni akar a Sopronnál A betegségsorozat, és az érettségi nem múlt el nyomtalanul Szél Friderika negyedik USZAS Egy negyedik, egy hetedik és egy nyolcadik hellyel zárta az országos úszóbajnokság harmadik napját a Szegedi Úszó Egylet. MUNKATÁRSUNKTÓL Nagy csoda kellett volna ahhoz, hogy Szél Friderika, a női 100 gyors címvédője megismételje az elmúlt két év bravúrját. Bár a Szegedi Úszó Egylet tehetsége mindent megtett azért, hogy minél jobb eredményt érjen el, a betegségsorozat, valamint az érettségi azonban: nem múlt el rajta nyomtalanul. így a tegnapi döntőben rosszabb benyúlással 55.66-tal negyedik lett. - Azt tudtuk, hogy a bombaformában versenyző Verrasztó Evelynt nem lehet legyőzni, de Friderika minden dicséretet megérdemel bátor és összeszedett versenyzéséért. Kilencvenöt méterig a harmadik helyen úszott, mivel a dobogóra felkapaszkodó Dara Eszternek tíz centivel hosszabb a karja, így megelőzte a benyúláskor magyarázta Bán Sándor edző. Ami a többi szegedi úszó eredményét illeti, a férfi 400 gyorson Herczeg András nyolcadik legjobb idővel verekedte magát a fináléba, ahol aztán 4:10.64-gyel a hetedikként érintette meg a falat. A 93-as születésű Olasz Anna a gyengébbik futamba került, ott harmadik lett 800 gyorson, de 9:14.17-tel végül a nyolcadik helyet szerezte meg, bizonyítva tehetségét. - Nagyon remélem, a negyedik helyen végzett 4x200-as női gyorsváltónk sikerénél alább nem adja a 4x100-as kvartett (Szél, Dabi, Olasz, Lábdy) sem - fogalmazta meg reményét Bán Sándor. CSUCSOÖNTÉS | Verrasztó Evelyn 55.28 másodperces magyar csúccsal nyerte a 100 méteres gyorsúszás döntőjét tegnap délelőtt. A Jövő SC-II. Kerület kitűnősége ritka nagy sorozatot produkált ebben a számban, hiszen a szerdai selejtezőben (56.15 mp), majd a csütörtöki elődöntőben (55.60) is faragott a korábbi rekordból. Alberto Contador maradt az élen A francia Sandy Casar nyerte a Tour de Francé országúti kerékpáros körverseny 18. szakaszát, míg összetettben továbbra is a spanyol Alberto Contador vezet. A Cahors és Angouleme közötti 211 km-es etapon négyen szöktek meg sikeresen. A mezőny nem nagyon izgatta magát, így a kvartett több mint nyolc és fél perces előnnyel ért célba. Közülük a legjobb sprinternek számító Sandy Casar győzött magabiztosan. Érdekesség, hogy az egyik szökevény, a holland Boogerd defektet kapott húsz km-re a céltól, de társai rendkívül sportszerűen megvárták. A mezőnyben az egyetlen említésre méltó esemény, hogy az összetettben második ausztrál Cadel Evans három másodperccel Contador előtt haladt át a célvonalon, így 1:53 perc helyett már csak l:50-et kellene ledolgoznia a mai egyéni időfutamon, hogy ő nyerje a Tourt. Eredmények: 18. szakasz, Cahors-Angoulcmc, 211 km: 1. Sandy Casar (francia, Francaise des Jeux) 5:13:31 ó, 2. Axel Merckx (belga, T-Mobile) 1 mp hátrány, 3. Laurent Lefevre (francia, Bouygues Telecom) azonos idővel. Az összetettben (sárga trikó): 1. Alberto Contador (spanyol, Discovery Channel) 86:04:16 ó, 2. Cadel Evans (ausztrál, Lotto) 1:50 p hátrány, 3. Levi Leipheimer (amerikai, Discovery Channel) 2:49 ph.