Délmagyarország, 2007. július (97. évfolyam, 152-177. szám)
2007-07-24 / 171. szám
14 "SPORT KEDD, 2007. JÚLIUS 24. Feszített ütemben készül a soknemzetiségű Pick Szeged az új bajnokságra Hat új játékost kell beépíteni az aranycsapatba kezdjük a felkészülést, a kiesett napokat azonban pótolnunk kell. Senkit nem akarok ijesztgetni, de nagyon nehéz időszak következik. Nem kisebb feladatot ad a csapat összegyúrása sem, de bízom abban, hogy egy felkészült csapat kezdi meg a pontvadászatot, majd azt követően a BL-t. Az öltözőből a küzdőtérre haladtában Puljezevics kapusnak szokás szerint volt néhány kedves mondata: „lói éreztem magam Szerbiában a nyáron. Egyébként minden rendben van. Most áruld el: csak rólam lesz kép, vagy a csapatról?" Vadkerti Attilával már „Ványa" gyakorlatai közben váltottunk néhány szót: - A szünetben Zeteváralján voltunk Ilyés Feri nyaralójában, majd néhány napra meglátogattuk veszprémi lakásában is. Egyébként az idő nagy részét a közelmúltban szerkezetkészen vásárolt lakás lakhatóvá tételével töltöttük, hiszen jön az utód. SÜLI JÓZSEF puuezevics a legjobb H A Live Sport médiacég által tartott, szakújságíróknak kiírt szavazás alapján Puljezevics, a bajnok Pick Szeged kapusa lett az év legjobb játékosa, a szezon felfedezettje a dunaújvárosi Törő, míg a legszimpatikusabb csapat díját a bronzérmes Dunaferr érdemelte ki. A szavazás élcsoportja, a legjobb játékos: 1. Puljezevics Nenad (Pick Szeged) 45 voks, 2. Császár Gábor (Dunaferr) 24,3. Kiril Lazarov (MKB Veszprém) 15. A szezon felfedezettje: 1. Törő Szabolcs (Dunaferr) 24, 2. Putics Barna (MKB Veszprém) 21, 3. Ferenczi Botond (Pick Szeged) 19. A legszimpatikusabb csapat: 1. Dunaferr 48, 2. Pick Szeged 26, 3. MKB Veszprém 25. A Pick Szeged bajnok kézilabdacsapata tegnap délelőtt tizenhetes kerettel megkezdte az új idényre való felkészülést. Mind Lele Ambrus ügyvezető elnök, inind pedig Vladan Matics vezetőedző elvárásként az első hely megtartását jelölte meg, ez pedig meg is határozza a feladatot: minél gyorsabban be kell építeni a hat új játékost. A vezetés félórás intervallumot adott, hogy tejnap délelőtt tíz órára minden Pick-játékos megjelenjen az újszegedi sportcsarnokban. Elsőnek a legközelebb lakó Bendó Csaba érkezett, aki szemmel láthatóan nem a hűvös szobában töltötte a közel két hónapos vakációt. - Mindenki tudja rólam, nagy pecás vagyok. Ezért a szünetben mindig a vízpartot kerestem. Voltam a Tisza-tónál, a Balatonon, és Ausztriában. Talán a vízpart okozta azt, hogy úgy lebarnultam, mintha a tengeren lettem volna - mondta a jobbszélső, akinek ezután már nem Bertával, hanem Ghioneával kell megosztoznia a poszton. Nem is kellett sokáig várni a társra, hiszen a három román kézilabdás egyszerre érkezett a csarnokba. Miután gratuláltunk a román bajnokság gólkirályának, arra voltunk kíváncsiak, milyen benyomást keltett benne Szeged. - Jó napot! - köszönt magyarul a szélső, majd a kérdésre válaszolt: - Nagyon tetszik a város. Szimpatikus a csapat. ígérem, azon leszek, hogy minél hamarabb beilleszkedjek, hasznosan, de főleg eredményesen játsszak. Köszönöm - búcsúzott el magyarul. „Utánam srácok!" - Bajusz Sándor vezeti az újoncokat, Zvizejt, Stamatet, Ghioneát és Marjanacot Fotó: Segesvári Csaba Adrián Petrea első szegedi benyomásai is pozitívak, de benne még mindig élnek a nyári horgászat élményei. Az új csapatáról egyelőre semmit nem tudott ' mondani, bár elárulta, hogy a tévében látott néhány Pick-mérkőzést. - Lesz időm megismerni a játékostársakat, igyekszem is ezt az állapotot lerövidíteni mondta az új balátlövő, aki családjával érkezett új állomáshelyére. Vladan Matics edző egyébként minden új játékosnak feladatául adta, hogy tanuljon meg magyarul. Petreáéknál ez a leggyorsabban a kislányának megy majd, aki már az ősszel magyar óvodába jár. Lele Ambrus ügyvezető elnök, az öltözőben ismertette a klub vezetésének elvárását, ami természetesen megegyezik a szponzorok és a szurkolók óhajával is. A sportvezető először bemutatta a szakmai stábot: Vladan Matics vezetőedzőt, Vladimír Bankovics és Lukács János erőnléti trénert, Porobic Haris kapusedzőt, valamint a csapatorvost, Szabó Istvánt és a gyúró Pióker Sándort. - Szeretnénk, ha a csapat megtartaná a két hónappal ezelőtt megszerzett bajnoki elsőséget. A hazai kupában természetesen az elmúlt idényhez képest sokkal jobban kell szerepelni, de el kell követni mindent azért is, hogy a Bajnokok Ligájában még tovább jussunk, (ó hozzáállás, óriási munka, fegyelem és összetartás nélkül mindezeket nem lehet megvalósítani - mondta Lele Ambrus, akinek gyermeke, Ákos fehér bőrével kitűnt a többiek közül. - Edzőtáborból edzőtáborba járt Ákos, továbbá az utánpótlás-válogatott tagjaként kontinensviadalon volt. Nem volt ideje vakációzni - magyarázta az ügyvezető elnök édesapa. Mielőtt még munkához látott volna a tizenhét játékos, Vladan Maticsnak is volt néhány szava hozzájuk: - A válogatottakra tekintettel döntöttünk úgy, hogy a többi csapathoz képest egy héttel később NAPI SZOLGÁLTATÓ, KULTURÁLIS PROGRAMAJÁNLÓ Szolgáltatás • duouláselharítás garanciával, mindennap. Érdeklődni: 06-30/9457-577. 06-62/533-999. Szász Páter tnmesnes, Kiiman. sreretessei. www els20.hu 'Tel.: 30/219-3557 E-mail szuperelsjohlgrfvnet.hu • FENYÓBUTOR: Dankó P 23. 62/407-644. (63436457) • GÉPKÖLCSÖNZÖ Szeged. Csuka u. 9. 62/452316, 70/316-1614 (63942077) Szakképzés • GÁZKÉSZÜLÉKEK szervizügyelete folyamatosan! Hibabejelentés: 06-20/3356114. Szeged. (64043133) • KLÍMASZERELÉST és fertőtlenítő tisztítást végeztessen 19 márka hivatalos szerelőjével. Gyors határidő, előzetes felmérés, szaktanácsadás. Endes Zsigmond. 20/360-8155. (64345664) • KOVÁCS ÜVEG 62/414140. ÜVEGEZÉS. (63942155) • SZILÁNK* 62/425-555. Üvegezés, képkeretezés. Olvastad? „Négyszáz új munkahely Szegeden." A Magyar Telekom új ügytélszolgálatot épít városunkban. Az operátori munkához nélkülözhetetlen szakmai ismeretek megszerzésére a Dél-Altotdon kizárólag a Vasvári Pál Közgazdasági Szakközépiskolában van lehetőséged. Szerezz nálunk INTEGRÁLT ÜGYFÉLKAPCSOLATOK ASSZISZTENSE szakképesítést. NYÍLT NAP: s 2007. augusztusi. 15 óra (Szeged, Gutenberg u. 11.) Jelentkezési határidő 2007. augusztus 15. Jelentkezési lap az iskola titkárságán kapható, vagy honlapunkról letölthető. Részletes információ: 62/425-322. www.vasvari.hu OM-azonosltó: 029784 • LAKSPED! Költöztetés, szállítás, lomtalanítás garanciával, rekeszek biztosításával. A hét minden napján. Díjtalan felmérés. 62/ 497-358, 30/630-4690. 20/ 455-1446. (63942205) • LÉPCSŐHÁZAK takarítását vállaljuk olcsón. 30/4258209. (64144215) • PALATETÖK, hullámpala tetők bontás nélküli felújítása színes mintás, bitumenes lemezzel Lapos tetők szigetelése! 30/204-2144. (64043302) • ÚJ szolgéltatás Szegeden! Családoknak megbízható házvezetőnőket, babysittereket, idősgondozókat közvetítünk díjmentesen! 70/708-4109, 70/380-5650. 62/642-481. Tanfolyam • SPIRITUÁLIS tanácsadó (lélekgyógyító) képzés indul 06-30/292-8242 www.varazsliget.hu. (64244770) Téglaépítésü lakás • BUDAPESTEN, IX ker., 52 nm-es, I. emeleti, gázfűtéses téglalakás eladó, egyetemistáknak kiadó. 11.500.000 Ft. 30/473-7837. (64245566) • NÉMET OSZTRÁK ügyfeleink részére eladó ingatlanokat keresünk! 06-1/ 210-4904. (64245453) • SZEGED, Olajos utcai, 3. emeleti, szépen felújított, 2 szobás, téglablokkos, konvektoros lakás új konyhabútorral, járólappal eladó garázzsal együtt vagy anélkül. Irányár: 7,9 M Ft + garázs 1,8 tvl Ft. Érdeklődni. 62/ 481-325 (este) vagy 30/ 245-6081. (64245288) Tüzelőanyag • AKCIÓS akác tűzifa. 0630/517-6674, 06-72/370608. (64245464) • TUZIFAAKCIO 7000 Ft/ m3-től, ingyen szállítással. 30/975-0662. (64245397) Szeged, Vásárhelyi P. u. 3-5. Tel.: (62) 478-290 www.foz-diszkont.hu ÉLELMISZER ÉS VEGYI ÁRU nx DISZKONT KFT Nyitva tartás: hétfőtől péntekig: 6.30-18.00, ^szombaton: 6.30-13.00 óráig foz@vnet.hu DISZKONTÁRUHÁZ AKCIÓ! Július 24-től augusztus 6 ~igt illetve a készlet erejéig érvényes Mennyiség Termék neve Fogyasztói ár Egységár 190 g Bébidesszertek teljes kiörl. gabonával és rizzsel 189 Ft 995 Ft/kg 0.5 1 Rocky Cellar dobozos sör 99 Ft 198 Ft/l 2 1 Homokgyöngye bor (félédes-félszáraz) 330 Ft 165 Ft/l 1.5 1 Ásványvíz (Mizse, dús és mentes) 45 Ft 30 Ft/l 680 g Magozott meggybefőtt (Glóbus) 224 Ft 329 Ft/kg 1 kg Szarvasi B rizs 179 Ft 179 Ft/kg 567 g Darabolt ananász (Happy Frucht) 129 Ft 226 Ft/kg 280 g Party paradicsom 49 Ft 175 Ft/kg 63 g Marhamájkrém 19 Ft 302 Ft/kg 400 g Pacalpörkölt (Hame) 294 Ft 735 Ft/kg TÖRZSVÁSÁRLÓI KÁRTYÁRA TOVÁBBI KEDVEZMÉNY ADHATÓ. A kártya az üzletben igényelhető. Lakossági törzsvásárlói kártyára -4% REÁL. TICKET RESTAURANT. CHÉQUE DÉJEUNER. SODEXHO ÉTKEZÉSI UTALVÁNYOKAT IS ELFOGADJUK " PROGRAM PONT E-mail címünk: ajanlo(n delmagyar.hu MOZI SZEGED BELVÁROSI MOZI ZSIGMOND VILMOS TEREM 15, 17.30, 20 óra: Harry Potter és a Főnix Rendje. Színes m. b. angol-amerikai film. BALÁZS BÉLA TEREM 18.30, 20.45 óraÁ 13-as. Feketefehéj, feliratos francia thriller. CSÖKE JÓZSEF TEREM 18.15, 20.30 óra: Kubrick menet. Színes, feliratos, angol-francia vígjáték. GRAND CAFÉ f 9 óra: Az álom tudománya; Színes feliratos francia-olasz film; 21 óra: Egy makulátlan elme örök ragyogása. Színes, m. b. amerikai filmdráma. PLAZA CINEMA CITY A fantasztikus négyes és az ezüst utazó. Amerikai-német kalandfilm: 13.30, 15.30, 17.45, 19.45 óra. Harry Potter és a Főnix Rendje. Angol-amerikai fantasy lilm: 13, 14.30, 16, 17.30, 19, 20.30 óra. Tansformers. Amerikai sci-fi akciófilm: 14.15, 17, 19.45 óra. Die HarJ 4.0 - Legdrágább az életed. Amerikai akciófilm: 12.30, 15, 17.30, 20 óra. Harmadik Shrek. Amerikai animációs film: 12.45, 14.45, 16.30, 18.30, 20.15 óra. Zodiákus. Amerikai thriller: 19.30 óra. Grindhouse: Halálbiztos. Amerikai thriller: 13.15, 18 óra. A Karib-tenger kalózai: A világ végén. Amerikai kalandfilm: 13.45, 17.15, 20.30 óra. Megérzés. Amerikai filmdráma: 15.45, 20.30 óra. Pókember 3. Amerikai akciófilm: 14, 16.45 óra. VÁSÁRHELY 20 óra: Piaf. Színes, feliratos Francia-angol-cseb filmdráma. SZENTES 15.30 óra: Egy botrány részletei. Színes feliratos amerikai filmdráma; 17.30 óra: Harmadik Shrek.. Színes, m. b. amerikai animációs film; 20 óra: A Zodiákus. Színes feliratos amerikai krimi. SAMSUNG VCD TV BEMUTATJA: SZEGEDI TER-FILM-ZENE FESZTIVÁL Helyszín: Aradi vértanúk tere 16.30: Családi filmek: Lenny és Tweek: A semmi. Színes rajzfilm; Csodakarikás. Színes, magyar mesejáték; Cimbora: Tükrös cica. Színes, magyar mesejáték. 18.00: Zene- és táncfilmek. Deák Big Band műsora. Színes, magyar jazzfim; Vienna Art Orhestra. Színes koncertfelvétel, 2006; Benkó Dixieland Band. Színes, magyar rajzfilm. 20.00: Köztévé: Különleges képek az együtt megélt 50 évből. Műsorvezető: Áczél Endre 20.15: Játékfilm: Konyec - Az utolsó csepp a pohárban. Színes, magyar vigjáték. 22.00: Némafilmek: Dough and dynamite. Fekete-fehér amerikai film; Vorrei mórit. Fekete-fehér, francia-német inzertes film. KÖZÉLET SZEGED Közéleti kávéház a Novotel Hotelben, 18 órakor: Döntések és lehetőségek. Vendég: dr. Szalav László szemész főorvos.Házigazda: dr. Mózes János közgazdász. A Nemzetiségek Házában 13 órakor német, 14 órakor görög nyelvórák. A máltai játszótéren 15 órakor: sportnap. Az Alsóvárosi Kultúrházban 9.30 órakor: baba-mama klub. A Százszorszép Gyermekházban 16.30 órától: gyermektorna magyar mozgáskotta módszerrel. A Petőfi Sándor Művelődési Házban 18 órától: aerobik a jó formáért. Tartja: Veszelka Rita. A Csongrádi sgt. 81. szám alatti rendelőben 15 órától: fogantatásra felkészítő és meddőséggel kapcsolatos tanácsadás. Előzetes időpontegyeztetés (vagy bejelentkezési: a 305108-224-es telefonszámon. Az egyetemi füvészkert (Lövölde út 42.) 10 órától 18 óráig; a Szegedi Vadaspark (Kálvária sgt.) 9 órától 19 óráig várja látogatóit. ALGYŐ A faluházban 18 órakor: Algyői Hagyományőrző Citerazenekar (Süli Tibor). KONCERT. BULI SZEGED A Casablanca Kávézó és Port Royal Étteremben 19 órakor: A zongoránál Rácz Gábor. KIÁLLÍTÁS SZEGED A Kass Galériában, a Móra Ferenc Múzeum képzőművészeti kiállítóhelyén Fülöp Ilona és Mester Kata grafikusművészeti kiállítása szeptember 23-ig tekinthető meg. A Belvárosi mozi galériájában (Vaszy tér) Hajdú Mónika Kontrasztok című fotókiállítása, mely július 27-éig, naponta 14—20 óráig látható. A Százszorszép Gyermekház I. emeleti kiállítótermében július 28áig tekinthető meg Bobály Katalin textil- és látványtervező kiállítása. A Bartók Béla Művelődési Központ (Vörösmarty u. 3.) B galériában megnyílt Kalmámé Horóczi Margit festőművész kiállítása, mely július 27-éig, munkanapokon 10-18 óráig tart nyitva; A Juhász Gyula Teremben Papp József keramikusművész és Cseh Gabriella tüzzománemüvész kiállítása augusztus 3-áig tekinthető meg munkanapokon 10-18 óra között. A Démász Zrt. Székházában (Klauzál tér 9.) megnyílt Palotás Mária festőművész Kő és homok a festészetben című kiállítása, mely augusztus 3-áig, hétköznapokon 10-18 óráig tekinthető meg. A Fekete Házban szeptember 9-éig látható Jelmezek, álmok, dívák Papp Janó jelmeztervező munkái és A felejtés iszaprétegei alól - száz éve született Buday György-kiállítások; december 31 -éig látogatható így öltözött a szögedi nemzet, a szabó szakma dicsérete kiállítás. A tárlatok nyitva tartása: hétfő kivételével naponta 10-17 óra között. A Magyarországi Volksbank Zrt. szegedi bankfiókjában (Klauzál tér 1-3) megnyílt Pacsika Emília textilművész Aranytartalék című kiállítása, mely november 14-éig tekinthető meg.