Délmagyarország, 2007. július (97. évfolyam, 152-177. szám)

2007-07-13 / 162. szám

SZOMBAT, 2007. JÚLIUS 14. • SPORT" 17 Gödöllői győzelem TENISZ MUNKATÁRSUNKTÓL Két győzelem után elszenvedte első vereségét a férfi tenisz Szu­perligában a Hód TC együttese. A kétszeres címvédő vásárhe­lyiek a harmadik fordulóban a trónfosztásra készülő Gödöllő vendégei voltak, és óriási csatá­ban, 5:4 arányban alulmaradtak. A rangadó tétje „csupán" a cso­portelsőség volt, lévén a két gár­da már az első két kört követően biztosította a helyét a hétvégi bu­dapesti négyes döntőben. A Hód TC játékosai közül Bar­dóczky Kornél Kiss Sebőt, Jancsó Miidós pedig Szépvölgyi Tamást győzte le sima két játszmában, a többi mérkőzés viszont egyesben elúszott. A sikerhez Nóvák Ba­lázs állt a legközelebb, ám hiába jutott el négy meccslabdáig, el­lenfele, Balázs György valameny­nyit hárította, és a lélektani elő­nyét kihasználva a döntő játsz­ma rövidítését is megnyerte. Az egyesek után tehát 4:2-re vezetett a Gödöllő, így jócskán maradt izgalom a folytatásra is. A párosmérkőzések során a Bardóczky, Jancsó duó jobbnak bizonyult a Moraru, Noszály ket­tősnél, majd a Kiss György, Both József egység győzelme már az egyenlítést jelentette. A vásárhe­lyiek 1:4-ről talpra álltak, az iga­zi bravúr, a fordítás azonban nem sikerült nekik. A mindent eldön­tő, harmadik párost ugyanis a hazaiak a Kisgyörgy Gergely, Ba­lázs Attila kettős jóvoltából 6:3, 7:5-re megnyerték Lukács és Nó­vák ellen, így a rangadó végül 5:4-es gödöllői diadallal zárult. A Hód TC a holnapi elődöntő­ben az MTK ellen csatázik a finá­léba jutásért. Népes megyei csapat is összejöhet az olimpiára A sportolók jelszava: Pekingre fel! Közel egy év múlva, 2008. au­gusztus 8-án kezdődik Péking­ben a nyári olimpia. A spor­tolóknak az idei szezon már nagy kihívás, hiszen több ver­senyen is most lehet kiharcolni az ötkarikás részvételt. Javában zajlanak a kvalifikációk. Azért mindig más úgy szurkolni, hogy ha a szívünkhöz közel álló sportolók szerepelnek az olimpi­án. Más, mert őket akár szemé­lyesen is ismerhetjük, rendszere­sen láthatjuk meccseken, verse­nyeken. Közel egy év múlva, augusztus 8-án tartják Pekingben a XXIX. nyári olimpia megnyitóját. Ek­kor'az országok csapatai is felvo­nulnak, megmutatják magukat a szurkolóknak. Ilyenkor a Csong­rád megyei sportbarátok is fürké­szik, hogy a magyar csapatban látják-e esetleg a nagy kedvencet, megyei sportolót. Athénban is népes csapattal képviseltette magát régiónk. 2008-ra ez a szám még nagyobb­ra duzzadhat, több sportágban is hatalmas eséllyel pályáznak a versenyzők az ötkarikás részvé­telre. Kajakos kiválóságok A legnépesebb csapat a ka­jak-kenu lehet. Nem véletlenül, hiszen a Démász-Szeged Vízis­port Egyesület kiválóságai már nemzetközileg is jegyzettek. Két kajakosnak, Janics Natasának, Gyökös Lajosnak és egy kenus­nak, Vajda Attilának van a legna­gyobb esélye az indulásra. Igaz, Janicsnak valami úton-módon még ki kell békülnie Fábiánná Rozsnyói Katalinnal, hogy visz­szakerüljön az olimpiai csapat­ba, még ha nem is edz a társak­PEKING 2008 Csongrád megyei sportolók olimpiai esélyei Janics Natasa Keresztesi Alexandra Gyökös Lajos Vajda Attila Joób Márton Horváth Gábor Fürész Emőke Kajdacsi Judit Győri Tóth I. Andrea Csongrád megyéből elszármazott sportolók olimpiai esélyei Nagy László Laluska Balázs Kirsner Erika Forrás: DM-gyüjtés kai. Bár, ha párosban és négyes­ben számítanának rá, akkor visz­sza kell térnie. Rajtuk kívül még Keresztesi, Joób és Horváth is ott lehet a 2008. augusztus 18-i pe­kingi rajton. Nehézfiúk Birkózásban Szabó Czibolya Gábor, súlyemelésben Nagy Pé­ter pályázik nagy eséllyel az in­dulásra. Az evezős Haller Ákos nagy feladat előtt áll, a világbaj­nok versenyző nincs túl jó for­mában társával Pethővel, de ha összekapják magukat, akkor ott lehetnek a kínai fővárosban. Fodor Rajmund Molnár Tamás Kiss Csaba Kézilabdában, kosárlabdában és vízilabdában is lehet megyei résztvevő. Egy biztos: a férfipóló­sok már ott vannak az ötkarikás játékokon, amelyen a Szeged Be­ton kapusa, Baksa László is sze­retne szerepelni. A nőkre még se­lejtező vár, de a kézilabdások és a kosárlabdások is hasonló módon harcolhatják ki a szereplést. Idegenbén játszanak Persze akadnak olyan spor­tolók is, akik már nem Csong­rád megyei csapatot erősíte­nek. A férfipólósoknál hár­man, de a kézilabdásoknál is népes lehet a csapat. Az atlé­táknál érdekes a helyzet, a Szegeden készülő, de miskolci színekben versenyző Dudás DM-grafika Gyula eséllyel pályázik arra, hogy zsinórban harmadik olimpiáján szerepeljen. SÜLI RÓBERT Előolimpia augusztusban A pekingi helyszínnel legkorábban a magyar kajak-kenu váloga­tott ismerkedik meg. A duisburgi világbajnokság után augusztus 23-ától szerepelnek a mieink az előolimpián. A versenyzőknek mindenesetre jól jön ez viadal, személyes tapasztalatot szerezhet­nek a pályáról. A magyar sportvezetők már jártak a helyszínen, megismerked­tek a pekingi viszonyokkal, igaz, még nincs minden létesítmény készen, de a kínaiakat ismerve: időben elkészülnek. AJÁNL Gingium tabletta, so szemes Szédülés, fülzúgás, memória zavarok kezelésére Sperti kenőcs Aranyér kezelésére 25 g Algoflex 200 mg filmtabletta 12 szemes Fájdalomcsillapító, gyulladáscsökkentő *af.ár: 2498,­u Ón megtakarítása: 209, Ft Algoflex 400 mg filmtabletta, 12 és 24 szemes Fájdalomcsillapító, gyulladáscsökkentő *af.ár: 1179,­1049,­| a2 Ön megtakarítása: 110,-Ft Algoflex forte filmtabletta Fájdalomcsillapító, gyulladáscsökkentő 10 és 20 szemes $ V - PUXl *af.ár: 560,­449,­az Ön megtakarítása: 111,- Ft Algoflex-M tabletta Menstruációs panaszokra 6+6 szemes • Magne B6 Extra 100 mg filmtabletta, 30 szemes Izomgörcsök, magnéziumhiány kezelésére . — MAGN|£­*af.ár: 1505,­1279,­a2 Ön megtakarítása: 226,- Ft Vichy Lipidiose Nutri-Sun 24 órás hidratáló testápoló önbarnító hatással 200 ml 599,- 949,­31 Ön megtakarítása: 101,- Ft azon megtakarítása: US,-Ft Magne B6 filmtabletta Izomgörcsök, magnéziumhiány kezelésére 30 és 50 szemes *af.ár: 676,­549,­azönmegtakantasa: 127, Ft *af.ár: 865,- «*af.ár: 1328, 749,- 1119 *af.ár: 3499,­3099,­az Ön megtakarítása: á00,- Ft az Ön megtakarítása: 116,- Ft az Ön megtakarítása: 207,- fi Vichy Captial Soleil Napozás utáni hidratáló testápoló 150 ml 6721 Szeged, Kálvin tér 2. Telefon: f > I i fc » (62)543-425 6720 Szeged, Dugonics °U9!E P'-tiit.) Telefon: (62) 426-330 6600 Szentes, Ly Nagyörvény J^ u. 59. EZÜSTHÁRS Telefon: ovóíi+ízmá* (63)312-390 *af.ár: 3499,­2999,­az Ön megtakarítása: 500,- Ft pharm ainvest csoport Az akció időtartama: 2007. július 13 -július 26. * A gyártó által ajánlott fogyasztói ár. Az ajánlat a készlet erejéig érvényes. Az esetleges nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk! A kocká­zatokról és mellékhatásokról kérdezze kezelő­orvosát, gyógyszerészét! Az árak 2007. július 13-15 között a készlet erejéig érvényesek. Pulyka alsócomb Önnek még nincs Vásárlókártyája? Pedig megéri!

Next

/
Oldalképek
Tartalom