Délmagyarország, 2007. június (97. évfolyam, 126-151. szám)
2007-06-26 / 147. szám
Kedd, 2007. június 26. GYÓGY-ÍR 9 AZ ÉRSZŰKÜLET GYÓGYÍTÁSÁÉRT Az időben elkezdett kezeléssel elkerülhető a tragédia Fogadjon örökbe i a Tappancstól I egy hűséges társat! Kidobott kutyák várják befogadóikat, hogy életűk jóra fordulását meghálálhassák. Érdeklődni: 70/380-9922 (8-20 között). Számlaszám: HVB Bank 10918001-0000001948600008 , mmmzt/mmim:. fm954 radm TTTVBÁC Az elmúlt években nem hiába kapott számos rangos nemzetközi nagydíjat, elismerést, sőt becsületrendet dr. Khaled Nashwan, aki Nashwan-Parasound nevű találmányával sikeresen vette fel a harcot a sokak életét megkeserítő érszűkület ellen. Az eljárást már Szegeden is alkalmazzák. . A sebészorvos-feltaláló olyan készüléket fejlesztett ki, mely gyógyulást eredményez a legtöbb érszűkiiletes beteg számára. Ezt több száz betegen elvégzett kezelések bizonyítják. A berendezés lényege, hogy infra-hallható hangot és bizo nyos frekvenciájú ultrahangot bocsát a beteg terület re speciális frekvenciaütemben. A húsz napon át tartó, esetenként félórás kezelések többek közt a mellékerek keringésképzésére serkentik a szervezetet. Az ennek köszönhetően kialakuló érpályák átveszik a beszűkült főér funkcióját. Egyben javul az érfa lak tápanyagfelvétele, azaz visszanyerik rugalmasságukat, ami jelentőséggel bír az érelmeszesedés késleltetésében, megelőzésében. Kérdésként merülhet fel, hogy mikor is kell érszűkületre gondolni? Nos, a tünetek széles körűek. Ha valaki mással nem magyarázható végtagi fájdalmat érez, végtagjai sápadtak, hidegek, bizonyos távolságú sétát követően lábikragörcsei jelentkeznek, vagy lábfáradékonyság keseríti meg az életét, végtagjai gyakran zsibbadnak, fáradékonyság, szédülés,esetlegesen fülzúgás kínozza, akkor könnyen lehet, hogy érszűkület a diagnózis^. A legtöbben csak későn jönnek rá, hogy e betegség nehezíti az életüket, pedig az érszűkület korai stádiumban való felfedezése többnyire jobb esélyt biztosít a beteg számára.Az alsó végtagi érszűkület okozta üszkösödés szomorú végső kimenetele nem más, mint a végtag amputációja (csonkolisa). A kockázati tényezők minimalizálásával, mozgással, helyes táplálkozással, a dohányzás elhagyásával, valamint a stresszes életmód lehetőség szerinti kiküszöbölésével nagyon sokat tehetünk annak érdekében, hogy a kockázati tényezőket csökkentsük, de természetesen akadnak „nehezebben kezelhető" örökletes tényezők is. Ha az érszűkület mégis előjön, akkor nem marad más, mint az orvosi megoldás. A kezelésekkel kapcsolatosan a 06-30/ 694-4922, illetve a 06-70/620-4121, valamint a 06-20/920-4447 telefonszámokon kaphatnak bővebb információt az érdeklődők. (A szegedi Centrumban a magyar állampolgároknak 60%os kedvezményt adnak visszavonásig.) (x) (Cs.Cs.) OH'iHdiW Kórokozók a szivacsban A mosogatószivacs és a fehérnemű között az a hasonlóság, hogy naponta kellene cserélni mindkettőt - írja a Die Welt című német napilap internetes kiadása. A kórokozók számára ideális környezet a konyha, a meleg és nedves környezetben robbanásszerűen szaporodnak. A leginkább veszélyeztetett terület a mosogató, a hűtőszekrény, és a mosogatószivacs. Szabályos kórokozómágnes a mosogatószivacs: a kutatók vizsgálatai szerint egy szivacsból akár 4 millió mikroorganizmust is ki lehet facsarni. Ezek közül két és fél ezer tartozik a coli típusú baktériumokhoz, amelyek a fekáliában fordulnak elő. Ezért a szivacsot naponta kellene cserélni, s legalább 60 fokos vízben kimosni. Jógagyakorlás a szabadban A Jóga a Mindennapi Életben Egyesület az idén nyáron is vár mindenkit Újszegeden a ligetbe minden szerdán 17-19 óráig. A kezdők és haladók, gyerekek és felnőttek egyaránt kipróbálhatják a gyakorlatokat. A gyerekekkel játékos jógafoglalkozáson külön jógaoktató foglalkozik. Amire szükség van: polifoam matrac, egy könnyű takaró, és kényelmes, laza ruházat. A foglalkozások ingyenesek. I Vita-Med Bt. DR. SZŰCS LÁSZLÓ Bőr-, nemigyógyászai * Kozmefológia Elektro-bőrsebészet ESTHÉLIS ráncfeltöltés (svájci technológia) SPA egészségmegőrző és gyógyító méregtelenítés elűie6 yzés és íeielemtkezés: i 20/9467-435 SZEGEDEN RENDELŐ A BELVÁROSBAN! VITALASER Kombinációs hideglézer \ fotorejuvenáció és hyaluron-nanogel lifting A Vitalaser-kezelés Hyaluron-nanogel bejuttatásával történő kombinációja az arcplasztikai liftingműtétek elsőrangú műtét nélküli alternatívája. Azonnali, látványos liftinghatást, a bőrszerkezet intenzív javulását és a ráncok kisimítását eredményezi. A szemkörnyéki ráncok, megereszkedett szemhéj kezelését kiemelkedő hatásfokkal valósítja meg, és az arcon kívül a nyak. dekoltázs, mell látványos megfiatalodását is létrehozza. INDULÁS ELŐTT 2-3 ÓRÁVAL FOGYASSZUNK KÖNNYŰ ÉTELT KAKSDUTBAN? Az utazási betegség megelőzhető ül A MKtD&MINT* ItAZSÁe A BiTiiliilKKlI OLVASSA EL DR. LENKEI GÁBOR CENZÚRÁZOTT EGÉSZSÉG C. KÖNYVÉT! rok esetén ellenjavallt az alkalmazása. Hajlamos egyének az utazás előtt és alatt kerüljék a gázképző étel és ital, az alkohol, a kávé fogyasztását, valamint a dohányzást. Ha lehet, ne utazzanak soha fáradtan, kialvatlanul, másnaposan, betegen, valamint éhgyomorral, de telivel sem. Nézzék a horizontot Az indulás előtt 2-3 órával fogyasszanak valamilyen könnyű ételt. Lehetőleg menetirányban, a jármű súlypontja közelébe üljenek, mert itt a legkisebbek a mozgásbetegséget provokáló változó irányú gyorsulások. Ez repülőn a szárnyak vonalában, buszon az első tengely mögött, hajón a legalsó szinten, középtájon, személyautóban az első ülésen van. Irányítsák arcuk felé a szellőző hideg levegőt. Tekintetüket fordítsák menetirányba, nézzék a horizontot, így a legkisebb az imbolygás érzete. Ha már enyhe panaszaik vannak, kerüljenek minden felesleges, hirtelen fejmozdulatot, fejüket hajtsák kissé hátra, támasszák szilárd felületnek, szemük maradjon nyitva. Néhány korty hideg, nem szénsavas üdítő, egy kis keksz jótékony hatású lehet. A hányingert és a hányást a B6-vitamin is szüntetheti. Remélhetőleg, ha betartják a megelőző rendszabályokat, kellemes utazásokban lesz részük. DR. STRÉNYER FERENC BELGYÓGYÁSZ, KARDIOLÓGUS ORVOS ILYEN ŐSZINTÉN TALÁN MÉG SOSEM SESZÉLT. * Hogyan ét miért akadályozza meg a gyógyszeripar, hogy ön egészséges legyen? o • Hogyan hoznak létre mesterségesen betegségeket? § Olvasta el a könyvet és tudja meg, hogy milyen egyszerű lenne | egészségesnek maradníl Ha egyetért a könyvben olvasottakkal, akkor Jöjjön ét vegyen a könyvben ajánlott összetételű természetes alap- és közepes napi vita mmcsomagokat! Nyílva: TESCO pavilonsorán • h.-vas.: 9.00-20.00-ig Szövetkezeti úton • h.-p.: 9.30-17.30-ig Jó Közérzet Központ 6725 Szegwt Szövetkezeti út 26. Telefon: +3662 444+179 e-maii: joknzerzetkozp<inf@iuYÍtel.hu vegycmeg •' a KÖNYVET! * 2700 Ft : "postaköltség; utánvét •setén) Az arra hajlamos embereknél utazáskor fellépő rossz közérzet, hideg verítékezés, szédülés, fejfájás, émelygés, hányinger, hányás esetén beszélhetünk mozgásbetegségről (légi- vagy tengeribetegségről). A panaszok általában aránylag hirtelen jelentkeznek, egészséges egyéneken is lassan, fél-egy nap alatt szűnnek meg, így tönkretehetik üdülésünk egy napját. GONDOK VANNAK A HALLASAVAL? ^mmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmtmmmmmmmmmmmammmm ÚJ HALLÁS. ÚJ ÉLET! Hallásvizsgálat díjmentes betegszállítással! Vidékiek útiköltségét megtérítjük! A legkorszerűbb hallásjavító készülékek, fül mögöttitől mély hallójáratiig több gyártótól. Elemek, jelzőrendszerek, mobiltelefonhoz | induktiv hurok, egyéni uszodai fülilleszték. zajvédő. Tempó. MÁV. Vitamin Egészségpénztár elfogadóhely. DR. MADANI SHAHRAM Időpont egyeztetés: 20/255-3893 új helyen!!! Mega Kft. Szeged, Roosevelt tér 7-9. Keressen bennünket bizalommal! Hitelvásárlási lehetőségi A mozgásbetegség orvosi elnevezése a kinetózis, a köznyelvben légi- vagy tengeribetegségként ismert. Aki már volt roszszul egy hajó imbolygó fedélzetén, annak nem kell bővebben magyarázni, miről van szó. Előfordulhat egyéb járműveken (autó, busz, vonat) való hoszszabb utazáskor is, ha gyakoriak a hirtelen gyorsítások, fékezések, illetve irányváltoztatások vagy csak egyszerűen zötyögős az üt. Ugyanez az élettani alapja a forgásbetegségnek, mely a vidámparkokban (körhinta, hullámvasút stb.) jelentkezik. Rossz közérzet A mozgásbetegség végső oka a belső fül egyensűlyszerv izgalma, melyet a változó irányú gyorsulások hoznak létre. Emellett szerepet játszik az is, hogy egymásnak ellentmondó ingerek érik a látó-, egyensűlyUtazás közben a háziállat is rosszul lehet és tapintószerveinket. A légibetegség kezdeti tünetei (verítékezés, rossz közérzet) hasonlíthatnak a vércukoresésnél (hipoglikémiánál) tapasztaltakhoz. Inzulinos cukorbetegeknél a két állapot elkülönítésében az utazás alatti vércukor-önellenőrzés segít. A hajlamosító tényezők között első az életkor, kisgyermekkorban a leggyakoribb, ekkor a leghevesebbek a tünetek is. Felnőttkorra általában „kinőjük", mivel az élet folyamatosan „edzi" egyensúlyszervünket. Jó néhány esetben azonban a hajlam egy életre megmarad. A heveny megbetegedések, a betegségből való lábadozás, fáradtság, másnaposság, dohányzás, fülledt levegő egyértelműen provokálhatják a tüneteket olyanoknál is, akiknek korábban soha nem volt ilyen rosszullétük. Az érzelmi tényező (félelem, szorongás) főleg sugárhajtású repülőgépen utazóknál lehet kiváltó ok, pedig itt kevesebb inger éri szervezetünket, mint egy városi buszon. A mozgásILLUSZTRÁCIÓ: MTI betegség megelőzésére az utazás előtt legalább egy órával kell bevenni az erre alkalmas gyógyszert. Tilos az alkohol Hazánkban ilyen például a vény nélkül is kapható dimenhydranat, mely tabletta, illetve végbélkúp formában van forgalomban. Emellett szigorúan tilos az alkoholfogyasztás. Mellékhatásként álmosság léphet fel. Zöld hályog és vizelési zava-