Délmagyarország, 2007. június (97. évfolyam, 126-151. szám)
2007-06-25 / 146. szám
III. • A DÉL SPORTJAHÉTFŐ, 2007. JÚNIUS 25. Novembernél előbb nem léphet pályára Buday a barátaiért szorított Buday (fehérben) szorult helyzetben: még hónapokig nem kézilabdázhat *híri Henry a Barcelonában Thierry Henry nyolc idény után elhagyja az Arsenalt, és az FC Barcelona játékosa lesz. A francia csatár élete legnehezebb pillanatának nevezte a döntést. Történjék bármi, a nyári átigazolási piacot ennél nagyobb szenzáció már aligha rázhatja meg. A hivatalos információk szerint a katalánok huszonnégymillió eurót pengetnek ki az angoloknak, és a négy évre szóló szerződést várhatóan ma írják alá. Henry az Arsenal honlapján köszönt el a csapat szurkolóitól: „Most jön el az ideje az olyan tehetségeknek, mint van Persie, Adebayor, vagy a Birminghamből visszatérő Nicklas Bendtner. Remélhetőleg mindannyian élnek a lehetőséggel, és amint bebizonyítják rátermettségüket, engem el is fogtok felejteni" - vigasztalta az Agyúsok drukkereit a világ- és Európa-bajnok támadó. Henry távozásának legfőbb okaként Dávid Dein korábbi lemondását jelölte meg, mondván az alelnök búcsúja bizonytalanságot idézett elő a klubnál, és kétségessé tette a menedzser, Arsene Wenger jövőjét is. Henry nyolc londoni idénye során 369 mérkőzésen 226 gólt szerzett az Arsenalban, amellyel két bajnoki címet és három FA-kupát nyert. Sevilla: még egy kupa Második vállmütétje óta kevesethallottunk Buday Dánielről, aki ''februárban szerződött ( Veszprémhői a német Kronau együtteséhez. Hívásunk pillanatában a válogatott kézilabdázó, letudva a rehabilitáció napi dózisát, otthonában múlatta az időt. ~ - Zavarban lennék, ha meg kellene mondanom, hogy melyik városban csengett a telefonja. - Nem csodálom, mert a földrajzi kavalkádot nekem is meg kellett szoknom. Odenheimben lakom, de a csapatom edzőközpontja Kronauban van, a meccseinket pedig Mannheimben játsszuk. Odenheim és Mannheim között a távolság nagyjából ötvenöt kilométer. - Akkor utazásban nincs hiány, bár gondolom, ennél szebb nyarat is el tudott volna képzelni. Az igazi vakáció kimarad az idén: - Sajnos igen. A klubom vezetői ragaszkodtak ahhoz, hogy a napi öt-hat órát igénylő gyógykezelésemet Németországban végezzük. Mondanom sem kell, én szívesebben mentem volna Szegedre. Annál is inkább, mivel májusban megszületett a kisfiunk, Csanád, és a távolságot nem könnyű elviselni. Szerencsére a tervek szerint augusztus-, tói a családom is velem lesz. - Hogy van a válla i - Mindennap egyre jobb. Az egyik leghíresebb német specialista azt mondta, ha türelmes leszek, egy idő után el is felejtem, hogy valaha gondom volt vele. Kockáztatni nem szabad, meg kell várnom, amíg tökéletesen meggyógyul. - Mi a legoptimistább, illetve a legpesszimistább vélemény a visszatérésének időpontjával kapcsolatban I - A legpozitívabb a november, a legpesszimistább pedig a soha... Persze ez csak vicc. December vége, vagy a jövő év eleje. - Tehát nem kizárt, hogy lemarad egy újabb nagy versenyről, a norvégiai Európa-bajnokSágról. - Vérzik a szívem, mert nagyon szeretnék pályára lépni az Eb-n, de egyelőre képtelenség megjósolni, hogy fél év múlva mi történik. Ha a klubomban nem játszom, kicsi az esély, hogy a válogatottban ott lehetek. - Mit gondol a sorsolásrólI - Éppen az internetet böngészem, és így első ránézésre pokolian nehéznek tűnik a csoportunk. Igaz, a németek világbajnoki címvédőként már biztos pekingi résztvevők, a spanyolok pedig tagjai az ötkarikás selejtezőnek, ami jól jöhet nekünk. Kérdés, hogy az olimpia szempontjából kényelmes helyzetben lévő csapatok kísérletezésre szánják-e az Eb-t, avagy ők is komoly célokkal érkeznek. De nekünk talán ezzel nem is kell foglalkozni, mert meggyőződésem, hogy a mi A magyar férfi kézilabda-válogatott a világbajnok Németországgal, valamint Spanyolországgal és Fehéroroszországgal került egy csoportba az Európa-bajnokság csoportkörének sorsolásán. A spanyolok a legutóbbi kontincnsvetélkedőn a második helyen végeztek. Az Eb-t jövő január 17. és 27. között rendezik Norvégiában. A négy négyes csoportból a legjobb három-három jut tovább a középdöntőbe. A csoportküzdelmeknek Drammen, Bergen, Stavanger és Ttondheim ad otthont, és az utóbbi két városban lesz a középdöntő is, míg Lillehammer rendezi az elődöntőt, a bronz- és az aranymeccset. válogatottunk is nagyon erős, és a világbajnokságon bizonyította, hogy képes lehet a meglepetésre. - Az igazolásokat elnézve a Kronau is valamiféle szenzációra készül. - A vezetőink ezt nem is titkolják, mivel a nyáron többek között három világbajnok érkezik a csapathoz. Jön a kapuba a lengyel Szmal mellé Henning Fritz, és hozzánk igazolt Olivér Roggisch valamint Christian Schwarzer is. A sornak még nincs vége, mert a Celjétöl elcsábított fehérorosz Harbok szintén jó vételnek tűnik. A cél az, hogy a Kronau egy-két éven belül meghatározó eleme legyen a Bundesligának és az európai kupasorozatnak. - Mint például a Gummersbach, amellyel télvíz idején sokan összeboronálták I Viszonylag keveset tudni arról, hogy miért nem lett Fazekas Nándor klubtársa. - Európában alig van különbség a csapatok között, hihetetlenül kiegyensúlyozott a mezőny - mondta a sorsolás után Skaliczki László, a magyar válogatott szövetségi kapitánya. - Mindent megteszünk a jó eredmény eléréséért, de csak akkor reménykedhetünk a sikeres szereplésben, ha elkerülnek minket a sérülések és mindenki elhiszi, hogy sikerülhet. Csak olyanok kerülhetnek be az utazó keretbe, akik maximálisan motiváltak. A hit rengeteg pluszerőt ad, és nekünk minden erőre szükségünk lesz, hogy jó eredményt tudjunk elérni. - Mert a németek nem tudtak megegyezni a veszprémi elöljárókkal. A Kronau eközben igen komoly jövőképet festett, én pedig örömmel mondtam igent. - Mi történt a Wilhelmshaven elleni bajnokin I - Egy támadásnál megtámasztották a műtött vállamat, és azonnal éreztem, hogy valami nincs rendben. Aztán kiderült, hogy ráadásként porckorongsérv is gyötör, amit szintén operálni kellett. Összesen hat vagy hét találkozón játszottam a Kronauban, de ilyen rövid idő alatt is felmértem, hogy a Bundesliga első tíz csapata között nem létezik papírforma eredmény. Errefelé könnyen „megfázhat", aki mentálisan felkészületlen. - Mit szólt a magyar bajnoki döntőhözt - Az első két meccset Magyarországon láttam, de természetesen a végjáték alakulásával kapcsolatban is képben vagyok. magyarok Csoportok A csoportbeosztások, A csoport: Szlovénia, Csehország, Horvátország, Lengyelország. B csoport: Oroszország, Montenegró, Dánia, Norvégia. C csoport: Spanyolország, Nemetország, MAGYARORSZÁG, Fehéroroszország. D csoport: Izland, Svédország, Franciaország, Szlovákia. Fotó: Segesvári Csaba - Meglepte a Pick Szeged bajnoki címe ? - Igen, mert idény közben semmi jel nem utalt a szegediek sikerére. A hajrára viszont nagyon egységes lett a Pick, Vladan Matics remek közösséget kovácsolt. A Veszprémnél érződött, hogy valami nincs rendben, és nem elsősorban a sérülésekre gondolok. Miu\án a Szeged megnyerte az első idegenbeli találkozót, már elképzelhetetlennek tartottam, hogy a Veszprém legyen a bajnok. - Pimaszság lenne, ha megkérdezném, hogy volt csapatai közül melyiknek szurkolt: - Hát... őszintén mondom, kívülállóként figyeltem a finálét, és mivel mindkét oldalon játszanak barátaim, értük szorítottam. Mindenesetre furcsa érzés volt, hogy a magyar bajnoki döntőt nélkülem rendezik... MÉHES GÁBOR Iváncsik: Veszprém A Magyar Kupa-győztes MKB Veszprém KC ügyvezetője, Hajnal Csaba bejelentette, hogy kivásárolták dunaújvárosi élő szerződéséből, és 2010-ig szóló kontraktust kötöttek Iváncsik Tamással, a magyar válogatott fiatal jobbszélsőjével. Testvére, Gergő pedig napokon belül aláírhatja újabb hároméves szerződés-hosszabbítását Veszprémben. Szintén az MKB-hoz kapcsolódó hír, hogy jövő júniusára elkészül az ötezer fős multicunkciós csarnok. LABDARÚGÁS Az UEFA-kupagyőztes FC Sevilla a labdarúgó Spanyol Király Kupát is megnyerte, miután a madridi Bernabéu stadionban rendezett fináléban egy góllal jobbnak bizonyult a Getafénél. MUNKATÁRSUNKTÓL Az első félidőben a sevillaiak alakítottak ki több helyzetet, és megérdemelten jutottak vezetéshez. A második játékrészben a Getafe birtokolta többet a labdát, a Sevilla elsősorban az eredmény tartására koncentrált, a hajrában igyekezett minél többször széttördelni a játékot. A Getafe mindent megpróbált, de nem tudott egyenlíteni. Az utolsó percekben egymást váltották a durva szabálytalanságok és a „színészi alakítások". A sevillaiak tizenhárom hónap alatt négy trófeát is elhódítottak, kétszer megnyerték az UEFA-kupát, ezenkívül övék lett az európai Szuperkupa és szombaton este a Király Kupa is. A Király Kupát története során negyedszer nyerte meg a Sevilla, a spanyol kupasorozatban utoljára 1948-ban ünnepelhetett a csapat. A döntő Király Kupa, döntő: FC Sevilla-Getafe 1-0 (1-0). Madrid, 70 ezer néző. Gólszerző: Kanouté (11.). Kiállítva: Kanouté (90.). Karsai Lászlót barátai köszöntötték A negyedik iksz Barátok, rokonok, ismerősök, csapattársak körében ünnepelte negyvenedik születésnapját a Ferroép-Szeged kétszeres csapatvilágbajnok, egyéni vb-második tekése, Karsai László. A játékost mintegy ötvenen köszöntötték az újszegedi teke- és bowlingcentrumban. Sok ajándékot kapott a csapatkapitány, képünk kedvéért pedig zserbóból készítettek neki tortát a őt ünneplők Fotó: Schmidt Kőkemény csoportban a