Délmagyarország, 2007. május (97. évfolyam, 101-125. szám)

2007-05-14 / 111. szám

HÉTFŐ, 2007. MÁJUS 14. • AKTUÁLIS" 5 Évente hárommilliós kárt okoznak a szobrok rongálói A szemüveg és hegedű gyakran eltűnik Nemrég eltűnt Antall József pestújhelyi fejszobra. Hasonló esetek Szegeden is minden évben előfordulnak - de nem szociális bű­nözést, hanem vandalizmust sejthetünk a háttérben. Nem régen eltűnt Pestújhelyről Antall József néhai miniszterel­nök fejszobra. Néhány napra rá egy csepeli ház előtt találták meg, sértetlenül. Kovács János, a Szegedi Kör­nyezetgazdálkodási Kht. közte­rület-fenntartási igazgatóhelyet­tese elmondta, Szegeden is min­den esztendőben előfordulnak hasonló esetek, tavaly hat volt. A város közel kétszáz köztéri szob­rában, domborművében, emlék­táblájában évente két és fél-há­rommillió forint kárt okoznak a rongálok. - Dankó Pista mészkőhegedű­jét rendszeresen elviszik. Nagy Imre Rákóczi téri szobráról a szemüveget lopják le, ebből Lapis András szobrászművész már tar­talékokat kénytelen készíteni. A Vásárhelyi Pál-szobor mellék­alakjait is állandóan megrongál­ják - ismertette a leggyakoribb eseteket a szakember. A sor saj­nos'hosszan folytatható: tavaly a Klauzál téri oroszlános kútról törték le a több tízkilós országal­mát, Tóbiás Klára művének helyreállítása 700 ezer forintba került. Az újszegedi liget dísz­kútját 2006 januárjában rongál­ták meg - ismeretlenek letörték, de elvinni nem tudták a fiú kezé­ben lévő halat. Májusra állítót­KEZRATETEL A záróvizsga előtt álló mű­egyetemistáknál hagyomány, hogy kifényesítik a lószerszá­mot a budai várban található Hadik András lovas szobron. A külföldi turisták pedig férfiúi erő vagy bőséges gyermekál­dás reményében simogathat­ják az emlékmű eme részét. ták helyre. A Kligl Sándor készí­tette Utcai muzsikusok című szoborcsoportról pedig 2002 ele­jén lopták el a galambokat. Mivel a réz és a bronz világpia­ci ára is meredeken emelkedik az utóbbi időben, a színesfém-felvá­sárlók akár harmincezer forintot is fizetnek egy többkilós szobo­rért vagy tartozékért. A szakem­ber a helyi esetekben azonban nem megélhetési bűnözésre vagy politikai szándékra gyanakszik. A pszichológia szerint a rongálás elsősorban az agresszív, antiszo­ciális viselkedés kifejezésre jutta­tása. A társadalmi normák fella­zultak, könnyen áthághatók. Ha viszont kórlélektani okokat kere­sünk, szóba jöhet a gyűjtőszen­vedély is. R. T..G. Farkas Pál tiszavirágait is sokszor megrongálták Fotó: Schmidt Andrea Marihuánalegalizáció zenével, fű nélkül - ellentüntetőkkel „Nem vagyunk bűnözők!" Volt, aki élvezte, mások dolgoztak vagy tüntettek Fotó: Schmidt Andrea A marihuána szabályozhatatlan feketepiaca helyett állami el­lenőrzést javasoltak a Nemzeti Legalizációs Népgyűlés szerve­zői tegnap Szegeden, a Dugo­nics téren. Jobbikosok fütyül­tek, sípoltak. Kérdeztük, de fü­vet senki nem hozott magával. Körülbelül kétszáz-kétszázötven ember vett részt tegnap délután a Dugonics téren a Nemzeti Lega­lizációs Népgyűlésen, a Kender­mag Egyesület rendezvényén. Volt, aki a marihuána legalizáci­ójáért, volt, aki ellene demonst­rált, de a többség a koncertekért jött. Fellépett a Meztelen Ebéd, a Monchichi Potenciál, a Bárdos Deák Ágival kiegészült Csóko­lom és a Kaukázus. - A mostani rendszer igazság­talan, káros és sikertelen. Ma egy tizenhat évest egy telefonhívás választ el attól, hogy bármilyen droghoz hozzájusson. Ezen való­ban változtatni kell. A szabályoz­hatatlan feketepiac helyett álla­mi kontrollt javasolunk - közöl­ték a szervezők. Egyikük, Kovács Gergely elmondta: nem népsze­rűsíteni akarják a fogyasztást. A jelenlegi törvény nem jó, a tiltó hatás nem érvényesül, ugyanak­kor bűnözővé teszi a fogyasztó­kat. „Mi ennek a szenvedélybe­A KAUKAZUSNAK IS FONTOS - A dekriminalizáció nekünk is fontos, de ha például a bundaviselés ellen tiltakoznának, akkor is eljönnénk - mondta Kardos János, a tatabányai Kaukázus együttes frontembere. A zenekar egyébként két éve játszott már Szegeden, és idén tavasszal is felléptek volna az egyik szórakozóhelyen, melynek tulajdonosa végül mégsem kért belőlük azzal: kommunista együt­tes. A Kaukázus honlapja vörös hátterű, és az oldalon néhány csillag is lát­ható - a retro jegyében. tegségnek hódolunk, mások másnak. Nem hinném, hogy ezért bűnözőknek kellene tartani minket. Normális emberek va­gyunk" - fogalmazott a Magyar Kétfarkú Kutya Pártból ismert fi­atalember. A másik oldal véleményét a Jobbik képviselte, de a körülbelül harmincfős csoportban a legali­zálás ellenzőjeként jelen volt Kő­háti Nándor és Haág Zalán ön­kormányzati képviselő is. A cso­portra a rendezvény előtt felszó­laló Kovács így utalt: „a véle­ménykülönbség jól látszik a kö­zönségen." Az ellentüntetők Ar­pád-sávos zászlóval vonultak fel, időnként pfujoltak és sípoltak. Szórólapjuk szerint a kannabisz veszélyesebb, mint az LSD. Egyi­kük zsebtükörrel próbálta elvakí­tani a Meztelen Ebédet, a rend­őrök megkérték: ne tegye. A férfi felháborodva jelentette ki: nincs törvény a tükrözés ellen. Mások azt kifogásolták, hogy a rendez­vény plakátja „jobboldali szim­bólumokat": a nemzeti szót, a narancssárga és nemzeti színe­ket használja. Szerintük ez meg­tévesztő. Megkérdeztük a padon ülő idősebb hallgatóság két tag­ját: megtévesztve érzik-e magu­kat, illetve tudják-e, mi a rendez­vény célja. A magát jobboldali­nak mondó házaspár nem tudta, ők a zene miatt ültek le a Dugo­nics téren. A Jobbikra viszont ha­ragudtak: nem hallották miattuk a Monchichi Potenciált. A legalizációt pártoló fiatalok­tól, és a szervezőktől arról is ér­deklődtünk: hoztak-e füvet ma­gukkal. Akikkel mi beszéltünk, azoknál nem volt, ezért taktikát változtattunk, és azt kérdeztük: szívtak-e. Miért, kellett volna? ­kérdezett vissza egyikük. Elvileg még sörözni sem lehet, a rend­őrök az előbb azt mondták, köz­területen tilos - mondta egy fiú, aki a „Viktor vagyok, alkoholis­ta" - szöveggel mutatkozott be. A rendezvény 18 óráig tartott. Az utolsó koncert után két ellen­tüntető kihúzta a hangosítás ká­belét, mire a rendörök közbelép­tek. A két férfi ellen szabálysérté­si eljárás indult. A figyelemfelhívó demonstrá­ciót idén először nemcsak Buda­pesten, hanem öt vidéki nagyvá­rosban, így Szegeden, Pécsett, Nyíregyházán, Szombathelyen és Debrecenben is meghirdették. Debrecenben a helyiek megaka­dályozták az előre bejelentett gyűlést. GONDA ZSUZSANNA ÜJ GENERÁCIÓ: NEM BÜNOZOK Az SZDSZ ifjúsági szervezete, az Új Generáció minden városban részt vett a rendezvényen. Muhi Miklós, a szegedi szervezet elnöke közölte: nem értenek egyet a le­galizációs törekvéssel, de nem tartják bűnözőnek a marihuánát kipróbáló fiatalokat. Nem értenek egyet azzal sem, hogy a lobbik úgy nyilvánít véleményt, hogy megza­varja a programot. Először az árat, másodszorra a rezsit kérdezik Ugyanannyi lakásra kevesebb vevő A vevők első kérdése ma is ugyanaz a telefonban, mint máskor: mennyibe kerül a lakás. Az év eleje óta azonban rögtön ezt követően a rezsi iránt ér­deklődnek az emberek. A kapott válasz sorsdöntő, a magas fűtésszámla miatt ugyanis egyre nehezebb eladni a kettő plusz kettes paneleket Szegeden. Forró Józsefné nyit ajtót az egyik Buda­pesti körúti ötszintes panelház második emeletén. A kettő plusz kettes lakás gyönyörű: az előszobában és a mellékhe­lyiségekben ízléses járólap, a szobákban laminált padló, klíma, a falak festettek, a konyhában új beépített bútor, mosoga­tógép. Öt hete hirdetik, 9,8 millió fo­rintra tartják. Eddig hét érdeklődő nézte meg a lakást, mindenkinek nagyon tet­szett, de ennél tovább egyikkel se jutot­tak. Forróné elmondja, meleg vízzel együtt 20 ezer forint havonta a fűtés­számla, ezt mindenki sokallja. Ők 2700 forint fűtéstámogatást kapnak, szeré­nyebb jövedelműek ennél többet igé­nyelhetnének, mégis sokallják a rezsit a vevők. A háziasszony szerint a rezsi mellett az is érdekli a vevőket, részt vett-e a ház a panelprogramban. Úgy véli azonban, nem egyértelműen jelent előnyt a felújí­tás, hiszen több lépcsőház hitelt vesz fel a ház becsomagolására, vagyis az árát az új vevő fizeti majd meg a magasabb kö­zös költségben. Forróné másik, frissen szerzett tapasztalata az, hogy míg koráb­ban önerőből és hitelből vásároltak az Forró Józsefné kettő plusz kettese versenyképes Fotó: Frank Yvette emberek lakást, most egyre többen kizá­rólag kölcsönből vágnak bele életük leg­nagyobb beruházásába. Kívül-belül felújított kettő plusz ket­test különben tömegével kínálnak el­adásra a szegediek a Déli Apróban, több lakáscím mellett ugyanaz a telefonszám olvasható. Ingatlanközvetítő hirdet: fő­ni Anikó arról számol be, hogy ilyeneket 9 és fél millióért kínálnak általában, de a magas fűtésszámla miatt szinte elad­hatatlanok. Pontosabban: minden attól függ, mekkora állami támogatást kap­hat a potenciális vevő. Egy másik tele­fonszámon Budai Ildikó hirdet, Tápai utcai nagy paneljéért 11,2 millió forin­tot szeretne kapni. A fűtésszámláért ő a támogatást levonva havi 15 ezer 500-at fizet, de ez teljes áron 23 ezer forint len­ne. Reménykedik, hogy lesz vevője. Arra a kérdésre, nem kér-e sokat, azt vála­szolja: jó a környék. A nagy lakások körüli csend ellenére nem stagnál az ingatlanpiac - ezt több közvetítő is megerősíti. És nem vertek dobra hirtelen sokkal több nagy lakást sem, mint a korábbi években, csak a ve­vők száma kevesebb - fogalmazott Sán­dor Zsuzsanna, a nevét viselő ingatlan­iroda tulajdonosa. Sok panel forog a pia­con, egyre többet sikerül rövid időn be­lül eladnia, de a kelendőség .határa sze­rinte az 55 négyzetméteres alapterület, ami pénzben 6 vagy legfeljebb 7 millió forintot jelent. Bátyiné Mester Zsuzsan­na, a LIMIT Kft. ingatlanirodájának ve­zetője állítja, ugyanakkora a forgalom panelből, mint egy évvel ezelőtt, és sze­rinte a felújítottak a kelendőek, mivel alacsonyabb a rezsi. Kettő plusz kette­sük jelenleg nincs is a kínálatban. Tatár Rózsa, a Constans Bt. tulajdonosa sze­rint viszont nehéz szabadulni a házgyári lakástól: régóta keres vevőt egy első emeleti, két szoba hallos lakásra 6,2 millióért, sikertelenül. F. K. 120-150 EZER FORINT KÖZÖTT Nehéz belőni a panellakások négyzetméter­árát, de általában 120-150 ezer forinttal kell számolni. Lakás és lakás között általá­ban abból adódik a különbség forintban, részt vett-e a ház a panelprogramban, mennyire ápolt a lépcsőház, és hogy cse­réptető tedi-e. hírek SZARVAS BELA VASMISEJE Szarvas Béla nyugalmazott plébános pappá szentelésének 65. évfordulója alkalmából tegnap délelőtt hálaadó vasmisét mutatott be a szegedi fogadalmi templomban, délután pedig az újszegedi Árpád-házi Szent Erzsébet-templom­ban. SZENTESI NŐT GÁZOLT EL A VONAT Halálra gázolt egy nőt a Szentesről Szolnok felé haladó személyvonat Szentesnél szombat este. Az elsődleges adatok szerint az 59 éves szentesi nő bevásárlásból tartott hazafelé, a vasúti síneken gyalogolva. B. K. egy környékbeli tanyán lakott. A vonat éppen egy kanyarból jött ki, amikor a vezetője észlelte a nőt. Rádudált, az asszony megpróbált lemenni a pályáról, de elbotlott. A vonat már nem tudott lefékezni, így elütötte a nőt, aki a helyszínen belehalt sérüléseibe. A baleset körülményeit a Szentesi Rendőrkapitányság vizsgálja. 300 EZER FORINTOT LOPTAK EL EGY 88 ÉVES NÉNITŐL Ismeretlen férfi csöngetett be Szegeden az egyik belvárosi házba szerda délután azzal, hogy egy piros pöttyös labda esett be a kertbe. A házban egyedül élő 88 éves néni készségesen beengedte a férfit, aki nem sokkal később azzal az ürüggyel ment be az asszony lakásába, hogy ott egy idegen személyt látott kutakodni. Miután a férfi Jabda nélkül távozott, a néni ellenőrizte értékeit. Kiderült, hogy eldugott pénze, mintegy 300 ezer forint hiányzott lakásából. A Szegedi Rendőrkapitányság lopás gyanúja miatt ismeretlen elkövető ellen indított eljárást.

Next

/
Oldalképek
Tartalom