Délmagyarország, 2007. május (97. évfolyam, 101-125. szám)

2007-05-12 / 110. szám

SZ0MBA1 2007. MÁJUS 12. "SPORT" 23 Olyan volt, mint régen. Teli a sportcsarnok, fél órával a kezdés előtt már alig voltak üres székek. A B-közép vagy, ahogy ma hívják őket, az ultrák a megszokott helyükön. Régi arcok, sálak, dobok, zászlók és iszonyatos hangzayar. Visszatért az a hangulat, ami miatt Szegeden igazán megszeret­ték a kézilabdameccset. Ordított mindenki. Buzdított. A lépcsőkön is ültek az emberek, egy gombostűt sem lehetett leejteni. 3500? 4000- 450015000? Mi utóbbit írtuk. Ennyien még soha sem voltak kéziméccsen. Talán utoljára a felújított sportcsarnok avatóján ül­tek ötezren a lelátón. Érdekes: most mindenki eljött. A régiek is. Nagy talány, hogy ők miért nincsenek ott minden mérkőzésen. Miért csak most jöttek el, amikor ingyen volt. Igaz, nélkülük nem lett volna meg a győze­lem. Mert ordított mindenki. Minden szegedi. Most következik a döntő. Sikerül a trónfosztás? Ha ilyen közönség előtt játszhat a Pick, akkor minden esély megvan rá. Régi hangulat, régi sikerek? Úgy, mint 1996-ban. Akkor sikerült. Közösen, a szurkolókkal együtt bajnok lett a Szeged. SÜLI RÓBERT Bronzvasárnap lehet Idei utolsó bajnoki mérkőzését játssza vasárnap este hat órától a Szeviép-Szeged élvonalbeli női kosárlabdacsapata. Peresztegi Nagy Ákos együttese a klubtörténet legnagyobb sikerének küszöbén áll. Az első meccslabdáját nem tudta értékesíteni a Szeviép, mivel a két győzelemig tartó bronzpárharc második felvonását a Városmajor­ban 67-56-ra elveszítette a BSE el­len. A szerdai vereség ellenére a szegediek bizakodó hangulatban várják a sorsdöntő összecsapást. -Egységesnek érzem a csapatot, és el sem tudom képzelni, hogy ne a miénk legyen a bronzérem ­mondta Mészáros Kornélia, a Sze­viép csapatkapitánya. - Fizikáhsan erősebbek vagyunk a fővárosiak­nál, nem véletlen, hogy a szezon során akkor játszottunk igazán jól ellenük, amikor futásra kényszerí­tettük őket. Ehhez viszont kifogás­talan védekezésre és kellő össz­pontosításra van szükség. A szurkolók támogatásán ezút­tal is sok múlhat, a harmadik hely megszerzésével ugyanis a klub fennállása legjobb bajnoki szereplését produkálhatja. - Támadásban mindenképpen frissülnünk kell, és a budapesti védekezésünkkel sem voltam elé­gedett - fogalmazott a vezető­edző, Peresztegi Nagy Ákos. - A kapott hatvanhét pont nem sok, ám ellenfelünk több olyan ziccert is dobhatott, amelynél a közel­ben sem álltunk. A BSE centerei­nek levédése nem túl bonyolult feladat, ha a játékosok betartják az előre megbeszélt utasításokat. A két csapat az idény során már négyszer randevúzott - három parti szegedi sikerrel zárult -, nagy meglepetéssel tehát aligha szolgálhatnak egymásnak a felek. - Az akarati tényező döntő lehet - folytatta Peresztegi. - Mindenki­nek elő kell venni az utolsó erőtar­talékokat, mert ezen a mérkőzé­sen feltehetjük a koronát az egész­éves teljesítményünkre. Hiszek abban, hogy a Magyar Kupa-ezüst után a bajnoki bronzérem is oda­kerül a dicsőségtablónkra. MÉHES GÁBOR A Dombóvár nyomában A Bodrogi Bau-Vásárhelyi Kosársuli NB I A csoportos férfi ko­sárlabdacsapata holnap este fél héttől a Kecskemétet látja vendégül a Hódtói Sportcsarnokban. A találkozót a 14 éven aluli szurkolók ingyen tekinthetik meg. AKosársulinak jócskán akad tör­lesztenivalója a soros rivális felé, az Univer ugyanis ebben a sze­zonban már háromszor is elpá­holta a vásárhelyieket. Igaz, a Kecskemét kerete hétről hétre szűkül, így az alsóházi rájátszás hetedik fordulójában jó esély mutatkozik a visszavágásra. - A lengyel légiós, Celej kiválá­sával húsz-huszonöt pontot veszít az Univer, de senki ne higgye, hogy sétagalopp lesz a holnapi ta­lálkozó - mondta Czuprák László, a Bodrogi Bau vezetőedzője. - Az amerikai McClendon képességeit aligha kell külön bemutatni, és a legutóbbi összecsapásunkon a fia­tal Vida Máté is kitűnően játszott. A vásárhelyiekkel korábban többször is előfordult, hogy a mérkőzések elején jelentős hát­rányba kerültek, szerdán vi­szont Drahosék ugrottak neki a Kaposvárnak, és a remek nyi­tány magabiztos sikerrel páro­sult. - Számunkra ezúttal is csak a győzelem elfogadható - folytatta Czuprák -, hiszen csak ebben az esetben marad esélyünk arra, hogy előrébb lépjünk a tábláza­ton. Remélem, hogy pozitív él­ménnyel a hátunk mögött vág­hatunk neki jövő szerdán a Dombóvár elleni sorsdöntő üt­közetnek. M. G. Ma 16.10-től Veszprémben játszik a Pick Szeged Bajusz: Nincs kényszer Bajusz Sándor, a Pick Szeged bal átlövője a Dunaferr elleni öt elődöntő-mérkőzésen huszon­nyolc gólt szerzett. A harminc­hat éves kézilabdás sokak sze­rint sokadik virágzását éli. ígé­ri, a Veszprém ellen is mindent megtesz a szegedi sikerért. - Mennyire jött rendbe a szer­dai orrsérülése? - A lágy rész eltörött. Ezért ahhoz nem engedek senkit hozzányúlni. Egyébként jól megvagyok vele. - Egyesek azt mondják, hogy másodvirágzását éli. Mennyire érzi ezt a megállapítást igaznak ? - Semennyire. Én mindig min­dent megtettem a sikerért. Az, hogy most kijött a lépés, ilyen meg van. Nem foglalkozom az okokkal. Már előre kell tekinte­ni. Talán azt is meg kellene néz­ni, hogy a 28 gólból mennyi szü­letett hétméteresből. - Megnéztem! Huszonkét gól­ját büntetőből lőtte. Ez jelent valamit ? - Az ég világon semmit. Volt azért, amikor én is hibáztam, mint a szerdai mérkőzésen rög­tön az elsőt hagytam el. - Már korábban is megfigyel­tem, hogy az a típus, aki amikor kell, nagyon fel tudja szívni ma­gát. Vagy nem jól látom? - Nálam a rájátszás más kate­gória, mint az alapszakasz hét­köznapjai. Az az elvem, hogy a play offon van a lényeg. A formát is ekkorra kell időzíteni. - Azért kíváncsi lennék arra, mennyire befolyásolja a teljesít­ményében az, hogy már koráb­ban nyilvánosságra hozta a ve­zetés, nem kötnek az új bajnok­ságra szerződést? - Természetesen foglalkoztat ez a kérdés. De csak addig, amíg fel nem megyek a pályára. Ott azon­ban már a győzni akarás motivál. Bajusz Sándor legutóbb ötször vette be a Dunaferr kapuját fóíd: Schmidt Andrea - A jövőjét már szervezi ? - Csinálom a dolgom a Pick Sze­gedben. Vannak érdeklődőim. Majd meglátjuk. Nem kapkodom el. - Szombaton 16.10-től meg­kezdődik a Veszprém elleni baj­noki döntő. Mire számít ? - Mint ahogyan velünk szemben a Dunaferrnek sem volt teher a vállán, ugyanúgy most mi játszha­tunk Veszprémben is felszabadul­tan. Görcsölés nélkül még idegen­ben is lehet keresnivalónk. Én ját­szottam már olyan Pickben, amely győzni tudott idegenben is. SÜLI JÓZSEF Szegeden ünnepelne Az MKB Veszprém szerdáig az ellenfél ismerete nélkül készült a bajnoki döntőre. Aligha meglepő, hogy a veszprémiek a finálé­ban a Dunaferrel játszottak volna szívesebben. - Bevallom, az elődöntőben az újvárosiaknak szurkoltam, Per­sze, legyen bárki a rivális, számunkra csakis az aranyérem meg­szerzése lehet a cél. Talán jobb lett volna, ha mi is feszesebb pár­harcot vívunk a PLER ellen, így viszont frissebbek lehetünk. Re­mélem, Kiril Lazarov sérülése nem okoz zavart, ráadásul az orvo­sok manapság már csodákra képesek. Szeretnénk végre már ide­genben is nyerni, óriási élmény lenne, ha Szegeden ünnepelhet­nénk a bajnoki címet - mondta Gál Gyula, az MKB beállója.. A csőd szélén a Németh Toll Makó A Német Toll Makó NB l-es női kézilabdacsapatára a mai mér­kőzésen (kezdés 18 órakor a Vác ellen) lehet, hogy nem ismernek majd rá a drukkerek. Anyagi problémák miatt meghatározó játékosok döntöttek úgy, nem lépnek pályára. A Németh Toll Makó női kézi­labdacsapatánál a pályán és azon kívül is katasztrofális a helyzet: Németh Sándor, a Németh Toll Kft. ügyvezetője, tulajdonosa kö­zölte, minden támogatást meg­von: - Anyagi okok befolyásolták a döntést, a kft. egyszerűen nem tudja tovább finanszírozni a ma­kói női kézilabdát. A korábbi tar­tozások kifizetéséről még egyez­tetünk a klubvezetéssel. Utolsó reményként György Fe­renc klubelnök az önkormány­zattal próbált „egyezkedni", de megoldás nem volt a problémá­ra. A fentieket elmondta a játé­kosoknak, de nemcsak ez tör­tént: - György Ferenc úgy ordibált velünk, hogy valósággal féltünk ­mondta Bartucz Mónika. - Ez volt az utolsó csepp a pohárban, döntöttem, befejezem, már szombaton sem lépek pályára. Szó sem volt sztrájkról - ő erre gyanakszik -, pusztán kétség­beesetten beszélgettünk arról, hogy nincs pénzünk. December óta nem kaptunk normális fize­tést, a csökkentettet sem - a szurkolók viszont azt hiszik, minden rendben van. - fátszom - árulta el Baunok Bernadett -, nem tehetek mást: Makón dolgozom, tanítok, itt élek a barátommal. - Engem nem láthatnak a né­zők - mondta Vakarcs Krisztina -, az elhatározásomat az öltöző­ben történteken és a pénzen túl az motiválta, hogy nem akarok megsérülni, ezzel a jövőmet koc­káztatnám. Külföldi és hazai csa­patoktól is kaptam jó ajánlato­kat. Az egyik tréner, Csendes Edit a kispadról és a pályáról is hiányo­zik majd: - Az elnök viselkedése mindenkit meglepett, ami azért mégis érthető: az elmúlt hetek, hónapok feszültsége jött ki rajta. Gondolkoztunk a folytatásról, majd kis szóváltás után „robbant a bomba", nem hiszem, hogy er­re a hangnemre rászolgáltunk. A névsor, nem játszik: Csendes, Bartucz, Vakarcs; akik vállalják: Szabó, Baunok, Klembucz, Lévai, Erdei, Németh (beteg), Zámbó, Nagy, Kürti, Kozserán K., Kozse­rán B., Kovács, Rozsnyai, Szebe­helyi, Hegyi (sérült), Kormány,- bi­zonytalan: Horváth, Kárpáti. IMRE PÉTER ELVESZTETTE A FEJET - Legalább négy hónapja megél­hetési gondokkal küszködünk ­mondta György Ferenc klubelnök. - Mindannyian. Miután elmond­tam az újabb rossz hírt, hagytam, hogy megbeszéljék a történteket. Érkezett egy riposzt Edittől, ekkor veszítettem el a tejem, és nem kultúrember módjára reagáltam. Sajnálom, viszont állítom, igazam volt. A klub jövője? Nem tudom... Holnap 17.30-kor: Makó FC-Vecsés Kettőzött akarattal készülnek A labdarúgó NB II keleti cso­portjának 25. fordulójában az Erdei Ferenc téri sporttelepen a Vecsést fogadja vasárnap 17.30­kor a Makó FC. Sorozatban elért négy győzelem után a Bőcs ellen közel járt az ötödikhez is a Makó. A 88. per­cig úgy nézett ki, a zöld-sárgák otthon tartják a három pontot. Ez végül nem sikerült, de emiatt nem kell szégyenkezniük Schrei­beréknek. - Jó meccset játszottunk, kis szerencsével nyerhettünk volna, de azt gondolom, igazságos ered­mény a döntetlen - jegyezte meg Kolozsvári János, a Makó tréne­re. - A Vecsést viszont minden­képpen szeretnénk legyőzni, ugyanis a kiesés szele azért még mindig ott lebeg körülöttünk. Még nem dőlhetünk hátra, ket­Győzelemben bíznak a megyeiek A labdarúgó NB III Alföld csoportjának legutóbbi fordulójában a három megyei csapatunk közül egyedül az Algyő szerzett pontot. Az egy pontnál most gazda­gabb termésben bíznak a Lócz/'-tanítványok, akik ma a sereghajtó Szarvast fo­gadják. A tabella utolsó előtti helyén szerénykedő Csongrádi Tiszapart SE szintén ma a Mezőtúr otthonában készül bravúrra. Az ezüstérmes pozícióban található HFC holnap a verhető kategóriába tartozó Újszászt látja vendégül. Mindhárom találkozó 17 órakor kezdődik. tőzött akarattal kell küzdenünk. A Vecsés jó csapat, sorait nyolc, egykoron az élvonalban is szere­pelt labdarúgó erősíti. Főleg ott­honában szerzi pontjait, de ide­genben is veszélyes. A Maros-partiak közül Czirbus lovaglóizom-húzódás, míg Podonyi három sárga lap miatt kénytelen ki­hagyni a holnapi összecsapást. A forduló további párosítása: Jászberény-Ferencváros, Buda­fok-Nyíregyháza, Baktalóránt­háza-Tuzsér, Szolnok-Orosháza, Kazincbarcika-Karcag, Jászapá­ti-Kecskemét, Bőcs-Békéscsaba. SZ. L. A VÁRHATÓ KEZDŐCSAPAT Kovács K. - Varga F„ Mórocz, Sza­mosszegi, Puskás - Kulacsik, Ma­gyar, Zakar vagy Varga R„ Bány ­Schreiber, Hadár. Megyei pólóderbi a sportuszodában A férfi vízilabda OB I-ben ma 17 órakor Csongrád megyei össze­csapást rendeznek az újszegedi sportuszodában: a Szeged Beton a Szentest fogadja. A meccs favo­ritja a Gyöngyösi-legénység. Január 21-én nem borult a papír­forma: a Szeged magabiztos játék­kal a ligeti uszodában 10-5-re ver­te a Szentest. Hazai medencében még inkább esélyesnek számít. - A csapat eddigi teljesítménye előtt le a kalappal, kár lenne az utolsó két meccsen elbakizni a szezont - mondta Gyöngyösi András, a Szeged edzője. - Nem becsülöm le a Szentest, de a szá­mok nem csalnak, elég csak rá­nézni a tabellára. Vetélytársunk 9-6-ra győzte le a Neptunt, mi 22-6-ra, korábban 18-3-ra. Job­bakvagyunk a Szentesnél, jobbak a Szolnoknál. Minden külső ha­tást ki kell köszörülnünk, csak és kizárólag rajtunk múlik, hogy el­érjük-e a célunkat, megszerez­zük-e a harmadik helyet az alap­szakaszban. Nagyon szeretnénk ezt, megfelelő választ adnánk azoknak, akik a bajnokság előtt a 4-8. helyek egyikére soroltak bennünket. .Hallani arról, hogy más csapatok számolgatnak. Mi nem, megmondom őszintén, en­gem egyáltalán nem érdekel, hogy a Honvéddal vagy a Vasassal kell pólóznunk az elődöntőben. Már régen megtanultam, a sport­ban csak a jelennel szabad foglal­kozni. A múlt abszolút nincs, a jövő bizonytalan. Márpedig a je­lenben jól állunk, butaság lenne a részünkről ezt nem kihasználni. Az esélytelenek nyugalmával készülhet a Csongrád megyei pó­lómeccsre a Szentesi VK. - Még mindig bosszankodom a Szolnokon elszenvedett veresé­günk miatt - jelentette ki Berki András edző. - Olyan hibákat kö­vettünk el, amit serdülőben sem szabadna. Kaptunk egy csomó el­kerülhető gólt. Mostanában saj­nos ezek esőstől jönnek. Hiába „száguldoznak" a fiúk a vízben le s föl, néha azért gondolkodniuk sem ártana... Nem leányálom most Szegeden vízbe szállni, el kell ismerni: a két csapat között jókora különbség mutatkozik ­nem a mi javunkra. SZÉLPÁL LÁSZLÓ Ha sport és mozgás, akkor SZEGED I/ÁROSI SPORT IGAZGATÓSÁG

Next

/
Oldalképek
Tartalom