Délmagyarország, 2007. május (97. évfolyam, 101-125. szám)

2007-05-12 / 110. szám

10 SZIESZTA-PROGRAMAJÁNLÓ 2007. május 12., szombat A KÖZÖNSÉG MÁJUS 20-AIG KILENCEDIK ALKALOMMAL SZAVAZHAT A DOMOTOR-DIJRA A szegedi színházi Oscar jelöltjei A Szegedi Nemzeti Színház közönsége már kilencedik alka­lommal voksolhat a Dömötör-díjról. A szavazólapokat május 20-áig lehet leadni, és az interneten is aznap éjfélig lehet klikkelni tíz kategóriában egy-egy jelöltre. A teátrumban fo­lyó alkotómunka elismerésére létrehozott, és ebben az évben önkormányzati kitüntetéssé vált dijat két hét múlva, a május 26-i gálaesten adják át. A döntés megkönnyítésére emlékez­tetőül a produkciókat beharangozó cikkekből és kritikákból választottunk egy-egy rövid részletet. MUNKATÁRSUNKTÓL A Dömötör-díjat minden évad végén a publikumtól legtöbb szavazatot kapott művészek­nek adják át a Szegedi Nem­zeti Színházban. Botka László polgármester javaslatára a közgyűlés úgy döntött: ettől az évtől önkormányzati elisme­réssé válik a Pálma Reklám­stúdió civil kezdeményezése­ként indult díj. Hat kategó­riában - a legjobb színész/szí­nésznő, a legjobb férfi/női mellékszereplő, valamint a legjobb operaénekes/ope­ra-énekesnő - a színház tár­sulatának tagjai szavazták meg azt a három-három je­löltet, akinek a neve a sza­vazólapra került. További négy kategória jelöltjeit a Csernay László orvosprofesszor elnök­letével működő társadalmi kuratórium választotta ki. A szavazólapon szereplő je­löltek: „Márkus Judit extravagáns ru­hákban, unatkozó szépasz­szonynak mutatja Elmirát, Or­gon feltűnően fiatal feleségét." Papp Gabriella (A kaktusz virá­ga): „Meglepetés Antónia sze­repében Papp Gabriella, akit sohasem láttam még ennyire sokszínűnek, könnyednek. Re­mekül táncolt és énekelt." Szi­lágyi Annamária (A kaktusz vi­rága): „Ha Szilágyi Annamária kicsit nyersebb, direktebb is, mint a titokzatosan finom, utá­nozhatatlan eleganciájű Ingrid Bergman a filmben, okosan és hatásosan építi fel a mogorva, katonásan fegyelmezett asz­szisztensnőből szerelmes asz­szonnyá, érzéki démonná vál­tozó Stephanie figuráját. Véré­ben van a dzsessz, dögösen énekli a Jamaikai trombitást." LEGJOBB OPERAÉNEKES: Cseh Antal (Hamupipőke): „A Don Magnificót játszó Cseh Antal nagy nyeresége lehet a Harsányi Attila a Murlin Murióban LEGJOBB FÉRFI SZÍNÉSZI ALAKÍTÁS: Borovics Tamás (Hamlet): „Kékre festett, majdnem ko­paszra nyírt hajjal a hórihorgas Borovics Tamás nem a szokvá­nyos hős, nem a szőke királyfi ­mégis érvényes Hamlet. Gro­teszk figura..." Harsányi Attila (Murlin Murlo): „...a messziről jött albérlő, a szemüveges, té­tova, tipikus értelmiségi Alek­szej világmegváltó regényén dolgozik. - Mintha a fiamat lát­nám! - kommentálta egy isme­retlen hölgy az előadást. A figu­rát roppant plasztikusan meg­formáló Harsányi Attila aligha kaphat ennél nagyobb dicsére­tet." Megyeri Zoltán (Tartuffe): „Megyeri Zoltán Tartuffe-je ke­vésbé ájtatos, mint szokás. Sö­tét öltönyének hajtókáján arany kereszt a megkülönböz­tető jel. Később hívei is ezt vise­lik. Frizurája körben puritánul rövidre nyírt, a fekete nyakken­dőn és a fehér rózsafüzéren kí­vül ábrázata is ünnepélyes pózt ad a nagyra nőtt gyerek hatását keltő figurának." LEGJOBB NŐI SZÍNÉSZI ALAKÍTÁS: Márkus Judit (Tartuffe): Kelemen Zoltán, Altorjay Tamás, Vághelyi Gábor, Vajda Júlia, Piskolti László és Szonda Éva A windsori víg nőkben FOTÓ: SCHMIDT ANDREA FOTÓ: KARNOK CSABA szegedi társulatnak: a fiatal basszista máris megmutatta oroszlánkörmeit, amikor Gre­gor Józsefet idéző könnyed bo­londozással keltette életre a számító apát." Gábor Géza (A windsori víg nők): „GáborGéza mutatkozott be Sir John Fals­taff szerepében. Alaposan ki­tömve, méretes pocakkal, bor­virágos orral és remek poénok­kal adta a kéjsóvár hájas lova­got. Tekintélyes méreteihez ké­pest is eltúlzott nagyságú ón­kupával lépett színpadra a sú­gólyukból. A rendezőnek hála gegek tucatján mulathattunk: hódításra készülve száját, al­testét és a virágcsokrot is illato­sította, Fluthné aláírását szag­ról azonosította, a fogadóbeli jelenet végén bő sugárban, va­lószínűtlenül hosszan és han­gosan csobogtatva végezte el szükségét, majd a fogadós há­tán törölte meg kezét... Gábor Géza gyönyörűen, muzikálisan énekelte a bordalt a II. felvo­násban, a szöveget is minta­szerűen mondta." Kelemen Zoltán (A trubadúr): „Kelemen Zoltán talán nem a legjobb diszpozícióban kezdett, Lunája a II. felvonás áriája utáni caba­lettában talált magára. Jelentős állomás (a korábban magyarul már énekelt) szólam a pályá­ján..." LEGJOBB OPERA-ÉNEKESNÖ: Szonda Éva (A trubadúr): „Azucenaként Szonda Éva megmutatta, milyen a modern énekes-színészi alakítás. Plasz­tikusan és szenvedélyesen éne­kelt, úgy izzott, akár a máglya. Amikor színpadon volt, csak az ő mindent pontosan kifejező, beszédes arcára és ragyogó szemeire lehetett figyelni." Tóth Judit (A trubadúr) „Tóth Judit elsősorban gyönyörű, bársonyos hangjára épített." Vajda Júlia (A windsori víg nők): „A Fluthnét alakító Vajda Júliának sikerült leginkább azt a groteszk, abszurdba hajló já­tékstílust megvalósítania, ami­re a Kovalik-iskolán nevelődött Toronykőy Attila az egész pro­dukciót építette. Már akkor fel­kacagott a közönség, amikor malomkeréknyire tömött hát­sóval feltűnt, hát még, amikor ki is használta különleges „adottságát", riszált, fészkelő­dött, mulatságosan a hatalmas mosókosárra pattant." LEGJOBB TÁNCOS: Fekete Mercédesz (A kaktusz virága): „A színházi tánckar tagjától, Fekete Mercédesztől finom erotikájú szólótáncot láthatott a publikum." Finta Gábor (Carmen variációk): Már-már sokkolóan nyers és erotikus kettőst táncolt a Tor­reádort férfias őserővel meg­győzően alakító Finta Gábor­ral. Haller János (Carmen va­riációk): „A fiatal luronicsra emlékeztető alkatú Haller Já­nos energikus, mégis légiesen könnyed mozgással táncolt." LEGJOBB RENDEZŐ: Bagossy László (Don Giovan­ni): „Olyan rokonszenves igé­nyességgel, alapossággal értel­mezte, elemezte Lorenzo da Ponté szövegkönyvét, mintha legalábbis Shakespeare-szín­mű lenne - ez látszik a szegedi operatagozat új Don Giovan­ni-produkcióján. Minden sze­rep tudatosan felépített karak­ter, a jelenetek átgondoltak, öt­letesek, világosan követhetők." Bal József (A kaktusz virága): „A Bal József rendezte szegedi elő­adás biztos lábakon áll. Kitűnő a szereplőgárda. A fináléra má­moros bulihangulat kereke­dett, a háromórányi felhöüen, habkönnyű szórakozásért vas­tapssal fizetett a hálás publi­kum." Toronykőy Attila (A windsori víg nők): „Nicolai tet­szetős, de enyhén jellegtelen zenéjét végső soron Toronykőy Attila rendezése teszi sziporká­zó, szórakoztató színházzá. Ha nem tévedek, a világ boldogab­bik szegleteiben az ilyesmit ne­vezik operának..." LEGJOBB DÍSZLETTERVEZŐ: Bagossy Levente (Don Gio­vanni): „Remek ötíet a díszlet: a színpadon körbe ér a nézőtér páholysora. A Szegedi Szimfo­nikus Zenekar a földszinti szín­padi páholyokból szól, a sze­replők pedig időnként az eme­letről énekelnek. A zenekari árok lefedésével előre hozott játéktér középpontja egy körül­belül öt méter átmérőjű po­rond, amelynek a katedrálisok rózsaablakait idéző, márvá­nyos fényű mintázata szakrá­lissá avatja, kiemeli a teret, ahol a jelenetek többsége játszódik. Az örök körforgást is szimboli­zálja a rózsaablak-alaplap, amelyen - mint egy kaleidosz­kópban - gyorsan peregnek előttünk az egymást követő ké­pek." Juhász Katalin (A wind­sori víg nők): a produkció nagy értéke a forgók segítségé­vel jól variálható, ötíetes, látvá­nyos, egyszerre korhű és abszt­rakt díszlet. A tervező, Juhász Katalin kisebb építőelemekre és nagy falfelületekre printelt hatalmas képekkel idézte meg az Erzsébet-kori Windsor han­gulatát." Molnár Zsuzsa (Mur­lin Murlo): „Molnár Zsuzsa a két oldalpáholyt egy-egy pa­nellakás balkonjává alakítva tá­gította ki a kisszínházi játékte­ret. A nézőtér lépcsőin is a nyolcvanas évek szocialista va­lóságát felidéző használati tár­gyakba botlanak a nézők. A díszletelemeket - a falakat, az ágyat, asztalt, székeket, hűtőt, de még a sarokban álló hatal­mas filodendront is - fekete-fe­hér újságpapírba csomagolták. A lakótelep ldlátástalan szürke­sége így a szoba-konyhás la­kásban is visszaköszön." LEGJOBB JELMEZTERVEZŐ: Csík György (Csaó bambino): Jakab Tamás különös figurájá­nak a darab jelmeztervezője, Szavazólapok Mindkét színházban és a Kelemen utcai jegyirodában is megta­lálhatók a szavazólapok, melyeket kitöltve május 20-áig lehet be­dobni az ugyanott felállított urnákba. Az interneten is lehet szavazni a www.domotordij.designer.hu címen. A legjobb háttérmunkás díját titkos voksolással a színház dolgozói ítélték oda. A Dömötör-élet­műdíjról a kuratórium döntött. Az elismerést május 26-án, a 18 órakor kezdődő gálaesten a polgármester adja át a nagyszínház színpadán. A Dömötör-díjátadás ceremóniája a hagyományok sze­rint zajlik. Az est házigazdája - A dzsungel könyve díszletében -: Vaj­da Júlia operaénekes és Janik László színművész. Toronykőy Attila rendezi a műsort, amelyben a színház tagjai lépnek fel. Csík György félig férfi, félig nő maszkot és ruhát álmodott." Földi Andrea (Don Giovanni): „Masettót Földi Andrea ker­tészgatyában küldi az esküvő­jére." Papp Janó (A trubadúr): „Papp Janó míves, korhű, sze­met gyönyörködtető jelmezei is hozzájárultak a sikerhez." LEGJOBB FÉRFI MELLÉKSZEREPLŐ: Janik László (A kaktusz virá­ga): „A szegedi színészek na­gyon érzik a könnyed bulvárstí­lust, roppant mulatságos és ka­rakteres Janik László a léhűtő Norbert szerepében." Járai Má­té (A dzsungel könyve): „Járai Máté sziszegve kígyózó nagy­szerű Ká, a keleties dallamot hatásosan énekli." Tóth Péter (A windsori víg nők): „Meggyőző és mulatságos dr. Cajus Tóth Péter az énekkarból." LEGJOBB NŐI MELLÉKSZEREPLŐ: Kónya Krisztina (Hamupi­pőke): „Tisbét sok ízzel, szín­nel, dölyfösen pöffeszkedve, duzzogva, gonoszkodva Kó­nya Krisztina adta. Remekelt, többször is megnevettette a nézőket." Márkus Judit (Ham­let): „Furcsa szerepértelmezé­sekben bővelkedik az előadás. Ophelia (Márkus Judit) húszas éveiben járó, öntudatos, kéjre éhes ribanckezdemény, aki­nek őrülése kevésbé feltűnő, csupán össze-vissza szavaiból derül ki, hogy nincs teljesen magánál. Öngyilkossági jele­nete sem játszódik le. Egy­szerűen saját lábvízébe fojtja Claudius egy bérence." Melkvi Bea (Murlin Murlo): „Az al­koholista Inna szerepe veszé­lyes csapda. Részeg-közhelye­ket felvillantva könnyű elúszni vele. Melkvi Beának azonban sikerült letennie a névjegyét Szegeden: pazar mozgáskul­túrával, artisztikus elegan­ciával hozta a nyakigláb, le­csúszott özvegyet, aki mint utolsó fűszálba kapaszkodna Alekszejbe, és menekülne a kilátástalanság jelképeként is értelmezhető világvégi Sipi­lovszkból." Melkvi Bea a Murlin Murióban FOTÓ: KARNOK CSABA

Next

/
Oldalképek
Tartalom