Délmagyarország, 2007. április (97. évfolyam, 77-100. szám)
2007-04-03 / 78. szám
EGÉSZSÉG, ÉLETMÓD, TÁPLÁLKOZÁS MINDEN KEDDEN GYOGY-IR SZERKESZTI: LÉVAY GIZELLA, DR. DÉZSI CSABA ANDRÁS « 2007. ÁPRILIS 3. Amikor bedugul az agyi ér Fiatalon és tragikus gyorsasággal távozott az élők sorából az elismert színész, Kaszás Attila. A negyvenhét éves művész halálát egy olyan betegség okozta, amit az orvosok gyűjtőnéven stroke-nak hívnak, a népnyelv pedig agyvérzésként, szélütésként ismer. Hazánkban ez a kórkép népbetegségnek számít. A stroke-oknak - azaz az agyérkatasztrófáknak - két alapvető változata létezik: az isémiás és a vérzéses típus, mondta el Sas Katalin, az SZTE Neurológiai Klinikáján dolgozó stroke-munkacsoport tagja. Mindkét esetben arról van szó, hogy elzáródik, vagy teljesen beszűkül egy agyi ér, emiatt az idegsejtek nem működnek megfelelően, rosszabb esetben el is halnak. Az érintett agyterület funkciója eközben súlyosan károsodik, ami akár maradandó bénulást is okozhat. Leggyakoribb tünetei a beszédzavar, a beszédértés zavara, a szédülés, a hányinger, a kettős látás, a féloldali zsibbadás és Népbetegség itthon Hazánkban népbetegség a stroke, hiszen évente 35-36 ezer esetet regisztrálnak - és a páciensek egy részén már nem is tudnak segíteni. A stroke-ban elhunytak számát tekintve Magyarország az élmezőnyben van, és - bár alapvetően időskori betegségről van szó a fiatalabb generációk tagjait itt sokkal nagyobb arányban éri stroke, mint más EU-s tagállamokban. Leggyakrabban az érelmeszesedés vezet az agyérkatasztrófához, ez pedig meglehetősen gyakori hazánkban. A stroke által leginkább veszélyeztetettek a magas vérnyomással élők, a túlsúlyosak, a cukorbetegek, a dohányzók, és túl sok alkoholt fogyasztók. Ezért nagyon fontos ezeket az érelmeszesedéshez vezető rizikófaktorokat mielőbb kezelni, ha lehet, megszüntetni, és ehhez életmódot váltani. DR. KRIZSA JUDIT bőrgyógyász és kozmetológus szakorvos SZENT ISTVÁN TÉRI; 117.1 RCl.N'IRUM BŐRGYÓGYÁSZATI lézerkezelések SZŐRTELENÍTÉS fibrómák, szemölcsök, | anyajegyek eltávolítása Befetentkezés. időpont egyeztetése: TeL: 82/425-054 (9-12,14-18It) Rendelő: Szeged. Szent István tér 12-11 Életmód Miik A test legapróbb változásainak mérése. Testsúlykontroll. Sziv-stressz mérés ajándékba. Tel.: 20/9335-128 KRISTON intim torna tanfolyam fiatal és idős hölgyek részére. Tel.: 70/3829-357 www.lntimtorna.lap.hu CT-vizsgálat a vásárhelyi kórházban ILLUSZTRÁCIÓ: TÉSIK ATTILA bénulás, illetve a tudatzavar. Hogy pontosan melyik típusról van szó, azt agyi CT-vizsgálattal lehet megállapítani. Vannak „enyhébb" lefolyású stroke-ok is, ahol a tünetek csak pár percre lépnek föl, majd elmúlnak, mert az eret időlegesen elzáró kisebb vérrög magától feloldódik. Sokan nem veszik komolyan az efféle előjeleket, noha az esetek tizenkét százalékában ezeket egy hónapon belül súlyos stroke követi. A legfontosabb - mondja a doktornő -, hogy a stroke-os beteg mielőbb megfelelő kezelést kapjon. Az időfaktor azért annyira lényeges, mert az agyba került vérrög gyógyszeres feloldására csak három órán belül van lehetőség. Ezentúl drasztikusan romlanak a betegek esélyei arra, hogy maradandó károsodás ULTRAHANG-DIAGNOSZTIKA Komplex hasi vizsgálat Pajzsmirigy, emlő, nyirokrégiók, herék UH-vizsgálata » Extrakraniális Doppler: nyaki erek áramlási vizsgálata, szűkületek kimutatása. Transzrektális prosztata: (a prosztata végbélen keresztüli UH-os vizsgálata) » Al . • Rendelés: Szeged, Korda u. 18. »» Rendel: C radiológus szakorvos. Tel.: www.ultrahang.szakorvos.hu. Előjegyzés: h.-p.: 9—16-ig. BORGYOGYASZAT ALLERGOLÓGIA DR. ALTMAYER ANITA Fgyetemi adjunktus • SZEGED. FÖ FASOR S7. Bejelentkezés: 30/98-57-571 - Gyermekborgyogyaszat - Rancfeitöltes - Szemölcsök eltávolítása - Anyajegyek szürese - Allergiatesztek - Pattanásos bor kezelése - Ekcémák kezelése nélkül felgyógyuljanak. Azok a szegedi stroke-osok, akiket még ezen három óra alatt szállítanak be a neurológiai klinika ambulanciájára, az intenzív részlegen kapnak kezelést, majd onnan visszakerülnek a neurológiára. Havonta átlagosan ötven akut stroke-beteget kezelnek itt, a 60 év felettiek pedig a belgyógyászati klinikákra vagy a II. kórházba kerülnek. A szerencsésebbek akár napok, mások hetek alatt gyógyulhatnak fel. Ezután következhet az I. kórházban működő rehabilitációs kezelés, ami heteket, sőt hónapokat is igénybe vehet. A statisztikák szerint a stroke-os betegeknek csupán 10 százaléka épül fel teljesen, 30-40 százalékuk mérsékelt károsodást szenved, a betegek fele pedig az agyi érkatasztrófát követően élete végéig ápolásra szorul. A rehabilitáció részeként a betegek gyógyszeres kezelést kapnak, emellett, ha mozgásszervi bénulást szenvednek, fizikoterápiában részesülnek, ha a beszédközpontjuk károsodik, akkor logoterápiára szorulnak - vagyis megpróbálják őket újra megtanítani beszélni. T. R. NAPI MELLEKLETEK Szerda UÉBYOTT Csütörtök aWMN&im Péntek DÉUM0Á8 Szombat SZKSZTA Hétfő A BÉL SPORTJA, A PÉNZ BESZÉL WWW.DELMAGYAR.HU Méhnyakrákot szűrnek Megnyílt hazánk első HPV-centruma a fővárosi SOTE II. nőgyógyászati klinikáján, ahol a méhnyakrák kialakulásáért felelős humán papilloma vírus szűrését ingyenesen végzik el. Magyarországon a méhnyakrák a második leggyakoribb daganattípus a nők körében, halálozási rátája pedig tízszer magasabb, mint a fejlettebb európai országokban. A HPV-vírust szexuális úton terjed, a leginkább veszélyeztetettek a 14 és 24 év közötti nők, akik közül minden harmadik HPV-fertőzött. A vírus önmagában nem okoz betegséget, de a leggyengüit immunrendszerúeknél állandósulhat a fertőzés - ami méhnyakrákot okozhat. A megelőzés ezért lenne fontos, amihez a szűrés mellett már védőoltás is rendelkezésre áll. Ez főként azoknak a serdülőknek hasznos, akik még nem élnek aktív nemi életet. A központban nőgyógyászati vizsgálatot, rákszűrést és felvilágosítást, terápiás tanácsadást is tartanak. Bejelentkezni a 061/459 1500/3360-as telefonszámon lehet hétköznap 8 és 15 óra között. GYOGY-PALOTA Szeged, Szent Ferenc u. 8. Tel./fax: 62/550-797 • Foglalkozás-egészségügyi szakorvos Dr. Szűcs Márta, Dr. Molnár Andor • Homeopathia Dr. Farkas Mária • Belgyógyászat-gastroenterológia Dr. Kiss József • Fül-orr-gégészet Dr. Hartai Tamás • Sebészet Dr. Pécsek Mária • Ortopédia Dr. Mécs László • Reumatológia - fizioterápía Dr. Szabó Endre • U rológia Dr. Molnár Sándor, Dr. Kiss Attila • Ultrahang Fogászati, fogszabályozási szakrendelés Dr. Vincze Anikó Audiológia hétfőn 10-12, szerdán 13-15 óráig. VÉRVÉTEL HÉTFŐN ÉS SZIKIJÁN 7 •> OKÁIC,' Bejelentkezés a diszpécsernél 8-18 óráig: 62/550-797-es telefonszámon! 3 -C í5 E D 0/ GONDOK VANNAK A HALLASAVAL? Leggyakoribb betegsége a fogaknak a szuvasodás A fogszuvasodás - bár az egészségei aagymériélibefl i nónkatujiMfimi ••Lútlkilíí m' Ucj/UltcyJí^ncA iCTiHtlKlw. i veszélyezteti A fogszuvasodás ugyanúgy érintheti a tejfogakat, mini a maradó fogakat. A betegség lényege, hogy a szájüreg ben találhatók olyan baktériumok, amelyek a cukrok lebontása során savat termelnek. Ez a sav, ha megtelelő mennyiségben és ideig van jelen a logak felszínén, a (og szervesanyag-tartalmának a pusztulásához vezet a (og felszíni részén. Ezek a részek leggyakrabban azon a helyeken találhatók, amelyek nehezen tisztíthatók (például: a szomszédos (ogak egymással érintkező felszínei, vagy a rágóiogak mély barázdái). Kezdetben a fogszuvasodás még visszafordítható. Legtöbbször a fog felszínén, a zománcban csak apró sötét folt látható. Amikor a folyamat áthalad a rendkívül kemény, ellenálló zománcon és eléri a dentin állományt, ott szinte robbanásszerűen, gömb formájában terjed. Ebből adódik, hogy a fogorvos a .pici lyukból egy hatalmas üreget csinál" a logban, amikor a szuvas részeket eltávolítja. Sokan kérdezik, hogy a fogszuvasodás örökölhető e? E tekintetben azt tudom elmondani, hogy örökölni a fog anatómiai, szerkezeti adottságait lehet A szuvasodás kialakulásához mindenképpen szükség van savtermelő baktériumokra, amely bejut a csecsemő szervezetébe már a szülő-gyermek kapcsolat során. Amikor a szülő puszit ad, vagy az anya, apa szájába kerül az evőeszköz a gyermek etetésekor. Amit még .örökölni" lehet, azok a szokások a rendszeres tisztálkodásnak része a napi 23 alakalommal alapos, helyes (ogmosás. A rendszeres nassolás mellőzése. Ezekkel a magatartásformákkal a fogszuvasodás másik két elengedhetetlen tényezőjét - a savtermelő baktériumoknak szükséges cukor'és keményítő mennyiségét és idejét tudjuk csökkenteni, jelenleg nem áll rendelkezésre olyan gyógyszer, amely kizárólagosan a savtermelő baktériumokat pusztítaná el, ezért gyógyszeresen nem lehet megelőzni a fogszuvasodást. A fogszuvasodás kezdetben nem okoz panaszt, fájdalmat. Csendben, alattomosan halad előre. Az első tünetek; amikor a fog hidegre, melegre érzékennyé válik. Később étkezéskor, lőleg cukor, édesség fogyasztása után kezd el fájni, amikor a baktériumok megkezdik a cukrok bontását, sav termelődik, és ez a sav irritálja a (og ér-ideig hálózatát. Kezdetben ez a fájdalom egy szájöblítésre, fogmosásra megszűnik. Ilyenkor még megmenthető a fog, életben tartható. A fogorvos a szuvas részeket eltávolítja, és megfelelő tömőanyaggal kiépíti a hiányzó logrészt. Érzéstelenítők használatával ez a kezelés teljesen fájdalmatlan, nem kell tőle félni. Ma már nemcsak egy mechanikus üreg leltöltésről van szó, hanem esztétikailag és formailag is kielégítő fog készíthető a tömőanyagok segítségével. Másik gyakori kérdés: a gyermekemnek semmilyen édességet ne adjak? Erről szó sincs. Ugyanis minden élelmiszerben találhatunk cukrot, keményítőt. Én mindig azt javaslom a pácienseknek, hogyha választani kell, részesítse előnyben a csokoládét a cukorkákkal szemben, mert a csokoládéban található kakaóvaj némileg védi a fogakat. Viszont fontos a szájápolás, amelyeknek része lehet étkezés, nassolás után akár egy tiszta vizes szájöblítés, egy cukormentes rágógumi - de ezek nem helyettesítik a (ogmosást. (x) 1 akmh áh*m-.1*1.41. U *u» S áhdt, bfeafctai «t*H ují bokntil unabé ki. Kiífr <1 JBwtto" ptpx a Iák*, a. 5i szám liwWariiáfatte. Dr. Benedek Gábor konzerváló fogászat és logpótlástan szakorvosa 6721 Szeged, Osztróvszky u. 12. Tel.: 62/317-818, 06-30/206-9532 ÚJ HALLÁS, ÚJ ÉLET! Hallásvizsgálat díjmentes betegszállítással! Vidékiek útiköltségét megtérítjük! A legkorszerűbb hallásjavító készülékek, fül mögöttitől mély hallójáratiig több gyártótól. Elemek, jelzőrendszerek, mobiltelefonhoz induktív hurok, egyéni uszodai fülilleszték, zajvédő. Tempó, MÁV, Vitamin Egészségpénztár elfogadóhely. DR. IMADANI SHAHRAM Időpont-egyeztetés: 20/255-3893 ÚJ HELYEN!!! Mega Kft. Szeged, Roosevelt tér 7-9. Keressen bennünket bizalommal! Hitelvásárlási lehetőség! Ml A MiSifttBIAT* iGAisáe A iirasieiKKii KAPCSOLATBAN? OLVASSA EL DR. LENKE! GÁBOR CENZÚRÁZOTT EGÉSZSÉG C KÖNYVÉT! ORVOS ILYEN ŐSZINTÉN TALÁN MÉG SOSEM BESZÉLI. * Hogyan és máért akadályozza meg a gyógyszeripar, hogy Ón egészséges legyen? 5 * Hogyan hoznak létre mesterségesen betegségeket? S Olvassa el a könyvet és tudja meg, hogy milyen egyszerű lenne egész- = végesnek maradni! Ha egyetért a könyvben olvasottakkal, akkor *. jöjjön és vegyen a könyvben ajánlott össze*é- '• VEGYE MEG A KÖNYVED " 2700 Ft tetű természetes alap- és közepes napi vitainincsomagokat! iTc-p. 9.30-t730-tg Jó Közérzet Központ FgMeift* ilrt a hetngMf/e* és káros xcffsretMtek helytn 6725 Szeged, Szövetkezeti út 26. Telefon: +3662 444-679 e mail: jokoz erzet kozfx* i l@ín vitel. hu posiaköhség l utánvét esetén) I vő"**, ERELMESZiSiDES. ERSZÜKÜIET ^megelőzhető, kezelhető SONOTHERÁPIÁVAL Có CENTRUM SZEGEDIN FOLYAMATOSAN, OROSHÁZÁN IDŐSZAKOSAN 10 eve eredményesen működő gyógymód. Tudományos megalapozottság, gyakorlati tapasztalat, szakmai háttér, garantált javulás, nyugdíjas számára is elérhető ár. A betegség megelőzésében, bizonyos stádiumában rendkívül eredményes, amikor műtét nem szükséges vagy nem lehetséges. Állapotfelmérésen vesz részt a jelentkező, ahol felvilágosítást kap gyógyulási esélyeiről. Érsebész szakorvosi vizsgálat biztosított. A terápia lényege, hogy a modern EKG és számítógép vezérlésével pulzáló infrahang éri a szervezetet, ezáltal a keringés javul. Időpont a páciens igényéhez alkalmazkodik. REGENERÁLÓ-MEGELŐZŐ KÚRÁK (20 alkalom): -Túlhajszolt életmód, fáradékonyság, alvászavar, potenciazavarok esetén. — Általános közérzetjavítás, terhelhetőség javítása céljából. — Megelőzés azoknál, akiknél a családban már előfordult végtagi szűkület, szív- vagy agyinfarktus. — Egyedülálló hatású a jelenleg még nem diagnoszzizálhrztó, de már apró panaszokat okozó hajszálér-szűkületek gyógyításában, a test bármely részében, cukorbetegség szövődményei megelőzése. GYÓGYKEZELÉSEK (40-60 alkalom, bármely módszerrel pl. arteriográf&l diagnosztizált esetekben): — Általános érszűkület, elkékülő, hideg kezek és lábak — Dysbasias panaszok - járáskor görcsbe álló lábikra vagy elnehezedő, fáradó láb — Szívkoszorúér-szűkület — mellkasi szorító fájdalom — Nyaki verőérszűkület — Agyi érszűkületből eredő szédülés, feledékenység, fülzúgás — Szemfenéki szűkület miatti látásromlás — Cukorbetegeknél a kis erekben jelentkező érszűkület, kisebesedő láb — Érsebészeti műréteket, lezajlott infarktusokat követő rehabilitáció Állapotfelmérés, érsebész szakorvosi szűrővizsgálat biztosított. Bejelentkezés szükséges! Magánrendelések: (a távolsági buszoktól 10 percre) Kő 5. • Békéscsaba, Baross 34. • Orosháza, Lebeí u.-Kossuth o. sarok Fehér Kígyó orvoskézport nácié, iéiponthéres 8-18 éréig: 06-20/33-54-608, 06-20/9-29-41 www.soiiotherapia.hB