Délmagyarország, 2007. április (97. évfolyam, 77-100. szám)

2007-04-20 / 92. szám

PÉNTEK, 2007. ÁPRILIS 20. • LAKODALMAS FESZTIVÁL" 7 PONTOZÁS A lakodalmas zenekarok fesztiváljának döntőjén hattagú lesz a zsűri. Elnök Pálinkó Lujza táncművész, tagok: Székhelyi József, a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója, Kiszin Miklós, a Molnár Dixieland Band nagybőgőse, zenetanár, Szurdi Zsolt, zenész, zenetanár, V. Fekete Sándor, a Délmagyarország és a Délvilág főszerkesztő-helyettese, valamint Bódi Guszti. Minden zenekar produkcióját a zsűri 3-3 tagja értékeli, majd külön-külön 1-től 10-ig pontoznak. A nyolc zenekar műsora után részeredményt hirdetünk: a négy legtöbb pontot kapott formáció marad versenyben. Közülük választja ki a zsűri minden tagja azt az egyet, amelyiket a legjobbnak gondol. A közönség a zenekarokra SMS-ben szavazhat. Az SMS-szavazatok nem csak a közönségdíjat döntik el. A zsűri tagjainak voksa mellett egy szavazatot kap a továbbjutott négy együttes közül az, amelyik a közönségtől és a nézőktől a legtöbb voksot gyűjtötte be. Bódi Gusztiék koncertje után kihirdetjük, melyik zenekar kapja a közönségdíjat, ki végzett a második helyen, és melyik formáció a győztese lakodal­mas fesztiválunknak. SMS-SZAVAZÁS A közönség és a Városi Televí­zió Szeged nézőinek szavaza­tait egész nap várjuk SMS-ben egészen a műsor végéig. A leg­több voksot kapott formáció tagjai egy-egy Samsung X510 típusú kamerás mobiltelefont kapnak. A szavazáshoz nem kell mást tenni, mint a 06-91/332-510-es telefon­számra SMS-ben elküldeni az együttes hatbetűs kódját az alábbiak szerint: Atlantic együttes: ATLANT. Dél-Alföldi Négyesfogat: DELALF. Gera Fi­vérek: GERAFI. Kasza Béla és zenekara: KASZAB. Martonosi Révész Együttes: MARTON. Nefelejcs együttes: NEFELE. Parti Team Band: PARTYT. Party zenekar: PARTYZ. Az SMS díja 125 Ft + áfa. Az SMS-ben szavazók között egy 50 ezer forint értékű családi vacsorameghívást sorsolunk ki, amelyet a Roosevelt téri vagy a Fehértói halászcsárdá­ban válthatnak be. Továbbá 10 darab Délmagyarország aján­dékcsomag is gazdára talál. A közönség SMS-ben szavazhat - a Városi Televízió Szeged élőben közvetíti a döntőt Négyórás gálaműsor a sportcsarnokban Munkában a zsűri Szentesen. Pálinkó Lujza értékel Hadd szóljon az a hegedű! Fotók: Segesvári Csaba léit ház lesz ma este az újszegedi sportcsarnokban lakodalmas zenekari fesztiválunkon. A Városi Televízió Szeged élőben köz­vetíti a műsort. A készülődés hajnal óta tart, szerelik a színpadot, helyükre kerülnek a hangfalak, reflektorok. A kapukat délután fél 5-től nyitjuk ki, este 6 órakor pedig megkezdődik a nagy vigasság. Amikor ma reggel kezükbe ve­szik lapunkat, az újszegedi sportcsarnokban már javában tart a készülődés a Délmagyar­ország és Délvilág lakodalmas zenekarok fesztiváljának dön­tőjére. A színpadot, ahol nyolc zenekar játszik majd, hajnali három óra óta építik, a hango­sítást biztosító szupertechnikát két kamion szállította a hely­színre. A sportcsarnok kapuit délután fél 5-kor nyitjuk ki, nem hama­rabb, ezért ennél korában nem érdemes odamenni. A közönség a lelátókon és a küzdőtéri szék­sorokban foglalhat helyet, érke­zési sorrendben. A színpad két oldalánál táncteret alakítunk ki. A döntőre nemcsak a megyéből, hanem a Vajdaságból is sokan érkeznek. - úgy tudjuk, a hatá­ron túlról külön buszokkal jön­A FESZTIVÁL PROGRAMJA jg| 16.30: Kapunyitás 16.30-22.00: Roland hangszerkiállí­tás 18.00-18.10: Köszöntő 18.10-19.25: Négy zenekar 15 perces műsora 19.30-19.40: A Csermák Hang­szerüzlet hangszerbemutatója 19.40-20.00: Az EzerArc Divatstúdió bemutatója a Context Divatműhely és Öltönyház valamint az Ara Stylist Menyasszonyi Szalon kínálatából 20.00-21.15: Négy zenekar műsora 21.20-21.50: Bódi Guszti és a Na­gyeesedi Fekete Szemek műsora 21.50: Eredményhirdetés, díjátadás 22.00: Örömzene a nyolc zenekar közreműködésével. nek a rajongók. A közönséget a küzdőtéren és a földszinten büfé várja. A lakodalmas döntőt a Váro­si Televízió Szeged élőben köz­vetíti, ezért a programot pon­tosan 6 órakor elkezdjük. Kér­jük önöket, időben foglalják el helyüket! A fellépő zenekarok sorrendjét kisorsoljuk. A mű­sor első részében négy zenekar játszik, majd hangszer- és di­vatbemutató lesz. Ezután to­vábbi négy zenekar produkció­ja következik, majd Bódi Guszti és a Nagyeesedi Fekete Szemek muzsikál. Az ered­ményhirdetés este tíz óra előtt várható. S hogy a közönség semmiről ne maradjon le, a színpadi produkciókat, a zsűri értékelését, a pontozást két óriási kivetítőn is láthatják. A döntőről lemezfelvétel készül, a lakodalmas CD-t várhatóan május végén adjuk ki. Jöjjenek el, vagy nézzék a váro­si televízió közvetítését, szóra­kozzanak, táncoljanak! Mulas­sanak ma velünk együtt a Dél­magyarország és Délvilág Lako­dalmas Zenekarok Fesztiváljá­nak döntőjén! így mulatott a közönség a vásárhelyi elődöntőn ÉLŐ KÖZVETÍTÉS a Délmagyarország és a Délvilág Lakodalmas Fesztiváljának döntőjéről a VTV-ben április 20-án, 18.00 órától. ímiLflsson, szavazzon, iüjerjeii! A fellépő zenekarokra egész nap SMS-ben szavazhat. Amelyik zenekarra a legtöbb szavazat érkezik, annak tagjai egy-egy Samsung X510 típusú kamerás mobilkészüléket kapnak ajándékba. A SMS-szavazók között kisorsolunk egy 50 OOO Ft értékű családi vacsoramegívásl, mely a Roosevelt téri vagy a Fehértói halászcsárdába érvényes, és 10 db Délmagyarország ajándékcsomagot. KQDu ÍGY szavazhat Küldje el SMS-ben a 06-91/332-510-es telefonszámra az együttes neve előtt álló BETŰS (semmi mást ne írjon az üzenetbe!) ATLANT • Atlantic együttes DELALF • Dél-Alföldi Négyesfogat GERAFI • Gera Fivérek KASZAB • Kasza Béla és zenekara Martonosi Révész Együttes Nefelejcs együttes Party Team Band Party zenekar MARTON NEFELE PARTYT PARTYZ Az SMS díja 125 Ft + áfa. HANGSZER ZENEMŰ BH3? A rendezvény támogatói:

Next

/
Oldalképek
Tartalom