Délmagyarország, 2007. április (97. évfolyam, 77-100. szám)

2007-04-19 / 91. szám

CSÜTÖRTÖK, 2007. ÁPRILIS 19. •AKTUÁLIS" 5 A százhetven mórás diák közül tegnap csak hatan mentek iskolába. A szegedi Kolozs­vári téri általános iskolában kedden tör­téntek után a gyerekek és szüleik nyil­vánvalóan féltek, a folytatástól tartottak. Kedden két roma tanuló verekedése után egy szülő bántalmazott gyereket, az in­tézmény előtt pedig 50 fős „rokonsága" is felsorakozott. Tegnap beszámoltunk róla, hogy kedden a Kolozsvár téri általános iskola hetedikes ta­nulója, Kovács Zsolt az egyik szünetben meg­ütötte a nyolcadikos Kolompár Adriennt. A lány elesett, agyrázkódást szenvedett és fel­szakadt a szemöldöke. A fiút ezután a lány iskolába berontó apja hagyta helyben: a szemhéját kellett összevarrni. A két gyereket mentők vitték kórházba. Az iskola ügyeletes tanára szerint ez szok­ványos konfliktus volt. A 170 mórás közül mégis csak hatan mertek tegnap iskolába menni. (Kedden 160-an voltak.) Az összes érintett másképpen emlékszik a történtekre, csak néhány közös pont akad el­RENDORSEGI ELJÁRÁS, SZÜLŐI FELJELENTES A Szegedi Rendőrkapitányság a lány szülei ellen garázdaság, valamint testi sértés bűncselekmény gyanúja miatt, hivatalból indított eljárást. Tegnap Kolompár Adrienn egyik szülője feljelentést tett a lányát bántalmazó személy ellen - tudtuk meg M. Toronykőy Márta rendőrségi szóvivőtől. beszéléseikben: a lány apját, Kolompár Zol­tánt bilincsbe verve vitte el a rendőrség; hi­báztak a tanárok. Kolompárék és Kovácsék egyaránt úgy tudják, az ügyeletes tanár közel­ről nézte végig az eseményeket és csak neve­tett a verekedésen. A tanár - aki nevének közléséhez nem járult hozzá - azt mondta: legalább nyolc méterre állt a két fiataltól, és esélye sem volt közbelépni. Kolompár Adrienn szerint Zsolti ütött először, miután ő kérdőre vonta, miért lök­te meg ötödikes unokahúgát. - Megrúgott és én a földre kerültem. Miután feltápász­kodtam, ököllel az arcomba ütött - elevení­tette fel a történteket Adri, aki ezután elin­dult hazafelé. - Megláttuk a lányunkat az utcán, ömlött a SPECIÁLIS KEPZETTSEG KELL Az önkormányzat felelőssége is, hogy létrejöhetett egy olyan iskola, ahova 80 százalékban roma tanulók jár­nak. Mivel ez az iskola megszűnik a tanév végével, a gyerekek iszonyú traumaként élhetik meg, hogy elvesz­tik társaikat, tanáraikat, iskolájukat, tízféle új helyre kerülnek. Ez pedig feszültségeket okozhat, olyasmihez vezethet, mint a kedden történtek. Az itt tanító pedagógusoknak sokkal többre van szükségük, mint a diplo­májukra: képességekre, amelyekkel kezelni tudják nemcsak a tanulókat, hanem a családjaikat és az egész közösséget is. A mórásokat befogadó tíz intézmény tanárai a legjobb szándékuk mellett sincsenek felkészül­ve arra, hogyan bánjanak majd az innen jövőkkel - fogalmazott Farkasné Pocsai Blanka, az önkormányzati oktatási bizottság fideszes tagja. Révész Mihály, az oktatási bizottság szocialista elnöke ehhez annyit tett hozzá: éppen ez a helyzet is azt mutatja, hogy nem szabad tovább fenntartani ezt az iskolát. vér az arcából. Mondta, hogy megverték, ezért bementünk az iskolába. Hangos szóval vontuk kérdőre a tanárokat: miért nem véd­ték meg? - mondta indulatosan Kolompár Zoltán. - Eközben néhány rokonunk is meg­érkezett az iskola elé. Az egyik rendőr megbi­lincselt és bevitt a rendőrségre - mesélte Ko­lompár, aki nem győzte hangsúlyozni: Zsolt­hoz egy ujjal sem ért! - Valóban meglöktem Adrienn unokahú­gát, de bocsánatot kértem tőle. Erre Adrienn nekemszaladt, ettől elvesztettem a fejemet és megütöttem. A tanárok szétválasztottak minket, engem az öcsémmel technikaterem­be vittek. Ide jöttek Adrienn szülei. Az apja rám tolta az egyik padot, elestem. Ordított: „Kinyírlak, apáddal együtt"! Szemen rúgott, többször megütött - mesélte Zsolti. Szülei elmondták, tegnap valószínűleg azért volt olyan kevés gyerek az iskolában, mert mindenki attól félt, hogy most ők jön­nek: Kovácsék és a rokonság balhézik majd az iskola előtt, mint kedden Kolompárék 50 fős szimpatizáns csapata. - Elkezdtem intéz­ni, hogy a fiaim magántanulóként fejezhes­sék be az iskolát. Ahol a tanárok nem tudják megvédeni a gyerekeket, oda nem akarom to­vább járatni őket - mondta Zsolti édesanyja. K.G. G. Rokkantigazolvánnyal sokan jogosulatlanul parkolnak Milliárdos károkat okoznak Szegeden Egyre több egészséges sofőr csal a mozgáskorlátozottak parko­lókártyájával, hogy ne kelljen fizetnie. A rendőrség és a parkolási társaság sziszifuszi küzdelmet folytat a visszaélések ellen. Tegnap két törvénysértőt kaptak el a belvárosban. Feltűnő, milyen sok mozgáskor­látozott közlekedik Szegeden, és közülük mennyien engedhetnek meg maguknak középkategóriás vagy még drágább autót. Vagy va­lakik jogosulatlanul használják a rokkantak ingyenes parkolásra jogosító kék kártyáit? Tegnap csatlakoztunk a Szegedi Rendőr­kapitányság és a parkolási társa­ság őrjáratához. A Fekete Sas utcában minden nyolcadik-tizedik autó szélvédő­jén ott virított a kék dokumen­tum. Többségük Renault, Seat, Toyota, Alfa Romeo, Mercedes, Opel, sőt elegáns sportos Audik és hatalmas terepjárók is vannak SZEMÉLYRE SZÓL, NEM AUTÓRA Az önkormányzat okmányirodája állítja ki öt évre a mozgáskorláto­zottak parkolóigazolványait orvosi papírok alapján. A fényképes do­kumentum nem gépkocsira, ha­nem személyre szól, a rászoruló­nak nem kell hozzá sem autóval, sem jogosítvánnyal rendelkeznie. Az okmányt a mozgáskorlátozottat szállító családtag, ismerős vagy akár taxis is használhatja az or­szág és az uniós tagállamok egész területén, ha a rászorulót szállítja. De csak ekkor! Az Audi gazdájának „ránézésre' közöttük. A mi csapatunk által lefülelt „legsúlyosabb" szabály­szegő mindössze figyelmeztetést kapott: egy Seat-os egyetemista szabályos rokkantkártyával, ti­losban parkolt. A többi ellenőr eredményeseb­ben zárt: egy autós más nevére kiállított rokkantkártyát hasz­nált, egy másik pedig hamis kár­tyával bukott le. A szegedi rendőrök egy éve el­lenőriznek közösen a parkolási cég munkatársaival. Nehezíti a dolgukat, hogy a szabályszerű használat bizonyításához igazol­tatniuk kell a sofőrt. Ha viszont az nem megy az autójához, nem tudják megállapítani, hogy sza­bályosan vagy illetéktelenül tart­ja-e a kártyát az ablakban. - A legtöbb kártya szabályos; de ha a tulajdonos a rokona autó­jában felejti, az már jogszerűtle­nül használja. Gyakran előfor­dul, hogy ellopják a kártyákat ­mondta Molnár lózsef, a városi rendőrkapitányság közlekedés­rendészeti osztályán. Idén eddig nyolc gyorsított eljárás indult a bíróságon parkolókártyával való visszaélés miatt. - Rosszabb a helyzet, mint egy éve: akkor „csak" minden kilen­cedik igazolvánnyal követtek el visszaélést, az idén már minden hatodik szabálytalan mondta Forrni Gá­bor, a Szegedi Közle­kedési Társaság par­kolási üzletágvezető­je. A mozgáskorláto­zott szervezetek sze­rint durvább az arány: az igazolvá­nyok hetven százalé­kával törvénysértést követnek el. A meg­oldás? Még szigo­rúbb szabályozás, hogy ne juthasson il­letéktelenek kezébe ilyen dokumentum. És következetesen szigorú ellenőrzés, ami az önkormány­zat érdeke is, hiszen a parkolótársaságok zsebéből milliárdo­kat vesznek ki a visz­rendben szaélők. van az igazolványa Fotó: Segesvári Csaba DOMBAI TÜNDE Teret neveznének el Rózsa Gáborról Szentesen A lokálpatrióták aláírásokat gyűjtenek A tavaly elhunyt szegedi szár­mazású Rózsa Gábor mér­nök-muzeológusról teret sze­retnének elnevezni Szentesen. A munkásságának tisztelői alá­írásokat gyűjtenek, hogy az egyik műve, a Fridrich-fényirda melletti tér viselje a nevét. Ró­zsa Gábor volt élettársa, Vörös Gabriella egyetemi adjunktus, a szegedi Móra Ferenc Múzeum volt igazgatója meghatódott a kezdeményezésen. A szentesi üzemmérnök, a lokál­patrióta Rickert Benedek karolta fel azt a lakossági kezdeménye­zést, hogy közterületet nevezze­nek el a tavaly 62 éves korában el­hunyt Rózsa Gábor mérnök-mu­zeológusról. Aláírásgyűjtési akciót is hirdetnek azért, hogy méltó em­léket állítsanak annak az ember­nek, aki „gyüttmentként" sokat tett az ősi hagyatékok megőrzésé­ért. Nem kevés fáradozásába telt, amíg sikerült a pusztulástól meg­mentenie a Péter Pál Polgárházat és az országban is ritkaságnak szá­mító napfénytetős műtermet, a Fridrich-fényirdát. Ez utóbbi mú­zeumi kiállítóhely falán tervezik elhelyezni az emléktáblát, az épü­let mögötti teret pedig Rózsa Gá­borról szeretnék elnevezni. November 23-án lesz tíz éve, hogy felavatták a Fridrich-fényir­dát. Rózsa Gábor tisztelői erre az alkalomra tervezik a tér névadó ünnepségét. A lakossági kezde­ményezésről a képviselő-testület dönt majd. Az ügyben megkérdeztük Ró­zsa Gábor volt élettársát, Vörös Gabriellát is. A szegedi egyetem régészeti tanszékének adjunktu­sa, a szegedi Móra Ferenc Múze­um volt igazgatója elmondta: Rickert Benedek nagyon kedves volt, már tájékoztatta őt a szán­dékukról. Vörös Gabriella be­szélt Rózsa Gábor gyermekeivel, és vele együtt mindegyik megha­tódott és örült annak, hogy teret akarnak elnevezni róla. Az vi­szont rosszulesett Vörös Gabri­ellának, hogy éppen azt a két ki­állítóhelyet - a Péter Pál Polgár­házat és a Fridrich-fényirdát ­zárták be, amelyeket Gáborral együtt hoztak létre. BALÁZSI IRÉN A170 Kolozsvári téri diák közül csak hatan mertek tegnap iskolába menni Félelem a verekedés után Üres maradt tegnap a Móra-iskola Fotó: Schmidt Andrea A Bolero a város legelegánsabb étterme lett HÍREK Szeged legelegánsabb éttermét, a Bolerót nyitották meg tegnap a régi Biueseum helyén. A tulajdo­nos, Csonka Gábor a gasztronómiában szeretné a tökéleteset megvalósítani, olyan virtuozitásra tö­rekszik, mint amit Ravel ért el zeneművében, a Boleróban. A belsőépítészeti munka Kiss Edit enteri­őr tervező munkáját dicséri, az ételek alkotója a világbajnok szakács, Szalai Tamás, a pohárnok Mi­zsik Attila, egyben az étterem vezetője, aki az országos pohárnokversenyen negyedik helyezést ért el. A Bolero nem szeretne szakítani a hely szellemével: az étterem alatti pince nem csupán pezsgőbár­ként, hanem rendszeres kulturális események helyszíneként is várja a vendégeket Fotó. Segesvári Csaba MADACH-SZIMPOZIUM A XV. Madách-szimpózium tavaszi ülésszakának pénteken az algyői faluház ad otthont. A Madách Irodalmi Társaság rendezvényén 11 előadás hangzik el. Zene és konyhaművészet „BÍRÓSÁG" A JOGI KARON Szimulációs termet adtak át tegnap az SZTE jogi karán: a hallgatók itt konkrét jogeseteket dolgoznak fel. Fölkészülés után al- és felperesi, ügyészi, ügyvédi, bírói szerepeket játszanak el, így értelmezik a jogszabályokat. Szabó Imre dékán az avatáson arról is beszélt, hogy uniós támogatással az országban egyedülálló gyakornoki program és gyakorlatorientált képzés indult: huszonkét hallgató három hónapos szakmai gyakorlaton vesz részt a megyei bíróságon, a közigazgatási hivatalban, ügyvédi irodákban és cégeknél. A végzés előtt álló diákokat teljes munkaidőben foglalkoztatják a gyakorlati helyeken, munkájukért a mindenkori minimálbérnek megfelelő jutatásban részesülnek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom