Délmagyarország, 2007. április (97. évfolyam, 77-100. szám)
2007-04-17 / 89. szám
24 "MOZAIK SZOMBAT, 2007. ÁPRILIS 16. Minden összefügg valahol FARKAS CSABA „Jaj!" - mondta magában Thakács, még a múlt héten, amikor délelőtt azt rögzítette, még sehol a fecskék, délután viszont libegő molnárfecskéket látott a csörgőfák utcájában. Nem, nem oda nem figyelésből írta, hogy sehol a fecskék, csupán azért, mert - bizonnyal - rosszkor volt mssz helyen. Lehet: csak hátra kellett volna fordulnia, haladtában az utcán, mikor éppen arra gondolt, itt kellene már lenniük, s még sincsenek itt, és észlelhette volna: itt vannak, itt röpködnek lepkemód. (Molnárfecskék - városban vagyunk -, s az is lehet, a füstifecskéket is észlelt volna, kívül a lakott területen, nyilallva, alig arasszal a lucernaföld fölött.) De ez nem jelenti, korábban jöttek volna, mint általában - függetlenül attól, hogy nem volt tél az idén; hogy májusi a hőmérséklet máris: egyáltalán nem érkeztek hamarabb. Holott a rovari élet korábban indult be, mint máskor, hamarabb melegedtek föl a vizek, éledt a szúnyogok, miegyebek népe, lett volna táplálkozni mivel. A jelek szerint a madarak konzervatívabbak az újításokra nyitott, innovatív növényekhez képest, melyek jóval hamarabb kezdték a vegetációs szezont, mint normális években. Nemcsak az orgona díszlik máris, egy hónappal a szokásosnál hamarább, de a gyöngyvirág is - észleb a kora reggelben, sietősen betekintve a sarki ház árnyas udvarába Thakács -, mintha nagyszülei udvarát látná, a mohos kőkerítés mentét, ahol szintén élt gyöngyvirág. Th.-ban kis szomorúságot kelt a gyöngyvirág érkezése, jelzi, a tulipánok már elnyílóban (igazán elemében mindig akkor érzi magát Thakács, amikor a jácint, a nárcisz teljes pompájában, és már bimbózik a tulipán. Idén abg néhány napra szorítkozott ez az időszak; minden fölgyorsult, mintha most lett volna az az idő, mikor Th. meglepődve észlelte, mar nyílik a tulipán, nahát és máris vége; az elnyílt szirmokra, melyek szegélye barnulóban, Thakács nem szívesen néz). S már itt a gyümölcsfa-virágszezon, mintha habbal lennének lefújva, tejszínhabbal, a halvány-csokoládé ágak - és már itt is a szirmok hullása. Mintha havazna, pülézik az enyhe szélben a százezernyi, hulló gyümölcsvirág-sziromlevél, percről percre halad előre, változik a tavasz. Előbb még csak a virágok borították be az ágakat, alig később már megjelennek a szőrös-ragacsos, halványzöld-fiatal levelek is. - A kiskörúti pagodafák még rügy nélkübek a májust idéző napsütésben, mintha ott feledkeztek volna valamily, csak rájuk vonatkozó télben, még mindössze rügykezdemények sem, sehol. De lám!, élénkzöld hajtás tör elő egy rönkvastag pagodafaágból, érthetetlenül, felnőttlevél-méretű levelekkel. Hogyhogy ? Hogyhogy a meglévő ágak-gallyak még csak az élet kezdeményeit sem mutatják, mintha mélyen alvó lenne a fa, és ahelyett, hogy ezeket rügyeztetné ki, teljesen indokolatlanul hoz egy új, zöld hajtást ? Talán arról van szó: anynyi méreganyag rakódott a gallyakra a télen, hogy most csak a legnagyobb nehézségek árán tudnak rügyet bontani ?Még teljesen új hajtást is könnyebb fejlesztenie a fának, mint rávenni a méreg legyöngítette életerejű gallyakat, törjék át a pikkelylevelek szilárd burkát? „Lehetséges"— bóbntott (magában) Thakács, hisz a kiskörút, ahol nem és nem rügyeznek a fák, kiemelten forgalmas környék, lám, másutt, ahol ugyan nem kisebb a forgalom, viszont szelesebb a tájék, tehát könnyebben elhordja a légbe került szennyanyagot a szél, nos, ott már jócskán előrehaladt a rügyezés (ld. Petőfi sgt.). - E sgt. egyébiránt kimondottan életdús. A villamossínpár mentén számtalan virág (vad-) nyílik, Th. tucatfélényit számolt össze, határozóval kezében, tavaly, a minap pedig fecskefarkú pillangót észlelt céltudatosan végigcsapongani az úttest fölött. A múlt évben is észlelt - jut eszébe -, itt lehet a hernyója tápnövénye, a kapor, valahol. „így jutottunk fecskétől a fecskefarkú pillangóig" - közölte magával, magában, Thakács. - „A kapor ernyős virágzatáról esős időben is le tudnak kanalazni a fecskék rovarokat, mikor azok nem repülnek, a pagodafa pedig pillangósvirágú... Minden összefügg valahol." ADM-DV ügyelete Mai ügyeletes újságírónk Balázsi Irén. Kollégánk 12 és 17 óra között a 30-218-1111es telefonszámon fogadja a hívásokat. Munkatársunkkal közölhetik ötleteiket, véleményüket, javaslataikat. A lap kézbesítésével kapcsolatos észrevételeiket az ingyenesen hívható 06/80-821-821-es számon vagy a 62/567-864-es telefonszámon jelezzék! Változóan felhős idő ISTEN ELTESSE! RUDOLF Rudolf germán eredetű, jelentése dicső farkas. Ferenc József és Erzsébet királyné fia, a monarchia tragikus sorsú trónörököse viselte ezt a nevet. Leginkább a Mayerlingben bekövetkezett kettős tragédia - gyilkosság és öngyilkosság - maradt meg az utókor emlékezetében, pedig ő segített például a Monarchia országainak fontos történelmi, földrajzi és etnográfiai sorozatát megjelentetni, amely ma is a kutatók fontos forrásanyaga. Somogyvári Rudolf a múlt század kiemelkedő tehetségű színművésze volt. A név változata a Rodolfo; a hazai bűvészet nagymestere, Gács Rezső művésznévként ezt használta. Egyéb névnap: Anasztázia, Anicét, Csongor, Ince, Klára, Megyer, Neszta, Nyeste, Radiszló, Radó, Raul, Rázsony, Rezső. A sok napsütés mellett időnként megnövekszik a felhőzet, de csapadék nem fog hullani. A délutáni hőmérséklet 19,24 fok között alakul azország területén. Szeged Hódmezővásárhely Szentes Makó Csongrád Kistelek További kilátások Szerdán egy hidegfront vonul át telettünk, átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet. Többfelé lehet számítani esőre, záporesőre. Csütörtökön napsütéses idő, pénteken és szombaton időnként megnövekvő telhőzetvalószínú. ti 21° Mórahalom ti 21° E 21° Mindszent ti 22° t§ 21° Békéscsaba 21° ti 21° Szolnok ti 21° ti 22° Kecskemét # 22° ti) 22° Orosháza ti 21° Szerda Csütörtök Péntek Szombat Max:18° Mbi:6° Változó ti ti Max:17° Min:5° Derült Max:22° Min:6° Változó Max:ir Min:7° Változó Vízállás: ATisza Szegednél 164 cm (hőfoka 13,3 °C), Csongrádnál 24 cm, Mindszentnél 101 cm. A Maros Makónál 24 cm. Olvasóink figyelmébe! Kiváltó tényező Tájékoztatjuk Tisztelt Olvasóinkat, hogy lapunk A napos oldalról rovata a továbbiakban is várja azon fiatal lányok jelentkezését, akik a cím jegyében ingyen szeretnének szerepelni e hasábokon, derűsen, felhőtlenül vallva jövőbeni terveikről. Schmidt Andrea fotórovat-vezető várja a hívásokat a 30/655-9256-os telefonszámon, délelőtt 11-től 16 óráig. Rejtvényünk vízszintes 1. és függőleges 19. számú sorában a szerelmespár egyikének a szerepéről szóló állítás olvasható. VÍZSZINTES: 1. A megfejtés első sora. Zárt betűk: E, B, N. 10. Fogd, a tied! 11. Alázatos könyörgés. 12. Megelégel. 13. Folyó Oroszországban. 14. Afrikai antilop. 15. Herélt kos. 16. Pazar, pompás. 18. Jean fonetikusan. 19. Aaaaa! 21. Fagyos csapadék. 22. Adathordozó lemez. 23. ...culpa. 25. Múlt időből való. 27. Összevissza vés! 28. Lecövekelt. 29. Túlszaporított hobbiállatok. 30. Keleti autómárka. 31. Támaszt nyújt. 33. Rozál másképp becézve. 35. Repülőgép betűjele. 36. Keleti szentkép. 37. Juttatták. 39. Betegség. 40. ...carte. 41. Hasad a jég. 44. A klór vegyjele. 45. Minden Londonban. 46. Tápláléka. FÜGGŐLEGES: 1. Idegen Anna. 2. Ismételt tagadás. 3. Régi házibuli. 4. Katonai egység. 5. Ra ragpárja. 6. Megbízhatatlan. 7. Ausztráliai futómadár. 8. Éjfélig tart. 9. Dupla földrész. 14. Pál utcai fiú. 15. Botozzák! 17. Tár© térbeli kiterjedése. 18. Duplázva édesség. 19. A megfejtés második sora. Zárt betűk: S, K, B. 20. Kelekótya. 22. Ócska fekvőhelyet. 24. Algoritmus egyik fele! 26. Ritka (germán eredetű) női név. 32. Húr. 34. Csukott vajon? 37. Fasor. 38. Szép táj jelzője. 40. Annál alacsonyabbra. 42. Zal Hétfői rejtvényünk megfejtése: A szeretet betűi keverve. 43. Drótposta röviden. 45. Az argon kémiai jele. 46. Vízfolyás, a lelkek közötti gravitáció. cYur-cl Fee! The difference HOiMMU Tág8s családi autó, baráti áron! ABS, klíma, 2 Jégzsák további sok extrával '''"fefertfewi ..éfefeifefeifeiv A NAPOS OLDALROL. Vass Noémi (15) a szegedi Deák Ferenc Gimnáziumban tanul média szakon. Szentesi, ezért kollégiumban lakik, így elmondása szerint nincs túl sok szabad ideje. A tanulás után barátaival találkozik vagy otthon pihen, zenét hallgat. Kedvence a pop és a R'n'B. Jövőjét a média területén képzeli el. Műsorvezető szeretne lenni. Az iskolában félévente feladatot kapnak. Az első egy képregény elkészítése volt, hamarosan pedig egy hatperces filmet készítenek el osztálytársaival Fotó: Karnok Csaba 2.999. OOO Ft Kiváló hitel és biztosítást feltételekkel várjuk márkakereskedésünkben! Szeged, Algyői út 39. 62/556-300 www.fordhovany.hu Álmos pilóta miatt késett a gép ÚJ-DELHI (MTI/REUTERS) Almos volt a pilóta és a repülőgép legénysége, ezért a British Airways Új-Delhiből Londonba tartó járatának utasai 13 órás várakozásra kényszerültek az indulásig - írták meg a hétfői indiai napilapok. Túl zajos volt a szálloda, ahol a BA 142-es járatának személyzete szombat éjjel nyugovóra tért, ezért a pilóta és a legénység nem tudta ldpihenni magát, ilyen körülmények között pedig a légitársaság szabályzata szerint nem állhatnak szolgálatba - közölte a légitársaság szóvivője. A vasárnap hajnalban behajózott, mérgelődő utasokat leszállították a gépről, és új-delhi szállodákban szállásolták el, mert a pilóta megtagadta a szolgálatot, amíg ki nem alussza magát. A repülőgép végül 13 órával később indult útnak. Az utasokat a késlekedésen kívül az is felbőszítette, hogy a várakozás idejére a hotelek túlzsúfoltsága miatt szűkös körülmények között helyezték el őket. A NAP VICCE Székely bácsit egyszer ráveszik az unokái, hogy menjen már el a moziba, egy filmet megnézni, mert még életében nem volt ilyen helyen... El is megy az öreg Brassóba, a moziba és megnézi a Star Wars Ill-at. Mikor vége a filmnek hazaindul, és otthon a hambiton rágyújt egy cigire és értetlenül néz maga elé. Néha még a fejét is megrázza. Az unokák odagyűlnek köré és kérdezik tőle: - Na, papa! Milyen vót a mozi: Az öreg komolyan mondja a sarjainak: - Hát, látványos vót, az hétszentség... azok a szeparatusta draidek, meg a klónzottak ott csatáztak... izgalmas is vót... de Isten ücse, gyerekek! Én ezt nem hiszem el!!!