Délmagyarország, 2007. április (97. évfolyam, 77-100. szám)

2007-04-13 / 86. szám

20 • MOZAIK" PÉNTEK, 2007. ÁPRILIS 13. Saját szám PODMAN1CZKY SZILÁRD Úgy tíz óra körül ébredt a férfi, lábai, kezei alig mozogtak. A fejét mintha haltával hasították vol­na ketté. Tudta, hogy így fog ébredni, de azért ez mégis túlzás. A hajnalig tartó bulinak mindig ez a következménye. Igaz, most szerencsésnek mondhatja magát azzal, hogy otthon, a saját ágyában ébredt. Kikászálódott a konyhába, ivott egy pohár jeges szódát, aztán a nadrágjában és kabátjában koto­rászott. Nem sok pénze maradt, de a bankkártyá­ját rutinosan nem vitte magával. Megnézte a tele­fonját, egy nem fogadott hívás várta. Lenyomta a számot, hogy visszahívja. Hosszan kicsöngött, de nem vette föl senki. Előbb forró, majd hideg vízzel tusolt és lekül­dött egy újabb pohár szódát. Fölöltözött, hogy a köniti presszóban megigyon egy kávét. Vagy ket­tőt. Talán az első igazán meleg tavaszi nap volt, a forgalom pezsgett a körúton. A rügyek egymással versenyezve robbantak ki az ágakból, a madarak izgatottan kergetőztek közöttük. Egy dzsúszt és egy kávét rendelt, aztán sonkás melegszendvicset. Az este vacsoráztak is, az öt szelet mustárcxs szűzérmétől füldagadt a hasa, úgy egy óra múlva fért el mellette a sör. Elővette a telefonját és megnézte a számot. Is­merősnek tűnt. Sőt nem akart hinni a szemének, a saját telefonszámát írta ki a gép. Egyik esti barátját hívta, aki értett a telefonok­hoz, hogy megkérdezze, lehetséges-e ilyesmi. Az­tán gyorsan kinyomta. Hallotta magában a gú­nyos kacajt, hogy még mindig részeg. A kávé mel­lé tette a telefont és hátradőlt. Ebben a pillanatban megszólalt a telefonja. Biz­tos nem nyomta le időben, és kiírta a havernak. -Haló! A másik oldalon csönd volt, vagy valami kevés­ke zaj, de nem hallotta jól az utcai forgalom mi­att. Még egyszer beleszólt, aztán kinyomta. Meg­nézte a számot. A sajátja volt. Beleizzadt a gondo­latba, hogy valami olyasmi történik vele, amiről semmit nem tud. Szinte biztos volt benne, hogy köze van az éjszakához. Megitta a kávét és a dzsúszt, fizetett. Elindult az üzlet felé. ahol a telefont vásárolta. Az ajtó előtt összeszedte magát. Bent alig lézengett valaki. Kihúzta a számot a géphői, ő következett. - Nem tudom, mi történik a telefonommal. Hí­vást kapok a saját számomról. Lehetséges ez? Vagy mi van ilyenkor ? A nő nem figyelt oda a pult mögött, a harisnyája beakadt a nyomtatóba. - Elnézést - mondta a nő -, legyen szíves megis­mételni. nem értettem pontosan. Közben hárman is bejöttek a boltba, mindenki rá figyelt. Egy kép beugrott az éjszakából, ahogy kezében a telefonnal valami vaksötét szobában bolyong a poros bútorok között. Teljesen összeza­varodott, a nyelvét keserűnek érezte. - Az egyenlegem szeretném lekérdezni, elfelej­tettem, hogy kell. A nő elkérte a telefont, benyomott pár gombot és visszaadta. A férfi meg sem nézte, zsebre vágta a ké­szüléket és kiment a boltból. Alighogy becsukta az aj­tót. megszólalt a telefon, előhúzta. A barátja kereste, kölcsön akart kérni, hogy majd hó végén megadja. Hó végén ?-csodálkozott a férfi. - Ki tudja, mi lesz addig? - lenyomta a telefont. Leült egy napos padra, és várta saját hívását. A DM-DV ügyelete Mai ügyeletes újságírónk I _» Tombácz Ró­bert. Kollé­gp gánk 12 és 17 óra között a ^^^^^ 30-218-1111­M^^H^^U es telefonszá­mon fogadja a hívásokat. Munkatársunkkal közölhetik ötleteiket, vélemé­nyüket, javaslataikat. A lap kézbesítésével kapcsola­tos észrevételeiket az ingyene­sen hívható 06/80-821-82l-es számon vagy a 62/567-864-es telefonszámon jelezzék! ISTEN ELTESSE! IDA Ida több germán név egybeesé­se. Keletkezhetett az egyik val­kűr, Itis istennő nevéből, vagy az -id szótőből, akkor pedig je­lentése: tevékeny, serény. De alakulhatott az Ida kezdetű vagy végű nevek rövidüléséből is. Arany János alkotta a Nagy­idai cigányok víg hőskölte­ményt. Turay Ida, vagy ahogy tisztelői hívták, Dusika, a múlt század első felében mind szín­padon, mind filmen nagy sikert aratott a vidám, bohókás lány ábrázolásában, így például a Péntek Rézi főszerepében. A NAP VICCE - Jaj, Rudi - kiabál a feleség mit akarsz azzal a borotvakéssel? - Nézd, drágám - feleli higgad­tan a férj ha ebben a zokniban az ágy alatt nincs senki, akkor megborotválkozom vele... Lábatlankodó POMONA (MTI) Elvesztette műlábát menekülés közben egy tolvaj Kaliforniában, íéllábasan pedig már nem volt ne­héz elfogniuk a rendőröknek. A 48 éves férfi egy társával pénzkiadó automatát emelt |f)cl teherautó­val, ám akadt egy szemtanú, aki értesítette a rendőrséget. Némi au­tós üldözés után a teherautóból ki­ugrott a mozgáskorlátozott tettes, és olyan szerencsétlenül ért földet, hogy lerepült róla a műlába. A má­sik férfit a rendőrség még keresi. A NAPOS OLDALRÓL. Kocsis Alexandra (18) már szorgosan készül a felvételire és az érettségire, hi­szen a Radnóti Miklós gimnázium végzős tanulója. Kommunikáció-média szakra adta be jelentke­zését a Szegedi Tüdományegyetemen. Többször szerepelt vendégként a Tisza rádióban, innen jött az ötlet, hogy rádiós legyen. Legszívesebben magazinműsorokat vezetne. Beszélgetne az aktuális divat­ról, életmódról, bulvártémákról. Hétvégenként bulizni jár barátnőivel. Legszívesebben a kicsi, klub jellegű szórakozóhelyeket látogatja, ahol az aktuális slágerekre táncolhatnak Fotó: Segesvári Csaba MMPLY UEVER - EGYSZERŰEN NAGYSZERŰ Az új SkodaOctavia MERT JÓ DÖNTÉST HOZNI ÖRÖMX A legjobb a kategóriájában"'AUTOBIID 20061 .Arany Kormánykerék' Dii (Nemetorszag) „A Világ Legszebb Autója' íOlaszország) .Az Év Autója (Finnország) Csontvázakra bukkantak a parton LA PAZ (MEXIKÓ) (MTI/AFP) |WsTakárhivi22629,^tért ^ * Amerikai turisták két emberi csontvázra bukkantak a Mexi­kó északnyugati részén lévő El Tecolote strandon. A turisták egy gyereket pillantottak meg, amint egy emberi medence­csonttal játszadozott a homok­ban. Amikor megkérdezték, honnan szerezte a csontot, el­vezette őket a part egy közeli részére, ahol félig homokkal ta­karva hevert a két csontváz. Az emberi maradványokat most antropológusok vizsgálják, hogy kiderítsék a csontok korát és eredetét. Nincs kizárva, hogy a prekolumbiánus korban - azaz a spanyol hóditás előtt ­kivégzett vagy elhagyott ősla­kók csontjai kerültek elő a ten­gerparton, erre gyakran van példa Mexikóban. Az El Tecolo­te strand azonban inkább arról nevezetes az utóbbi időben, hogy gyakran vetődtek itt part­ra a mexikói drogkartellek há­borújában megölt személyek hullái. A rendőrség ezt a sza­kaszt „a drogcsempészek teme­tőjének" is nevezi. Napos, száraz idő Készítette A felettünk levő anticiklon hatásáfa derült napos Kié les/, csapadékra nem kell szá­mítani A délutáni hőmérséklet 22-24 tok között alakul Szeged o 23° Mórahalom 0 23° Hódmező­vásárhely 0 22° Mindszent 0 23° Szentes 0 22° Békés­csaba 0 22° Makó 0 23° Szolnok 0 23° Csongrád 0 23° Kecskemét 0 23° Kistelek 0 23° Orosháza 0 22° További kilátások Marad a túlnyomóan napsütéses idő. csapadék a továbbiakban sem fog hullani A jwő hét eleién a magasban észak felől kissé hidegebb levegő szivárog a Kárpát-me­dencébe. melynek hatására pár fokos lehűlés várható. Szombat Vasárnap Hétfő Kedd O O 0 O Max:25 Mát:* Derült Max:25° Derült Max:22° Mln:10° Napos Max:23 Min: 8 Derült Vízállás: A Tisza Szegednél 177 cm (hőfoka 12,1 C°), Csongrádnál 53 cm, Mindszentnél 124 cin. A Maros Makónál 14 cm. EXTRfl AKCIÓI PACALCSÍK gyt., 1000 g 666 Ft/kg 6724 Szeged, Varhelyi P. u. 3-! MARHALÁBSZÁR gyt. 1 008 Ft/kg W S2/5S5-552 • te &2/5S5-SS3 Az akciós árak a készlet erejéig értendők. Ticfcel Restaurant étkezési utalványokat és bankkártyát elfogadunk 6-17+6. sa.: 6-12+6.«- ZÁRVA Plusz egy poén - Lányom, igaz. hogy egy másik nő miatt hagyott el az urad? - Igen. mama! - És ki az a nő? A választ megtudhatja, ha az ábra kitöltése után fennmaradt négy szót helyes sorrendbe rakja1 HÉTBETÜSÖK: ALI BABA. KALAPOS. OKO­ZATI, TEKEREG. HATBETÚSÖK: ADALÉK. AKARÁS. AN0­RÁK, ÁTADÁS. BABONA. MANILA. ODAKÖT, PARÓKA. ZAM0RA. ZENEDE ÖTBETÚSÖK: BOGÁR. DIVAT, DÖRÖG. FA­LAT, FALAZ, HATOS, KILOP KOSÁR, RÁMOL. RETEK, REZEG. SEREG. TASAK, TITOK NÉGYBETŰSÖK: AKAR, AVIS, DOBÓ, GA­MÓ, LOPÓ. MAMA, SZEM, toka, ÜVEG, VAGY. HÁROMBETŰSÖK: ABA, ANA, BAK, EKE, GIN. LOS. ÓRA, RAB, TAG, TÁG, VET, ZAB, ZÁR. ZOK. KÉTBETŰSÖK: ÁK, AZ, ÉR HE, ÓD, TE, TA, ZS. Az előző rejtvény megfejtése: A járt úton könnyű járni - gondolják a járatlanok. Havi törlesztő részlet kalkuláció: 77 hónapos futamidő 20% önerővel 55.164,­30% önerővel 40% önerővel 50% önerővel 48.268.­41.373,­34.477,­220 hónapos futamidő 36.207,­31.681,­27.155,­22.629,­BB Évit elmeszakértő vizsgálja KAPOSVAR (MTI) Mérl*v|amn<t*<ra*-A képen eara tetaetdlsígú mod^ áttagfev­f yuszlás: 5,6-10,4I/IOO km • COrktbrxwtus t51-767 g/km. A raktárkésztel erejéig. HM: 7,1446-8,48%, további révWtei i máckaket«k«fcben» Az ön SKODA-márkakereskedöje: TÁRKÁN Y Autó NÁLUNK MINDIG TÖBBET KAP Szeged, Szőregi út 46-50., Tel.: 62/555-666 A Pick Szeged Kézilabda Csapat kiemelt támogatója a > Au www.tarkanyaulo.hu Az első hazai valóságshow győztese, a kaposvári Párkányi Éva - BB Évi - ismét témát ad a sajtónak, s nem először okot arra, hogy hivatalosan intézked­jenek vele szemben rendőrök, illetve a bíróság. Ez­úttal elmeszakértői vizsgálatáról rendelkezett a Ka­posvári Városi Bíróság, miután a rongálás vétsége miatt beidézett lány szemmel láthatóan labibs idegállapotban jelent meg a bíróság előtt. A meg­hallgatásra késve érkezett, amire nem tudott ma­gyarázatot adni, s azt s ért is idézték be, majd't: azért indult ellene, qvert összetörte egy kaposv\ífi ka egmondani, mi­it. Az eljárás egy söprűvel 'akatát. Előzőleg gyűlési Könyvtár az utcán összeveszett élettársával, akire egy hajlék­talantól elvett söprűvel támadt. A férfi bemenekült a kávéházba, s kívül rekedt üldözője a kirakaton töltötte ki mérgét. Az okozott kár mintegy 50 ezer forint. Párkányi Éva ellen ezt megelőzően hivatalos személy elleni erőszak miatt indult eljárás: egy kocsmában ittasan zaklatta a vendégeket és a tulaj­donost, majd nekiment az intézkedő rendőrnek. A két ügyet most összevonva tárgyalták, ám ítélet nem született, ugyanis a bíróság elrendelte az egy­kori villalakó elmeszakértői vizsgálatát. Mint arról a sajtó korábban beszámolt: BB Évi nem tudott jól gazdálkodni 16 millió forintos nyereményével. A pénz gyorsan elillant, a korábban életvidám lány depressziós lett, elmegyógyintézetben is kezeltek. Péntek 13. LONDON (MTI) 13-án és pénteken született, de nem retteg ettől, mert szándéko­san e héten pénteken, 13-án háza­sodik meg egy 36 éves brit férfi. Mi több: 13 órakor, a szertartáshoz pe­dig a Biblia 13. fejezetéből olvastat fel részletet. Menyasszonya 33 esztendős, és fennen hangoztatja, hogy nem tart a 13-as számtól, és hogy nincs szükségük szerencsére. Ennek ellenére menyasszonyi ru­hája speciális kiegészítőjeként be­ledug egy lópatkót a harisnyakötő­jébe biztos, ami biztos alapon. állományából törölve

Next

/
Oldalképek
Tartalom