Délmagyarország, 2007. március (97. évfolyam, 51-76. szám)
2007-03-03 / 53. szám
SZOMBAT, 2007. MÁRCIUS 3. • KAPCSOLATOK" 15 • MEGKÉRDEZTÜK AZ OLVASÓT Szokott-e teázni ? BALOGH GÁBOR tanuló: - Igen, majdnem mindennap iszom teát. Legtöbbször otthon, magamnak főzök. A kedvencem a citromos tea, citromkarikával. Nagyon szeretem a savanykás ízét. Ilyenkor télen, az influenza-időszakban magas C-vitamintartalma miatt is hasznos. A különlegességekért nem rajongok, Egyszer kóstoltam egy füstös ízű teát. KOVÁCS GÁBOR, a Ferroép-Szeged játékosa: - Nem szoktam teázni, nem szeretem. Valószínűleg azért alakult ki bennem egyfajta undor a tea iránt, mert gyerekkoromban, ha beteg voltam, a teába keverve kellett bevennem a gyógyszereket. Ha mégis iszom, akkor gyümölcsízűt választok. A családtagjaim sem nagy tearajongók. Tervezem, hogy elnézek egy teaházba. • POSTABONTAS Búcsú dr. Ladányi Gabriellától A kereszténydemokrata közösség megdöbbenéssel fogadta a szegedi szervezet tiszteletbeli elnökének halálhírét. Dr. Ladányi Gabriella 1990-ben lett a KDNP szegedi szervezetének elnöke. 1995-től tiszteletbeli elnökké választották, de ez nem jelentette számára azt, hogy kisebb aktivitással vesz részt a közösség munkájában. Nagy erővel, kitartással és fáradhatatlanul szervezte a programokat. Nem volt képviselő, nem is akart az lenni, de így is közösségünk meghatározó személyisége volt. O volt az erkölcsi fixpont, az elvi politizáláshoz való ragaszkodás megtestesítője. Soha nem kért semmit a párttól, meggyőződésből tette, amit tett. Neki köszönhető, hogy szegedi szervezetünk szilárd alapokon áll. Pedig nehéz időket éltünk át. A keresztényi meggyőződésünk, hitünk átsegített ezeken az időkön is. Méltósággal élt, és mércét állított számunkra, melyet nem szabad szem elől téveszteni a jövőben sem, ha valóban nemzetünket és keresztény közösségünket akarjuk szolgálni. Mindig hangsúlyozta a keresztény ember társadalmi felelősségét, mert nem találta kielégítőnek azt, amit környezetünkben tapasztalt ezen a téren. Sajnos már ő is az égi frakcióból figyel minket azokkal az alapítókkal, akikkel együtt dolgozott az új demokrácia kezdetén: dr. Simor Ferenc, dr. Harsányi Géza, dr. Torma lózsef nagykövet, hogy csak néhány nevet említsek. Most, hogy a Teremtő hazaszólította, búcsúzunk azzal, hogy megköszönjük munkáját, kitartását, bátorságát és mindazt, amit értünk tett. Mint máskor is ilyen nehéz helyzetben, a Szentíráshoz fordulva találjuk meg dr. Ladányi Gabriella életét legjobban jellemző sorokat: „Futásomat megfutottam, harcomat megharcoltam, hitemet megtartottam" KALMAR FERENC, A KDNP ORSZÁGOS ALELNÖKE CSOROG A TELEFON Kedves Olvasóink! Közérdekű problémáikat, tapasztalataikat Nyemcsok Éva újságíróval oszthatják meg, aki - hétfőtől péntekig - 9 és 12 óra között hívható a 30/218-111 l-es mobiltelefonszámon, amelyen SMS-üzeneteiket is fogadjuk. E-mailt a kapcsolatok@delniagyar.hu címre küldhetnek. Mára kérdeztük: Szokott-e teázni? Küldje el válaszát H a kérdés napján 17 óráig, IGhN H NEM SMS-ben! (IGEN vagy NEM) ! ArSMSlámlirásanormáltavauenntOrténk 06-30/30-30-921 Vagy szavazhat az interneten is: www.delmagyar.hu TÓTH ÁKOS zenész: - Igen, szoktam teázni. Legtöbbször otthon főzök magamnak, és elkortyolgatom. Naponta több bögrével is elfogyasztok, a kedvencem a citromos tea. Akkor a legfinomabb, ha telerakom sok-sok citromkarikával. Teaházba, kávézóba nem sűrűn járok, hiszen nagyon elfoglalt vagyok, és nincs időm elmenni. ORVOSI ÜGYELETEK BALESETI, SEBÉSZETI ÉS UROLÓGIAI FELVÉTEL SZOMBATON A balesetet szenvedett személyeket Szegeden az SZTE Traumatológiai Klinika (az új klinikai tömbben, Semmelweis u. 6. szám) veszi fel és látja el, sebészeti (nem baleseti!) és urológiai felvételi ügyeletet a II. kórház (Kálvária sgt. 57.) tart, valamint a sürgősségi betegellátó osztály (Kálvária sgt. 57.) mindennap 0—24 óráig fogadja a sürgős ellátást igénylő, felnőtt betegeket. A gyermekséáiltek és gyermeksebészeti betegek ellátása a gyermekklinikán történik. VASÁRNAP A balesetet szenvedett személyeket a II. kórház. Kálvária sgt. 57., veszi fel, sebészeti (nem baleseti!!) ügyeletet a sebészeti klinika. Pécsi u. 4., urológiai felvételi ügyeletet a II. kórház tart. A balesetet szenvedett gyerekeket a II. kórház baleseti sebészeti osztályán, valamint a sürgősségi betegellátó osztály (Kálvária sgt. 57.) mindennap 0-24 óráig fogadja a sürgős ellátást igénylő, felnőtt betegeket, az egyéb sebészeti gyermekbetegeket a sebészeti klinikán látják el. FELNŐTT KÖZPONTI SÜRGŐSSÉGI ORVOSI ÜGYELET Rendelési idő: hétköznap 16 órától másnap reggel 7.30 óráig, szombaton, vasárnap és munkaszüneti napokon reggel 7.30 órától LÁZÁR ISTVÁNNÉ nyugdíjas: - Nem szoktam teázni. Fiatalabb koromban sem, és most sem rajongok érte. Sem a gyümölcsteát, sem a feketét nem szeretem. Bár az ízét szeretném, ha csak egy kis bögrével is iszom, égni kezd tőle a gyomrom. Néha fogyasztok citromfű teát. Ezt leginkább jótékony hatása miatt szeretem: megnyugtat és felüdít. másnap reggel 7.30 óráig tart. Helye: Szeged, Kossuth L. sgt. 15-17. (a Szilágyi utca felől). Tel: 62/474-374, vagy 104. GYERMEKGYÓGYÁSZATI ÜGYELET Rendelési idő: hétköznap 16 órától másnap reggel 7.30 óráig szombaton, vasárnap és munkaszüneb napokon: 7.30 órától másnap reggel 7.30 óráig Helye: Szeged, Kossuth L. sgt 15-17. (a Szilágyi utca felől). TeL 62/474-374, vagy 104. Súlyos állapotú, nem szállítható gyermekekhez az ügyeletes gyermekorvos hívható. SZEMÉSZETI ÜGYELET a szemészeti klinikán kizárólag sürgős esetben, Pécsi u. 4. s.o.s. LELKISEGÉLY-SZOLGÁLAT A telefonszám díjmentesen hívható a megye egész területéről: 06-80-820-111 és (nem díjmentes) 62/548-294. LELKISEGÉLY-SZOLGÁLAT VÁSÁRHELYEN A telefonszám díjmentesen hívható 16 órától 02 óráig: 62/249-529. LELKISEGÉLY-SZOLGÁLAT MAKÓN A telefonszám díjmentesen hívható 16 órától 02 óráig: 62/212-515. GYÓGYSZERTÁR Kígyó gyógyszertár, Szeged, Klauzál tér 3., ma este 10 órától reggel 7 óráig, holnap este 8 órától reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben. Tel.: 62/547-174. Mit ér 60 év Amint arról a Délmagyarország korábbi cikkeiben olvashattunk, jövő évtől bezárásra kerül a Rigó utcai óvoda. Az óvoda tavaly ünnepelte 60 éves fennállását. Az épület ódon falai közt színvonalas nevelőmunka folyik. Az önkormányzati csoportok mellett az óvoda ad otthont a Waldorf-csoportnak, és heti rendszerességgel baba-mama csoport is működik. Nincs válogatás a gyermekek közt, csak az a fontos az óvónők, dajkák számára, hogy mindenki jól érezze magát a családtól távol töltött idő alatt. Már 2 éve az óvodai beiratkozás idején az önkormányzat illetékesei tudni vélték, hogy fennmaradó városvezetés esetén a választások után az óvoda bezárásra kerül. Akkor még nem hittük. A központi fekvés, a jó pedagógusok, az értékes szép épület sem elég egy óvoda fennmaradásához? A magyarázat az óvoda rossz műszaki állapota. Ennek ellenére az utóbbi években több millió forintnyi fejlesztések történtek, a szülők 1 százalékának felhasználásával (étellift, udvari medence, villamos hálózat és vizesblokk-rekonstrukció). Akkor ez szerepelt a koncepcióban - mint megtudtuk. A bezárás valódi oka? A pénz! A városvezetésnek minden forintot meg kell fognia. Megértjük. Sokba kerül a kicsi gyermek óvodai ellátása - hangzott el a szülőknek adott tájékoztatón. De vajon tényleg ez a legkihasználatlanabb óvoda a városban? Vagy ez az egyik legnagyobb haszonnal kecsegtető ingatlan? Hogyan magyarázzuk meg gyermekeinknek, miért kell jövőre másik óvodába járniuk? Mert a régi helyén egy csillogó-villogó bevásárlóközpont épül? A legtöbb, amit tehetünk, hogy oda majd nem járunk. Köszönjük az óvónők és dajkáink kitartó, lelkiismeretes, értéket adó nevelőmunkáját. Bízunk benne, hogy a nekik tett ígéretnek megfelelően nem maradnak munka nélkül. BALASSA DOMINIKA ÉS BUZDER-LANTOS ERZSÉBET, SZEGED AUTÓSOK Szegeden, a belvárosban szinte mindenütt a járdára parkolnak az autósok, a legtöbb helyen szabálytalanul. A gyalogosoknak nem marad hely! Tenni kellene ez ellen valamit! - mondta felháborodott olvasónk, Falusi Andrásné. ISMERETLEN SOFŐR Szerdán délután a szegedi Sándor utcában parkolt egy bordó Nissannal olvasónk. A kocsi csomagtartójának tetejét a márkajelzésnél egy ismeretlen sofőr megnyomta, de nem hagyott más jelet maga után - sérelmezi Szarka Lajos. NEMZETI ÜNNEP Mátra László arra kéri az állampolgárokat, hogy az 1848-49-es Következő kérdésünk: Lefotózták-e már gyorshajtásért? MEGJÖTTÜNK SZEGED MESZES DOMINIK Február 24., 13 óra 40 perc, 3100 g. Sz.: Csanádi Mónika és Meszes Csaba (Szeged). BÁLINT ZSOMBOR Március 1., 12 óra 20 perc, 3470 g. Sz.: Dér Anikó és Bálint Csaba (Szeged). KÓNYA DORINA KITTI Március 1., 15 óra 6 perc, 3330 g. Sz.: Nagy Nóra és Kónya Dezső (Szeged). HOROSZKÓP Őr KOS: Rajta, szabaduljon meg végre ÁBUegy rossz szokástól. A legfontosabb az, hogy elhatározza magát erre a lépésre. Még a dohányzásról, s más káros szenvedélyekről is le lehet szokni * BIKA: Otthon tölti a napot a családijával, és nagyszerűen érzi magát. Még a házimunkákat is élvezettel végzi, és ha főz, akkor meghívja a barátait, s együtt fogyasztják el gasztronómiai kreációját. f*| IKREK: Egyik barátjával nézeteltéI résük támad azt illetően, miként oldjanak meg egy nehéz szituációt. Egy műszaki problémát szakértő segítségével könnyen meg lehet oldani. I RÁK: Lemond néhány elhamarkodott ötlet megvalósításáról, és inkább realisztikusabb célkitűzések után néz. Egy baráti beszélgetés sbrán hasznos dolgokat tud meg. AJ OROSZLÁN: Ma csupa jó dolog *^ltörténik. Végre megkap valamit, amire régóta vágyik, ezért új, még merészebb célokat tűz ki maga elé. Szerelme izgalmas programot tervez az estére. SZŰZ: Pénzügyeit intézze a roko^^inaitól függetlenül, főleg ha hajlamos pénzt kölcsönkérni, amit aztán nem tud megadni. Szerelme szeretné, ha megbeszélnék a ma esti programjukat. forradalom és szabadságharcra méltó módon emlékezzen mindenki, és ne feledkezzenek meg arról, hogy Petőfi Sándor liberális volt, nem pedig fideszes! HATALMAS ZA[ Horváth Miklósné szegedi olvasónk megjegyezte, hogy a Bertalan hídról lehajtó kamionok miatt a környéken óriási a zaj, és a por - ami rendkívül zavaró. KÓRHÁZ A 70-217-2960-as számról telefonáló olvasónk azt mondta: a vásárhelyi kórház bezárása elleni petíciót ő is aláírta. De az kétségtelen, hogy a tüntetést felhasználták a kormány és Gyurcsány Ferenc ellen. 87 GARAI TAMÁS Március 1., 14 óra 36 perc, 3140 g. Sz.: Barna Nikoletta és Garai Sándor (Nagyér). SUCIU CSABA Március 1., 13 óra 45 perc, 3580 g. Sz.: Nóvák Katalin és Suciu Albert (Csengele). GILA RÓBERT LÁSZLÓ Március 1., 20 óra 20 perc, 3260 g. Sz.: Kiss Szilvia és Gila József (Szeged). Gratulálunk! MÉRLEG: Csak nehezen tud egy súlyos problémával szembenézni, talán azért, mert a dolog egy érzékeny barátját is érinti. Gondolja meg, hogyan mondhatja tapintatosan el a véleményét. W SKORPIÓ: Jó híreket kap egy munkával kapcsolatban, amibe nagyon sok energiát ölt bele. Barátja önnel is megkedvelteti különleges hobbiját. I NYILAS: Ne csak a puszta tényeket nézze, keresse minden helyzetben a mélyebb igazságokat is. Barátja, akinek életében mostanában botrány botrányt követ, tanácsért fordul önhöz. g^: BAK: Egyik rokona olyasmivel Elajándékozza meg, amit ön értékes családi ereklyének tart. Egy befektetés sikeresnek bizonyul, ezért hasonló lehetőségek után néz. I VÍZÖNTŐ: Hevesen kritizálja magát egy korábbi döntése miatt, és azon gondolkozik, nem kellene-e új megoldás után néznie. Egy alkotótevékenység révén kiderül, hogy önben belső tűz lángol. I HALAK: Szeretné a világot vagy legalább egy apró zugát jobb hellyé tenni, ezért körülnéz, és ha kell, szívesen, önzetlenül segít a rászorultakon. SZEGEDI KÖZLEKEDÉSI KFT. MUNKATÁRSAT KERES trolibusz-autóbusz járműfenntartási terület osztályvezetői feladatainak ellátására. Munkakör betöltésének feltételei: • Iskolai végzettség: szakközépiskolai érettségi és felsőfokú szakirányú végzettség • Szakképzettség: gépjármű- és autóbusz-karbantartási és -felújítási ismeretek Elvárások: • Minimum 5 éves vezetői gyakorlat • Járműszerkezetek (fék, futómű, alváz, karosszéria) szervizelésében való jártasság • Előrelátás, kreatív gondolkodás • Jó menedzseri képesség és gyakorlat • B kat. gépjármű-vezetői engedély • Felhasználói szintű számítógépes ismeretek • Angol- és/vagy németnyelv-tudás (alap) Előny: •Járműszerkezetek (fék,futómű,alváz,karosszéria) méretezésében való jártasság és az ezekhez szükséges tervezői engedélyek megléte • Autóbusz-vezetői engedély • Angol- és/vagy németnyelv-tudás (középfokú) A pályázatokat a Szegedi Közlekedési Kft. (6701 Szeged, Pf.: 78) címre írásban, zárt borítékban, .Járműfenntartási oszályvezető" feltüntetésével 2007. március 16. napjáig kéljük. Vezessenek óvatosan! Csongrád megyében az idén 50 könnyű, 34 súlyos és 7 halálos baleset történt. Hetvenhatan könnyű, harminckilencen súlyos, kilencen pedig halálos sérülést szenvedtek! Az elmúlt héten a megye útjain tizenkét balesetben nyolc ember könnyű, hét balesetben nyolc személy súlyos sérülést szenvedett. Vezessenek óvatosan! Csongrád Megyei Baleset-megelőzési Bizottság