Délmagyarország, 2007. március (97. évfolyam, 51-76. szám)
2007-03-27 / 72. szám
Kedd, 2007. március 27. GYÓGY-ÍR 9 Küzdelem a magas vérnyomás ellen A Magyar Hypertónia Társaság országos kampányt folytat azért, hogy egyre több - magas vérnyomásban szenvedő betegnél sikerüljön elérni az úgynevezett célvérnyomásértéket. A két éve zajló mozgalom eredményeként mára a korábbi 15-ről 7 százalékra csökkent a nem kezelt hipertóniások aránya - hangzott el egy sajtótájékoztatón. Az „Éljen 140/90 alatt!" elnevezésű programot 2005 őszén indították a társaság szakemberei. Egy évvel később értékelték az eredményeket. Ennek során úgy találták, a felvilágosító programok hatására mára 50 ezerrel több páciens éri el a kitűzött 140/90 higanymillimétert. A megkérdezetteknek 46,1 százaléka legalább havonta ellátogat a kezelőorvosához, ott 6,9 százalék maga is kéri, hogy minden alkalommal mérjék meg a rendelőben a vérnyomását. Emellett 55,4 százalék rendszeresen maga is figyelemmel kíséri otthon. A pozitív viszszajelzések hatására a Magyar Hypertónia Társaság a jövőben is folytatja a mozgalmat, és megújítja az ingyenes tanácsadó vonalát (06-80/203-523), amit április 2-ától érhetnek el a magas vérnyomásról érdeklődők. Az újonnan hirdetett betegszervezeti pályázat részleteit a www.hypertension.hu internetes oldalon lehet megismerni. Egyre többen leérik a háziorvostól a vérnyomásmérést FOTÓ: MTI GONDOK VANNAK A HALLÁSÁVAL?; ÚJ HALLÁS, ÚJ ÉLETI A legkorszerűbb hallásjavító készülékek, fül mögöttitói mély hallójáraUig több gyártótól. Elemek, jelzőrendszerek, mobiltelefonhoz | induktív hurok, egyéni uszodai fülilleszték. zajvédő. Tempó. MÁV. Vitamin Egészségpénztár elfogadóhely. DR. MADANI S HAH RAM Mif«i iigjminita ?TT/?'tT Keressen bennünket bizalommal.' Htteiuásártósl lehetőség! ^^mmmmmemmmmmmmmmmmmmmmmmmvmmmmemmmmmmmmmmmmammmmmmmmm**. A pollenszezon előbb köszöni be. ASZTMA, ALLERGIA, LÉGCSŐHURUT KLINIKAILAG IGAZOLT ÉS AJÁNLOTT GYÓGYMÓDJA, hatékonysága miatt a gyermekek 85%-a végleg meggyógyul, rájuk pénz-visszafizetési garanciát adunk. Felnőtteknél 10-12 hónapig tartó jelentős javulás érhető el. Szeged, Szentháromság u. 11. fszt. 3. Tel.: 30/272-3367 • 30/983-1207 www.arec.hu Április 15-ig 20% kedvezmény /NÉ&í s AREC 1 c s Vizsgálat Az általános iskolás gyerekek több mint negyven százaléka naponta többször is fogyaszt szénsavas, cukrozott üdítőt, még akkor is, ha ingyen juthat ásványvízhez - derült ki az Országos Élelmiszerbiztonsági és Táplálkozástudományi Intézet 2006-os vizsgálatából. MTI A program arra kereste a választ, hogy mennyiben és hogyan módosítja a gyermekek folyadékfogyasztási szokásait az ingyenesen kihelyezett ásványvíz elérhetősége. A vízautomaták biztosításán túl az OÉTI szakemberei folyamatos szakmai támogatást nyújtottak az iskoláknak, ahol a diákok a programok során játékos formában sajátíthatták el az egészséges táplálkozás alapismereteit, Kontroliosztályok bevonásával bizonyosodtak meg arról, hogy mennyiben segíti az elmélet gyakorlattá válását az, hogy ingyenesen elérhetővé teszik az egészséges vízfogyasztást. Az elhízás napjainkban népbetegségnek tekinthető, és egyre jobban terjed a gyermekek között is. Kutatások azt mutatják, hogy az elhízás és a cukros üdítő fogyasztása között szoros összefüggés van. A program monitorozása során keletkező adatok alátámasztják a modellprogram eredményességét, és elterjesztését követően a gyermekkori elhízás megelőzésének egyik pillérét jelentheti. A magyarok többsége a melegfrontra érzékeny A civilizációs ártalmak - a túlzott stressz, az állandó időhiány, a súlytöbblet és a mozgásszegény életmód - részeként egyre növekszik azoknak a száma, akik az időjárás változásaira fokozottan érzékenyek. A hideg- és melegfrontok szervezetre gyakorolt hatásával az orvosmeteorológia foglalkozik, a fronthatások pedig a vegetatív idegrendszeren keresztül nyilvánulnak meg. Az idegrendszer azon része, amely a frontéizékenységért felelős, az úgynevezett hypothalamus. A hypothalamus felelős a nem tudatos élettani folyamatokért, mint a szívdobogás, a légzés, a vérnyomás, az emésztés, a testhőmérséklet, a hormonháztartás és a regenerálódás, vagyis legfőbb szerepe a szervezet egyensúlyi állapotának fenntartásában van. Amennyiben - elsősorban stressz hatására - már amúgy is kimerülőben van az idegrendszer, úgy ez a kényes egyensúly könnyen megbomlik, és az illető érzékenyebb lesz a fronthatásokra. A kiegyensúlyozott, egészséges emberek tehát kevésbé érzékenyek ugyan, de kismértében ők is megérezhetik az időjárás-változást. A magyar népesség többsége • a melegfrontra érzékeny. A melegfrontot az arra érzékenyek már a front megérkezése előtt megérzik, míg a hidegfront csak érkezésekor okoz panaszokat. Melegfront hatására csökken a figyelem, a koncentrálóképesség. PRAXIS fül-orr-gégész és audiológus, osztályvezető főorvos j Magánrendelése: GYÓGY-PALOTA Szeged, Szent F. u. 8. Rendelés: hétfő: 18-20-ig • Bejelentkezés: 62/550-797,20/336-4199 Kozmetológiai Intézet Kht. SJ/gydjyíimii is Mlttgoligiai klinika Szakorvosai Tartós szortelenites, arcbőrfiataiítas. értagulatok, tüzfoltok, seprüvenák kezelése VEGYE IGENYBE SZOLGÁLTATÁSAINKAT TAVALYI ARAKON. §É Megbízhatóság, szaktudás a szépség jegyében Melegfront hatására csökken a figyelem, a koncentrálóképesség, gyakran jelentkezikfejfájás FOTÓ: KISALFÖLD Gyakran jelentkezik fejfájás, álmatlanság, ingerlékenység. A krónikus testi betegségben szenvedők - mint a cukor- vagy pajzsmirigybetegek - állapota rosszabbodhat, és a fertőző betegségek is ilyenkor hajlamosabbak a fellobbanásra. Hidegfronti hatásként szédülés, fejfájás, álmosság léphet fel, megnyúlik a reflexidő. Ilyenkor például érdemesebb nagyobb féktávolságot hagyni vezetés közben. Régi tapasztalat, hogy a magas vérnyomásban szenvedők hidegfront során kapnak agyvérzést, ilyenkor lépnek fel bénulások vagy derül fény addig fel nem derített magas vérnyomásra. Jelentősen megszaporodnak a műtéti komplikációk, szövődmények. A gondolkodási folyamatok lelassulnak, nehézkessé válnak. A szervezet minél inkább kipihent állapotban van, ha testi betegségek nincsenek vagy egyensúlyban vannak a rendszeres kontrollálás következtében, annál kevésbé viselik meg a fronthatások szervezetünket. A fáradt, túlterhelt, stressztől meggyötört embert azonban további megterhelésként érik a frontok. Ez ellen - amennyiben lehetséges - életmód-változatással, több pihenéssel, de legalább az ismert problémák - depresszió, pánikbetegség, magas vérnyomás, cukorbetegség - egyensúlyban tartásával lehet védekezni. DR. RADICS JUDIT PSZICHIÁTER, MAGATARTÁS-TERAPEUTA FŐORVOS I STÍLUS ES MINŐSÉG AZ ESZIK OPTIKÁBÓL ÍG • szemüvegvények beváltása • egészségpénztár elfogadó hely • szemüvegek polarizált lencsével számítógép előtt végzett munkához, vezetéshez, sportoláshoz • esztétikus megjelenésű napvédő / előtétek SZEMÉSZ SZAKORVOSI RENDELÉS GYERMEKEKNEK. FELNŐTTEKNEK Kontaktlencse, szemüvegkeret és szemüveglencse akcióinkról érdeklődjön ii/letünkben! www.eszikoptika.hu KOM ÁK I LENI SI -KIPRÓBÁL ÁSI AKCIÓ Szeged. Tisza l. krt. 75. (a körforgalomnál) • Tel.: 62/420-642 Eledrpí jd A test legapróbb változásainak mérése. Testsúlykontroll. Szív-stressz mérés ajándékba. Tel.: 20/9335-128 KRISTON intim torna tanfolyam fiatal és idős hölgyek részére. Tel.: 70/3829-357 www.intlmtoma.lap.hu LÉZERES BÖRFIflTflLÍTáS VISSZÉRKEZELÉS EsíLfilfiS tartós szőrtelenítő módszer LiStf'i' rendelő 2000 • Ultrahangos fogkó-eltávolitás •Tömések és pótlások minden fajtája • OPT (panoráma) és helyi fogröntgen • Mügyökér-beultetés • Professzionális fogfehérítés 1 óra alatt Szeged. Bárka u. 1. Rendelési idő: hétfőn, szerdán 8.00-12.00. kedden, csütörtökön 14.00-18.00 óráig. Telefon: (62) 426-185 Ügyelet: (30) 945-1975 ELTfiVOLITftS kozmetikai és testtetoválás BEVEZETŐ ÁRON! MEGNYITOTTUK SZEGEO ELSŐ TELJES KÖRŰ SZOLGÁLTATÁST NYÚJTÓ SPORTKÖZPONTJÁT! Szolgáltatásaink: body, aerobik, squash, spinnig, szauna, gőzkabin, merülőmedence, pezsgőmedence, szolárium, Próbálja ki most, és: mml HASZNAL MINDENKINEK ÉE0 TK0ZNApV6.30-12-IG 6726 Szeged, Rahói u. 6-8. Tel.: Fítness: 311-556 Squash: Mobil: 30/535-0400 email: info@marosfittpark.! www.marosfittpark.hu 311-558 (é squash aerobic üli A ÜIÉÜÜ^WIÜT^ ttáttát A KlTliSitlKKl! KAKSOUT9AHT OLVASSA EL DR. LENKEI GÁBOR CENZÚRÁZOTT EGÉSZSÉG C. KÖNYVÉT! ORVOS ILYEN ŐSZINTÉN TALÁN MÉG SOSEM BESZÉLT. • Hogyan és miért akadályozza meg a gyógyszeripar, hogy ön egészséges legyen? s • Hogyan hoznak létre mesterségesen betegségeket? a Olvassa el a könyvet és tudja meg, hogy milyen egyszerű lenne egész- 8 ségesnek maradni! Ha egyeiért a könyvben olvasottakkal, akkor jöjjön és vegyen a könyvben ajánlott össreté- VEGYE MFC tetó természetes atap- élközepet napi a *s.. '. vitamincsomagokat! ( A KÖNYVET! ' 1730-ig : 2700 Ft lÓK^é^et KÖZP?nt (* a Postaköltség l 6725 Szeged, Szövetkezeti út 26. ; utánvét eiefónt ' Telefon:+3662 44+679 • ' . e-mail: jokfleer7etknzpont@invitel.hu FORRÁS MAGÁNKLINIKA PLASZTIKAI SEBÉSZET Tel.: 62/431-899 • www.plasztika.net