Délmagyarország, 2007. március (97. évfolyam, 51-76. szám)
2007-03-21 / 67. szám
SZERDA, 2007. MÁRCIUS 21. « S P 0 R T • 15 Fontos pontvesztések A futsal NB I-ben a két megyei csapat közül a Szentes egy pontot szerzett Csömörön, viszont a Szeged hazai pályán kikapott a Cső-Montage-tól. ELSŐ BETON-CSO-MONTAGE 3-4 (2-2) Újszegedi sportcsarnok, 300 néző. Vezette: Guta, Veizer. Első Beton: TIHANYI - CSÚRI, VASTAG, RÁCZ A., Szentágotal. Csere: Halász (kapus), Kovács R, K. Tóth, Németh L., Balog T„ Bullás. Edző: Szabó Zsolt. A szegedi gólszerzők: Vastag, Kovács R, Rácz A. Kiállítva: Kovács R, ill. Márkus. Négy perc alatt 2-O-ra lépett meg ellenfelétől a hazai csapat. Am a félidő második felére egyenlített a Cső. A szegediek még emberelőnyben sem tudták átvenni a vezetést, majd a hajrában a bírók furcsa ítéleteikkel is sújtották az egyébként jól játszó Betont. Szabó Zsolt: - Izgalmas, jó iramú mérkőzésen, két jól játszó csapat csatájában nem érdemeltünk vereséget. Ez a rangadó sokkal jobb játékvezetést érdemelt volna, amellyel szemben egyébként tehetetlenek voltunk. METALCOMSZENTES CSÖMÖR-LEGRAND-METALCOMSZENTES 3-3 (l-l) Legrand-MetalCom-Szentes: BÍRÓ Kerepeczky, KELLER, KAZÁN, ERHARDT. Csere: Koncz, Jerney, Szabó L., Szabó Á., Kovács N„ Rontó, Kovács K. (kapus). Játékos-edző: Koncz Zsolt. A szentesi gólszerzők: Erhardt (2), Kerepeczky. Hiába vezetett kétszer egy góllal (2-1-re, majd 3-2-re) a Szentes, nem tudta megtartani előnyét a felsőházi rájátszás szempontjából fontos mérkőzésen. Koncz Zsolt: - Nagyon sajnálom, hogy ilyen fegyelmezett játékkal ismét elhullajtottunk két pontot. Tbvábbi eredmények: Kanárik-Berettyóújfalu 9-3, Aramis-Siklós 5-7, Gödöllő-Abony 6-3. A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA 1. Gödöllő 22 18 1 3 147- 72 55 2. Csó-Montage 22 13 1 8 130- 88 40 3. Berettyóújfalu 21 11 4 6 93- 70 31 4. Kanárik 22 11 4 7 109- 90 37 5. L-HCom-Szenles 22 9 7 6 85- 74 34 6. Csömör 21 9 6 6 103- 90 33 7. Első Beton 22 9 4 9 90- 83 31 8. Aramis 22 6 1 15 77-102 19 9. Abony 22 4 2 16 67-113 14 10. Siklós* 22 3 2 17 80-199 3 *A Siklóstól nyolc büntetőpont levonva. Az NB II-ben: Universitas Szeged-Debrecen 5-2. A szegedi gólszerzők: Pájer (2), Tari, Sólyom, Hegyesi. M. J. ERHARDT ES TIHANYI Amit lehetett, azt megfogta az Első Beton kapusa, Tihanyi Csaba. Hetek óta jól véd, most is így tett, a gólokról nem tehetett. A szentesi csapatból a kéttalálatos Erhardt Szilárd volt a legjobb. A támadó sokat tett, hogy együttese nyerjen, ám sajnos ez nem jött össze. Bali Péter már tehermentes A Vasasban pályafutása tizenkettedik első osztályú bajnokiján megszerezte első NB l-es gólját a szegedi származású Bali Péter. A támadó holnap a Fradi elleni kupameccsen akár kezdő is lehet, míg vasárnap a helyszínen szurkol makói barátainak a Fradi elleni meccsen. Megkönnyebbülhet Bali Péter. A szegedi Tisza Volán SC neveltje ugyanis megszerezte élete első felnőtt találatit az NB l-es Vasasban. Pontot érő gól volt, mert csereként, 2-l-es hátránynál, az 57. percben állt be az éllovas MTK otthonában, és a 86. percben egy védőn megpördülő labdát továbbított szép mozdulattal a kapuba. - Tizenkét meccset, azaz elég sokat vártam erre a gólra. Teher volt az eredménytelenség, és a társak zrikáját is el kellett viselnem. Az edző, Mészöly Géza sokat bírálta a csapat támadóit, ezért is igazolta le a klub télen Kenesei Krisztiánt. Sokat nyertünk vele, jó játékos, nem hivalkodó a magatartása, lehet tőle tanulni. A kritikák miatt több pluszt vállaltam az edzések után, a lövéseket, a beadásra érkezéseket gyakoroltam. A pályára lépésemkor a tréner azt kérte tőlem, induljak be üres területekbe, tartsam meg a labdát, ha lehet, szerezzek gólt, és a védekezésről sem feledkezzem meg. A gól öszszejött, és bár lehetett volna jobb is, de nagyjából elégedett voltam magammal - mondta a támadó. A Vasas holnap már Magyar Kupa-meccset játszik az Üllői úton. Bali tehát testközeli tapasztalatokat szerezhet a Makó legközelebbi ellenfeléről. - Jó lenne akár már az első meccsen a Fradi otthonában is nyerni. És erre minden lehetőség megvan. Egy biztos: olyan eredmény kell, hogy a visszavágón legyen esélyünk kiharcolni a továbbjutást. Fél füllel mintha azt hallottam volna, hogy kezdő leszek az FTC ellen. Nagy dolog lenne - vélte a fiatal labdarúgó. A Fradi a Magyar Kupa-meccs után vasárnap Csongrád megyébe érkezik: Makón játszik NB Il-es bajnokit. - Hét végére szabadságot kapunk, így minden bizonnyal ott leszek a makói találkozón. Sok barátom szerepel Kolozsvári János csapatában, és bár nagyon szorítok nekik, bízom bennük, a realitás a sima ferencvárosi győzelem. A tippem szám szerint 1-3 - jósolt végül Bali. MÁDI JÓZSEF Bali Péter (balról) túl az első NB l-es gólon Fotó:,Karnok Csaba Új-Zéland ellen gólparádét rendeztek Birosék Bemutatkoztak a magyarok A szegedi Fodor Rajmund egyszer zörgette meg az új-zélandiak hálóját MTI-fotó A melbourne-i vizes világbajnokság férfi vízilabdatornáján a magyar válogatott könnyed, sziporkázó játékkal mutatkozott be: Kiss Gergelyék kiütéses vereséget mértek Új-Zélandra. A nők után a magyar férfi vízilabda-válogatott is bemutatkozott a világbajnokságon. De amíg Pelle Anikóék rögtön rangadóval „nyitottak" az olaszok ellen, addig Benedek Tiborékra nem várt nehéz feladat. Sőt... Új-Zéland nemzeti csapatát ugyanis nem nagyon jegyzik a pólósok világában, igazából csak azért lehet számunkra, magyaroknak érdekes, mert ott játszik az a Boros Zoltán, aki évekkel ezelőtt még a Szegedben és a Szolnokban dobálta a gólokat. Most nem tudta bevenni sem Nagy Viktor, sem az őt a fordulás után váltó Szécsi Zoltán kapuját. Pedig fenemód igyekezett, akárcsak társai, no de a mieink alapvetően más kategóriát képviselnek. Kemény Dénes legényeinek igazából majd csak a csoportmérkőzések után kezdődik a vébé, mert ahhoz nem férhet kétség, hogy Új-Zéland után a kanadaiakat és a románokat is simán legyőzik. A fő cél természetesen jövőre Pekingben megszerezni sorozatban a harmadik olimpiai aranyat, de a vb-elsőség is kellő motiváló tényező. Már csak azért is, mert az utóbbi három esztendőben minden jelentős eseményről a szerbek nyakába kerültek a legfényesebb medálok, Kásás Tamásék csak ezüstökkel vigasztalódhattak. Vigasztalódtak? Nem valószínű. Ezek a búk ugyanis győzelemre születtek. Ezt Melbourne-ben először szegény űj-zélandiak tapasztalták meg. Hiába vezettek már Varga Dénesék öt, majd tíz góllal, eszük ágában sem volt lefékezni. A mieink élvezték a játékot, mi pedig a tévékészülék előtt ülve remek csapatunk produkcióját. A fiúk úgy tették-vették a labdát, úgy lőtték a felső sarkokat, úgy fordultak le, úgy szereltek, ahogy illik, pontosabban fogalmazva, ahogy elvárható a világbajnokság egyik legnagyobb favoritjától. A kétszeres világbajnok (1973, 2003) Magyarország holnap 9.40-kor Kanada ellen folytatja szereplését Melbourne-ben. A juharlevelesek ellen már minden bizonnyal ott lesz a vízben a tegnapi meccsről torokbetegsége miatt hiányzó Molnár Tamás is. SZÉLPÁL LÁSZLÓ Jegyzőkönyv Magyarország-Új-Zéland 21-5 (5-1,6-0,3-2,7-2) Férfi vízilabda-világbajnokság, Melbourne, D csoport, 1. forduló. Gólszerzők: Kiss G., Biros 4-4, Szívós 3, Varga Dénes, Kis G., Kásás 2-2, Madaras, Benedek, Fodor, Varga Dániel, ill. Grace 3, Ciaridge 2. További eredmények, A csoport: Szerbia-Németország 11-7, Olaszország-Japán 20-6; B csoport: Horvátország-Dél-afrikai Köztársaság 13-5, Ausztrália-Egyesült Államok 3-9; C csoport: Spanyolország-Kína 15-4, Görögország-Oroszország 10-7; D csoport; Kanada-Románia 9-8. Orosz győzelem a nyílt vízen MUNKATÁRSUNKTÓL Tegnap egyetlen döntőt rendeztek az ausztráliai vizes sportok világbajnokságán. A nyíltvízi csatát az orosz Ilcsenko nyerte, a magyar Kovács Rita a 15. lett. Eredmény, nyíltvízi úszás, női 10 km, világbajnok: Larisza llcsenko (Oroszország) 2:03:57.9,2. Cassandra Pattén (Nagy-Britannia) 2:03:58.9,3. Kate Brookes-Peterson (Ausztrália) 2:03:59.5, 15. Kovács Rita 2:05:36.7, Barsi Klaudia helyezetlen. Nem jutott tovább a női toronyugrás selejtezőjéből Mátyás Melinda a melbourne-i vizes világbajnokságon. Vasárnap az Erdei téri pályán rendezik a Makó-Fradi futballmeccset Áldását adta a rendőrség Makón még soha nem lépett pályára bajnoki találkozón a Fradi. A zöld-fehérek vasárnap 15 órakor debütálnak az Erdei téri sporttelepen, miután a tegnapi pályabejárás eredményesnek bizonyult: a rendőrség megadta a rendezéshez szükséges végleges engedélyt. Az elmúlt héten már tartott pályabejárást az Erdei téri sporttelepen a rendőrség. Akkor még nem adta, nem adhatta áldását a Makó-Ferencváros mérkőzés megrendezésére, a szükséges feltételek egy részét hiányosnak ítélte. Az egyesület vezetői kaptak nyolc napot a felmerülő problémák megoldására. A megismételt pályabejárást, változatlan szereplőkkel, tegnap 11 órától tartották. Az eredmény pedig: lesz vasárnap meccs! - Hú, ez nehéz menet volt, de amikor a makói rendőrkapitány, Márton István alezredes és a Csongrád Megyei Rendőr-főkapiMATOL KAPHATOK A JEGYEK A nagy érdeklődésre való tekintettel érdemes minél hamarabb beszerezni a belépőt. Ma 12 órától 17-ig, csütörtökön és pénteken 9-17 óra között a makói Hagymaházban, valamint a Fitt sportboltban (Gyömbér Péternél) ma 12-től 16-ig, az azt követő két napon pedig 9-16 óra között lehet jegyhez jutni. A tikettek egységesen 1200 forintba kerülnek, a 12 éven aluliak ingyen tekinthetik meg a várva várt találkozót. A bérletesek a mérkőzés napján, a meccs előtt a helyszínen válthatnak kedvezményes belépőt 700 forintért.,A pénztárakat és a kapukat 12 órától nyitják ki. tányság közbiztonsági igazgatója, Németh Károly kimondta az igent, bevallom, hatalmas sóhajtottam - vallotta be Ménesi Gábor egyesületi elnök. A kordon felállításával már végeztek a makóiak, a találkozóig hátralévő időben már csak néhány apróságot kell megoldaniuk: mint például a kispadok áthelyezését a betonlelátó elé. - Az eddig felmerülő költségek körülbelül hárommillió forintra rúgnak, egy ilyen kicsi egyesületnek, mint a mienk, ez bizony jelentősen megterhelő - jegyezte meg az elnök. Éppen emiatt reménykedem abban, hogy a vasárnapi mérkőzésen sokan, legalább három-négyezren kint lesznek. A vendégeket ezren kísérik majd el Budapestről, a jegyekért ma délelőtt jön le Makóra Haáz Ferenc, a zöld-fehérek technikai vezetője. SZ. L. REFLEKTOR MORAHALMI FOCITORNAK Három teremlabdarúgó-torna is befejeződött Mórahalmon. Eredmények, városi bajnokság (20 csapat): 1. Méhecskék (Bubori, Tóth Szeles T., Farkas M., Miklós Cs., Imre Z., Bálint Z., Kasza, Békési, Kószó, Császár, Tandari, Bokányi, Geleta, Tóth G., Hevesi, edzők: Koródi Ferenc, Kiss László), 2. Silver Team, 3. PB-Petro, 4. Vízmű, 5. GLB, 6. Bumeráng. A bajnokság gólkirálya: Füleki Gábor (Vízmű), a legjobb kapus: Somogyi Csaba (PB-Petro), a legjobb játékos: Kátai László (Királyi Gárda], a legjobb védő: Fodor László (Vízmű). Szökő-kupa (9 csapat), végeredmény: 1. Mélykút, 2. GLB, 3. Silver Team. Gólkirály: Doszpod József (Mélykút), a legjobb játékos: Laczi Norbert (Silver Team), a legjobb kapus: Kiss Gábor (Mélykút). Old Boys-kupa: 1. Első Beton szenior (Szekeres, Tárkány, Bódi, Szrenka, György, Szabó Zs., Dézsi, Csala, Tóth G., Csanádi, edző: Fülöp László), 2. Bath Boys, 3. Darazsak. Gólkirály: Tóth Gábor (Első Beton szenior), a legjobb kapus: Szekeres Attila (Bath Boys), a legjobb játékos: Papp Tibor (Bath Boys). HLKK-GYŐZELEM NB Il-es női kosárlabda-mérkőzésen: Hódmezővásárhelyi LKK-Újfehértói VSZSE 95-67 (26-14, 22-19, 21-20, 26-14). HLKK: Benyhe 23/6, Gázsity 24, Kelemen 18, Kis-Molnár 7, Vékony 6. Csere: Stranszky 10, Bányai 5, Jordanoszki 2, Sztancsik. A hazai együttes minden játékrészben felülmúlta ellenfelét és magabiztos győzelmet aratott. ATLÉTATOBORZÓ Menyhárt Zoltán, a Szegedi VSE edzője a Felső Tisza-parti stadionba várja az atlétikát kedvelő fiatalokat. Edzésidőpontok, 8-12 évesek: hétfő, kedd, csütörtök 17 órától 18.15-ig; 13-18 évesek: mindennap 14.30-tól 17.30-ig. Bővebb információ a foglalkozásokkal kapcsolatban a 06-70/599-0699-es telefonszámon kapható a szakembertől. VÁSÁRHELYI SIKER A VI. korcsoportos fiú kosárlabdások megyei diákolimpiai döntőjének az eredményei: Bethlen Gábor Református Gimnázium (Vásárhely)-Gábor Dénes Szakközépiskola (Szeged) 115-90 és 80-59. A győztes csapat névsora: Bodrogi Ferenc, Komáromi Gergely, Karácsonyi Gergely, Kiss Csaba, Molnár Zalán, Bandula Bence, Koprás Márton, Fodor Ferenc, Imre László, Grezsa Bence. Edző-testnevelő: Balogh Imre. A Kunszentmiklóson megrendezett református országos kosárlabda-bajnokságot is veretlenül nyerte meg a Bethlen, melynek kerete a megyei aranyérmes gárdáéval megegyező. ATSK-VERESÉG NB Il-es férfi asztalitenisz-mérkőzésen: ATSK Szeged-Marso Kemecse II. 6:12, a szegedi győzelmeket szerezték: Popovics János, Lele Viktor 2-2, Márki Róbert 1, valamint a Popovics János, Ferencz Viktor páros. A Cortimex Kft. és a Szeged Városi Sportigazgatóság támogatásával vasárnap rendezi meg az ATSK Szeged a II. Cortimex-kupa dél-alföldi regionális újonc asztalitenisz-versenyt az újszegedi Móricz Teremben. A küzdelmek 10 órakor kezdődnek.