Délmagyarország, 2007. március (97. évfolyam, 51-76. szám)
2007-03-01 / 51. szám
4 "MEGYEI TÜKÖR" CSÜTÖRTÖK, 2007. MÁRCIUS 1. LÁNYOK INKOGNITÓBAN A 4 idegen 1 banda versenyzői inkognitójukat az eredményhirdetésig megőrzik. A lányok maguknak választottak művésznevet. Tüci régóta használt beceneve mellett döntött, Sharont csak néhány ismerőse szólítja így, Sharon Stone után. KÖRKÉP ALGYŐ. Az algyői Gyevi Art Kulturális Egyesület Parlando Énekegyüttese március 24-én, szombaton 18 órakor Ma este, babám, a Fasorba megyünk címmel operettgálát rendez a faluház színháztermében. A sztárvendég Farkas Bálint, a Budapesti Operettszínház művésze, operettbonviván. Belépődíj elővételben március 23-áig váltható 1000 forintért, az előadás napján 1300 forintért, jegyárusítás a faluházban és a könyvtárban hétköznapokon 10-18 óra között. Helyfoglalás érkezési sorrendben. - Ma 17 órakor nyílik Megyeriné Mezei Julianna kiállítása a Faluház Galériában. BORDÁNY. Az Egészséges Ttlcpülésckért Alapítvány tavalyi pályázatára Bordány község egyéni pályázatában a Hunyadi tér játszó- és pihenőparkká alakítására is nyert anyagi támogatást. A térre hinta kerül csúszdával, padok, focikapuk, hulladékgyűjtők. A gázfogadó körül fagyai bokrokat ültetnek. A munkálatokat március-áprilisra tervezik, ehhez kérik a környékbeli lakosok segítségét is. A játszóteret a község lakóinak kérésére alakítják ki. DESZK. Az önkormányzat családsegítő és gyermekjóléti szolgálata pénteken 8 és 12 óra között ruhaosztást szervez a Templfi téri idősek otthonában. A szervezők elsősorban a kisgyermekes szülőket várják. DÓC. Az egészséghéten mammográfia-szűrésre mehetnek ma 8 és 12 óra között az érdeklődők a szegedi II. rendelőbe. Indulás önkormányzati kisbusszal fél 8-kor. Ma 9 órától csontritkulás szűrővizsgálatot a védőnői tanácsadóban tartanak, a vizsgálatra időpontot kell kérni. Ma 9 órától kardiológiai szűrővizsgálatot és artheriográfos vizsgálatot végez dr. Sepp József. Altalános szűrővizsgálatra lehet jelentkezni ma az orvosi rendelőben (vércukor-, koleszterin-, testsúly-, testmagasságmérés, EKG). 17 órától tart előadást a mozgásszervi betegségekről dr. Kovács Attila a teleházban. Holnap 10 és 12 óra között a művelődési házban véradásra várják az önkénteseket. A véradók mórahalmi fürdőbelépőt, étkezési jegyet kapnak ajándékba. Annak, aki igénybe szeretné venni a fürdőjegyet, az utaztatásban az önkormányzat segítséget ad. MÓRAHALOM. Újabb kötélugró bajnokokat köszönthet Mórahalom. A Szombathelyen februárban megtartott egyéni és formációs bajnokságon egyéni összetettben az I. korcsoportban Lajos Vanda (4. B) az első helyet szerezte meg, a II. korcsoportban Farkas Cs. Petra (8. A) a második, a IV. korcsoportban Farkas Cs. Dalma az első helyen végzett. A formációs versenyen Mórahalom gyermekcsapata az első, a serdülőcsapat a második a felnőtt csapat pedig a harmadik helyet szerezte meg. A mórahalmiak egy felnőtt és egy junior csapattal képviselhetik hazánkat a nyáron a hollandiai kötélugró Európa-bajnokságon. SÁNDORFALVA. A belterületi csatorna beruházással egyidejűleg a külterületi ingatlantulajdonosok számára is lehetőség van egyedi szennyvízkezelő berendezések telepítésére. A telepítéssel kapcsolatos feltételek a belterületi beruházás pénzügyi lehetőségeivel megegyeznek. A beruházásról ma este 6 órától tartanak lakossági fórumot a Budai Sándor Művelődési Házban. Tehetség és szépség?-A versenyzők véleménye megoszlik 4 idegen, 1 banda, két szegedi lány / * Március 16-ától április 1-jéig tart a tavaszi fesztivál-Huszti, Geszti, Ónodi, Hernádi és a többiek HÍREK EGYENLŐ ESÉLYEK Sándor Klára országgyűlési képviselő, a párt ügyvivője vesz részt az SZDSZ-től a pénteki, a demográfiai helyzetről szóló ötpárti tárgyaláson. A politikus tegnap Szegeden elmondta: ahol választani kell a karrier vagy a gyerek közt, ott alacsony a születési ráta, ahol a kettő együtt is vállalható, ott magas. HAMARABB INDUL A TÁROZÓÉPÍTÉS Annyira feliszapolódott az utóbbi évtizedek alatt a tiszai hullámtér, hogy már komolyan veszélyezteti az árvízvédelem hatékonyságát - hívta föl a figyelmet Dobi László, az Atikövizig igazgatója tegnap Algyőn, egy szakmai tanácskozáson. A Dóc térségébe tervezett szegedi tározót is hamarabb kezdik létrehozni. NOÉ BÁRKÁJA A BELVÁROSIBAN Sándor Pál rendező Noé bárkája című alkotását ma este 7 órától mutatják be a Belvárosi moziban. A nézők a vetítés után találkozhatnak a film alkotóival és szereplőivel: Sándor Pállal, Kállai Ferenccel, Oswald Marikával, Pindroch Csabával, Verebes Lindával, valamint Bordán Irénnel. BUDOÁR AZ UTAZÓLÁDÁBÓL A Délmagyarországi Áramszolgáltató Zrt. ma, 18 órától tartja Erdélyi Lili Ada és Jeney Balázs A Nő legyen Virággá, azaz budoár az utazóládából című közös kiállításának megnyitó estjét. más, Csonka András és Csík Gabriella - pedig úgy találta, megfelel a játék legfontosabb kritériumának: tehetséges. A közgazdászhallgató nem kezdő énekes, szegedi együttesével több fellépése volt már. - Hobbizenekar vagyunk, nem törünk pesti babérokra - jellemzi magukat a lány, aki a gyors siker lehetőségével indokolja, hogy önállóan is megméretteti magát. - Ezzel átugorhatok lépcsőfokokat. Akár bekerülök a bandába, akár nem, emberileg nem szeretnék változni. Határozott karakter vagyok - fogalmaz. A verseny alapötlete szerint a lányoknak nem külsejükkel, hanem hangjukkal kell hódítaniuk, ezért Tücit indiszkrét módon arról is kérdeztük: csúnyák-e a versenyzők. - Szépek, csinosak. De a szép külső kis munkával bárkinél elérhető, tehetségnek viszont születni kell - hangzik a profi válasz. - Valóban a hang az első, de ha valaki előadó akar lenni, a külsőségekkel is törődnie kell vélekedik Sharon. A szegedi származású, Budapesten élő lány szintén a tíz legjobb között van. O is közgazdászhallgató, bár számára kisgyermek kora óta a zene jelenti a boldogságot. „Pechemre a reál tárgyak is jól mentek, ezért egy darabig hezitáltam az orvosi, a jogászés a közgazdászpálya között." Az éneklést azonban sohasem hanyagolta, például az ország különböző pontjain karaoke-műsorokat vezetett. A 4 idegen... válogatójára egy kemény vizsgaidőszak után, kezdődő influenzával állított be, de a zsűrinek így is tetszett. „Értékelték, hogy nemcsak énekelni, de előadni is tudok." Sharon egyébként az énekesi szakma szépségét abban látja, hogy elvarázsolhatja a közönséget. Évekkel ezelőtt szegedi osztálytársai autogramot kértek tőle azzal: egyszer biztosan híres lesz. A tíz lány közül a hallgatók választják ki az új banda négy tagját. Az eredményhirdetés napján, március 9-én Tücinek éppen szemműtétje lesz. GONDA ZSUZSANNA - Egyik éjjel nem tudtam aludni. Felkeltem, kimentem a konyhába, és a Délmagyart kezdtem olvasgatni. Abban láttam meg egy cikket a versenyről - meséli a 4 idegen 1 banda című tehetségkutatóval való találkozását Tüci. A szegedi egyetemista - akinek egyelőre sem a nevét, sem a fotóját nem közölhetjük - jelentkezett a Danubius rádió játékára, és azóta a tíz legjobb hangú lány közé választották. Tüci a rádiónak A zsűriben csupa ismert sztár hallgatja, mustrálja a lányokat Harminc program 18 helyszínen Negyedik alkalommal rendezik meg március 16. és április 1. között a Szegedi Tavaszi Fesztivált, amelyen koncerteket, színházi produkciókat, izgalmas kiállításokat láthat a közönség. MUNKATÁRSUNKTÓL A március 15-e utáni hosszú hétvégén kezdődő Szegedi Tavaszi Fesztivál tizennégy napján kis szerencsével a város utcáin is sztárokkal találkozhatnak a városlakók és az idelátogató turisták - hangsúlyozta Solymos László alpolgármester a tegnapi sajtótájékoztatón. Az április 1 -jéig tartó fesztivált a város önkormányzata mellett a Spar Magyarország Kft. és a Mol támogatja. A több mint harminc programnak városszerte tizennyolc helyszín ad otthont. A fesztivál mottója: szegediek a szegedieknek, hiszen szegedi vagy innen elszármazott művészeknek nyújt bemutatkozási lehetőséget - tudtuk meg Elekes Zoltán fesztiváligazgatótól. A nyitány Nóvák András festőművész 70. tavasz című jubileumi kiállítása lesz, megtekinthetik a Tavaszi Fotószalont, a szegedi Hetek Csoportja pedig Fernando Arrabal A tricikli című darabjának hazai ősbemutatójával várja a közönséget. Koncertet ad az Anawim Klezmer Band, fellép Hernádi Judit, Ónodi Eszter, Huszti Péter, Geszti Péter, Kálid Artúr, Kálloy Molnár Péter és Tóth Gáspár András. Szegedre érkezik a Csodák palotája utazó kiállítása legómozival, óriásmemóriával, táncoló labdával és társas labirintussal, valamint vak emberek életébe csöppenhetnek az Árny alatt, kalandozás a sötétben című program látogatói. A gyerekeket a Magyar Mesezenekar Zseb Tévé című koncertje, az Oroszlánkirály meséje, valamint Gryllus Vilmos Maszkabálja várja. Nyílt napot tart a Szent István téri víztorony, és átadják a vadaspark simogató állatkertjét. A fesztivál hivatalos honlapja: www.sztf.hu, bővebb ínformáció a 62746-64-64-es vagy a 30/423-8832-es telefonon. Lányok a tehetségkutató válogatáson - egyelőre titok, kik lettek közülük a befutók Fotó: DMJDV Virágba borulnak áfák Az enyhe tél miatt ki rügyeztek f gyümölcsfák és fejlődésnek indultak a gabonafélék. Ritkán látott jelenség, hogy már február végén rügyeznek a fák a gyümölcsösökben. A szőlészetekben sok helyütt már megkezdték a metszést, hiszen a téli periódus sok növényfajta számára csaknem teljesen kimaradt, és hónapokkal fejlettebbek, mint az várható lenne ilyenkor. Néhány napon belül már a virágzás is megkezdődhet, ami szintén rendkívüli természeti jelenségnek nevezhető. Amennyiben az aszály nem okoz pusztítást, idén jelentős termés várható. Két szegedi lány is bekerült a 4 idegen 1 banda című tehetségkutató verseny tíz legjobbja közé. Mindketten közgazdászhallgatók, egyiküknek saját együttese is van. A lányok egyelőre becenéven futnak. küldött demón, majd a Budapesten rendezett válogatáson a countrytól a musicalrészletig énekelt dalokat, a zsűri - Szűcs Judith, Tóth Vera, Jáksó László, Rakonczai Viktor, Knapik TaA jövő tantermében tanulnak A jövő tantermét tegnap adta át Szegeden Magyar Bálint fejlesztési államtitkár. A tantermet a SZTE Oktatáselmélcti Kutatócsoportja hozta létre a Microsoft Magyarország támogatásával. A görgőkön mozgatható asztalok mellett a teremben 14 laptop és ultramobil PC, valamint érintőképernyős tábla-PC, projektor és interaktív tábla szolgálja a tanárnak készülő hallgatók oktatását és a kutatást Fotó: Sexesvári Csaba