Délmagyarország, 2007. március (97. évfolyam, 51-76. szám)

2007-03-01 / 51. szám

12 AZ ÜGYVÉD VÁLASZOL ^fcjM 0r Juhász György Krl Örökbefogadás Tisztelt ügyvéd úr! Idós emberek vagyunk. A fiunk két éve meghalt. Másik gyerekünk sajnos nincs. A menyünkkel és két unokánkkal élünk együtt. A me­nyünk állami gondozásban nőtt fel, nem is ismerte a szüleit. Mi úgy tekintünk rá és ö is miránk, mintha a saját gyerekünk lenne. Anyuká­nak és apukának szólít minket. Fiunk elvesztése óta talán még szoro­sabb lett a viszony. Feleségemmel úgy döntöttünk, örökbe fogadjuk. Tltdjuk, hogy ez csak jelképes dolog, de nekünk fontos lenne. Mik a feltételei, hol kell megindítani, körülbelül mennyi ideig tart és meny­nyibe kerül egy ilyen eljárás ? Tisztelt Olvasók! A házasságról, családról és gyámságról szóló 1952. évi IV. törvény (Csjt.) 46. § szerint az örökbefogadás célja az, hogy az örökbefogadó, valamint annak rokonai és az örökbefogadott között családi kapcsolatot léte­sítsen, és elsősorban az olyan kiskorúak családi nevelését biz­tosítsa, akiknek szülei nem él­nek, vagy akiket szüleik megfe­lelően nevelni nem képesek. Örökbefogadó csak teljesen cselekvőképes nagykorú személy lehet, örökbe fogadni pedig kizá­rólag csak kiskorú személyt le­het. Miután menyük, az örökbe fogadni kívánt személy nagyko­rú, így az örökbefogadás a hatá­lyos jogszabályok értelmében ki­zárt. Levelükből kiderül, hogy szándékukat az érzelmi indítta­táson túl bizonyos anyagi jelle­gű szándék is motiválja. Önök után - végrendelet hiányában ­unokáik örökölnének. Nagyko­rúságukig édesanyjuk mint tör­vényes képviselőjük járna el ne­vükben. Lehetőségük van arra, hogy - az unokák kötelesrészét nem sértve - „fogadott lányuk" javára végrendelkezzenek. Gyermekük házastársát törvé­nyen alapuló tartási kötelezett­ség nem terheli önök felé. Ha ennek ellenére anyagilag vagy természetben rendszeresen se­gíti, támogatja önöket, akkor akár tartási szerződést is köt­hetnek, amiben rögzítik, hogy menyük milyen jellegű, mérté­kű tartást nyújt, és ennek fejé­ben önök milyen vagyontárgyat ruháznak rá. Összességében azt kell mond­jam, örülhetnek, hogy egy ilyen családi szituációban nem azért fordulnak jogi tanácsért, hogy valamilyen problémára megol­dást találjanak, hanem, hogy egy működő, jó viszonyt megerősít­senek. Ritkán adok ilyen taná­csot, de esetükben úgy gondo­lom, nem nagyon van olyan kér­dés, amit jogi eszközökkel kelle­ne rendezni. Az egyetlen elméleti probléma talán az lehet, ha a kis­korú unokák örökölnének na­gyobb értéket, mondjuk az ingat­lanjukat, ekkor ugyanis édesany­juk csak a gyámhivatal jóváha­gyásával rendelkezhetne felette, ami nagymértékben korlátozná mozgásterét. Ha az unokák már nagykornak, akkor ez az eshető­ség sem merül fel. Ülő tehéntől a kordonbontásig Mintegy húsz-harminc esztendővel ezelőtt egy ország népe hetekig azon a kérdésen tanakodott, hogy a Lánchídon lévő kőoroszlánnak van-e nyelve. Azt megelőzően az okoskodás alapja az volt, hogy a te­hén tud-e ülni, vagy nem (a fiatalabbak erre nem emlékezhetnek). Ez is hosszú ideig foglalkoztatta az ország népét. Jól elszórakoztunk raj­ta. Napjaink valóságtartalma már ennél sokkal komolyabb esemé­nyeket vet fel. A téma a demokratikus jogok gyakorlásának jogi és an­nak végrehajthatóságának problémakörét veti fel. Azt, hogy valaki él a demokrácia adta lehetőségekkel, el kell fogadni; kimegy az utcára tüntetni, autós felvonulást tart valami ellen vagy valami mellett, szidja a kormányt, a rendőrséget, béremelést követel, tiltakozik kór­házbezárás ellen, és meg lehetne sorolni, hiszen még az egészséget veszélyeztető éhségsztrájk is megjelenik a palettán. A rendőrség - úgy tűnik tanulva az elmúlt hónapok történéseiből - mint nyugodt rendfenntartó szervezet igyekszik a tüntetőket ke­zelni (lekezelni). Ami viszont napjaink felső politikai cselekvését illeti, döbbenetesen hatott a jóérzésű és békességet akaró emberek­re. Nem vagyok politikailag elkötelezett, mégis azt mondom, hogy a szimpatikus - már kissé öregedő - fideszes fiúk Országház előtti téri kordonbontó akciója nem tetszett, és kissé talán túllőttek a cé­lon. Nem vesznek részt az országgyűlés munkájában, amikor a mi­niszterelnök szólásra emelkedik, az ország és az emberek sorsát érintő egyeztető megbeszélésekre el sem mennek. Lelkük rajta. Most meg a frakció az elnök vezényszavára kivonult a térre, fizikai munkásként nekiálltak, és szétbontották a kordonokat - végrehaj­tották a parancsba kapottakat. Bátorítják azokat a szélsőjobbolda­liakat, akik Árpád-sávos zászlóval gyülekezve próbálnak - a tör­vényt is áthágva - randalírozni. Ez már nem nevezhető elfogadott tiltakozásnak (nemzetiszínű zászló már alig látható). A törvény és a jog sárba tiprása érezhető, alkotmányos utat kellett volna válasz­tani. A békességet így nem lehet megteremteni. Az írásom elejére utalok vissza azzal, hogy a jelenlegi helyzettel is jó néhány hónapig el lehet vitatkozni, csürni-csavarni, hogy törvé­nyes volt-e a cselekedet: a kordon felállítása és a tér műveleti területté nyilvánítása, majd az ellenzéki képviselőcsoport kordont bontó „mű­veleti" cselekedete. Ez már nem az ülő tehén derűs története. Sok mindennel egyetértek, de van, ami nem példaértékű. Talán az Or­szágház és környékének rendjét fenn kellene tartani, hiszen külföld felé is mutatva, ez az épület az ország politikai központja, ahová ál­lamfők, külföldi delegációk, tudósok, turisták járnak, és viszik hírün­ket a világba. Most megint a rossz hírünket. Tanulni azért mégis lehetett a kordonbontásból. Például szolgálhat. Ha lesz haragosom, elhatároztam, hogy felszedem előttük a járdát, vagy kivágom a közterületen ültetett rózsafáit, rá fogok szokni a do­hányzásra, és a csikket minden esetben a háza előtt fogom eldobni, vagy a kerítéséből, ha arra járok alkalmanként kitörök egy darabot. Mindezt vállalni fogom a nyilvánosság előtt, bízva abban, hogy nem jelent fel semmilyen jogcímen, és rendőrségi, bírósági eljárás sem lesz ellenem lefolytatva. Azért ezt mégsem javaslom senkinek. Ahogy azt korábban írtam: legyen békesség köztünk mindenkor, a keresztényi hitvallás szerint. HERCZEG IMRE, MINDSZENT Csodálkozó arccal a vasút felé Bár már hónapokkal ezelőtt be­vezette a MÁV az ütemes menet­rendet, a sajtót böngészve eddig még nem nagyon olvastam elis­merő sorokat a menetrendi újítá­sokról. Gyanítom, annyira meg­szokta már mindenki: a vasutat csak szidni lehet, hogy az egyér­telmű fejlődés sem nagyon tűnik fel. Pedig az a változás, ami nemré­giben a vasút menetrendjében, egyáltalán rendszerében bekö­vetkezett, az akkora fejlődés, hogy a lepusztított viszonyokhoz szokott utazó szinte el sem hiszi. Egyszerűen egyik napról a má­sikra tíz évet lépett előre a vasúti közlekedés - és ez akkor is igaz, ha teljes elégedettségünkhöz még sok mindennek kell történ­nie. Nem csak arról van szó, hogy a Szeged-Budapest viszonylat­ban kora reggeltől késő estig minden óra azonos percében indulhatunk oda, s utazhatunk vissza, bár már ez is nagy lépés. Mintegy tíz éve utazom rend­szeresen - Cegléden keresztül ­Nyíregyházára. Volt szeren­csém' megtapasztalni rosszabb és még rosszabb menetrende­ket, rettenetes kapcsolódásokat a ceglédi pályaudvaron. Most azonban - egészen meglepő örömhírként - a keleti végekre is óránként lehet utazni, s pár perc után lehet Cegléden vona­tot cserélni. Mi több, megáll a szegedi és a nyíregyházi inter­city is, 3 óra 40 percre rövidítve az utazási időt, ami egész egy­szerűen - nagyszerű (most te­kintsünk el attól a - különben egyáltalán nem jelentéktelen ­ténytől, hogy a két intercity pótjegy alaposan megdrágítja az utat. Méltányos lenne ilyen esetben csak 1 pótjegyet fizet­tetni...). Térjünk ki picit a jegy árára is, mert az azért árnyoldala a vasúti Egyik napról a másikra sokat fejlődött a vonatközlekedés Illusztráció: Frank Yvette közlekedésnek. Egész egyszerűen fogalmazva: drága a jegy. Ezzel együtt az összehasonlításokkal azért óvatosan kell bánni. Akik az autós költségekhez viszonyít­ják a vasúti jegy árát, általában csak az autó üzemanyagával szá­molnak. Olyan értelemben indo­kolt ez a számolási mód - hogy az emberek nagy része is így szá­mol. Indokolatlan azonban azért, mert jól tudjuk, hogy az üzemanyag költség csak egy ré­sze (durván fele) az autózás költ­ségének. Van azonban egy óriási előnye a vonatozásnak az autó­zással és a buszozással szemben, amiről az elemzések egyáltalán nem szoktak szólni. Mindössze­sen arról van szó, hogy a vonaton lehet olvasni (tanulni, jegyzetel­Az illegalitás fegyvere Havránek Ferenc képviselő úr a szokott formáját hozza. Bár egyetért a vásárhelyi néppel, amikor kórházuk bezárása ellen 15 ezren tüntettek, ugyanakkor (haladéktalanul) politikai manipulációt sejtve, igyekszik megbélyegezni azt. Az egészségükért, életükért joggal aggódó vásárhelyi­ek, ahelyett, hogy lehajtott fejjel várták volna sorsuk rosszabbra fordulá­sát, méltóságteljes tüntetéssel példát adtak becsületből, helytállásból, összefogásból! És ez mintha egyeseknek ijesztő lenne. A kormánypárti riadalom oldására, az országos média fullajtár többsége kapta a megbí­zást: „fasiszta csőcseléknek" akarnak láttatni közel húszezer, okkal fel­háborodott magyar polgárt, a helyi eszmetárs pedig az emberek joggal érzett büszkeségét kívánja letörni, amelyet minden vásárhelyi (és kör­nyékbeli) érezhet, hiszen ebben a közömbös világban végre valahol, va­lakik össze tudtak fogni egy igazán nemes ügy érdekében. Kedves Havrá­nek Ferenc elvtárs! Szeretnénk önnek jelenteni, a zavarkeltés ideje le­járt! Szó sincs jobboldali tüntetésről, meg Lázár János polgármester poli­tikai játszmáiról! A kérdés igen egyszerű: egy eleve elrontott egészség­ügyi rendszer-átalakítás országosan is legnagyobb vesztese a vásárhelyi Erzsébet-kórház. Megbüntetése becstelenség; minden jó érzésű vásár­helyi, mindszenti, kutasi, mártélyi és békéssámsoni(!) (=a józan több­ség) tiltakozásának eredménye, hogy országos figyelmet kapott ez a gya­lázat, és egyáltalán reményünk maradt kórházunk megmentésére. Most ismét a tárgyalások ideje van, de akár napok múltán újra szükség lehet a megtapasztalt összefogásra. Ugye eljönnek? Havránek Ferenccel vagy nélküle, talán mindegy... DR. HAVASI KATALIN HÁZI GYERMEKORVOS, DR. GREZSA ISTVÁN FELNŐTT HÁZIORVOS Ketyegő gázóra Azt hiszem, joggal lehetek felhá­borodva azon, ami velünk tör­tént. 2006 augusztusában házat vásároltunk. Mire az adásvétel le­zajlott, november lett. Bementem a Dégáz makói kihelyezett ügyfél­szolgálatára, ahol a kígyózó sort látva, jobbnak véltem kikérni a megfelelő nyomtatványt. Otthon kitöltöttem, majd a megfelelő do­kumentumokkal november 17-én ajánlva feladtam a tulajdo­nosváltással kapcsolatos névát­írási kérelmet. A csekkek folya­matosan érkeztek az előző tulaj­donos nevére. Karácsony után be­telefonáltam a Dégázhoz, hiszen addig eltelt majdnem másfél hó­nap. Azt mondták, folyamatban van az átírás, de a csekkeket ne fi­zessem be, hiszen nem az én ne­vemre vannak kiállítva. Január 31-én viszont ajánlott levél érke­zett az (elhunyt) előző tulajdonos nevére a Dégáztól. A levelet visz­szaküldtem. Február l-jén be­mentem az ügyfélszolgálatra, ahol egész napos várakozás után tudtam meg, hogy még hozzá sem kezdtek a levelem feldolgozá­sához, a levél pedig utolsó fizetési felszólítás volt. Hogy fogom tudni bebizonyítani, hogy mennyi gázt használtunk el december 31-éig, hiszen lehetőségem sem volt be­diktálni az óraállást. Január má­sodika óta már gáz helyett fával fűtünk, csak főzésre használjuk a gázt, de mivel olvasni sem voltak, ezt sem tudom bebizonyítani. Az­tán meg majd kiküldik egy ösz­szegben a gázszámlát, és fizessem ki, ha tudom. KÁDÁR RÓBERTNÉ, MAKÓ ni - ez már részletkérdés)! Ez ak­kora különbség - például a bu­szozással szemben -, amiről egész egyszerűen nem szabadna megfeledkezni. Az előbbi tétel azonban sajnos ezzel együtt igaz: drága a vonatozás. A költséges jegyárban biztosan benne van némi reklámköltség is - ezt a hányadot azért jobban is felhasználhatná a MÁV. Az új menetrendet népszerűsíteni szándékozó reklámok annyira bárgyúak, ötlettelenek, hogy szinte veszélyeztetik a különben - nem győzöm újra és újra han­goztatni - korszakalkotó új in­tézkedések sikerét. Maradjunk azonban a pozití­vumoknál: ezek a változások mintha azt sejtetnék - valóban beigazolódnak bizonyos ígéretek a vasút fejlődését, fejlesztését il­letően. S ha most még csodálkoz­va fordulhatunk „arccal a vasút felé" (ahogy az a régi szlogenben volt), tagadhatatlan: mindez egy nagy lépés az európai(bb) vasút vonalán. Azért a korábbi években „elszenvedett" menetrendeknek volt egy nagyon kellemetlen, szinte kőműves kelemeni állan­dója: amit rendbe hoztak egyik évben, biztos elrontották a kö­vetkezőben. Ha valamit javult a menetrend, egy évre rá biztosan romlott... Könyörgöm, kedves MAV-irányítók: ha most léptek előre tíz évet, jövőre ne lépjenek vissza! Egyet se... MAGYARI ELŐD, SZEGED Mobilnyavalya Ne értsük félre: maga a mobilte­lefon aligha kártékony. Kivéve, ha valakinek a fejéhez vágják. így hittem eddig. Most viszont, mi­dőn az angol tudósok rádöbben­tek a zsebtelefon káros hatására, eszerint kell gondolkodnom. Tény ugyanis, hogy az ánglius tudósok bejelentették: rákos megbetegedést okozhat a mobil­telefon. Olyan sugárzást bocsát ki, ami ártalmas. Mégpedig azért, mert testközelben hasz­nálják. A telefonhasználat lénye­géből adódóan. Ez tény. A másik jól ismert tény, hogy a legtöbb mobiltelefont Kínában gyártják-használják. Ráadásul ál­lítólag ott a legolcsóbb is ez a kap­csolatteremtő herkentyű. Igaz, hazánkban is úgy szaporodik a száma, mintha ingyen adnák. Egészen olcsón is kapható a kí­nai-lengyel piacon Szegeden is. Egy mobilhoz értő lakótársam szerint az olcsó mobil azért olcsó, mert lopják. Mást is hallottam: beszélik, hogy Kínában gyógyítják a legered­ményesebben a rákbetegségeket. Oda jár már a fél világ gazdagja. A szegény rákos ezt úgysem tudná megfizetni. Am ez mindenképpen jó az emberiségnek: ha Kínában van a legtöbb mobiltelefon, s ha ott gyógyítják legeredményesebben a rákbetegeket, ez összefügghet: ők tudhatnak valamit! A mobilról is, meg a rákról is. Ötezer év gyógyá­szati tapasztalatairól vannak írá­sos dokumentumaik! Tudom, ak­kor ugyan még mobil nem volt. A minap az jutott eszembe, hogy van egy igen eredményes védekezési mód a mobiltelefon káros hatása ellen: ha ellopják. Ami nincs, az nem káros. Sőt! Lehet, hogy a mobiltolvajlást nem is kéne szigorúan büntetni, hiszen káros holmitól szabadítja meg az embert. Mostantól érdeklődve figyelem embertársaimat, megfogadják-e az ángliusok figyelmeztetetését. Egészségesebb, ha visszatérnénk a régi idők egyszerűbb információto­vábbításához: jókat lehet üvöltözni ablakon keresztül a gyerekkel, szomszéddal... káros sugárzás nél­kül. Vagy egyszerűen csak hagyjuk ellopni a mobilunkat. KACZÚR ISTVÁN, SZEGED Egy bódé sem marad Hosszú ideje folyik a vita a Mars tér átalakítása körül. Érveket pró és kontra felhoz mindkét tábor, csak éppen minket, szegedieket nem kérdez meg senki arról, mi a véleményünk a dologról. Magam részéről évek óta csak elborzadni tudtam, ha megláttam a Mars tér régi formáját, mivel nem láttam még egy városban sem, amely tartja magát valamire, olyan ronda és undorító bódéerdőt, mint amilyen a szegedi piactéren volt. Ezzel összefüggésben jegyzem meg, hogy számomra bármilyen megoldás csak szebb lehet az erede­tinél. Bizonyára lehet jobb és szebb megoldásokat találni és főleg drá­gábbakat is a jelenleginél, de részemről teljes mértékben egyetértek a bódérengeteg felszámolásával, sőt ha rajtam múlna, egyet sem hagy­nék meg. Nem vitatom a jog esetleges megsértését az átalakítások során, de meg vagyok győződve arról is, hogy a végletekig akadékoskodókat nem a jobbítás szándéka vezeti, hanem valami más, hogy mi, azt ők bizonyára jobban tudják. RÓNA MÁRIA, SZEGED

Next

/
Oldalképek
Tartalom