Délmagyarország, 2007. február (97. évfolyam, 27-50. szám)

2007-02-06 / 31. szám

Kedd, 2007. február 6. GYÓGY-ÍR 29 9 OLVASÓSAROK A kínai orvoslás vezérfonala MNBHHHHI r A régi kínaiaknál az az orvos volt jó orvos, akinek soha nem kellett gyógyítania, mert meg­őrizte az emberek jó egészségi állapotát, megelőzte a beteg­ségkialakulást. Dr. Rideg Sán­dor, a szentesi kórház főorvosa - és a hagyományos kínai or­voslás szakembere -, s termé­szetgyógyász fia, Rideg Róbert nagy sikerű könyvet írt a ha­gyományos kínai orvoslásról. A hagyományos kínai orvos­lás - mely ötezer évre tekint vissza - úgy tartja, hogy az ember és az emberiség szerves része egy nagyobb egésznek, a világegyetemnek. Mindenkire ugyanazok a törvények vonatkoznak, melyek az összes többi természeti folyamatot is irányítják. A kínai orvoslás a test nedveinek, energiáinak áramlásáról mint folyókról, csatornákról beszél. A test állapotait a hideg, a meleg, a szárazság s a nedvesség természeti fogalmaival írja le. Az egészség pedig a harmonikus és kiegyensúlyozott belső környezet fönntartásától függ. Az egyensúlyt a kínai orvoslás a jin s jang fogalmaival írja le. A jin és a jang az a két dinamikus erő, melynek együttes működéséből származik minden, ami a világegyetemben meg­található. Ha a jin-jang egyensúlya megbomlik, szervezetszerte betegségek keletkeznek. A kezelés célja tehát: ismét létrehozni ezt az egyensúlyt. Hogy a jin és jang egyensúlya megteremtődjék, az életenergiának, a „csi"-nek akadálytalanul kell áramolnia az egész rendszeren keresztül - akár a világegyetemben. A esi a test összes életjelenségének forrása - olvasható a fülszövegben. Kiknek ajánlják a szerzők a vaskos kötetet? Orvosoknak, természetgyógyászoknak és érdeklődőknek egyaránt. Stílusa olyan, hogy némi „nyugati" orvosi terminológia-tudás birtokában a mindennapi ember is megérti - s ugyanakkor a lehető leg­szakszerűbb is. Aki egyébként is szakember, és el akarja sajátítani a kínai orvoslást belőle, elsajátíthatja - aki pedig csupán kíváncsiskodik, az is számtalan érdekességre lel. Megtudhatja, számtalan más közt, hogyan függ össze például a zöld szín a májjal, továbbá a kelettel, a tavasszal, a savanyú ízzel, a fával és a keletkezéssel - s mindez együtt pedig a gyógyítással. (Dr. Rideg Sándor-Rideg Róbert: A kínai orvoslás vezérfonala. Lectum Kiadó, Szeged, 2006; 518 oldal) F.CS. •ptions CSONGRÁD MEGYÉBEN CSAK NÁLUNK, CSAK MOST INGYENES PRÓBALEHETŐSÉG OLYADÉK PRÓBÁLJA KI INGYEN A HAVI VISELETŰ OPTKMS MULTlfOKALIS ÉRDEMES SZEM ELŐTT TARTANI! wxrtv.tottica.hu • 6720 Szeged, Somogyi u. 21. 3 j TeL/fax: 62/423-421 Nyitva: h.-p.: 9-18, sza.: 9-13 • E-mail: optika6-t-on1ine.hu itnere ÍZ' JX OTTICA GONDOK VANNAK A HALLASAVAL? ÚJ HALLÁS, ÚJ ÉLET! Hallásvizsgálat díjmentes betegszállítással! Vidékiek útiköltségét megtérítjük! A legkorszerűbb hallásjavitó készülékek, fül mögötutól mély hallójáratüg több gyártótól. Elemek, jelzőrendszerek, mobiltelefonhoz induktív hurok, egyéni uszodai fülilleszték. zajvédő. Tempó. MÁV. Vitamin Egészségpénztár elfogadóhely. DR. MADANI SHAHRAM Időpont-egyeztetés: 20/255-3893 ÚJ HELYEN!!! Mega Kft. Szeged. Roosevelt tér 7-9. Keressen bennünket bizalommal! A fogászati allergia tünetei azonnal felismerhetők Az allergia számos fajtája gyö­törhet bennünket: az ismert típusok mellett számolnunk kell a fogászati allergiával is. A szájban a tünetei azonnal felismerhetők, a kiváltó okot pedig úgynevezett epicután teszttel lehet kimutatni. Akkor beszélhetünk fogászati allergiáról, amikor bizonyos szerekre, esetleg fémekre túl­érzékenységgel reagál a szer­vezet. Allergiát okozhatnak például a beavatkozások előtt alkalmazott helyi érzéstelení­tők, a gyökértöméshez hasz­nálatos anyagok. Az egyik legáltalánosabb azonban a fémallergia. Kikü­szöböléséit a modern fogtech­nikusok igyekeznek nikkel­mentes ötvözeteket készíteni, ugyanis a nikkel lehet a fémal­lergiák leggyakoribb előidéző­je. Ha fogorvoshoz megyünk, kérhető a nikkelmentes anya­gok használata, amiért több pénzt kell fizetnünk, mert ezt az „extrát" a társadalombizto­sítás nem finanszírozza. A fogbeültetéseknél az imp­lantátumok anyagát döntően a titán képezi, aminek ese­tében ritkábban ugyan, de szintén kialakulhatnak aller­giás panaszok. Az allergia jelei a szájban egyértelműek. Piros, duzzadt az íny, gyulladás, égő érzés a beteg területen. Ezek lehetnek közvetlen reakciók, Ha fogorvoshoz megyünk, kérhető a nikkelmentes anyagok használata FOTÓ: KARNOK CSABA Kozmetológiai Intézet Kht. Sorgyogyaszati és Allergológiai Klinika Szakorvosai Tartós szőrtelenítés, arcbőr-fiatalítás, felületi visszértágulatok kezelése J ORVOSI LÉZEREKKEL. j TAVALYI ÁRAINKAT MEGTARTOTTUK A TÉLI IDŐSZAKRA 1 BEJÉlENTKtZÉS: 62/54-52-52 Cm: Szeged, Korányi fasor 6. www.kozmetologia.net Megbízhatóság, szaktudás a szépség jegyében STRESSZBEN SZENVED? Akkor miért várna addig, amíg valóban beteg lesz? A FAZEKAS Stressz & Gyógycentrumban segítünk Önnek megőrizni az egészségét, testilcg-lelkileg-szellcmileg erősödni és megelőzni a betegségeket. Módszereink közül: reflexológia, tibeti légzés, reiki, sbiatsu, masszázs. Bejelentkezés: 62/556-556 E-mail: stressdinic@vnet.hu emellett felléphetnek bőrirri­tációk, sőt a legsúlyosabb ese­tekben akár légzőszervi pa­naszok mint fulladás, asztma­tikus légzés is. Allergénként viselkedhetnek még a foghúzás vagy fogtömés előtt használt érzéstelenítő­szerek. Az érzéstelenítők az arra érzékenyeknél szinte azonnal vagy kis idő elteltével akár súlyos rosszullétet is okozhatnak. - Amennyiben a beteg nem lidokainérzékeny, DR. KRIZSA JUDIT bőrgyógyász és kazmetológus szakorvos • SZENT ISTVÁN TÉRJ j LÉZERCENTRUM j BŐRGYÓGYÁSZATI lézerkezelések SZŐRTELEN ÉrÉS fibrómák, szemölcsök, \ anyajegyek eltávolítása Bejelentkezés, időpont egyeztetése: Tel.: 62/425 -054 (9 -12,14 - 18 h) Rendelő: Szeged, Szent István tér 1213. akkor is válthatnak ki allergiát az érzéstelenítőben lévő se­gédanyagok is, amelyek arra szolgálnak, hogy minél gyor­sabban és hatékonyabban jut­tassák el a lidokaint az ide­gekhez - magyarázza Urbán Andrea fogorvos. A jelenség elég ritka, mégis előfordulhat egyes szervezetekben. Aki esetleg ráismer a tünetek között saját panaszára, annak ajánlott elvégezni egy epicután tesztet, aminek segítségével ki­^ A ÉT GYÓGYNÖVÉNY­ÉS REFORMHÁZ ÚJRA KAPHATÓ! Vörösszőlőlevél-vadgesztenye krém 250 ml (visszérre, fáradt lábra) 549 Ft C-vitamin 500 mg, nyújtott hatású, 100 db/100 nap 2059 Ft C-vitamin komplex 30 db/30 nap (cinkkel és flavonoidokkal) 359 Ft Diabetikus lekvár 315 g (5-féle ízben).... 419 Ft Meghűlés tüneteit enyhítő teakeverék 25 db 469 Ft Salus kompressziós harisnyanadrág (3-6 méretig) 999 Ft-tól BÉRES AKCIÓ! Minden Béres vitamin vásárlásához sorsje­gyet adunk, azonnali nyereményekkel! Béres Actival max 30 db (31-féle vitamin- és nyomelemtartalmú) 1489 Ft SCHOLL AKCIÓK! Női szobapapucs (3-féle szín, puha, meleg) 3590 Ft Gyermek és női nyári papucsok akciós áron már a szezon előtt kaphatók! GYÓGYNÖVÉNY ÉS REFORMHÁZ üzleteink ^ gf^ £ Szegeden, a SAS Patika mellett (62/424-993), a CORA Áruházban és HÓDMEZŐVÁSÁRHELYEN, az Andrássy út 1. alatt találhatók! 06I7I697I A szűrhető, mely fogászati anya­gokra allergiás a páciens. Ur­bán Andrea elmondta: - A teszt elvégzése semmilyen kel­lemetlenséggel nem jár. A gya­nús anyagokat amelyekről az allergológus gyanítja, hogy ki­váltója lehet az elváltozásnak, a beteg hátára ragasztja, így el­lenőrzi az esetleges allergiás tüneteket. A felhelyezés után először 20 perc elteltével kell először ellenőrizni, hogy van-e valamilyen reakció, majd 24, később 48, majd végül 72 óra elteltével mutatható ki teljes biztonsággal a teszt eredmé­nye. Sok támadás érte az amal­gámtömést az utóbbi időkben, miszerint mérgező hatást gya­korol a szervezetre. - Az amal­gámtömés használatakor az amalgámport higannyal keve­rik ki, így kerül a fogba. ­mondja Urbán Andrea. A hi­gany miatt lett feledett mos­tanra az amalgámtömés. Az emberek félnek ilyen típusú tömést csináltatni, köszönhető ez az ellene indított hadjárat­nak - jegyzi meg a doktornő. Az amalgámpor hetven száza­lék ezüstöt tartalmaz, így hív­ják ezüst tömésnek is, ami egy kapszulában helyezkedik el, membránnal gondosan elvá­lasztva a higanytól. A két anyag vegyítését ma már keverőgép végzi, és a pontos anyagmeny­nyiségeknek köszönhetően nem káros, és sokszor tartó­sabb, mint egyes fehér tömé­sek. BARNA KRISZTINA STÍLUS ES MINŐSÉG AZ ESZIK OPTIKÁBÓL • szemüvegvények beváltása • egészségpénztár­elfogadó hely • szemüvegek: számítógép előtt végzett munkához, vezetéshez, sportoláshoz Kontaktlencse, szemüvegkeret és szemüveg- CSZIK lencse akcióinkról érdeklődjön üzletünkben! www.eszikoptika.hu | I OPTIKA SZEMESZ SZAKORVOSI RENDEL ES Szeged, Tisza L. krt. 75. (a körforgalomnál) • Tel.: 62/420-642 UJ RENDELESEK A MEDICENTERBEN! Alvásdiagnosztika, neurológia, pszichiátria: Dr. Várszegi Mária Idegsebészet: Tüdőgyógyászat: Dr. Magvar Zoltái MediCenter SZAKORVOSI INTÉZET Szeged, Petőfi S. sgt. 39. Bejelentkezés: 62/55-88-88 p< E-mail: medicenter@meditearn.hu

Next

/
Oldalképek
Tartalom