Délmagyarország, 2007. február (97. évfolyam, 27-50. szám)

2007-02-21 / 44. szám

4 • AKTUÁLIS" SZERDA, 2007. FEBRUÁR 21. A 39 éves vásárhelyi áldozatot rendszeresen elgázolták a dl-es főúton Tibor fittyet hányt a halálra Fári Tibor Zalai Tibor képével. Az elhunyt keveset mondott magáról, s barátai sem voltak Fotó: Tésik Attila KÖRKÉP ALGYŐ. A Szivárvány óvodába járó gyermekek március 10-én, szombaton 16 órától az algyői faluházban műsoros délutánon mutatják bc tánctudásukat az érdeklődő szülőknek, vendegeknek. A rendezvény bevételével a szülők a Boldog Gyermekkor Alapítványt támogatják. ÁSOTTHALOM. A Kiss Ferenc Altalános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Napközi Otthonos Óvoda február 19-26. között konferencia napokat tart. A programsorozat a HEFOP 3.1.3 nyertes pályázat keretben valósul meg. Ma 14 órától Legyünk újra gyerekek, próbáljuk ki, milyen az, amikor bennünket tanítanak az új módszerekkel! címmel tanárok részére foglalkozást tart Andóczi Balogh Éva és Palánkainé Sebők Zsuzsa. BAKS. Ma délután 3 órától közmeghallgatást tart a Baksi Cigány Kisebbségi Önkormányzat a faluház nagytermében. - A horgászegyesület gyűlését nem a íaluházban, hanem az általános iskolában tartják február 24-én 9 órától. DÓC. Az általános iskola művészeti iskolájának néptánctagozatos diákjai ünnepélyes keretek között megtartott vizsgaclöadáson mutatták be az érdeklődő szülőknek, hozzátartozóknak első féléves munkájuk eredményét. A gyerekeket Makra András néptánctanár készítette fel. A legtehetségesebb tanulók oklevelet kaptak. A vizsgabizottság elnöke Tóth Margit polgármester, tagjai Huszka Zoltánné igazgató és Sápi Ágnes igazgatóhelyettes voltak. PUSZTAMÉRGES. Szombaton tartja regionális nyugdíjas-találkozóját Pusztamérgesen az Ószikék Nyugdíjasok Klubja öt település részvételével. Az érdeklődők Csala Istvánné Valikánál kapnak bővebb felvilágosítást a részvételi lehetőségről. RÚZSA. Ma délután fél 2-től ülésezik a képviselő-testülete a polgármesteri hivatal tanácstermében. Megalkotják az önkormányzat idei költségvetési rendeletét. Tájékoztatót hallgatnak meg a Rúzsa Községi Köztestületi Önkéntes Tűzoltóság tevékenységéről. SZATYMAZ. A képviselő-testület ma délután 2 órától ülésezik a művelődési házban. Megvitatják az idei költségvetéséről és annak végrehajtásáról szóló rendeletet. Beszámolót hallgatnak meg a művelődési ház és könyvtár tavalyi munkájáról, megtárgyalják az idei munkatervet. Aktualizálják az Intézményi SZMSZ és Intézmény Alapító okiratát. Megvitatják a község kulturális koncepciója, települési kulturális értékleltárát. SZEGED. A szegedi Weöres Sándor Altalános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény február 16-23. között rendezi meg a hagyományos Weöres Sándor-napokat. Ma délután 2 órától a felsősöknek rendeznek vetélkedőt. Fél 2-kor kezdődik a XI. Weöres-kupa városi sakkverseny. - Az S. O. S. telefonos lelkisegély-szolgálat meghirdeti új ügyelők képzését telefonos munkára. Várják nappali és éjszakai szolgálatra 18. évüket betöltött, kellő empátiával és nyitottsággal rendelkezők jelentkezését, akik képzés után válhatnak segítőkké. A képzés ingyenes, jelentkezni Rácz Ágnes szervezőnél lehet a 62/548-295-ös telefonszámon, naponta 9-től 12 óráig. Két jármű is áthajtott azon a férfin, akit hétfőn éjjel gázolt halálra egy ismeretlen autós a 47-es úton, a Péter Pál és az Anno vendéglő között. Az ál­dozat, a 39 esztendős Zalai Ti­bor ismerősei szerint nem félte a halált, rendszeresen kerékpá­rozott ittasan a sötétben a for­galmas főút felezővonalán. A megyei főkapitány egymillió fo­rint jutalmat ajánlott fel annak, aki segít megtalálni a cserben­hagyó gázolót. Hétfőn éjszaka egy autós vette észre, hogy valaki fekszik a 47-es főút kishomoki szakaszán, nem messze a Pcter Pál sörözőtől. A járművezető elkerülte a férfit, megállította kocsiját, s kiszállt az autójából, hogy segítsen a fér­fin, ám egy Szeged felől érkező Hyundai elgázolta a földön fekvő kerékpárost. A 39 esztendős Za­lai Tiboron a kiérkező mentők már nem tudtak segíteni. A férfi a helyszínen életét vesztette. A rendőrség tegnap délelőtt is­mét szemlét tartott a 47-es men­tén, aprólékosan átvizsgálták a baleset helyszíne közelében több száz méteren az úttest mindkét oldalát. Az elhunyt kerekpáros kö­tött sapkája, munkáskesztyűje, dzsekije és táskája tartalma: egy ncjlonzacskőnyi gondosan felsze­letelt kenyér, egy csokoládé, egy hagyma, fel tubus Piros Arany, egy virsli tegnap délelőtt még az út melletti füves gazos területen fe­küdt. Más nyomokat is lehetett látni, így azt a mélyedést is, ame­lyet az áldozat kerékpárja okozott, amikor az az egyik autó alá szo­rult. Tibor vére két helyen is tócsá­ba demtedt. Máshol viszont - így az úttesten, s ettől mintegy har­minc méterrel arrébb, közvetlenül a betoncsík szélén - már az éjjel felszórták homokkal. Tibor hétfő este nem ivott sem a baleset közelében lévő Péter Pál sörözőben, sem a kishomoki Po­peyben, ám itt akadt, aki ismer­te. Kiderült: a férfi szerette a ve­szélyt. Ha felöntött a garatra - s ezt gyakran megtette -, kerék­párjával a rendkívül forgalmas főút felezősávján haladt. Rá se rántott a mellette eldübörgő au­tókra. Úgy volt vele - mesélték -: vigyázzanak az autósok. - Attila fiam tíz éve ismerte meg a vásárhelyi kórház baleseti sebészetén, ott kötöttek barátsá­got. Mindkettejüket elütötték. Ti­bor akkor azt panaszolta, ha kike­rül a kórházból, nincs hová men­nie. Idehívtuk, hogy húzódjon meg az udvari melléképületben ­mondta lapunknak Fári József. Zalai Tibor Fáriék Tavasz utcai házának melléképületéből indult minden reggel dolgozni a kopán­csi gombászüzemhez, majd a mű­szak letelte után onnan tért haza. A 8-10 kilométeres távot hol gya­log, hol pedig kerékpárral tette meg. Értelmes, eszes embernek ismerték. Úgy tudták, hogy ven­déglátó-ipari iskolát végzett, de vasutas is volt, és talán még me­nedzserszakot is végzett valahol. - Úgy tudom, nehéz munkát végzett, a gombákhoz való trá­gyát lapátolta és locsolta - tette hozzá Fári József fia, Fári Tibor, aki hétfőn éjszalca azonosította az elhunytat. A magát Óslénycsövesnek ti­tuláló Zalai elképesztő körülmé­nyek között lakott. A melléképü­let földes szobájában ruhák, ci­pők és minden elképzelhető hol­mi szanaszét hevert, s mindent belepett a mocsok. A házigazda MUNKATÁRSUNKTÓL Speciális bőrmikroszkópot és a vizsgálati eredményeket kiértéke­lő szoftvert kapott a napokban adományként a Szegedi Tudo­mányegyetem bőrgyógyászati kli­nikája. A berendezés a legveszé­lyesebb bőrdaganatok, a melano­rnák pontosabb diagnosztikáját és kezelését teszi lehetővé. Egy pár perces vizsgálattal megállapít­ható, hogy az elváltozások a bőr melyik rétegét érintik, és milyen terápiával kezelhetők a leghatéko­Fél áron ehetnek a gour­mand-ok holnap az ország hét­száz éttermében. A megyéből több tucat vendéglátóhely ne­vezett be a Magyar Túrizmus Zrt. akciójába. Tavaly óriási sikert aratott a Ma­gyar Turizmus Zrt. hazai konyhát és éttermeket népszerűsítő akció­ja, így idén is megrendezik a tor­koscsütörtököt. A kampányhoz kapcsolódó vendéglátóhelyeken ötvenszázalékos árengedménnyel lehet enni, van, ahol az italokat is fél áron fogyaszthatja a torkosko­dó vendégsereg. Az éttermek hstá­EGYMILLIÓ A NYOMRA­VEZETŐNEK sjK A Csongrád Megyei Rend­őr-főkapitányság vezetője egymillió forint jutalmat aján­lott fel annak, aki segít meg­találni a cserbenhagyó gázo­lót. A rendőrség kéri, hogy aki látta a járművet, vagy tud va­lamit a baleset körülményei­ről, jelentkezzen a vásárhelyi rendőrkapitányságon vagy hívja a rendőrség 107-es, 112-es, illetve a telefontanú 06-80-555-1 l-es számát. szerint hiába szóltak neki, hogy rakjon rendet, nem hallgatott rá­juk, nem érdekelte saját sorsa. - Nem szeretett magáról be­szélni. Ha kérdeztük, mindig el­terelte a szót. Csak annyi derült ki, hogy Kaposvárott élő apja hosszú évekkel ezelőtt kitagadta, s elkerült otthonról, de hogy ho­gyan keveredett ide, azt nem tud­juk - tette hozzá Fári Tibor. Kide­rült: Zalai kerékpárját két hete a rendőrök vitték haza a 47-esról, a 39 éves férfival pedig kisvártat­va megérkeztek a mentők. Akkor is elütötte valaki. Fáriék szerint Tibort rendszere­sen elsodorták a főúton, ennek ellenére nem vigyázott magára, piros biciklijével úgy közlekedett, mintha nem félne a haláltól. - Az utóbbi időben négy­szer-ötször is történt vele bal­eset, legutóbb egy kamion „vitte le" az útról - tették hozzá. Úgy tűnik, hogy Zalai Tibor csak saját magával nem törődött, ám a város ügyei érdekelték. Részt vett ugyanis tavaly a 47-es négysávúsítása melletti demonst­ráción, és a vasárnapi kórháztün­tetésen is aláírta a tiltakozó ívet. Még mondta is Fáriéknak, hogy neki is fontos a kórház léte. KOROM ANDRÁS nyabban. Az eszköz a betegek gyógyítása mellett a leendő szak­orvosok képzését is segíti, hiszen ezzel a monitor előtt tanulmá­nyozhatják a daganat kialakulá­sára utaló, figyelmezető jeleket. Az eszköz fontosságához hoz­zájárul, hogy az elmúlt két évti­zedben a rosszindulatú melano­ma gyakorisága a duplájára emelkedett. Hazánkban évente mintegy ötszázan halnak meg bőrrákban, annak ellenére, hogy ez a daganattípus az egyik legegy­szerűbben kiszűrhető. ját a www.menjunkenni.hu inter­netes portálon olvashatják a gour­mand-ok. Érdemes előre asztalt foglalni, ugyanis az érintett étter­mek az akció miatt óriási forga­lomra számítanak. A Magyar Turizmus Zrt. a nép­hagyományhoz kötődve hirdette meg idén is kampányát, a farsang időszakának ugyanis egyik jeles napja a torkoscsütörtök, amikor ismét szabad húst fogyasztani. Sőt az ország egyes területein kö­telező a lakmározás, a farsangi bőség megmaradt ételeinek ily módon való „eltüntetése". NY. É. 47-ES: A LEGVESZELYESEBB MEGYEI UT Csongrád megyében tavaly a 47-es úton volt a legtöbb halálos baleset: kilen­cen vesztették életüket, ugyanennyien súlyosan megsérültek, és tizenegy volt a könnyebb sérültek száma. A második legveszélyesebb út a 43-as, a harma­dik pedig a régi 5-ös volt a megyében. Az előbbin négyen, az utóbbin ketten haltak meg tavaly. A Hetek Csoportjának egyedülálló kezdeményezése A negyedik óra: kabaré A Hetek Csoportja a Deák gimnáziumban adott elő Fotó: Frank Yvette Házhoz ment a színház. A szegedi Hetek Cso­portja tegnap a Deák gimnáziumban szerepelt, nagy sikerrel. A rendhagyó irodalomórát még három követi. Közel egyórányi habkönnyű válogatást láthattak magyar írók és kabarészerzők műveiből tegnap dél­előtt a szegedi Deák gimnázium kilencedik osztá­lyosai. Az iskola dísztermében a Hangya küzdj és bízva bízzál! című összeállítás volt a Szegedi Nem­zeti Színház fiatal színészeiből alakult Hetek Cso­portjának első fellépése. - Fergeteges hangulatú előadás volt. Minket is meglepett, mennyire érzékenyen reagált a fiatal kö­zönség a finom, intellektuális humorra - összeg­zett a társulat vezetője, Harsányi Attila. - Az első percekben bátortalanabb visszajelzések érkeztek a nézőtér felől, de hamar belerázódtak, értették Mol­nár Ferenc, Karinthy Frigyes, Örkény István, Nóti Károly és Hajnóczy Péter poénjait. ígéretes kezdet­nek látszik az iskolai fellépés. Kiss Gábortól, stz intézmény igazgatójától meg­tudtuk, minden évfolyamnak egy produkciót hív­nak meg. A Hetek társulatának repertoárjából az Ady- és a Kassák-estet, valamint A nyílt tengeren című Mrozek-darabot választották ki a rendhagyó irodalomórák témájául. Igyekeznek megszerettetni a színházat, miközben az olvasáshoz illusztráció­val szolgálnak. A színház tehát házhoz jön, a ma­gyartanárok pedig beillesztik az élményt a tanme­netbe. Nem új keletű a Deák gimnázium ötlete, mert korábban az énekórákat színesítették a Fil­harmónia koncertjeivel. D.T. Adomány segíti a korai felismerést a bőrklinikán Bőrrák ellen mikroszkópadomány Speciális műszert és szoftvert kapott a szegedi bőrgyógyászati klinika, ami segíti a bőrdaganatok korai felismerését. Hazánkban évente félezer halálesetet írnak a bőrrák számlájára. Menjünk enni fél áron! Jön a torkoscsütörtök

Next

/
Oldalképek
Tartalom