Délmagyarország, 2007. február (97. évfolyam, 27-50. szám)
2007-02-17 / 41. szám
2 "BELFÖLD - KÜLFÖLD" SZOMBAT, 2007. FEBRUÁR 17. Botrány a nemzetbiztonsági bizottság ülésén Lázár megszakította, Szilvásy mondta volna Félbeszakította a honvédelmi és a nemzetbiztonsági bizottság együttes ülését Lázár János (Fidesz), miután úgy ítélte meg, a kormánypárti képviselők megzavarták az ülés munkáját. Az SZDSZ nem támogatta azt a szocialista indítványt, hogy ne Lázár János vezesse az ülést. BUDAPEST (MTI) A nemzetbiztonsági bizottság, valamint a honvédelmi és rendészeti bizottság tegnap együttes ülést tartott, hogy meghallgassák Szilvásy György kancelláriaminiszternek, Petrétei /ózsef igazságügyi és rendészeti miniszternek, Berie László országos rendőrfőkapitánynak valamint Galambos Lajosnak, a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatójának beszámolóját a Nemzetbiztonsági kabinet múlt heti üléséről. Az ülés elején Keleti György (MSZPj azt indítványozta, hogy az együttes ülést Simicskó István (KDNP), a nemzetbiztonsági bizottság elnöke vezesse. Indoklása szerint Lázár János, a honvédelmi és rendészeti bizottság elnöke részt vett a Kossutli téri kordon elbontásában, így nem lehet bízni abban, hogy elfogulatlanul vezetné az ülést. Hivatkozott arra, hogy a házszabály nem rendelkezik arról, együttes ülés esetén melyik elnök vezeti az ülést. Simicskó István szerint az, hogy valaki részt vett a kordonbontásban, semmilyen elfogultságot nem jelent, és semmi nem indokolja, hogy támogassák a kormánypárti javaslatot. Demeter Ervin értelmetlennek nevezte a javaslatot. Lázár János szerint etikátlan és a demokrácia megcsúfolása lenne, ha a parlamenti többség elítélne egy parlamenti képviselőt. A szünet után Lázár János bejelentette, hogy a házszabály 55. § 1. bekezdése értelmében az ülést határozatlan időre félbeszakítja, mert a kormánypárti képviselők megzavarták az ülés munkáját. Mint mondta, a házbizottság állásfoglalását fogja kérni az ügyben. Simicskó István azt közölte, hogy a nemzetbiztonsági bizottság ülését egy későbbi időpontra fogja összehívni. Ezt követően az ellenzéki képviselők elhagyták az üléstermet. A testület ülésén a teremben maradt kormánypárti és MDF-es képviselők előtt Szilvásy György kancelláriaminiszter azt hangsúlyozta, a Nemzetbiztonsági Hivatal adatai szerint többek között fegyverek, támadóeszközök KOVER LASZLO A CIRKUSZRÓL Kövér László (Fidesz) az elrendelt szünetben újságíróknak kijelentette: „Én képviselőként fenntartom magamnak a jogot, hogy ebben a bohóccirkuszban ne vegyek részt, ezzel megalázom saját magam és a választóimat is". Arra a kérdésre, hogy véleménye szerint mi értelme a szocialista javaslatnak, azt felelte: „a politikai cirkusz maga (...), hogy megint botrány van a parlamentben, ebből minden választópolgár leszűri azt, hogy alkalmatlan emberek ülnek" itt. • Vadai Ágnes szocialista parlamenti képviselő szerint a fideszes képviselők pártkatonaként és nem képviselőként viselkedtek. Úgy vélte, a két héttel ezelőtti kordonbontás és a mostani kivonulás egyaránt felelőtlen politikai magatartás. beszerzéséről, erőszakos cselekmények és provokációk előkészítéséről, valamint a rendőri erők elvonásáról vannak információk. A miniszter kiemelte: a szélsőséges csoportok legfontosabb célkitűzése a Kossuth téri kordon lebontása. Petrétei József igazságügyi és rendészeti miniszter hangsúlyozta: a Kossuth tér szimbolikus jelleggel bír, amit erősít a lezárás is. Hozzátette, a tér helyzetét rendezni kell, azt a rendőrség is tudja, hogy a kordont nem lehet örökké fenntartani. A meghallgatások után a kormánypárti képviselők sürgették, legyen mielőbb újabb bizottsági ülés, akár együttesen, akár külön, és vitassák meg az eredeti napirendi pontokat. Bene László országos rendőrfőkapitány és Galambos Lajos, a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatója arról tájékoztatta a bizottságot, hogy több ügyben is folyik a nyomozás az alkotmányos rend elleni szervezkedés, illetve lázadás előkészítése miatt. A Nemzeti Bank élére állhat a szakember Simor András lett Gyurcsány jelöltje Nem lepte meg a piacokat a hír, hogy a miniszterelnök Simor Andrást jelöli a Magyar Nemzeti Bank elnöki posztjára. A hírre enyhén erősödött a forint: Simor András nevének bejelentése előtt 252,30/50 forinton jegyezték az eurót, a bejelentés után 251,90/252,00 • VALUTAVÁLTÓ ^ Vételi Eladási euró 246,68 259,33 USAdollár angol font cseh korona 187,79 366,85 8,51 197.43 385,67 9,41 horvát kuna svájci frank sxtovák korona 32,68 151,37 6,99 36,12 160,73 7.73 Forrás: OTP forinton állt a kurzus. A pénteki budapesti bejelentésre az MTI által megkérdezett elemzők úgy vélik, hogy Simor András személye biztosítja a jegybank függetlenségét. Az elemzők szerint a kormány és a jegybank kapcsolata azonban valamelyest együttműködőbb lehet, mint az elmúlt években. Török Zoltán, a Raiffeisen Bank elemzője kijelentette: „jó döntés született". Simor András a formális kritériumoknak eleget tesz - tette hozzá. Míró Iózsef, az Erste Bank elemzője elmondta: a jelölt személye eloszlatta azt a piaci félelmet, miszerint politikai döntés születik majd. Simor András jó szakember, személyében biztosított a jegybanki függetlenség - tette hozzá. Németh Dávid, az ING Bank elemzője. Orbán Viktor évértékelője - „A kormányoldal trükkje az álmerénylet" Magasra emelni a zászlót „Egy az ország, egy a zászló" ezt a jelszót hirdette meg Orbán Viktor tegnapi országértékelő beszédében, amelyben a kormánnyal szemben kialakult új többség, és egy erős Magyarországért küzdő, minden magyar embert képviselő polgári oldal képét vázolta fel, de arról is beszélt, hogy a terrorfenyegetések és „álmerényletek" mögött szerinte valójában a kormányoldal trükkjei állnak. BUDAPEST (MTI) „Amikor az erős Magyarországért küzdünk, akkor nem önmagunkért, nem a Fideszért, nem a jobboldalért, hanem minden egyes magyar emberért küzdünk. A győztesen gondolkodók jelszava úgy hangzik: egy az ország, egy a zászló" - mondta a Fidesz elnöke, aki a Millenáris Park színháztermének 600-700 fős hallgatósága előtt mondta el országértékelő beszédét, 1999 óta már kilencedik alkalommal. „Az új többség napról napra nő, és egyre tisztábban látszik, hogy közösen és vállvetve kell majd cselekednünk. Éljen hát az új többség, emeljük magasra a zászlót" - fogalmazott Orbán Viktor. Mint mondta, egy az ország, hiszen mindannyiunk hazája ej., és egy a zászló, hiszen egymásra vagyunk utalva. Orbán „a kiszáradt kútba esett szamár" történetével vezette be beszédét, és ehhez hasonlította az ország tavalyi helyzetét is. Mint mondta, a történetben a szamár hiába várta gazdája segítségét, az inkább nekilátott betemetni a kutat. Ugyanezt csinálta a kormány tavaly, amikoris kiderült: az MSZP-kormány sodorta gazdasági válságba az országot, de nem hajlandó vállalni ezért a felelősséget, sőt saját hazugságainak az árát is az emberekkel akarja megfizettetni. Orbán Viktor kijelentette: „a hazugoknak" kell fizetniük. Miért mindig a vétleneknek kell fizetni? Ideje volna ezen változtatni! Legyen úgy, ahogy igazságos, először fizessenek a hazugok - fogalmazott. KUNC2E A SZÁMÁRRÓL Orbán Viktor beszéde elején szamárhoz hasonlította az embereket, a későbbiekben pedig hülyének nézte őket - kommentálta az SZDSZ elnöke, Kuncze Gábor Orbán Viktor országértékelő beszédét. Kóka János azt mondta: Orbán nem szereti a demokráciánkat, ha nem ő a kormányfő. „Új többségről beszélt végig, miközben valójában a régi, jól ismert kisebbség hangján szólt, a populisták, demagógok, reformellenesek és a kordonbontók hangján" - fogalmazott Kuncze. Orbán azt mondta, egyetlen országot sem lehet büntetlenül tönkretenni Fotó: MTI/Kovács Tamás „POLITIKAI CUKR0SBACSI" Az MSZP szerint a Fidesz elnöke országértékelő beszédében nem kínált alternatívát a kormány politikájával szemben, és „politikai cukrosbácsiként" megpróbálta elbizonytalanítani a baloldalt. Erről Mesterházy Attila, az MSZP parlamenti frakcióvezető-helyettese beszélt pénteken az MTI-nek. Orbán Viktor, a Fidesz elnöke sokkal többet foglalkozott az MSZP-vel, mint az ország jövőjével, egy felelős államférfinak országértékelő beszédében alternatívát kellett volna adnia a kormány politikájával szemben - közölte a kormánypárti képviselő. Hozzátette: Orbán Viktor megint elszalasztott egy lehetőséget, hogy szembenézzen saját politikai felelősségével, de elmulasztotta azt is, hogy alternatív politikai programot hirdessen, ami a kormány reform- és kiigazítási politikája mellé tehető. Mesterházy Attila szerint a pártelnök nem adott fogódzót „az új többségnek", hogy miért is kellene a Fideszt választaniuk. A frakcióvezető-helyettes azt mondta: az ellenzéki párt vezetője beszédével egy kicsit talán hitszónokként, saját táborának kívánt üzenni. „Politikai cukrosbácsiként" megpróbálta elbizonytalanítani a baloldalt és annak szavazóit - fűzte hozzá. Mesterházy Attila azt mondta: pontosan a pártelnök beszédei azok, amelyek bátorítják a szélsőséges, radikális csoportokat, holott az ország érdeke pont azt kívánná meg, hogy a szélsőségesektől mindenki elhatárolódjon. Orbán Viktor a tavalyi év értékelését folytatva úgy vélte, az új arisztokráciával szemben Magyarországon kialakult egy új többség, amely kiábrándult és csalódott a kormány politikájában. Véleménye szerint ezt mutatják az önkormányzati választások és az őszi tiltakozások is, amelynek során a magyar emberek - ugyanúgy mint a történetben a szamár, amely végül faképnél hagyta gazdáját - megrázták magukat a rájuk dobott földtől, és megtették az első lépést a kút mélyéről felfelé. A pártelnök az új többséget alkotó emberekhez sorolta a „védteleneket" - a betegeket, az időseket a gyermeket nevelőket, a nyugdíj előtt állókat és a fogyatékkal élőket - a „tennivágyókat" - vagyis a gazdákat, a vállalkozókat, a munkavállalókat, a művészeket, kutatókat, feltalálókat, és dolgozni akaró munkanélkülieket - valamint az „új generációt", a fiatalokat. A pártelnök úgy folytatta: ha le akarjuk zárni a múltat, akkor meg kell nevezni a felelősöket, és ki kell szabni a megérdemelt büntetést. Úgy vélte, egyetlen országot sem lehet büntetlenül tönkretenni, „a mi hazánkat sem". Hozzátette: enélkül nem lehet lezárni azt, ami történt, nem lehet újrakezdeni, nem lehet összefogni. „Hiszem, ha lesz igazság, akkor lesz majd béke, és lesz majd összefogás is. Mi mindenkivel készen állunk az együttműködésre, de csak azután, ha tiszta vizet öntöttünk a pohárba" - jelentette ki. Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a terrorfenyegetések és az „álmerényletek" mögött valójában a kormányoldal trükkjei állnak. „Nem fogadjuk el a szélsőségekkel való riogatást, hiszen nyilvánvaló, a kormányoldal támogatja a szélsőjobbos akciókat. A szélsőséges, erőszakos jelenségek, az állítólagos terrorfenyegetések és álmerényletek mögött valójában a kormányoldal trükkjei állnak" - mondta. A pártelnök híveinek azt üzente: nem tudunk győztesként gondolkodni, csak akkor, ha magunkat legyőzzük, ha magunk fölé tudjuk emelni a közös ügyet. A pártelnök, aki a szokásos a Hajrá Magyarország, hajrá magyarok jelszóval fejezte be közel egyórás beszédét, a győztes gondolkodás feltételének azt nevezte, hogy vállalni kell értékeiket és elveiket, múltjukat, és a másik oldal vádjaival nem kell foglalkozni. • Az országértékelő beszédet a helyszínen hallgatta meg a Fidesz számos vezető politikusa - köztük a négy alelnök (Pökorni Zoltán, Varga Mihály, Schmitt Pál és Pelczné Gáli Ildikó), Kövér László választmányi elnök, Navracsics Tibor frakcióvezető és Rogán Antal, a budapesti V. kerület polgármestere. Ader János parlamenti alelnök - Szijjártó Péter Fidesz-szóvivő tájékoztatása szerint - betegség miatt volt távol, Kósa Lajos debreceni polgármesternek pedig begyulladt a foga, és délután gyökérkezelésen volt. Madárinfluenza: kételkedő britek A brit helyettes főállatorvos szerint „a leghitelesebb módon" továbbra is a magyar baromfitermék-importhoz kapcsolható a madárinfluenza nagy-britanniai megjelenése, lehetséges azonban, hogy „soha nem derül ki" a tényleges fertőzési forrás. Az aznap közzétett jelentések egyike ugyanakkor komoly higiéniai hiányosságokat is feltárt az érintett brit üzemben. LONDON (MTI) Fred Landeg helyettes főállatorvos, aki tegnapi londoni sajtótájékoztatóján a brit környezetvédelmi, élelmezési és vidékügyi minisztérium (DEFRA) aznap kiadott új, továbbra is „köztesnek" minősített jelentését ismertette, kijelentette: az eddigi vizsgálatok alapján „nagyon valószínűtlen", hogy a vírus vadmadarak közreműködésével került a magyar érdekeltséggel is bíró Bemard Matthews baromficég kelet-angliai telepére. A Suffolk grófságbeli pulykafarmon két hete 159 ezer szárnyast öltek le, miután elhullott állatokban kimutatták a madárinfluenza emberre is veszélyes H5N1 törzsét. Az MTI kérdésére, hogy a magyarországi kapcsolatot továbbra is valószínűsítő megállapítást a magyar hatóságok elfogadják-e, Landeg a DEFRA londoni központjában tartott pénteki sajtótájékoztatón csak annyit mondott: aznap háromoldalú, brit-magyar-EU szakértői tanácskozó testület alakult, amelynek meg fogják mutatni a jelentésben foglaltakat. Hozzátette: a jelenleg rendelkezésre álló bizonyítékok, valamint a virológiái és madártani szakértők által adott szakvélemények alapján „a leghitelesebb hipotézis" még mindig az, hogy a vírus Magyarországról importált pulykahús révén érkezett Nagy-Britanniába. Ugyancsak pénteken kiadtak Londonban egy másik jelentést is, amely azt vizsgálta, hogy érkezhetett-e baromfihús a fertőzött magyarországi térségből. A DEFRA, valamint a brit Élelmiszer-szabványügyi Hivatal (FSA), az Egészségvédelmi Hatóság (HPA) és a Húshigiéniai Szolgálat (MSA) által közösen összeállított vizsgálati jelentés szerint a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján nem került a Bemard Matthews telepére pulykahús a korábbi magyarországi madárinfluenza-előfordulások térségéből. A VLA minap kiadott vizsgálati jelentése azt állapította meg, hogy a két országban fellelt H5N1 vírus a teljes genetikai állományra vetítve 99,96 százalékos azonosságot mutat. Főszerkesztő: SZETEY ANDRÁS • Főszerkesztő-helyettes: ÖRFI FERENC, V FEKETE SÁNDOR • Szerkesztők: HEGEDŰS SZABOLCS, KOVÁCS ANDRÁS, SZÁVAY ISTVÁN • Képszerkesztő: MISKOLCZI RÓBERT • Rovatvezetők: SCHMIDT ANDREA (fotói, SULYOK ERZSÉBET (hír és információi, SÜLI RÓBERT (sport) •Délvilág szerkesztőségvezető: BAKOS ANDRÁS ICsongrid, Makó, Szentes), SZÖGI ANDREA (Hódmezővásárhelyi • Kiadó és szerkesztőség: 6729 Szeged, Szabadkai ót 20. Levélcím: 6740 Szeged, Pf : 153 Telefon: 62/567-888. Titkárság: 62/567-800. Kuc 62/567-881 Sportrovat 62/567 808. Interneteim www.delmagyar.hu • E-mail' szerkesztosegtiidelmagyar.hu • 6800 Hódmezővásárhely, Szegfű u. 1-3. tel./fax: 62/241-905. Hirdetési tel./iax: 62/242-419. 6900 Makó, Szegedi u. 9-13. tel.: 62/213-391, hirdetésfelvétel és előfizetés: Tel./íax: 62/213-198. 6600 Szentes, Kossuth u. 8. tel 63/401-024. Tel./fax: 63/314-838. 6640 Csongrád, Kossuth tér 9-11. tel./fax: 63/481-010. • KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERfESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ* Kiadóigazgató: PAr KLÁRA. Kiadói titkárság: tel : 62/567-870. • 1 liidetési igazgató: KONKOLY BÉLA tel 867-842, fax: 567-887. Hirdetésfelvétel: 6720 Szeged, Kölcsey u. 5. Tel.: 62/567-835. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: HOCZ PÁL. Nyomás: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67. telefon: 62/466 847 • Marketingvezető: NÉMETH ILDIKÓ. Tel.: 62/567-872, lax: 62/567-884.tencsziési vezető: KÓTI ZOLTÁN, terjesztés: 62/567-864. Előfizetés: 06/80/821-821 |lngyen hívható). Példányszámunkat a Matesz hitelesíti. Előfizetési díj egy hónapra 159.5 Fr (Délmagyarországi, 1495 Ft (Délvilági • Árus terjesztés: Délhír Rt. és Délmagyarorszig Kiadó* ISSN 0133-025X (Délmagyarországl, ISSN 1416-0099 (Délvilágl • A Délmagyarország Kiadó a Lapeom K/t. tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN.