Délmagyarország, 2007. február (97. évfolyam, 27-50. szám)
2007-02-15 / 39. szám
8 • MEGYEI TÜKÖR" CSÜTÖRTÖK, 2007. FEBRUÁR 15. Fotók: Havran Zőltán Hernádi Judit Kaukker Erzsikét játssza A falu életöröme és az aktuálpolitika találkozása a vágóasztalon. Jelenet a filmből Az idei filmszemle harmadik legnézettebb alkotása lett a Hasutasok, amely több szállal is kötődik Szenteshez. Szőke András rendező és Badár Sándor is szentesi, a forgatókönyv pedig a szegvári születésű író, Grecsó Krisztián munkája. Az eddigi Szőke-filmekhez képest rekordösszeget, 130 milliót költhettek a forgatásra. A Hasutasokat március közepétől vetítik a mozikban. A szentesi születésű filmrendezőt és a szegvári születésű írót Sándor Pál hozta össze. Szőke András és Grecsó Krisztián addig csak messziről méregette egymást, mintegy barátilag. A Hunnia Filmstúdióban kezdődött el és fejeződött be a munka, melyben Grecsó fontos szerepet vállalt: Szőke ötletéből forgatókönyvet írt. A Szőke-filmeknek eredetileg nincs forgatókönyvük, és kizárólag az improvizációra épülnek. Sándor Pál azonban egy értelmes közönségfilmet akart - magyarázta a mű keletkezésének körülményeit az író. Lapunknak Grecsó Krisztián azt is elmondta, Szőke és Badár valóban remek arcok, közös őrületük pedig általa kapott egy keretet, vázat, történetet. Krisztián élvezte a közös munkát, szerinte a film jól sikerült. A rendező örül annak, hogy pótvetítéseket kellett tartani a szemlén a Hasutasokból. Szőke András már csak annak örülne jobban, ha a mozikban lennének pótszékek és pótvetítések. Szőke szerint teljesen életszerű a film: a helyszín valós, kimustrált vasutasok „felfelé" letagadják, hogy nincs már meg a vasútállomás, ebből lesznek a bonyodalmak, és vannak persze üzelmek is. Színesíti hétköznapjaikat a nagytermészetű korcsmárosné (Hernádi lüdit) jelenléte. A filmben központi szerepet kap Döme, a disznó, aki meghal, de ezt nem látjuk. A végeredményt, a kolbászt viszont elfogyasztják a hasutasok, akiket Badár Sándor, Zelei Gábor, Szarvas József és Derzsi fános személyesít meg. A falusi humort, életörömöt tárja elénk a film, némi aktuálpolitikai ízzel. A filmesek a forgatás helyszínén építettek egy teljesen új vasútállomást Taljándörögdnek, ahol eddig nem volt vonat. A munkát fedezi az a 130 millió forint, amit Szőke erre a filmre kapott. 62 milliót a Mozgókép Alapítvány, 68 milliót pedig az RTL Klub adott. A rendező ezzel az egész estés kuncogással végképp maga mögött hagyta a rá illesztett „független filmes" címkét. Az ugyanis azt jelentette, hogy nulla forintért is alkot. BLAHÓ GABRIELLA MÁRCIUSTÓL A MOZIKBAN A Hasutasokat először március 15-én mutatják be a nagyközönségnek a budapesti mozikban. A forgalmazó ezt a művet 20-22 kópiával indítja útnak, ami Szőke András szerint előnyt jelent. Korábban mindössze 2-3 kópiában utaztatták a Szőke-filmeket. Kruzslicz Pál, a szentesi Őze Lajos Filmszínház és a művelődési ház igazgatójának tervei szerint a fővárosi premier hetében szeretné bemutatni a Hasutasokat. Számít arra, hogy Szőke András a közönségtalálkozó vendége lesz a korzón. A filmrendező lapunknak azt mondta: - Akkor tudok menni, ha hívnak. Szentesiek a szemle harmadik legnézettebb filmjében Hasutasokkal hódít Szőke András Velencébe már 11 ezer 900 forintért eljuthatunk Karneváli szezon, Velencétől Rióig A február a karneválok csúcsszezonja: ekkor zajlik a velencei és a riói mulatság is. Továbbra is Velence a legnépszerűbb - ide akár már 11 ezer 900 forintért elutazhatunk. A húsvétot megelőző negyvennapos böjt előtt az ember számos praktikát találhat arra, hogy kitombolhassa magát. Ezért is lehet a február a karneváli szezon csúcspontja. Európában a velencci mulatság a legnépszerűbb. A látványos, különleges kosztümökkel, álarcokkal tarkított fesztivált idén február 9. és 20. között rendezik meg, a velencei irodalom nagy alakja, Carlo Goldoni születésének 300. évfordulójára emlékezve. Szegediek is részesei lehetnek a maszkos, gólyalábas sokadalomnak, számos utazási iroda kínálja számukra programjait. Az Air Plus utazási iroda ügyvezető igazgatója szerint idén különösen nagy volt az érdeklődés. - Az utóbbi hetekben minden nap tudakozódott valaki a programok felől. Velence előnye, hogy közel van, felkapott a médiában, komoly hagyományokkal rendelkezik, és elég olcsó az út - vélekedik Szanka Beáta. Ha nem vágyunk szállodai kényelemre, hanem megelégszünk a buszon alvással, a péntektől vasárnap reggelig tartó út kijön 11 Gábor évek óta készül Velencébe Fotó: Segesvári Csaba (SEYgffiűL mÁ0D]KIHIAM0]IAII mmm KULCSTARTÓ, KARNEVÁLI MASZK Kertész Gábor és barátnője már évek óta tervezgetik a velencei utat, idén végre elutazhatnak Olaszországba. A szegedi egyetemista egy diákokra specializálódott, fővárosi utazási irodánál vett jegyeket a karnevál utolsó hétvégéjére. A négynapos, autóbuszos utazásért 23 ezer 900 forintot fizetnek. Leginkább a Szent Márk székesegyház tetejéről konfettiesőben aláereszkedő művésznő attrakcióját várják. - De ez csak a kezdet, a világ összes nagyobb karneválját szeretném végiglátogatni, brazil barátaim különösen ajánlották Riót - meséli. A szuvenírekkel viszont csínján bánik majd: legfeljebb kulcstartót, maszkot hoz haza, üveggalambot semmiképpen. ezer 900 forintból. Aki szeretne megszállni és több napot eltölteni a gondolák városában, esetleg a környéken más nevezetességeket is megtekinteni, húsztól negyvenezer forintig terjedő öszszeget fizet. A Z(s)eppelin Utazási Iroda a hétvégén indítja útnak hatvanfős csoportját Velence és a környező szigetek felfedezésére. A négynapos útért, félpanziós ellátásért 52-54 ezer forintot kell fizetni. Az iroda szervezésében Rióba is harmincfős csoport indul a héten, repülővel - tudtuk meg a cég vezetőjétől, Zsebők fánosnétól. A tíznapos programban szerepel fürdőzés a Copacabanán, gyalogtúra a Cukorsüveg-hegyen, látogatás a megváltó Krisztus szobránál, valamint a riói karnevál megtekintése. A világ talán legnagyobb, leglátványosabb ilyen mulatsága február 17. és 20. között zajlik, közel 300 ezer turistát várnak. A szamba szegedi rajongóinak mindez 480 ezer forintjába kerül. T.G. 2007. március 9.19 Szarvas lett Az év települése Szarvas nyert a Magyar Televízió Főtér című műsora által meghirdetett Az év települése versenyen az idén, amihez a Magyar Turizmus Zrt. (MT Zrt.) különdíjat ajánlott fel. A különdíjat, a kiemelt promóciós támogatást a nyertes település egy éven keresztül élvezheti. A nézők 2006. évi szavazatai alapján Az év települése cím nyertese 2007-ben Szarvas városa lett, 2810 szavazattal. A promóciós együttműködés nem pénzbeli támogatást jelent, hanem az MT Zrt. meglévő kommunikációs csatornáinak a felhasználását a nyertes város turisztikai kínálatának, programjainak, eseményeinek népszerűsítésére. Ennek keretében a Magyar Televízióban naponta jelentkező Itthon otthon van című turisztikai programajánlóban a zrt. folyamatosan hírt ad a Szarvason zajló eseményekről, programokról. Vásárolja meg koncertbelépőjét a DÉLMAGYARORSZÁG és a DÉLVILÁG ügyfélszolgálati irodáiban Jegyek kaphatók a Délmagyarország és a Délvilág ügyfélszolgálati irodáiban: SZEGED, Kölcsey u. 5., 62/310-933 • SZEGED, Szabadkai út 20., 62/567-835 HÓDMEZŐVÁSÁRHELY, Szegfű u. 1-3., 62/242-419 • MAKÓ, Szegedi u. 9-13., 62/213-198 SZENTES, Kossuth u. 8., 63/314-838 • A jenv ara 2500 Ft Koncertjegyét telefonon ás e-mailen is megrendelheti, és 100 Ft/db felárral Csongrád megyén „ , belül házhoz visszük Önnek. • Jegyrendelés: 62/567-857, marketing@delmagyar.hu Médiatámogató DÉLMAGYARORSZÁG, DÉLVILÁG, FM 95.4 Rádió SS