Délmagyarország, 2007. január (97. évfolyam, 1-26. szám)
2007-01-26 / 22. szám
PÉNTEK, 2007. JANUÁR 26. • SPORT" 17 Válogatottunk elvesztette veretlenségét a világbajnokságon Sok volt a magyar hiba Veretlenségét az olimpiai bajnok horvátok ellen elvesztette, a negyeddöntőbe jutás reményét azonban még nem a magyar férfi kézilabda-válogatott a németországi világbajnokságon. A két csapat 6-6-ig fej fej mellett haladt, aztán 9-6-ra megléptek a horvátok. Jött is Skaliczki László időkérése. Tombor még felhozta a magyarokat két gólra, ám aztán 8—11-nél sokáig megmerevedett az eredmény. Ezalatt heteseket, Szeretet Ritkaságszámba megy az a szeretet, amely a Pick Szeged férfi kézilabdásait körülveszi. Ifj. Török Tibor, azaz Töcök is a népes szurkolótáborba tartozik. Régóta. Él, hal a csapatért. Most a vb alatt is szervez. Az újszegedi Casanova étteremben a magyar válogatott meccsei alatt egy gombostűt sem lehet leejteni. A csehek elleni derbin pedig ott volt több Pick-kedvenc is. Töcök szeme csillogott a boldogságtól, hogy a játékosok eljöttek a drukkerekkel megnézni a találkozót. A szervező tapsolt, örült a fiúkkal közösen és leste minden kívánságukat. Tiszta szívből tette, mert nagyon szereti a csapatot, a Pick Szegedet. Gál Gyula (labdával) öt gólt szerzett MTI-fotó ziccereket hagytunk ki, igaz, az ellenfél sem jeleskedett támadásban. Gál lépett meg a kapus, Fazekas védése után, és a beállós indításból csökkentette a hátrányt, 8-10. Ám a félidő vége a horvátoké volt, előbb Vukovic Fazekas ezúttal rosszul indított majd Metlicic tüzelt a magyar kapuba, 8-12. Ekkor volt legnagyobb a különbség a két gárda között, köszönhetően azoknak a hibáknak, amelyeket elkövettek a mieink. Pedig nem tűnt verhetetlennek ez a horvát válogatott. Egyetlen kapott góllal megúsztunk egy kettős emberhátrányt két szegedi, llyés és Herbert keHORVATORSZAG SS 18-25 (8-12) . csoport, Gál végre beköszönt, 16-22, ám ezzel együtt is eldőlt a meccs: 18-25. MÁDI JÓZSEF Férfi kézilabda-világbajnokság, Németország, Mannheim, középdöntő, 9000 néző. Vezette: Kristic, Ljubic (szlovénok). Magyarország: Fazekas - Iváncsik T. 2, Nagy L. 1, Diaz 1, GÁL 5, llyés. IVÁNCSIK G. 6/2. Csere: Császár. Mocsai 1, Herbert, Vadkerti, Tombor 2. Szövetségi kapitány: Skaliczki László. Horvátország: JERKOVIC - Dzomba 2/1, Metlicic 2, BALIC 3, Vori, Spoljaric, Kaleb 3. Csere: VUKOVIC 3, LACK0VIC 6, Sulic 3, Zrnic 2, Vukic 1. Szövetségi kapitány: Lino Cervar. Kiállítások: 8, ill. 6 perc. Hétméteresek: 5/2, ill. 2/1. rült két percig a kispadra mindössze Kaleb vette be ez alatt a kapunkat. Az első félidőben villogó, a Pick-szurkolók által Schaffhausenből ismert lerkovic kapus teljesítménye egy kicsit visszaesett — a bíróké viszont nagyon. Sorsdöntő pillanatokban érdekesen fújtak, így aztán újra négy lett a különbség. Persze a szlovénok nem dobhatják be a magyar helyzeteket, amiket mi elpackáztunk. Skaliczki kapitány 15-21-nél időt kért. Öt horvát találat után Meccsek I. csoport, második forduló: Timézia-Németország 28-35, Lengyelország-Izland 35-33, a Franciaország-Szlovénia meccs lapzártánk után fejeződött be. II. csoport, második forduló: Csehország-Oroszország 26-30, Horvátország-Magyarország 25-18, a DániaSpanyolország mérkőzés lapzártánk után fejeződött be. Változó idők újabb igényekkel A németországi férfi kézilabda-világbajnokságon remekül szerepel a magyar válogatott. A helyszínen tartózkodik a Sport televízió szegedi származású munkatársa, Méhes Gábor, aki a érdekességekkel, aktualitásokkal jelentkezik ezeken a hasábokon. délután fél ötkor elindultak az SAP Arénába, hogy összemérjék erejüket az olimpiai bajnok Horvátországgal. Tisztában voltak vele: Puljezevics Nenadért is küzdeniük kellett. MÉHES GÁBOR TUDÓSÍTÓNK HELYSZÍNI JELENTESE Fura ez a helyzet. Néhány napja mindenki összetette volna a két kezét azért, hogy a magyar válogatott egyáltalán továbbjusson a csoportjából a világbajnokságon, ma pedig egyesek citromba harapós képpel bámulnak a nagyvilágba a csehek felett aratott „csak" háromgólos győzelem után. Ahogyan halad előre a németországi vb forgataga, úgy tornyosulnak az újabb igények is. De mondok mást: Skaliczki László szövetségi kapitány kapott hideget-meleget Puljezevics Nenad honosítása kapcsán. Aztán lepergett néhány mérkőzés, és a friss kritikák immáron arról szólnak, hogy miért kellett a Pick Szeged kapusát a csehek ellen már az első félidőben lecserélni. Speciel azért, mert a derék Nenad - lehet, hogy a jelző nem a legtalálóbb, hiszen éppen az a testrésze sajog - szinte mozdulni sem bírt a fájdalomtól. Szerda este még csak tartottunk attól, ami később bekövetkezett. Puljezevics hiába készült élete főművére a horvátok ellen, a sérülése szertefoszlatta az álmait. Legalábbis egyelőre. Lévén egyáltalán nem biztos, hogy a világbajnokság későbbi szakaszában nem feszül újra egymásnak a magyar és a horvát nemzeti csapat. Bár már ott tartanánk! Miközben a Mannheimben és környékén sürgölődő magyar újságírókat tucatjával érték otthonról a „Puki tényleg nem véd?" jellegű kérdések, a játékosok csendes pihenőjüket töltötték a rokokó stílusjegyeit még csak véletlenül sem viselő, felettébb szerény ladenburgi hotelben. Nagy Lászlónál a norvégok elleni csata során megsérült térde és az eddigi sikerek receptje felől érdeklődtem. A válasz megnyugtató volt: - A térdemnek szerencsére kutya baja - mondta a Barcelona klasszisa. - Hétfőn a bemelegítésnél még éreztem, mostanra viszont minden fájdalom elmúlt. A négy győzelmünk pedig különösen jó orvosság. Már a rajt előtt bíztunk a jó szereplésben, mert tudtuk, hogy a felkészülés idején elvégzett munkának kamatoznia kell. Egyik meccset sem ajándékba adták, a nehéz pillanatokon az elszántságunk és a hitünk segített át bennünket. A világbajnokság java azonban még csak ezután jön. Skaliczki László tanítványai a taktikai megbeszélést követően A magyar szurkolók igényesek csapatukkal szemben MTI-fotó orthíre^M' Kameruni próbajátékos Afrika legismertebb kézilabda-játékos menedzsere, Ben Soltane jól ismert a Pick Szeged vezetőinek körében is, hiszen ő volt az, aki annak idején megszervezte a Tisza-parti együttes tunéziai túráját, amelyen az akkor Dragan Djukics által irányított bajnoki ezüstérmes edzőpartnere volt az ottani nemzeti együttesnek. A tunéziai játékosügynök lapunk információja szerint ismét kapcsolatba került a Pickkel, ugyanis ma egy 32. évében járó kameruni születésű balátlövőt tesztelhet Zorán Kurtes edző. A tizenkét éves válogatott múlttal rendelkező André Ndjock 196 centiméter magas és 90 kilós. Tavalyelőttig négy bajnoki éven keresztül katari, most két éve pedig elefántcsontparti klubban játszik. S természetesen a távozási szándékát bejelentő llyés Ferenc helyére pályázik. Csak egyetlen kérdés van, ha megfelel, akkor már februártól, vagy csak az új bajnokságtól, szeptembertől ölti fel a Pick Szeged mezét? SÜLI JÓZSEF Verba Lászlóra emlékeznek Szombaton rendezi meg a Csakazért SE és a SZÖFCE a Verba László nemzetközi ülőröplabda-emléktornát. MUNKATÁRSUNKTÓL A közelmúltban elhunyt egykori röplabdásra és az ülőröplabdasport támogatójára, Verba Lászlóra emlékeznek nemzetközi tornával Szegeden, melyet a két és fél éve működő Csakazért SE és a SZÖFCE (Szegedi Felsővárosiak Civil Egyesülete) közösen rendez. A hatcsapatos tornán a házigazdákon kívül a szerb Banja Luka (Euroliga 2. helyezett), a horvát Osijek, a magyar válogatott, a szombathelyi Sprint SC és a váci Mozdulj SE vesz részt. A küzdelmek két pályán és két csoportban Hétvégi sportműsor (A: Banja Luka, Vác, Szombathely; B: magyar válogatott, Osijek, Csakazért SE) zajlanak majd 10 órától a Topolya sori sportcsarnokban. Az esemény fővédnöke Szentgyörgyi Pál Szeged sportért is felelős alpolgármestere, védnökei pedig Verbáné Csonka Zsuzsanna (Verba László özvegye) és Nagy Sándor alpolgármester. Mint azt a szervezők, Csíkos Gábor és Petró lános a sajtótájékoztatón elmondták: a rendezvénnyel szeretnék segíteni a válogatott (a nemzeti együttesnél lehet, hogy számításba veszik az egyik szegedi játékost, Péterfy Tibort) felkészülését az idei Európa-bajnoki döntőre, mely egyben paralimpiai kvalifikációs toma. És csak a győztes válogatott utazhat az ötkarikás játékokra. // SZOMBAT Asztalitenisz NB /, nők: ATSK Szeged-Miskolci Tanoda SE, Szeged, Trióda Pingpongcentrum, ATSK-terem (Csillagtér), 10. NB II, férfiak: Szentesi Kinizsi-ATSK Szeged, Szentes, Dr. Papp László-sportcsarnok, 15. Az ATSK Szeged nyílt napja. Szeged, Trióda Pingpong Centrum, ATSK-terem (Csillag tér), 14. Kézilabda NB I, nők: HNKC SE-Kiskunhalasi NKSE, Vásárhely, Hódtói Sportcsarnok. 18; ifjúságiak, 16. Németh Toll Makó-Békéscsabai ENK, Makó. városi sportcsarnok. 18: ifjúságiak, 16. 50. Teremkézilabda-kupa. újszegedi sportcsarnok, 10. Kispályás labdarúgás Veterán-kupa, az 50+ korosztálynak, Szeged. Etelka sori munkacsarnok, 8. A szegedi fociért kupa, Szeged, Piarista-csarnok, 9. Téli-kupa, Vásárhely, Hódtói Sportcsarnok, 8. HSZATÁK-kupa gyermek labdarúgótorna. Szentes, Dr. Papp László-sportcsarnok, 8. Szabadidősport Lépj/égre a Cégregiszterrel!, szegedi műjégpálya, 14.30. Kötélugrógála. Mórahalom, Aranyszöm Rendezvényház, 17. Ülőröplabda Verba László-emléktorna, Szeged, Topolya sori sportcsarnok, 10. Vízilabda Gyermek vidékbajnokság az 1994-es korosztálynak. újszegedi sportuszoda, 9. VASARNSP Asztalitenisz M és T-kupa amatör ranglistaverseny. Szeged, Trióda Pingpongcentrum. ATSK-terem (Csillagtér). 10. Jégkorong Ifjúsági bajnoki mérkőzés: Tisza Volán SC-UTE. szegedi műjégpálya. 15. Kézilabda 50. leremkézilabda-kupa. újszegedi sportcsarnok, 8.30. Kispályás labdarúgás Veterán-kupa, az 50+ korosztálynak, Szeged, Etelka sori munkacsarnok, 8. IV. Uhlsport megyei szuperkupa. Szeged, Topolya sor, 7.30. Téli-kupa, Vásárhely, Hódtói Sportcsarnok, 8. Hungerit-kupa, Szentes, Dr. Papp László-sportcsarnok, 8. Kosárlabda NB IA csoport, férfiak: Bodrogi Bau-Vásárhelyi Kosársuli-Zalakerámia-ZTE KK, Vásárhely, Hódtói Sportcsarnok. 18, juniorok. 15.15. Labdarúgás Előkészületi mérkőzés: HFC-Makó FC, Vásárhely, városi stadion, 14. Röplabda NB l-es ligaba/nokság nők, alapszakasz második köre a 9-16. helyért: Szegedi DRE-Radnóti—Angyalföldi DRC, Szeged. Radnóti-csarnok, 14. Vízilabda Gyermek vidékba/nokság az 1994-es korosztálynak, újszegedi sportuszoda. 9. HÉTFŐ " Futsal NB I: Első Beton Szeged-Legrand-MetalCom-Szentes, újszegedi sportcsarnok, 19. NB II: Universitas-Dupont FC, újszegedi sportcsarnok, 20.30. Gála Mórahalmon MUNKATÁRSUNKTÓL Tíz évvel ezelőtt Mórahalmon másképp lendült meg az ugrókötél, mint egy régi gyerekjáték. Néhány helyi úgy gondolta, igazi sportággá fejleszti a kötélugrást. A mórahalmi csoport az ország sok területén megfordult, sőt az elmúlt öt évben hazánk élvonalába menetelt. A csapatban akadnak diákolimpiai és egyéni magyar bajnokok, van, aki már háromszor nyert ob-t, de párosban, formációban és DD-ben (dupla nagykötél) is sok érmet szereztek Martyin Lászlóné tanítványai. És itt a legutóbbi esemény: a zirci páros és DD magyar bajnokságon a nemzetközi mezőnyben is jegyzett szombathelyi csapatot megelőzve a Mórahalom lett a legeredményesebb együttes. Párosban a négy korcsoportból hármat mórahalmiak nyertek. A hat DD-s gárda négy arany- és két ezüstérmet szerzett. A tízéves évforduló alkalmából szombaton 17 órától a mórahalmi Aranyszöm Rendezvényházban kötélugró gálát rendeznek Ilyen még nem volt! címmel. Fergeteges színpadi show lesz - minden bizonnyal nem utoljára.