Délmagyarország, 2007. január (97. évfolyam, 1-26. szám)
2007-01-25 / 21. szám
CSÜTÖRTÖK, 2007. JANUÁR 25. SPORT" 17 Vadkerti Attilát nem az ellenfelek nyírják A németországi férfi kézilabda-világbajnokságon eddig remekül szerepel a magyar válogatott. A helyszínen tartózkodik a Sport televízió szegedi származású munkatársa, Méhes Gábor, aki a érdekességekkel, aktualitásokkal jelentkezik ezeken a hasábokon. TUDÓSÍTÓNK HELYSZÍNI JELENTESE Vadkerti Attila délcegen guggolt a ladenburgi fodrászszalon bejárata előtt elhelyezett plakátfiú mellett, és békésen tűrte, hogy Ilyés Ferenc aprólékos mozdulatokkal a frizuráját igazgassa. A szegedi szélső hajkoronája mostanság egyébként is központi téma a magyar válogatott tagjai körében. Két napja például az édesapja után csak Bérinek becézett Katzirz Dávid esett neki a nagyollóval, szigorúan a „tulajdonos" kívánságára. Csupán egészen halkan jegyzem meg: a nyári futball-világbajnokságon a napokban a Milánhoz szerződött, ám akkor meg a Laziót erősítő Massimo Oddo nyírta a társai séróját, és emlékezhetünk rá, hogy az olaszok mire vitték. A magyar kézilabda-válogatott esetében persze földtől elrugaszkodott idea lenne világbajnoki címet remélni, noha alig egy hete még csak tündérmesének hittük azt is, hogy Skaliczki László együttese két ponttal vág neki a középdöntőnek. Aztán tessék. A szerdai ellenfél-boncolgató videózás előtt Klembucz gyúró tűnt fel bakaruhában a vásznon egy röpke kolbászreklám erejéig, ennek hatására néhányan sírva fakadtak a röhögéstől - elnézést kérek, de a „nevetés" szó ebben az esetben nem megfelelő kifejezés. A csehek feltérképezése után sétával múlatta az időt az egyre népesebb magyar delegáció. Kovács Zsolt vezetésével szerencsésen megérkezett a Mannheimtől alig néhány kilométerre fekvő Ladenburgba a szegedi-újkígyósi különítmény is; amelynek felbukkanása nem csupán felebaráti szempontból, de a kulináris élMai műsor A mai porgram, I. csoport, második forduló: TunéziaNémetország 16.30 (Dortmund), Lengyelország-Izland 18.30 (Halle), Franciaország-Szlovénia 20.30 (Halle). II. csoport, második forduló: Csehország-Oroszország 16.15, Horvátország-Magyarország 18.15, DániaSpanyolország 20.15. Bajnokverés Tegnap két bajnoki mérkőzést rendeztek a női kézilabda NB I-ben. A meglepetést a Cornexi-Alcoa együttese szállította, amely legyőzte a bajnoki címvédő Győrt. A Ferencváros a Kiskunhalas otthonában tudott nyerni. Eredmények: Kiskunhalas-Budapest Bank-FTC 30-33, Cornexi-Alcoa-HSB Holding-Győri Audi ETOKC 24-23. Szombaton a HNKC SE a Kiskunhalast, a Németh Toll Makó a Békéscsabát fogadja 18 órakor. Fogyiverseny MUNKATÁRSUNKTÓL Immár hatodik alkalommal rendezik meg Szegeden, a VSI szervezésében a fogyókúraversenyt. Eddig nagy népszerűségnek örvendett a főként a mozgásra épülő viadal. A szervezők holnap várják azok jelentkezését, akik szeretnének részt venni a megmérettetésen. A nevezéseket az újszegedi sportcsarnokban fogadják el pénteken délelőtt 10-től 12-ig és délután 17-től este 20 óráig. Eredmények Férfi kézilabda-világbajnokság, Németország: középdöntő, 1. forduló, l-es csoport: Szlovénia-Németország 29-35, Tunézia-Izland 30-36, a Franciaország-Lengyelország összecsapás lapzártánk után fejeződött be. Il-es csoport: Csehország-Magyarország 25-28, Spanyolország-Oroszország 33-29, a Dánia-Horvátország mérkőzés lapzártánk után fejezdődött be. vezetek miatt is nagy boldogságot jelentett a már több mint egyhetes távollét nehézségeivel birkózó játékosoknak, edzőknek és újságíróknak egyaránt. Amikor e sorok papírra kerültek, még csak remélni lehetett, hogy a magyarok étvágya a csehek elleni mérkőzés után sem hagyott alább. Természetesen senki nem bánkódott amiatt, hogy a második csoportkört nem a címvédő spanyolokkal vagy az olimpiai bajnok horvátokkal kellett kezdeni, ám a Bundesliga-játékosok egész sorát felvonultató cseh nemzeti csapat éppen attól volt veszélyes, hogy a következő négy rivális közül papíron a leggyengébbnek tűnt. A Napnál is világosabb: ők ugyanezt gondolták rólunk. A sport azonban már csak ilyen. Igaza csupán az egyik félnek lehet. MÉHES GÁBOR BOJKOTTAL FENYEGETTEK Kijavított pályán játszhatott tegnap délután a magyar válogatott Mannheimben a veben, miután dán és horvát fenyegetésre felújították a játékteret. A két gárda a kedd esti edzés után hivatalosan tiltakozott a nemzetközi szövetségnél (IHF), sőt bojkottal fenyegetőzött. Ezt azzal indokolták, hogy a talaj minősége olyan rossz, hogy azon nem lehet reális körülmények között mérkőzést rendezni. A borítás alatti levegőbuborékok miatt össze-vissza pattogott a labda. A házigazdák nem tehettek mást - éjjel három órán át javítgatták a burkolatot, amelyet korábban a stuttgarti csarnokból szállítottak át Mannheimbe. Három góllal, ám végig vezetve nyert a magyar válogatott a csehek ellen A végeredmény csalóka Nagy László [zöld mezben) összeszorított fogakkal küzdött a mieink sikeréért MTl-fotó A Pick két játékosa, Krivokapics (balra) és Szente eredményesen szurkolt a szegedi Casanovában Fotó: Segesvári Csaba ^ A™ cüüTT^CSEHORSZÁG f1 28-25 fHaakwa MAGYARORSZAG (17-10) Győzelemmel kezdte a középdöntőt a németországi férfi kézilabda-világbajnokságon a magyar válogatott, amely Csehországot múlta felül. Férfi kézilabda-világbajnokság, Németország, Mannheim, 9000 néző. Vezette: Bord, Buy (franciák). Magyarország: PULJEZEVICS - Iváncsik T. 3/1, Nagy L. 3, Diaz 1, Gál 2, ILYÉS 2, IVÁNCSIK G. 7/2. Csere: FAZEKAS (kapus), Katzirz, Császár 4, Herbert, Tombor I, Mocsai 3. Szövetségi kapitány: Skaliczki László. Csehország: Galia - Filip 3/2, Hruby 2, Kubes, Vitek, HazI, Nocar 2. Csere: JICHA 9, Bruna 3, Horak, JURICSEK 4, Szymanski, Sobol 2. Szövetségi kapitány: Pavel Pauza. Kiállítások: 6, ill. 10 perc. Gól - hétméteresből: 4/3, ill. 3/2. Csodálatosan indult, szenvedősen végződött, ám a lényeg: a magyar férfi kézilabda-válogatott továbbra is veretlen a németországi világbajnokságon. A középdöntő II. csoportjában Csehország ellen nyitott a magyar csapat, és a szegedi Puljezevics bravúrjainak, valamint az Iváncsik G. által befejezett gyors indításoknak köszönhetően már 16-6-ra is elhúztak a mieink. Mindez úgy, hogy a csehek a 11. percben lőtték első góljukat. A szünetre hét megmaradt az előnyből, amely a második félidő közepére négyre olvadt. A csehek legközelebb 26-23-nál jártak hozzánk, ekkor csapata emberhátránya alatt Jicha kétszer volt eredményes. A nyugodtan, fegyelmezetten kézilabdázó magyar válogatott - amelynek kapujában az idegbecsípődéssel játszó Puljezevicset váltó Fazekasnak voltak kisebb bakijai, de többször is fontos pillanatban védett bravúrosan - a viszonylag szoros eredmény ellenére is végig kézben tartotta a találkozót, és újabb lépést tett a csoportban a négy közé kerülésért. M. J. A MAGYAROK CSAPATSTATISZTIKAJA Lövések gól védés elhibázott kapufa blokk összes százalék 6 m-ről 3 2 0 1 0 6 50 szélről 3 1 • 2 1 0 7 43 9 m-ről 12 5 1 1 3 22 55 7 m-esből 3 1 0 0 -4 75 gyors indításból 6 1 0 .1 0 0 7 86 betörésből 1 0 0 0 0 1 100 Összesen 28 10 3 3 3 47 66 Támadások száma: 55, lövési hatékonyság: 51 százalék Forrás: DM-gyüjtés DM-grafika A Hungerit győzött, a Legrand vereséget szenvedett Közte huszonegy - tényleg nyerőszám A tegnap Szentesen rendezett OB l-es vízilabda-mérkőzéseken minden a papírformának megfelelően alakult. A Hungerit-Tbp Cop Security-Szentesi VK fölényes sikert aratott a sereghajtó Győr ellen, míg a Legrand-Szentesi VK nem bírt, nem bírhatott a világ egyik legjobb gárdájával, a Domino-BHSE-vel. HUNGERITSZENTES 0B l-es női vízilabda-mérkőzés. Szentes, ligeti uszoda, 150 néző. Vezette: Székely. Hungerit-Top Cop Security-Szentesi VK: DÖME - GYŐRI 5, Dalmády Sz. MOLNÁR A. 5, Pengő B„ TÓTH I. A. 6, BÓDI1. Csere: Hevesi 1, SZABÓ X. 2, Dalmády R 1, Pengő N., Gémes 1, Hegedűs 2. Edző: Kocsis István. Gyön Papp - Gazdag 1, Vukadinov 1, Magyar, Horváth, Tóth V., Rozgonyi 1. Csere: Gangl (kapus), Ackermann. Edző: Kárpáti Gábor. Gól - emberelőnyből: 5/4, ill. 2/1. Ötméteresből: 2/1, ill, -. tett volna - semmilyen taktikai variációt nem tudott gyakoroltatni tanítványaival. A fölényes győzelmet arató Hungerit-Szentes legközelebb szombaton 16 órakor az utolsó előtti Eger vendégeként száll vízbe. Ez sem ígérkezik „izzadsávlsi LEGRANDSZENTES T gos" partinak a Kurca-partiak számára. Kocsis István: - Könnyű győzelmet arattunk a tartalékoson felálló Győr ellen. Örömteb, hogy mindenkinek adhattam játéklehetőséget ezen a sima mérkőzésen. DOMINOBHSE A találkozó a várakozásnak megfelelően alakult, a házigazdák - amint az sejthető volt nem érezték meg klasszisuk, Szremkó Krisztina hiányát. A két pont sorsa már az első negyedben eldőlt (9-1), a hungeritesek általában labdaszerzéseket követően lefordulásokból szerezték góljaikat. Futószalagon alakították ki a helyzeteket, és a lövések többnyire a hálóban landoltak. A Vért és Makrát nélkülöző vendégek alig jutottak lövési lehetőséghez, a Szentes jól védekezett, a Győr pedig csak statisztált. Két fiatal játékos is bizonyíthatta tehetségét: Pengő Nikolett passzát Gémes Ivett váltotta gólra a negyedik etapban. Nem bántva az ellenfelet, de ez a találkozó még edzőmérkőzésnek is gyenge volt, Kocsis István edző ugyanis - bár szereOB l-es férfi vízilabda-mérkőzés. Szentes, ligeti uszoda, 300 néző. Vezette: Madarasi, Székely. Legrand-Szentesi VK: HORVÁTH T. - Józsa, T0RDAY1, Németh D. 1, Acsimov, VÍGH 2, Papp 1 Csere: Gábor, Araczky, Döbrőssy, Jaksa, Herczeg, Szabó T. Edző: Berki András. Domino-BHSE: GERGELY - Kovács 1, SZÍVÓS M. 4, DR. KISS G. 3, BENEDEK 4, dr. Molnár 1, Hárai 1. Csere: Cseh, Hoppál, BÁRÁNY 2, Vári 1, Paján, Biros 1, Györké (kapus). Edző: Kovács István. Gól - emberelőnyből: 5/3, ill. 6/5. Ötméteresből: 1/1, ill. 2/1. A találkozó esélyes nem a Legrand-Szentes volt - ezzel nem állapítottunk meg nagy igazságot. A házigazdák az olimpia bajnokokat felvonultató pesti együttes ellen csakis a tisztes helytállást tűzhették ki célul, nem lehettek - és nem is voltak - illúzióik. Az első negyedben jól tartotta magát a hazai együttes, ekkor még bírta a tempót a világklaszszisokkal. A három Domino-gólra eggyel válaszoltak. A következő játékrészben a kihagyott Legrand-helyzeteket rendre góllal büntették a fővárosiak, és meg is léptek a Szentestől, 1-7. A harmadik negyedre elfáradtak a Berki-fiúk, ez az eredményben is tükröződött. Molnárék szinte tetszés szsrint érték el góljaikat, és így újabb ötöt pakoltak közé a dominósok. A záró szakaszra ismét összekapták egy kicsit magukat a hazaiak, akiknél a sok „hálózörgetés" dacára Horváth jól védett - Benedekék rengeteg lövést zúdítottak a kapujára. A Legrand-Szentesi VK legközelebb egy hét múlva a Vasas vendégeként szerepel bajnokin. Berki András: - Ha kicsit jobb lett volna a helyzetkihasználásunk, hízelgőbb eredmény születhetett volna. IMRE PÉTER T0TH ESVIGH A betegségéből felépülő Tóth I. Andrea igazi vezéregyénisége volt csapatának. Energikusan, lendületesen pólózott, akciógólokat szerzett. A Legrand legjobbjának Vígh Róbert bizonyult, aki a lehetőségekhez képest jói szervezte a játékot, és két gólt is szerzett.