Délmagyarország, 2007. január (97. évfolyam, 1-26. szám)
2007-01-09 / 7. szám
4 "AKTUÁLIS* HÉTFŐ, 2007. JANUÁR 8. A Tömörkény gimnázium humán tagozatosai szerint már a szalagavató bálra való készülődés is jó buli Fotó: Frank Yvette Szeged húsznál is több középiskolája közül tizennégy a Deák Ferenc gimnázium épületében rendezi meg szalagavató bálját. A deákbeli diákbáb szezont január 13-án a Gábor Dénes végzősei nyitják, március 2-án a dérisek zárják. A Deák épülete - a vendégek, így a kinyitott termek számától függően - 100-500 ezer forintért bérelhető. - A szalagavató bál költségei közül az egyik legnagyobb tétel a bérleti díj - véli Kovács Józsefné. A Tömörkény gimnázium igazgatóhelyettese szerint a Deákban az aula a karzatról is jól belátható, ezért közkedvelt az első bálozok nyitó táncát figyelők körében. A báli műsor gerincét jelentő osztálytáncokat betanító tánctanároknak 70-100 ezer forintot fizetnek egy-egy koreográfiáért. A közös költségeket tartalmazza a belépő, aminek kifizetéséért Forrás: DM-gyűjtés cserébe a diákok 2-20 személyt hívhatnak vendégnek. - Sokan családi ünnepnek tekintik a szalagavatót, s kisgyerekekkel jönnének - osztja meg velünk tapasztalatát a Deák egyik osztályfőnöke, Erigi Katalin. Ugyanakkor saját hagyományaikat is bemutatják és ápolják az iskolák: például a Tömörkényben a szalagtűzést a szalagavató előtti napon tartják; a deákosok bálján tanárok és diákok lejtik a záró táncot. - Az előkészületek fontos tartozéka a báli ruha, mert a hátrányos helyzetű diákok közül sokan először és utoljára a szalagavatójukon táncolnak igazi bálban - magyarázza Baráth Lajosné. A szegedi Krúdy szakközépiskola igazgatója szerint lényeges, hogy az osztályfőnöki órákon megismerjék a bálozás hagyományait, szokásait. A középiskolát záró tanév kiugró kiadásai ellen úgy védik diákjaikat, hogy a tanulóktól a diákönkormányzat évi 700 forintos hozzájárulást kér, amiDM-grafika bői - más rendezvények mellett - a szalagavatós nyitó tánc, illetve a ballagótarisznya árát is fedezik. A fiúk ballagóöltönye minimum 20 ezer forintba kerül, de az báb öltözék is lehet. Ennek többszöröse a lányok alkalmi frizurájának, sminkjének, ruhakölteményének, s a hozzá illő cipőjének, harisnyájának ára: 40-től indul, de a 140 ezer forint se szokatlan. - Elsős korunk óta készülünk a szalagavatóra, ezért szeretnénk, ha jól sikerülne - jelenti ki Kovács Ilona, a Tömörkény gimnázium 12. B osztályából. Ezt úgy is érti, hogy lelkesen dolgoznak az osztálytánc bemutatóján, miközben a kiadásokat azzal is igyekszik csökHAGYOMÁNY Állítólag egy Selmecbányái mérnökiskola végzős hallgatóit jelölték meg szalaggal. E hagyomány a 20. században általánosan elterjedt szokássá vált. A szalag még az iskolához tartozást, de a felnőttkor kezdetét is jelöli. kenteni, hogy báb ruháját maga varrja. Osztálytársnőivel - a Pavane együttesben is táncoló Pálfi Edinával és Bite Alexandrával - úgy véli: az érettségi évében rájuk váró kiadások harmadát a szalagavató viszi. Ú. L SZALAGAVATÓK KÖLTSÉGE SZEGEDEN Kiadás Deák gimnázium Krúdy szakközépiskola Tömörkény gimnázium Belépő (Ft/fő) 650 850 1200 Terembérlet (összesen, Ft) 145-150 ezer 300-500 ezer Ruha, smink, fodrász (lányoknak, Ft/fő) 20-100 ezer 5-70 ezer 10-120 ezer Vacsora (Ft/fő) 2300 2000 2000-2400 KÖRKÉP ALGYÓ. Az algyői könyvtár cs teleház keddenként 13 és 18, szombatonként 9 és 12 óra között várja a munkanélkülieket. Az álláskereső szolgáltatás ingyenes. ÁSOTTHALOM. A Homokháti Mangalica Szövetkezet a Mangary Kft. felkérésének eleget téve 1500 kilogramm mangalicazsírt ad át holnap délután fél 4-kor a Fenyő Panzióban működő Mangalica Gasztronómiai Központban a homokháti önkormányzatokhoz tartozó általános iskolák, a megyei önkormányzathoz tartozó középfokú iskolák, a kistérségi társulás szociális intézményei, a nagycsaládosok egyesületei, a szegedi egyetem orvoskarának koleszterinkutatási programja és a Kiszombori Általános Iskola részérc. Minden kedvezményezett 30 kilogramm mangalicazsírt kap. A gesztussal szeretnek felhívni a figyelmet az egészséges táplálkozásra is. BORDÁNY. A Berkenye népdalkör és Citera együttes a téli szünet utáni első próbáját ma délután 5 órától tartja az Ádám Jenő Általános és Alapfokú Művészeti Iskolában! A próbára minden régi és új énekesét szeretettel várja Peténé Füzesi Márta művészeti vezető. DOMASZÉK. Holnap délután 4 órakor nyílik meg a Domaszéki Művészkör kiállítása Szegeden, a Százszorszép Gyermekházban. A kiállítás február 2-áig tekinthető meg. MÓRAHALOM. A város önkormányzata felhívja a lakosság figyelmét arra, hogy az év végi zárási és számadási munkák, valamint az évkezdési feladatok zavartalan lebonyolítása érdekében ügyfélmentes napokat tart. A polgármesteri hivatal a keddi napokon - így ma is -, a megszokott rend szerint továbbra is zárva tart, emellett január 24. és 29. között az ügyfélfogadás szünetel, (anuár 31-étől az ügyfélfogadás ismét a megszokott rendben zajlik. RÖSZKE. Agrárfórumot rendeznek holnap délután 4 órakor a művelődési házban. Az érdeklődők tájékoztatót hallhatnak az őstermelői tevékenységgel kapcsolatos adózási és járulékfizetési kötelezettségek változásairól, az aktuális teendőkről. Előadó Ábrahám Pálné, a Csongrád Megyei Adóhivatal munkatársa. RIJZSA. A művelődési házban ma 9 és 11 óra között bálaruhavásárt tartanak. A baba-mama klub foglalkozása délelőtt fél 10-kor kezdődik. A kűbcltévédíjat holnap fél 4 és fél 6 között lehet befizetni. ÜLLÉS. A Homokháti Kistérség Többcélú Társulása támogatást nyert a Belügyminisztérium által kiírt települési sportpálya-felújításokat célzó pályázaton. A támogatásból Üllés és további hat település újítja fel közösségi sportlétesítményeit. A beruházásokra az önerövel együtt összesen több mint 11 m millió forint áll rendelkezésre. Üllésen a talajvíz miatt megrongálódott sportpálya belvízelvezetését oldották meg, felújították a salakos pályát, továbbá kézilabdakapukat és -hálókat, street-ball szettet, röplabda- és tollaslabdahálót, távolugróteknőt és -dobbantót vásároltak. Január 13-án kezdődik, március 2-án zárul a báli szezon a szegedi Deákban Szalagtűzés, nyitó tánc és vacsora r Már készült a 47-es mementója, amikor kiderült: 2008-ra befejeződik a négysávosítás HÍREK MEGHOSSZABBÍTOTT ÜGYFÉLFOGADÁS ASZEPARKNÁL A Szepark parkolási ágazatának irodája meghosszabbított nyitvatartási idővel várja ügyfeleit az idei parkolóbérletek megvásárlása miatt. A Mérey utca 6/b alatt található ügyfélszolgálati iroda és a pénztár január 1-31. között hétfőtől péntekig 8-tól 17 óráig tart nyitva. Január 13-án, szombaton 8-12 óra között várják az ügyfeleket. Február 1 -jétől az ügyfélfogadási idő módosul, hétfőtől csütörtökig az iroda 8-tól 17 óráig, pénteken 8 és 16 óra között várják az ügyfeleket. A pénztár hétfőtől csütörtökig 8-tól 17 óráig lesz nyitva, pénteken pedig 8-tól 14 óráig. A 2006-os parkolóbérletek január 15-éig érvényesek. MEGSZENTELT STÚDIÓK Ahogy minden évben, idén is megszentelték vízkereszt idején a Duna Televízió stúdióit. A szertartást Tempfli József nagyváradi megyés püspök és Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Kar médiafelelőse tegnap délután végezte. A két egyházi vezető az eseményt követően a műholdas közszolgálati csatorna vezetőivel találkozott. POKRÓC ALATT GUBBASZTOTT Röszkénél jelentkezett belépésre személyautójával egy szerb állampolgár a hét végén. Az okmányok vizsgálata során az útlevélkezelőnek egy utastérben levő pokróc szúrt szemet, ami alól egy szerb férfi került elő. A sofőr ellen embercsempészés miatt indult büntetőeljárás, a rejtőzködő határsértőt a szerb hatóságoknak adták át. Minden szegedi középiskola rendez a végzősei számára szalagtűzést, majd szalagavató bált. A felnőttkor küszöbéhez érkező, érettségire készülő szegedi diákok zöme a Deák gimnázium épületében válik első bálozóvá. E „beavatási szertartás" költsége egy-egy család számára minimum néhány ezer forint, de akár százezernél is több lehet. Márciusban avatják az emlékművet A tervek szerint márciusban avatják fel a 47-es út mellett, a vásárhelyi kisállomás közelében a főút áldozatainak emlékét őrző műalkotást. Az arany- és ezüstszínű kereszt felállítására nem találtak korábban megfelelő időpontot. Az avatást nem befolyásolja, hogy az út befejezését közben 2008-ra hozta előre a kormány. Már október óta készen áll a vásárhelyi kisállomás és a 47-es út közti részen egy műalkotás bazalt-samott alapja. Ezt a főúton bekövetkezett közlekedési balesetek áldozatainak emlékére emeli a vásárhelyi önkormányzat. Az emlékműállításról a közgyűlés Tóthné Kecskeméti Katalin javaslatára már tavaly év elején döntött. A képviselő asszonyt több vásárhelyi kereste fel azzal, állítsanak keresztet a 47-es mellé. A műalkotás, melynek elkészítését Pannonhalmi Zsuzsa keramikusművész vállalta, a tervezők szándéka szerint arra is felhívja a figyelmet, hogy az út négy és fél kilométeres, a mai napig kétsávos szakasza az ország második legveszélyesebb közútja. Leggyakrabban a két- és a négysávos rész találkozásánál történt halálos baleset. Az út leszűkülése körüli néhány száz méteren a rendőrség adatai szerint az utóbbi öt esztendőben négy halálos baleset történt. Huszonötén súlyosan, huszonhármán könnyebben sérültek meg, és több mint száz olyan baleset is történt, melyben csak anyagi kár keletkezett. Az emlékkereszt állítását a vásárhelyiek még az előző évre várták. Miután ez elmaradt, sokan úgy gondolták, hogy a műalkotásra is az a sors vár, mint a hódtói csatáéra. Mások úgy vélték, hogy a város tüzszünetet kötött a kormánnyal, miután az az új Nemzeti fejlesztési tervbe már bevette, s 2008-ban - a tervek szerint - be is fejezi a 47-es négysávúsítását. Bár Káka János gazdasági és közlekedési miniszter ezt korábban csak a 2010 utáni időszakra tervezte, az út befejezésének időpontját Lázár ]ános polgármester, országgyűlési képviselő lobbizása nyomán sorolták korábbra. Az emlékkeresztet - mely hivatalosan a Lelkek Emlékére címet kapta - idén felállítják, mégpedig várhatóan március elején. Mint Pannohalmi Zsuzsa keramikusművésztől megtudtuk, a már ma is látható alapzatra egy három méter magas arany-, ezüstszínű, samottból készült keresztet állítanak. A műalkotásnak ez a része is elkészült, és összeszerelésre vár a műteremben. - Több elképzelésem is volt, hogyan valósítsam meg, ezt tartottam a legjobbnak mondta a művész, aki maga is úgy vélte, hogy a kereszt felállítása nem illett volna sem a halottak napja, sem az év végi ünnepek hangulatához. B. K.A. Fotó: Tésik Attila A talapzat már jó ideje áll a kisállomás közelében