Délmagyarország, 2006. december (96. évfolyam, 281-304. szám)

2006-12-30 / 304. szám

SZOMBAT, 2006. DECEMBER 30. • AKTUÁLIS* 5 Munkaszüneti napokra érvényes a menetrend Cél járatok indulnak szilveszter éj szalu MUNKATÁRSUNKTÓL A Tisza Volán Zrt. helyközi és tá­volsági járatai szilveszterkor és újévkor a munkaszüneti napok menetrendje szerint közleked­nek. A városokban a helyi tö­megközlekedésben is a vasárnapi menetrend él. A városokban az óév utolsó napján azonban nem egységesen, nem ugyanabban az időpontban állnak le a buszok, ezért aki biztosra akar menni, hívja fel a forgalomirányító he­lyeket. Szegeden például 18 óra körül állnak le a járatok, míg a megye többi városában 17 óra körül indítják az utolsókat. Hód­mezővásárhelyen ugyanakkor a porcelángyári dolgozók műszak­beosztásához igazodva még mennek buszok fél 10 és 10 óra között. Szegeden az óév utolsó napjának éjszakáján idén is köz­lekedik a 74E, a 79E és a 92E jel­zésű járat. Január 2-án az iskola­szüneti menetrend érvényes. A Szegedi Közlekedési Társa­ság valamennyi járata szilvesz­terkor és újév napján vasárnapi menetrend alapján közlekedik. Az utolsó kocsik holnap este 18 óra környékén gurulnak ki a vég­állomásokról. Az l-es és a 4-es villamos, valamint az 5-ös és a 9-es trolibusz vonalán azonban céljáratokat indítanak az éjszaka folyamán. Az l-es villamos Sze­ged pályaudvarról 19 óra 20 és 22 óra 20, valamint 0 óra 20 és 3 óra 20 perc között óránként in­dul, de indítanak kocsit 23 óra 28-kor is, mivel a járatokat a bu­dapesti vonatok érkezéséhez hangolják. A társaság tájékozta­tása szerint az utasoknak az át­szállást biztosítják. Rókusról az l-es villamos este 7 órától hajna­li 3-ig, a 4-es villamos Tarjánból Kecskésre fél 8 és hajnali fél 4 között, visszirányban este 8 és hajnali 4 között óránként közle­kedik. Az 5-ös troli a Vértói úti megállóból és a 9-es troli a Lugas utcából este fél 8 és fél 4 között, előbbi az újszegedi gyermekkór­háztól 8-tól 4-ig, utóbbi Makkos­házáról 7 és 3 óra között szintén óránként indul. Az éjszakai cél­járatokon az előreváltott menet-, és bérletjegyek, valamint egyéb utazási igazolványok érvénye­sek, de a járművezetőnél is vált­ható menetjegy 200 forintért. A MAV tájékoztatása szerint a vonatok december 31 -én ünnep­napi, január l-jén vasárnapi, ja­nuár 2-án hétfői menetrend sze­rint közlekednek. SZEGEDI ÜJEVVAR0 December 31-én a szegedi Szé­chenyi téren 21 órától az NSZK, 22.30-tól a Nyuszi Koncertezik. A Magna Cum Laude fellépése 23 órakor kezdődik, és az éjféli, ne­gyedórás tűzijáték után is folyta­tódik. Az utcabál a Honey Bee ze­nekarral, DJ Márk közreműködé­sével 2.30-ig tart. A rendezvény miatt már ma 18 órától tilos par­kolni a Károlyi utca-Kiss Ernő ut­ca közötti teljes szakaszon. De­cember 31-én 22 órától január, l-jén éjjel 1 óráig ezen a szaka­szon behajtási tilalom van érvény­ben. Osztrák, holland, görög csoportokat is várnak Szobák az év végére Kevés ilyenkor a vendégcsalo­gató, különleges program a vá­rosban - mondják a szállodások. A szegedi hotelek közül csak azok telnek meg szilveszterre, amelyek saját programcsoma­got, nívós wellness-szolgálta­tást is kínálnak. MUNKATÁRSUNKTÓL Akár az utolsó pillanatban is könnyen találhat szállást Szege­den a szilveszterkor ide vetődő turista. Bár akadnak olyan hote­lek is, amelyek kitehetnék a megtelt táblát, több szállodában egyelőre csak fél házra van kilá­tás. A Novotel Hotelben két au­tóbuszos görög turistacsoportot is várnak szilveszterre. - Ilyen­kor kedvezményes árakkal dol­gozunk, svédasztalos büféregge­livel 15 ezer forintba kerül egy kétágyas szoba egy éjszakára. Flamenco táncosokkal, interak­tív bűvészprodukcióval, hastánc­bemutatóval gazdagított saját rendezésű műsoros szilveszteri gálavacsoránk iránt idén a szege­diek részéről is jóval nagyobb ér­deklődést tapasztalunk, mint ta­valy. A szállóvendégeink közül SZILVESZTER A NAGYSZÍNHÁZBAN Ug Évről évre népszerűbb a színházi szilveszter: az idei programra né­hány nap alatt elkeltek a jobb jegyek. Idén a hatvanas évek egyik legka­rakteresebb író-fenegyerekének, Joe Ortonnak Amit a lakáj látott című bulvárkomédiáját láthatiák a nézők a Budapesti Kamaraszínház vendég­játékaként A délutáni nagyszínházi előadásra 3000 és 4500 forintért kí­nálták a belépőket - ezért pezsgős köszöntés és a szünetben sós apró­sütemény jár. A 21.30-kor kezdődő esti előadásra 8-16 ezer forintba ke­rültek a jegyek - korlátlan italfo­gyasztással svédasztalos vacsora várja a közönséget Elsején este 7-kor kezdődik a bécsi stílusú, exk­luzív újévi operett-gálakoncert amelyre 3000-7500 forintért kapha­tók belépők. többen színházjegyeket is rendel­tek - árulta el Légrády Kinga, a Novotel értékesítési vezetője, aki szerint egyelőre a szobáik alig több mint felét foglalták csak le szilveszterre. - Kifejezetten gyenge a forgal­munk az év végén. Míg a nyáron, a szabadtéri idején telt házzal üzemeltünk, addig szilveszterre valószínűleg a szobáink fele üre­sen marad - mondta Csáki Beat­rix, a Korona Hotel vezetője. Sze­rinte ezekben a hetekben kevés a színvonalas, vonzó program Sze­geden, a belföldi turisták ilyen­kor inkább a wellness-hoteleket választják vagy síelni mennek. A Tisza Szállóban 70 százalé­kos kihasználtságra számítanak. Egyre több olyan vendégük akad, aki nem csupán az év utolsó nap­jára, hanem két-három éjszakára foglalt szállást, többen színház­jegyet is rendeltek a szilveszteri komédiára és az újévi operettgá­lára. A Dóm Hotel mind a tizen­hét szobája foglalt már szilvesz­terre. A belvárosi szálloda tulaj­donos-igazgatója, Lázáiné Pus­kás Katalin elmondta: háromna­pos kényeztető szilveszteri prog­ramcsomagjukban disznótoros kóstoló, infraszauna, masszázs, az Anna fürdő és a Feszty-körkép megtekintése szerepel. A szil­vesztert kiemelt szezonnak te­kintik, ezért ilyenkor valamivel magasabbak az áraik - adókkal együtt 19 ezer 140 forint egy két­ágyas szoba -, mégsem jelent gondot a hotel megtöltése, mert zömmel Budapestről érkező ven­dégeik hajlandók megfizetni a minőséget. Teljesen megtelt a Forrás Hotel is, ahová a többségben lévő bel­földi vendégeken kívül egy hol­land és egy osztrák turistacsopor­tot is várnak az év végére. Az élő­zenével és ünnepi műsorral kí­nált szilveszteri gálavacsorára 15 ezer 600 forintért is jól fogynak a belépők. A Forrásban a hároméj­szakás szilveszteri szálláscsoma­gért fejenként 51 ezer 400 forin­tot kell fizetni kétágyas szobá­ban, félpanzióval. A legolcsóbbnak 139, a legdrágábbnak 3050 forint kilója A jó virsli húsból készül Megtaláltuk a megye legolcsóbb és legdrágább virslijét. A szil­veszter előtti felhozatalban a legolcsóbbat a Cora kínálta, ki­lónként 139 forintért, a leg­drágábbra az újszegedi Reálban bukkantunk, azt 3050 forintért adták. Független hentesünk vé­leménye szerint ez utóbbi a lé­tező legfinomabb húsból ké­szül. Az olcsó virslinek viszont sajnos nagyon is híg a leve. Végy 100 kiló szárazanyagot, ke­verj hozzá vizet, fehérjét, kemé­nyítőt, tartósítószereket, s máris 240 kiló alapanyagot kapsz, ami­ből virslit lehet gyártani. Ez az ol­csó virsli elkészítésének titka. A szárazanyagon mellesleg húsféle­séget értenek, igaz, ami tényleg hús, azt sosem hívják száraz­anyagnak. Azt is olvastam, hús­vagy csontpépből is állítanak elő virslit, aminek attól van virsbíze, hogy olyan sűrítő- és ízesítőanya­got kevernek hozzá. Manapság bármiből bármi készíthető, ha az elvben nem káros az egészségre. Ezen a szilveszteren a legol­csóbb baromfivirslit a Cora rek­lámozza, kilónként 139 forintért adják. Szlovák import, amelynek összetételében húst nem említe­nek, szójafehérjét, ivóvizet, és négyféle E-t azonban igen. Szige­ti Sándor, a megyei élelmiszer-el­lenőrző állomás igazgatója a fel­sorolást hallva kijelentette: ko­moly kétségei vannak afelől, hogy ez a virsli húst is tartalmaz­na. Szerinte kizárt, hogy 139 ­azaz áfa nélkül 115 - forintért egy kiló virslit lehetne gyártani, amikor egy kiló baromfihús mi­nimum 170-be kerül. Ezt az összeget valóban hajaz­zák a megye többi élelmi­szer-áruházának árai. A baromfi­virsli kilója ugyanis szinte min­denütt a többszöröséért, általá­ban 400 forint közelében mozog, Ibnnaszám fogy az olcsó virsli Fotó: Karnok Csaba VIRSUKINALAT SZEGEDEN 2006 SZILVESZTERÉN Forint/kg Baromfi Sertés - műbeles Sertés - juhbeles Különleges minőségű Cora 139 .j 819 1299 1399 Spar 389 499 979 1140 Pick -699 1349 1524 Penny 379 499 ­­Reál, Fő fasor 399 999 1390 3050 Forrás: DM-gyűjtés míg a műbeles sertésvirsli átla­gosan 5-700, a juhbeles 1000-1300 forintba kerül. Ez utóbbi a legkedveltebb virslifajta, kilószám viszik minden szilvesz­DM-grafika ter előtt. A Pick Horgosi úti áru­házában elmondták, most csak akcióban 1349 forint a juhbeles kilója - jelenleg még így is ők kérnek érte a legtöbbet -, máskü­lönben 1650 alatt nem adják. A legdrágább, a békebeli roppanós kilója pedig 1524 forintba kerül. Az idei legdrágább virsli kilóját 3050 forintért mérik az újszegedi Reálban: ez mellesleg egy frank­furti virslikülönlegesség. Meg­kérdeztük Turu Kálmán móra­halmi hentest, mit tud erről a drága eledelről. Kapásból azt vá­laszolta: a legfinomabb, íntalaní­tott és zsírmentes húsból készül. A Mars téren, a csarnokban áru­sító, Szeged-szerte ismert hen­tesmester nagyon rövid választ adott arra a kérdésre, milyen a jó virsli. Azt mondta ugyanis, hogy a jó virsli száz százalékban hús­ból készül. Nála már tegnap elfo­gyott a juhbeles szilveszteri ele­del, amelynek kilóját 1190 forin­tért adta. ek. A szegedi sétálóutca már most hangos a dudaszótól Nincsen újév pezsgő nélkül A különböző fajtájú, árú és ízű pezsgőknek mostanság van a legnagyobb keletje: ilyenkor még az is vásárol a habzó nedűből, aki egyébként nem is rajong ezért az italért. A dudaárusok trombitái és konfettiágyúi is szépen fogynak az óév utolsó napjaiban Sze­geden. Bőséges a választék pezsgőből Fotó: Karnok Csaba PEZSGOARAK SZEGEDEN COOP CORA TISCO ASTI MARTINI 1999 Ft 1999 Ft 1699ft HENKELL TROCKEN 1479 Ft 1599 Ft 1259 Ft KÖLYÖK PEZSGŐ 169-335 Ft 159-399 Ft 229 Ft TÖRLEY 639 Ft 599 Ft 599 Ft Forrás: DM-gyűjtés DM-grafika Szilveszter éjszakája mindig a nagy durranásokról szól. Külön­böző pirotechnikai eszközök si­vítanak a szegedi utcákon és a la­kótelepeken, tűzijáték zajától hangos éjfélkor a Kárász utca, durrognak az emberek, ha a szil­veszteri bulihelyszínnek kivá­lasztott szórakozóhelyek bejára­ta előtt kígyózó sort találnak. A legtöbb pukkanást mégis a pezs­gősüvegek adják: a habzó nedű ugyanannyira hozzátartozik az óév búcsúztatásához, mint a ma­lacsült vagy a konfetti. Bihari János is szorgalmasan pa­kolta bevásárlókocsijába tegnap reggel a pezsgősüvegeket az egyik hipermarketben. Kicsit bosszan­kodott, hogy az almaízű kölyök­pezsgő és a jobb minőségűnek mondott Asti Cinzano helyén már csak üres polcokat talált. Vé­gül a család tizennyolc év alatti tagjának alkoholmentes barackos, a felnőttek számára Törley pezs­gőt választott az óév búcsúztatásá­hoz. - A lányom már nagykorú, ő nem tölti otthon a szilvesztert, a barátnőihez megy házibuliba. Vele elindulása előtt a Törleyvel koc­cintunk majd, a feleségemmel pe­dig a maradékot isszuk meg éjfél­kor. A tizenkét éves fiam a kölyök­pezsgőből kortyolhat az új eszten­dő tiszteletére. Horváth Krisztina kosarába egy palack édes Törley pezsgő mellé likőrvodka is került. - Még nem tudom, hol ér minket az éjfél, csak annyi biztos, hogy este 8-kor kezdünk a barátnőm laká­KIEGESZITOK A Széchenyi téri karácsonyi vásár területén, valamint a Dugonics téren már a bódé­város lebontásának másnap­ján megjelentek a különböző újévi kiegészítőket árusító ke­reskedők. A hagyományosan szilveszteri kelléknek elköny­velt dudákon és konfettiken túl egérfarok, különböző ál­arcok és műhajak színesítik az egyébként is tarka kínála­tot. Egy minden apró részletre ügyelő vásárlónak sem kell mélyen a zsebébe nyúlnia: egy konfetti, szerpentin, álarc, trombita, anyósnyelv szett ­persze nagyságtól és kiszere­léstől függően - alig kerül többe ezer forintnál. sán. A pezsgő csak az éjféli koc­cintáshoz kell, igazából nem ra­jongok ezért az italért - mondta a lány. A pezsgőt inni, a dudát pe­dig fújni szereti szilveszter éjsza­káján Hevesi László, akivel az egyik Kárász utcai szilveszteri ki­egészítőket árusító bódé előtt ta­lálkoztunk. - A szilveszteri bulik hevében eddig mindig elhagytam a trombitámat, ezért minden év­ben újat kell vennem. Pár száz forintot megér a dolog, ez is hoz­zátartozik az újévet köszöntő hangulathoz - mondta moso­lyogva. K. G. G.

Next

/
Oldalképek
Tartalom