Délmagyarország, 2006. december (96. évfolyam, 281-304. szám)
2006-12-21 / 298. szám
r I NAPI MŰSORAJÁNLÓ CSÜTÖRTÖK. 2006. DECEMBER 21. -SPORT- 21 Nem adták könnyen MUNKATÁRSUNKTÓL Győzni utazott a messzi Csornára - itt bérel pályát a férfi szuperliga utolsója, a Mosonmagyaróvár - a Ferroép-Szeged csapata. Am a három pontot nem adták oda egyszerűen a „hazaiak" - főleg az irreális, gondozatlan, elhanyagolt pályafeltételek miatt. Az első párban Kakuk Levente még hozta magát, és nyert, Kiss Norbert viszont kikapott ellenfelétől. Egy pár után 1:1 volt, és negyven fával a vendégek vezettek. A második duó, Karsai László és Zapletán Zsombor megduplázta az előnyt, ám kettejük közül csak a fiatal Zapletán nyert, az idén egyéni világbajnoki második Karsai vereséget szenvePuljezevics, Ilyés és Mayer díjazott MUNKATÁRSUNKTÓL Az év játékosai díj mellett több más területen is megválasztották a 2006-os esztendő legjobbjait az MKSZ (Magyar Kézilabda-szövetség)-nél. A Csongrád megyeik közül hárman is elismerésben részesültek: Ilyés Ferenc (Pick Szeged), Nenad Puljezevics (Pick Szeged) és Mayer Szabina (HNKC). A 2006-os év díjazottjai: Férfiak, az év kézilabdázója: Gál Gyula (Veszprém), az év védője: Ilyés Ferenc (Pick Szeged), az év kapusa: Fazekas Nándor (Gummersbach), az év légiósa: Kiril Lazarov (Veszprém), az év légiós kapusa: Nenad Puljezevics (Pick Szeged), az év junior játékosa: Nagy Kornél (Dunaferr), az év ifjúsági játékosa: Balogh Zsolt (PLER), az év serdülő játékosa: Németh Gábor (Győr), az év strandkézilabda játékosa: Warvasovszky Donát (Winterthur). Nők, az év kézilabdázója: Görbicz Anita (Győr), az év védője: Szamoránsky Piroska (FTC), az év kapusa: Pálinger Katalin (Ljubljana), az év légiósa: Aurélia Bradeanu (Győr), az év légiós kapusa: Tatjana Vorozscova (Debrecen), az év junior játékosa: Mayer Szabina (Hódmezővásárhelyi NKC SE), az év ifjúsági játékosa: Drávai Gyöngyi (Győr), az év serdülő játékosa: Hornyák Dóra (DVSC), az év strandkézilabda játékosa: Hingyi Beatrix (Ferrerick). « Tegnap a lengyelországi férfi Karácsony-kupán: Magyarország (a Pick Szegedből Sutka 4, Vadkerti 4, Herbert 2 gólt szerzett)-Szlovákia 29-24. dett. Még akár a szegedi vereség is benne volt a mérkőzésben, ám Földesi Zsolt megverte ellenfelét, a több ütött fa pedig a Ferroép számára hozta meg a sikert. A bajnokság állása tíz forduló után: 1. Ferroép-Szeged 30, 2. Zalaegerszeg 27, 3. Kunfehértó 15 (43:37), 4. BKV Előre 15 (41:39), 5. Ózd 15 (40:40), 6. Szolnok 15 (37:43), 7. Pápa 15 (36:44), 8. FTC 7 (28:44), 9. Sopron 7 (20:52), 10. Mosonmagyaróvár 3 ponttal. A JEGYZŐKÖNYV jír Mosonmagyaróvár-Ferroép-Szeged 3:5 (3146-3232), a szegedi pontszerzők: Kakuk 571, Zapletán 566, Földesi 526. Eredményes munka folyik a Szeged BC-ben Az idei az ezüst éve volt Igen eredményes évet zárt a Szegedi Boksz Club. Gál László vezetésével a hazai és a nemzetközi porondon is érmek sokaságát nyerték az öklözök legyen felnőtt- vagy utánpótlásversenyről szó. 2006-ra főleg az ezüstérmekből jutott több. Sokoldalúság. Ez a jellemzője a Szeged BC versenyzőinek. Akik nemcsak saját sportágukban, az ökölvívásban érnek el már évek óta országos és nemzetközi szinten ,is kiemelkedő eredményeket, hanem kick-boxban is. - A két sportág tökéletesen segíti egymást. A versenyzési lehetőségek tágulnak általuk, és szerencsére olyan tanítványok vannak a közelemben, akik élvezik az ember-ember elleni csatát, szeretnek a ringben vagy a páston harcolni. Ráadásul saját maguknak is kiváló pszichés felkészítés a boksz után kick-boxban szerepelni, hiszen amíg az ökölvívásban napi egy meccs van, addig a másik sportágban akár több terhelést is kapnak naponta. Szerintem fontos, hogy először a kéz-, aztán a lábtechnikát sajátítsák el, utóbbiban sokat segít Lehoczky Csaba és Papp Róbert is - elemezte a két sportág egymáshoz viszonyított helyzetét az SZBC edzője, Gál László. Jól emlékezhetünk még a tavalyi, szegedi kick-box vb-re, amelyen Szuknai Zsuzsanna aranyérmet szerzett. Nos, ezúttal is ő volt a full-contact szakág legeredményesebbje, hiszen a portugáliai Európa-bajnokságon csak a döntőben kapott ki az orosz Andrejevától. Ráadásul itthon olyan rekord tulajdonosa, amellyel rajta kívül csak egy nyíregyházi öklöző rendelkezik. - Amióta Magyarországon Szuknai Zsuzsanna így örült a tizedik ob-címének, ám az Eb-n ezüst jutott neki amatőr országos bajnokság létezik, azóta Szuknai mindet megnyerte saját súlycsoportjában. Zsuzsi most érte el a tizedik elsőségét. Ha már rekordoknál tartunk, érdemes Kovács Máriát is szóba hozni, hiszen ő a világ legeredményesebb női bokszolója. Két vb-arany, két vb-ezüst, három Eb-arany és egy Eb-ezüst a mérlege - méltatta a jelenleg még pécsi színekben versenyző, de Szegeden élő és készülő tanítványát Gál. Ha a hírek igazak, a klub azon van, hogy jövőre már szegedi színekben szerezze a medálokat. A tréner nem szeret panaszkodni. Am amikor az idei év öszszegzésére kértem, egy kicsit elszomorodott. - Az esztendő most főleg az ezüstérmekről szólt. Pontozás szempontjából ugyanis ránk járt a rúd. Aki ismer, az tudja, nem vagyok elfogult, de Szuknainak a kick-box Eb-n, Kovácsnak a boksz vb-n, míg Oltványinak a hazai ob-n vettek el kissé furcsa körülmények közepette egy-egy aranyat. Jövőre a hibákat ki kell küszöbölni, ebben pedig óriásit jeFotó: Gyenes Kálmán lent az elnök, Dobó László munkája. Általa több viadalra juthat el több versenyzőnk. És ez főleg az utánpótlás miatt fontos. A 17 éves Kakuszi Tibor például 2006-ban a kadett ob-t megnyerte, majd a junior magyar bajnokságon harmadik lett. Ritkaság, amit tett, egyúttal hatalmas reménységünk is mondta végül Gál. MÁDI JÓZSEF LISSZABONTÓL BAJÁIG A Szeged BC idei eredményei időrendi sorrendben. Kick-box Eb (Lisszabon, Portugália), full-contact 34 kg: 3. Oltványi Dávid, 56 kg: 2. Szuknai Zsuzsanna. Női ökölvívó ob (Nyíregyháza), 46 kg: 5. Kovács Ildikó, 54 kg: 6. Fodor Fiorella, 57 kg: 1. Szuknai, 86 kg: 1. Kovács Mária. Kadett ökölvívó ob (Nagykanizsa), 70 kg: 5. Őze Attila, 75 kg: 1. Kakuszi Tibor. Junior ökölvívó ob (Sárospatak), 75 kg: 3. Kakuszi. Női boksz vb (Új-Delhi), 57 kg: 5. Szuknai, 86 kg: 2. Kovács. Férfi ökölvívó ob (Baja), 54 kg: 2. Oltványi. 5.20 Hajnali gondolatok 5.23 Kárpát expressz 5.50-9.00 Napkelte 9.00 Napló '56 9.05 Titokzatos Násztya. Orosz-amerikai romantikus tévésorozat 10.00 Napi mozaik. Benne: 10.55 Mit főzzünk ma? 11.05 Babatévé 11.35 Az én tv-m (ism.) 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó délben 12.30 A tv ügyvédje A megoldások show-ja. Válogatás 13.05 Torockói baba (ism.) 13.10 Napló '56 13.15 Rondó Kisebbségi magazin bolgárokkal, görögökkel, lengyelekkel, örményekkel, ruszinokkal és ukránokkal 14.10 Példakép(p) Sikeres uniós pályázatok 14.20 Sakk, Kempelen úr! Tévéjáték, IIP2 15.00 Állatkölykök Francia természetfilm-sorozat Páviánok, makik és orangutánok 15.55 Bartók 125 16.05 Szívtipró guru Ausztrál tévéfilmsoiozat 16.50 Példaképlp) Sikeres uniós pályázatok (ism.) 17.00 Híradó 17.05 Körzeti híradók 17.20 Bűvölet Olasz tévéfilmsorozat 18.15 Jogalap Jogismeret! percek 18.20 Szomszédok 19.00 Híradó este 19.45 Tv-taxi 20.05 A konyhában soha Olasz-spanyol vígjátéksorozat, 3-4. 21.45 Csütörtök este 22.15 Panoráma 22.45 Kultúrház (ism.) 23.10 Hírek 23.20 Napló '56 (ism.) 23.30-0.22 Pengető TV 2 6.00 Moziverzum. A mozimagazin 6.25 Tények reggel 6.55 Mokka A TV 2 reggeli magazinműsora. Utána: Koffeinmentes Mokka 9.00 Stahl konyhája 9.10 Szóda. Telefonos játék 10.10 Teleshop 11.30 Hajrá, skacok! Mexikói filmsorozat, 217. 12.15 Észbontó. Telefonos vetélkedő 13.15 Fantom Amerikai-ausztrál akciókalandfilm 15.05 Joey Amerikai vígjátéksorozat, 2. Joey és a tanítványa 15.30 Joey Amerikai vígjátéksorozat, 3. Joey bulija 16.00 Lisa csak egy van Német filmsorozat, 231. 16.30 Mentőhelikopter Német akciófilmsorozat, 6. 17.30 Everwood Amerikai filmsorozat, 55.18.30 Tények Hírműsor 19.00 Aktív A TV 2 magazinja 19.30 Jóban-rosszban 20.05 Áll az alku Szórakoztató vetélkedő 21.10 Spinédzserek Amerikai vígjáték Közben: kenósorsolás 23.10 A médium Amerikai misztikus krimisorozat, 17. A phoenixi fantom, 2/2. [16) 0.10 Strucc Esélyegyenlőségi magazin 0.40 Tények este 1.10 Afegytisztítás Spanyolfrancia film (18) 2.45 Aktív A TV 2 magazinja 3.15 A világ árvái Jakupcsek Gabriella műsora KLUB 5.30 WS Teleshop 6.00 Reggeli. Ébresztóshow 8.35 Reflektor 10.00 Receptklub (ism.) 10.20 Topshop 11.25 Receptklub 11.35 06-91/334334. Hívjon! Játsszon! Nyerjen! 12.00 Híradó 13.30 Afrika csúcsain Amerikai vígjáték [12] 15.05 Disney-rajzfilmsorozat Doug kalandjai 15.35 Csacska angyal Argentin filmsorozat, 180. 16.30 Balázs - A szembesítőshow [12] 17.30 Mónika - A kibeszélőshow [12) 18.30 Híradó 19.00 Tfe vagy az életem Argentin filmsorozat, 115. 20.00 Fókusz [12] 20.35 Barátok közt 12) 21.15 Esti showder Fábry Sándorral |12J 22.50 Házon kívül Heti magazin 23.20 Figyelők Nyom nélkül [16| 0.20 Reflektor Sztármagazin [12] 0.35 Infománia {12] 1.00 Kemény zsaruk [16] 2.35 Házon kívül (ism.) 3.00 Fókusz (12) (ism.) DUNA 5.25 Világhíradó 5.35 Gazdakör 6.00 Reggel 8.00 Agora 8.30 EUjárat 9.00 Kikötő 9.20 A Keresztény Múzeum kincsei 9.25 A kajmán mocsarában 10.10 Charly, majom a családban 11.00 Élő egyház 11.30 Kívánságkosár 14.00 „A vers az, amit mondani kell" 14.20 A Geo bemutatja - A bálnák családfája 14.50 Magyarország kincsei - kastélyok 14.55 A fogság nyomában 15.20 Charly, majom a családban 16.05 Összefogás földközelben 16.30 Állat-barát 17.00 Világunk 17.50 A házigazda ajánlja 18.00 Híradó 18.30 Váltó 18.45 Mese 19.00 A vadon szava 20.00 Rivalda 21.30 Híróra 22.30 Balzac 0.05 Mark Steel magánórái 0.35 Ezerarcú Balaton 0.55 Vers 1.00 Himnusz 1.05 Híradó, sport 1.25 Mese 1.30 Mindenki szereti Alice13.25 Négyzetméter 4.00 Világunk 4.50 Közbeszéd 5.10 Váltó 5.20 Hajnali gondolatok 5.23 Kárpát expressz 5.50-9.00 Napkelte 9.00 Társaink, rabszolgáink vagy áldozataink 9.30 Feszti-körkép. 9.55 Boldogi táncok 10.05 Srpski ekran. Szerb nyelvű nemzetiségi magazin 10.35 Unser Bild-schirm. Német nyelvű nemzetiségi magazin 11.05 Kárpát expressz 11.30 Átjáró 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó délben 12.30 A tv ügyvédje 13.00 Cigányzene 13.30 Válaszd a tudást! 15.00 Segítünk 15.25 Napnyugta 18.00 Hanuka 2006 18.45 Bach: e-moll kíséretes zongoraszonáta 18.55 Esti mese 19.05 Membrán 19.30 Híradó este 20.05 Kultúrház 20.35 Filmidő: Úton Olasz portréfilm 21.40 Kultúrház 22.10 Szerelem a szomszédban Német tévéfilm 23.40 Záróra 0.25 Bartók 125 0.30 Tízparancsolat Lengyel-NSZK tévéfilmsorozat, 103. „Megemlékezzél arról, hogy az Úr napját megszenteljed" [16] 1.30 Segítünk - Munkaügyi körkép 1.55 Membrán 2.20 Lyoni Táncbiennále 3.10 Néprajzi értékeink A tisztafüredi miskakancsó 3.20 Cigányzene 3.45-5.17 Válaszd a tudást! ^ Telin Tudományegyetem 20.05 Törzsasztal - Borászat, gasztronómia 20.35 Szó-Tér - Feltalálók egyesülete 21.05 „Egész életen át ..." 21.35 Hangos képújság VÁROSI TV S Z E C3 E D (a Matávkábel S09 tv-csatornán 161,25 MHz-en) 00.00 Képújság 07.30 Szegedi Hírek 07.55 Szemközt (ism.) 08.10 Képmutatók (ism.) 08.40 Képújság 15.00 Golfmagazin 15.30 Színházi magazin 16.00 Pénzhalász 17.00 KÁBEL-világ 17.30 Nasa, az amerikai űrkutatás története - A Mars bolygó (22) 18.00 Képmutatók (ism.) 18.30 Bemutatkoznak az SZTE karai: GTK, JGYPK 19.00 Szegedi Hírek 19.25 Mese 19.30 Karácsonyi Körút 20.30 Hírháló 21.00 Mel. Amerikai családi film 23.00 Szegedi Hírek (ism.) 23.25 Képújság 00.00 Képújság 07.00 Képújság 07.00 Főcím 07.01 Műsorajánló 07.02 Reklám 07.05 Híradó 07.15 Aerobic Országos Bajnokság 2006 (ism.) 07.55 Alkotóműhely - Fiatal harcosok, Csutkagáz 08.20 Klippercek 08.45 Reklám 08.50 Híradó 09.00 Képújság 17.00 Kábelvilág 17.30 Képújság 18.00 Főcím 18.01 Műsorajánló 18.02 Reklám 18.05 Híradó 18.15 Karácsonyi koncert 2005 (ism.) 19.45 Reklám 19.50 Híradó 20.00 Képújság 20.20 Jogalap (A sajtószabadság) 20.30 Hírháló 21.00 Mel. Amerikai családi film •tv M&ÍMtrt kuvbsb 16.00 Vásárhelyi magazin, I. rész (ism.) 17.00 Kimba, a fehér oroszlán 17.30 Híradó 17.45 A karácsony üzenete 17.50 Nap kérdése 18.00 Kórház a város szívében 18.30 Vásárhelyi magazin 20.00 Híradó 20.15 A karácsony üzenete 20.20 Nap kérdése 20.30 A Krónika Filmstúdió filmje 22.30 Híradó 22.45 A karácsony üzenete 22.50 Nap kérdése 23.00 Vásárhelyi magazin, II. rész. 0.00 Képújság 00.00 Képújság 07.00 Híradó (ism.) 07.30 Képújság 13.30 Hátrányból előre 14.00 Grand prix 14.30 Nyitott Egyetem 15.00 Ökoházak 15.30 Hátrányból előre. Délhúsa Gjon 16.00 Pénzhalász 17.00 Kábelvilág 17.30 Képújság 19.00 Közéleti Mozaik 19.40 Képújság 20.30 Hírháló 21.00 Mel. Amerikai családi film) 23.00 Az öbölháború. Amerikai filmdráma 06.00 Napi gondolat 07.00 Napi gondolat (ism.) 08.00 Napi gondolat (ism.) 10.00 Kultúrszoba (ism.) 12.00 Látótér: Szabómúzeum, zsindelykészítés 18.00 Heti Közélet (ism.) 18.35 Nonstop, ifjúsági magazin (ism.) 19.35 Heti História (ism.) 20.00 Látótér: Adventi hangverseny 21.05 Kultúrszoba (ism.) (S7 csatornán 147,25 MHz-en) 00.00 Hangos képújság 07.00 Felekezeteink életéből 07.30 Miénk a város - Műemléki rekonstrukciók 08.05 Színház - Liliomfi, Murlin Murló, Mire ügyel az ügyelő 08.35 Hangos képújság 18.54 15 éves a Szerencsejáték Zrt. 19.00 Szegedtől karnyújtásnyira - Mórahalom 19.30 Alföldi Hírmondó 93,1 MHz és a 66,29 MHz 5.55-22.30-ig 6.00 Reggeli krónika 6.30 Dél-alföldi krónika 6.45 Reggeli párbeszéd 7.15 Lapszemle 8.00 Kapcsolás a Kossuthra 15.00-18.00 ig Délutáni zenés magazin 18.3022.30-ig nemzetiségi műsorok (FM 89,9 MHz) 0.00 Vegyes zene 17.00 Szkafander 18.00 A nagy rock and roll svindli (punk-rock Arató Mátyással és Talpival) 20.00 Multikulti 22.00 KonyhaGyeplő HetesCsengő (éteri 02) 24.00 Vegyes zene Plusz - Boki 17.00 Sztereó, a kívánságshow - Molnár Balázs 20.00 Esti Plusz - Boldizsár Kata FM 954 te- RádióSS Hírek, időjárás, szegedi programok minden óra 55. percében. 06.00-10.00 Cafe 88, az édes ébredés - Szalma Emese, Bálint K. Gergő 10.00-14.00 Juice- Száraz Ferenc 14.00-16.00 Mega, Géza Mega Pati, Délutáni őrület 16.00-19.00 Lécci - Tóth Péter, tel.: 444 088, SMS: 3030-30 188, 19-21 Euroexkluzív-európai toplisták - Gyuris Péter 21.00-06.00 Csak zene Ó PLUSZ Telefon: 62/635-635; SMS: 3030 30-035 (FM 100.2 MHz) 00.00 Még több igazi sláger 6.00 Reggeli Plusz - Kis Kata 10.00 Juventus Plusz - Bende Gábor, Somogyi Zoltán 14.00 Délutáni (Adástelefon: 62533-777, SMSszám: 06-30-267-7777) 6.00-9.00 ló reggelt! (félóránként hírekkel) 10.00-11.00 A Napraforgó vendége: Benczúr Sándorné, a Marcipán cukrászda üzletvezetője. Téma: Karácsonyi édes meglepetések 11.00-12.00 Ultrahang 12.00 Déli hírösszefoglaló 13.00-tól óránként hírek 14.30 Humorpercek 15.00-19.00 Kívánságműsor 19.00 Full Extra interaktív üzenőműsor 21.00 Koktél 23.00-tól reggel 6 óráig zenei válogatás 6.00 Napzárta (ism.) 6.10 Reggeli Hangadó. Benne: 7.00 Makó és térsége hírei, kalendárium, horoszkóp és a nap témája 10.00 Déli Mozaik. Benne: közlekedési információk, friss hírek és minden, ami érdekes 12.40 Sporthírek 14.00 Csillagpor 15.00 Kívánságműsor SMS: 06-202204444 Tel.: 510 110, 18.00 Napzárta. A nap híreinek összefoglalója 19.00 RockSokk 20.00-tól 6.00-ig Makó és a térség legjobb zenéi, megszakítás nélkül! © 06.00 Ice express 08.00 Müzli 11.00 Cool-túra 12.00 Koktél 16.00 Ice DJ 17.00 Ice city 18.00 Nekem 80 19.00 Ice DJ dupla 21.00 Sport 22.00 Retro 00.00 Ismét Ice.