Délmagyarország, 2006. december (96. évfolyam, 281-304. szám)

2006-12-18 / 295. szám

í •MEGYEI TÜKÖR" r HETFO, 2006. DECEMBER 18. Van utas elégedett, morgolódó, és bizonytalan Még nem sima ügy az új menetrend Nem szokták nieg az utasok egy hét alatt az új MÁV-mcnetrcndet. A legtöbb bizonytalanság a helyjeggyel kapcsolatos, dc van, aki a vasúttársaság internetes menetrendjét értette félre. A hibridvonatokat mi is kipróbáltuk, és útközben még elégedett utasokkal is találkoztunk a budapesti vonaton. A szegedi nagyállomáson főként diákok várakoztak a péntek dél­utáni csúcsban. Németh Imre, Szőke Endre és Nádas Edina Szolnokra igyekezett. Az új, üte­mesnek nevezett MAV-menet­rendről nincs jó véleményük. Korábban átszállás nélkül utaz­hattak haza, december 10-én ez megváltozott. - Az intercity nem vár csatla­kozásra, így ha késik a szolnoki vonat, lemaradunk - mondta Imre, bár azt elismerte, hogy va­sárnap, amikor Szegedre utazott, ez nem így volt. - A hibridvona­ton ülőhely is jutott, ha jól tolak­szunk, akkor le tudunk ülni. Edi­na a régi menetrend szerint ment az állomásra, azt mondta, a MÁV internetes oldalán csak azt találta. Valójában az új is elérhe­tő volt, csak eggyel többet kellett volna kattintani. Lovász Imre is elégedetlen, ta­pasztalatai szerint Törökszent­miklósra 20-30 perccel hosz­szabb az út, mint a menetrend­váltás előtt. A többi utasnak a helyjegy okozott problémát. Egymást kérdezgették: kell-e mindenkinek váltani. Egy fiú barátnőjét vezette félre, amikor azt mondta neki, menjen vissza helyjegyért, mert most hallotta, hogy mindenkinek kötelező. Tőlünk a pénztáros érdeklődött, a menetjegy mellé kérünk-e he­lyet. Reménykedtünk benne, hogy a kérdés nem szó szerint értendő, és a gyorsvonati kocsi­ban is le tudunk ülni. A fülké­ben öten utaztunk, a többiben is Szellemi és testi táplálék egyaránt jóleshet a vonaton töltött órák ennyi volt az átlag. Az intercity­alatt Fotók: Segesvári Csaba kocsikban is bőven volt utas, Ködbe borult állomásról indult a hibridvonat a fővárosba F0RUM0Z0K VELEMENYE A témával lapunk internetes oldalán fórumozóink is foglalkoztak. íme né­hány hozzászólás: A szatymazi állomáson a pénztárnál információs anyag van kitéve: komplett menetrend A4-es lapra szerkesztve Szeged és Pest felé azzal a szöveggel, hogy: „Tájékoztatjuk, hogy 2006. december 10-től az eljutási lehetőségek bővítését új menetrendi kínálattal valósítottuk meg!" Ehhez már csak az kellene, hogy ez minél szélesebb publicitást kap­jon a szomszéd falvakban (elsősorban Zsombón és Sándortalván) - írja elégedetten „kétpárevezős" néven olvasónk. Zsolt szerint viszont nevetsé­ges, hogy százmilliókat elköltöttek erre a vonalra, és a végén lassabban járnak a vonatok, mint eddig. „Negyedóra igenis számít, feltéve, hogy nem szórakozni jársz Pestre." oda inkább azok szálltak, akik Budapestre mentek, a helyjegy nélküli kocsikban a Ceglédig, Kecskemétig utazók és a diákok foglaltak helyet. Egyikük telefo­non panaszkodott, de nem a menetrend, hanem a diákked­vezmények megnyirbálása mi­att. - Nekem hatszázról kétezer forintra nő a jegyár! Ezzel csak az egyetemistákat szívatják, a középiskolásokat nem. Ne ke­ress ésszerűséget, mert nincs! ­háborgott. A fülkében a Sze­ged-Szolnok probléma újból fel­merült, egy férfi morogva szállt le Cegléden ezzel: „a fene ezt a MÁV-ot, hogy megszüntette a közvetlen járatot". A vonatot végigjártuk, a mos­<3 ő •R T | 4 g Karácsonyi Filézett szegedi pontyhalászlé elvitelre megrendelhető. Elvihető: dec. 24.. 11.00 13.00 S/eged, Liszt u. 9. Tel.: 62/422-157 dókba is benéztünk. A társaság szerény lehetőségeihez képest rendben voltak, némelyikben szappan is akadt. Korábban „rémhírként" terjedt, hogy a gyorsvonati és intercitykocsikat elzárják egymástól a büfékocsi­val, amibe a „szegényebb", hely­jegy nélküli utasokat be sem en­gedik. Bár ezen a vonaton nem büfékocsi, hanem kerékpárszállí­tó vagon volt (egyik szerelvény­hez ezt, a másikhoz azt kapcsol­nak), nem volt elzárva egymástól a kétféle utazó. Az intercitykocsi ajtaján felirat hívta fel a figyel­met: csak helyjeggyel. Útközben elégedett utasokkal is találkoztunk, ők az óránkénti indulást, és „a gyorsvonathoz ké­pest" rövidebb menetidőt dicsér­ték. A vonat egyébként pontos volt, később a visszaúton is min­den állomásra az előírt időben érkeztünk. G. ZS. CSEPP A TENGERBEN HALÁSZCSÁRDA Kedvezményes karácsonyi halászlé-előjegyzést felveszünk december 24-re a Csepp a tengerben halászcsárdában. Filézett pontyhallé Filézett harcsahallé Filézett vegyes halié ErdPNlbdm Flórendplését személyesen vesszdk fel Szcoed. Szamos u. 4. 30 ALAKÍTSD A JÖVŐT! Ceramica. multifunkció. High-tech kerámia. Funkciók óra. perc. másodperc nap ésdáfum kijietés róna idó mérése stopper, visszaszámláló, ébresztés RADO SkodaFabia Használt mosttöbb'et oa4s*c ­..-.sí •upqnaai Többet szeretne kapni használtautójáért? Utolsó lehetőség az IKESZ Autónál! Bármilyen típusú és állapotú öreg autójáért most 700 OOO Ft­tal többet adunk új SkodaFabia vásárlásakor! Az ajánlat kész­pénzes és akciós hitelkonstrukció esetén is érvényes rövid szál­lítási határidővel! Hitelfelvételkor új autója akár már előleg be­fizetése nélkül elvihető! Siessen, mert akciónk csak december 31-ig, illetve a raktárkészlet erejéig tart! Vásároljon új Skodát még a használtautó támogatás megszűnése előtt! •További részletekért érdeklődjön márkakereskedésünkben! Az Ön Skoda-márkakereskedöje: IKESZ Autó A megbízható megoldás 6728 Szeged, Dorozsmai út 48. Tel.: 62/549-030, Fax: 62/549-039, vwvw.ikeszauto.hu 6/20 Szeged, Kígyó u. 1. Tel.: 62/424-29 1, Fax: 62/3 1 9-803 •Vi/z/W óra-ék,szer sc/, a Ion Hagyomány és í r t ék -Trc n d e-mail: habos.szalon@arizona.hu www.orizona.hu

Next

/
Oldalképek
Tartalom