Délmagyarország, 2006. december (96. évfolyam, 281-304. szám)

2006-12-02 / 282. szám

Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek SZERKESZTI: ÚJSZÁSZI ILONA, WERNER KRISZTINA 2006. DECEMBER 2. WWW.DELMAGYAR.HU CSANYÍELEKROL SZEGEDRE KÖLTÖZTEK LICSICSÁNYIÉK - BOGI SZÖKDEL ES ANGOLUL TANUL - ZONGORATANÁR KERESTETIK „A gyerekek Három és fél évvel ezelőtt született egy ikerpár - történetük csak idáig hétköznapi. Az egyik kislánynak ugyanis amputálni kellett a lábát születése után, a másik az anyaméhben elveszítette látását. Bogi és Viki ma Szegeden él - szüleivel és három testvérével. Bogi egy lábon ugrál, a művégtaggal már-már szalad, a világtalan Viki pedig kiválóan énekel. A szegedi panelház földszinti lakásában egy ugrabugráló kislány fogad bennünket. Első látásra nem is venné észre az ember: az egyik lábát amputálták. Ikertestvére a kiságyában ébredezik. Csak hall, de nem lát bennünket: vak. A Licsicsányi házaspár, Zsuzsa és Péter soha nem felejti el azt a sokkot, amit ikerkislányaik születése után átéltek három és fél évvel ezelőtt. Akkor derült ki: Boglárka jobb lábára rátekeredett a köldökzsinór, amitől a végtag mumifikálódott, elfertőződött. A fertőzés a másik kislányt is megtámadta: Viki már az anyaméhben elvesztette szeme világát. Önvád a bajért - A kislányok megszületése után magamat hibáztattam meséli Zsuzsa. - Pedig mindent megtettem azért, hogy a babák egészségesek legyenek: leszoktam a dohányzásról, egészségesen táplálkoztam. Ráadásul már voltak gyermekeink, mindannyian egészségesek. A 29. hétig minden rendben volt... Ezen nem lehet lelkileg túljutni. Tudom, hogy mindezt el kell fogadni, valamiért ezt mérte ránk a sors. A születés körülményeiről és az azt követő napokról érthető módon mindketten nehezen beszélnek. Viki nem egyszer volt élet és halál között a születése utáni időszakban, a szegedi gyermekklinika intenzív osztályán Katona Márta doktornő küzdött kollégáival az apró gyermekek életéért. Mindkét csöppséget többször megműtötték. Bogi lábát amputálták, Viki szemét ötször operálták, legutóbb néhány hete. - Volt egy este, amikor azt mondták nekünk: ha Viki megéri a reggelt, életben marad - Zsuzsa szeme még ma is könnybe lábad. - Csanyteleken gyertyát gyújtottak az emberek... S bár mi magunk nem jártunk templomba, a férjemmel letérdeltünk a kórteremben, úgy imádkoztunk Vikiért, hogy életben maradjon. Ahogy elnézzük a két életvidám, mozgékony kislányt, szinte el sem hisszük, milyen nehéz volt életük első néhány hónapja. Zsuzsa és Péter is azt mondja: valóban csoda, hogy nem váltak el. Licsicsányiék szerelemből házasodtak össze. Összesen öt gyermeket nevelnek: a főiskolás Balázst, a drámatagozatos gimnáziumba járó EdiA kislányoknak, hál' istennek, szellemi sérülésük nincs, de a testi fogyaték kizáró ok volt több óvodánál - mesél Csanytelekről Szegedre költözésük okáról a Licsicsányi házaspár A Licsicsányi ikrek - Viki és Bogi - gyorsan fejlődtek a hattyastelepi oviban: Bogi már jár, ül, forog és angolul tanul, Viki pedig beszélni és énekelni kezdett FOTÓK: SEGESVÁRI CSABA nát, a 7 éves Zsuzsikát és a 3,5 éves ikreket: Bogit és Vikit. Péter első házasságából született lánya is gyakran csatlakozik a népes társasághoz. Zsuzsa gyesen van, Péter korengedménnyel nyugdíjazást kért, a csongrádi tűzoltóknál dolgozott. De amikor a két kislány megszületett, nagy szükség volt rá otthon. Együtt jóban és rosszban Mindennap mentek a kórházba, volt, hogy naponta többször is megtették az utat Csanytelek és Szeged között. A kislányok több műtéten estek át, Licsicsányiék pedig éppen építkeztek, először a megtakarított pénzüket élték fel, aztán lassanként mindent eladogattak, hogy jusson benzinre, élelemre. Péter szeretettel és hálával beszél volt főnökeiről. A tűzoltóság nagyon sok segítséget adott nekik az első időkben. Amikor elromlott a hűtőjük, kaptak helyette egy másikat. A kényszerűségből eladott szekrénysort is a tűzoltók pótolták. Péter Bartolich János alezredest és a Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetőjét, Kovács Lerenc alezredest említi - végig mellette álltak a bajban. - Szerelemházasság a miénk, amit a templomban megfogadtunk, hogy egészségben, betegségben egymás mellett leszünk, az úgy van - mondja Zsuzsa. - A két kislány még inkább összetart bennünket. Az új otthon - A kislányoknak, hál' istennek, szellemi sérülésük nincs, de a testi fogyaték kizáró ok volt több óvodánál mesél Csanytelekről való elköltözésük okáról Péter. Egyedül Szegeden fogadták a két kislányt, a hattyastelepi óvodában. Augusztusban költöztek, a lakás átalakítása két hónapig tartott. A végére a két és fél szoba helyett egy nagyszobát és három kisszobát alakítottak ki. A cserfes Boglárka egy időre átveszi az újságíró szerepét: ő kérdez. Mindenre kíváncsi, mindent meg szeretne nézni, és persze akkor elégedett, ha a felnőtt társalogni kezd vele. Az is csak rövid időre köti le a figyelmét, hogy édesapja papírt és tollat ad neki, hogy rajzolhasson a konyhaasztalnál. Amikor kész a nagy mű, Bogi lemászik a székről, és mutatja: milyen sokáig tud már egy lábon állni! Szülei megdicsérik, édesanyja összevissza csókolja. Ahogyan a jelenről beszélünk, Zsuzsa arca máris felderül. Mondja, mióta Szegeden laknak, azóta nagyon sokat fejlődtek a lányok, a hatytyasi óvoda, az egy csoda! Bogi megtanult járni, ülni, forogni, Viki pedig, bár későn, de beszélni kezdett! Mutatják a fotókat: Viki korlát segítségével közlekedik az óvodában, Bogi pedig - szalad! Bogi természetesnek veszi, hogy egyik lába hiányzik. Az oviban az egyik kisfiú megjegyzést tett rá, hogy csak egy lába van, de a kislány kivágta magát: Lehet, hogy neked két lábad van, de neked nincsen járókád! - s rámutatott arra a speciális műlábra, amit Németországban készítettek neki. Ez az eszköz alkalmas arra, hogy mindenféle mozdulatot elvégezzen, amihez hajlított végtagok szükségesek: foroghat, szaladhat, leguggolhat, térdelhet is. Bogi egyéves kora óta próbálkozik a művégtaggal, ezt a német gyártmányt az év elején kapták. A kislány nagyon okos, a pedagógusok szerint, akik foglalkoznak vele, jóval előrébb tart a koránál. Rengeteg szót tud angolul is, erről egy képzeletbeli telefonbeszélgetés során bizonyosodunk meg, amikor Bogi fölmászik a székre, és a kaputelefonba cseveg. Aközben Viki bent a szobában énekel. Viki lát? - Történt egy nagyon érdekes dolog, ezt mindenképp szeretném megmutatni! mondja izgatottan Péter, s már megyünk is fotókat nézni a számítógéphez. Az egyik képen Viki szeme - piros. Ez persze nem lenne meglepő, nagyon sok embert láttunk már „nyusziszeműnek" fotón. Péter azonban elárulja: a vak embereknek sosem piros a szemük a fényképeken. Ezt a különös felvételt természetesen nemcsak mi láttuk, hanem a budapesti 1. számú szemészeti klinika orvosai is. Péter felnagyítja a fotót, s mutatja: úgy találták, hogy Viki jobb szemének felső hányadán van egy ép terület, ahol elindult a keringés. Nagy reményekre azonban ez sem ad okot: ha Viki látni is fog, csak fényt, árnyékot. A szülők úgy gondolják: igaz, hogy a sors elvette a látást Vikitől, azonban adott is valamit helyette. Méghozzá kitűnő hallást. A muzikalitást bizonyára szüleitől örökölte Viki, mindketten zenei végzettséggel rendelkeznek. A Kézenfogva December 3-át az ENSZ 1992-ben a fogyatékos emberek világnapjává nyilvánította. Világszerte rendezvények és megmozdulások zajlanak ilyenkor, hogy felhívják a figyelmet a sérült és akadályozott emberek helyzetére, valamint ez ügyben a társadalmi összefogás fontosságára. Programokat szervez a Kézenfogva Alapítvány is. kislány bármilyen ritmusképletet visszatapsol, minden hangnemben énekelt dalhoz csatlakozik, szépen intonál. Énekelnek is gyakran: hazafelé az oviból az autóban dalra fakad az egész család. - Olyan pedagógust keresünk, aki zongorázni tanítaná Vikit. Tudjuk, hogy még csak három és fél éves, de apa biztosan csinál neki olyan zongoraszéket, amilyen kell neki mondja Zsuzsa. S míg a 17 éves Balázs megeteti Vikit, arról beszélgetünk: szeretet nélkül ez az egész nem működne. - A gyerekek alapbetegségét nem tudjuk megváltoztatni, de ugyanolyan életet élhetnek, mint a társaik - magyarázza az édesanya. - Szegeden pozitív tapasztalataink vannak: nem bámulják meg őket az utcán, nem mutogatnak Bogira, hogy nincs lába. Mi vagyunk az élő példa rá, ha valaki szereti a gyerekeket, akkor velük marad, nem akarja őket intézetbe dugni. Még ha kevés is a pénzünk, ezek a csodálatos gyerekek kárpótolnak mindenért. NYEMCSOK ÉVA