Délmagyarország, 2006. december (96. évfolyam, 281-304. szám)

2006-12-09 / 288. szám

10 SZIESZTA-REJTVÉNY 2006. december 9., szombat SPIRO GYÖRGY SZERINT NINCS „TIPIKUS MAGYAR", MAGYAROK VANNAK „Mélyebben akarom érteni, amit írok" A Fogság szerzője, Spiró György legszívesebben elbújna a média elöl és az alkotással foglalkozna, a Sziesztának mégis szívesen válaszolt a kérdésekre könyvéről, életéről, meglátásairól. - írás közben érzi, hogy eleve sikerre vagy kudarcra ítélt a könyv? Mire számított a Fogság megírásakor? - Nem tudhatom előre, hogy egy mű, amelyen sok éven át dolgozom, milyen társadalmi közegbe csöppen. Értek már kellemes és kellemetlen meglepetések. Az ember azért ír, mert élvezi, és mert szeretné, ha a szerettei örülnének neki. A Fogságot azért írtam, mert érdekelt a korszak, és szerettem volna megismerni. Annak is nagyon örültem volna, ha úgy ötezren elolvassák, az már olvasói siker. Eddig hatszor ennyi példányt adtak el belőle, erre nem számítottam. - Mit gondol, a mai olvasási és könyvvásárlási kultúrát tekintve, meddig lesz ilyen népszerű? -A népszerűség divat, hamar elmúlik, nem kell különösebb fontosságot tulajdonítani neki. A könyvek - mármint azok, amelyek az emberről mély tudással rendelkeznek, és ilyen kevés van - soha sem voltak nagyon erősek, általában eltűntek a ponyva áradatában. A gond azzal van, hogy ma ritkábban és kevesebben mondják meg az olvasni hajlamos embereknek, mely könyvekhez érdemes fordulniuk, mint néhányévtizeddel ezelőtt. - Hogy képzel el egy közkönyvtárat húsz év múlva? Látja a saját könyveit a polcokon? - Ideális esetben a magyar könyvtárak úgy fognak fejlődni, mint Amerikában, együtt az internetes hozzáféréssel és akkora szervezettséggel, hogy - mint többször tapasztaltam odakint - akár kiadatlan egyetemi disszertációt is megkap az ember egy hét alatt a világ bármelyik gyűjteményéből. Kevésbé ideális esetben a könyvtári könyveket ellopják, és már három-négy évvel ezelőtt kiadott könyvek sem elérhetők. Ezt tapasztalom ma. - Milyen következtetéseket szokott levonni magában egy-egy siker vagy kudarc után? - Technikai jellegű tanulságokat vonok le. Itt túl bőbeszédű voltam, ott elfelejtettem ábrázolni valami lényegeset, amott nem férkőztem bele elég jól az alakba, netalán nem találtam meg a formát, a hangot. Van úgy, hogy művészileg emiatt sikertelennek látok olyan művet is, amely kritikai vagy közönségsikert aratott. Az írás nagyrészt szakmai kérdés. A szakmát illik tudni. Folyamatosan tanulom. - A könyvet elolvasó ismerőseim Uri személyében látják a könyv erejét, aki az ön számos személyes tulajdonságával bíró alak. Mennyi Uri lakik Sprió Györgyben, vagy mennyi Spiró György szállt Úriba? - Erre azt szoktam mondani, hogy a Csirkefej című drámám elején felakasztva lógó, döglött macska is én vagyok. A legellenszenvesebb alakot is magamból kell előcsiholnom valamiképpen. Úriban némely biológiai adottságaimat valóban felhasználtam, főleg a hátrányosakat. De Uri lelkileg és szellemileg más, mint én vagyok. A döntő különbség az, hogy ő írott alak, én pedig éppen eleven személy vagyok. Élet és irodalom más szféra akkor is, ha az életet szeretnénk ábrázolni. Spiró György: ,A Csirkefej című drámám elején felakasztva lógó, döglött macska is én vagyok. A legellenszenvesebb alakot is magamból kell előcsiholnom" FOTÓ: SZŰK ÖDÖN - Ön szerint köze van a könyv sikerének ahhoz, hogy számtalan „pesszimistán optimista" él az országban? - Tapasztalataim szerint vannak ilyen magyarok, olyan magyarok, amolyan magyarok, akárcsak a többi népben. Mindig óvakodtam, hogy nehogy elkövessem Thomas Mann vagy Dosztojevszkij hibáját, akik egy-egy művükben (Doktor Faustus, Ördögök) a németség, illetve az oroszság szimbolikus figuráját próbálták megalkotni. Nincs tipikus magyar. Magyarok vannak. - Mit jelent önnek a vallás, a hit és az egyház? - Azt tapasztaltam mind a jelenben, mind a történelmi forrásokban, hogy az emberrel a vallásos hitre való képesség, olykor pedig a vallás kimondott éhe velejár. Én nem vagyok vallásos, de pont olyan vagyok, mint a többi ember. Nem vagyok hívő, de azt már rég nem állítom, hogy ateista lennék. Az ateista harcosan szembeszáll a vallás bármilyen formájával, én pedig - nem tudom, sajnálkozva-e, vagy rezignáltán - elismerem a létjogosultságát. - Jézus általános ábrázolásával teljesen ellenkezik a Fogságban megjelenő öreg és kövér megváltó. Az öregséget még csak értem, hisz akkoriban öregembernek számított, aki krisztusi korba lépett. De mi a helyzet a testalkattal? A soványság egyben szenvedést, kínt is jelent, míg a kövérség ennek az ellentettje. - Komoly irodalma van ennek a kérdésnek is, mint bárminek, ami Jézus kapcsán felmerülhet. Derék orvosok írtak erről, az Új Testamentum azon állítása alapján, hogy Jézus csak három órát szenvedett a Névjegy Spiró György 1946. április 4-én született Budapesten. Magyar-orosz-szerb-horvát szakon diplomázott az ELTE-n. 1970-1971-ben a Magyar Rádióban újságíró-gyakornok. Az ELTE világirodalmi tanszéken 1978-tól, az esztétika tanszéken 1991-től tanított, 1997-ben habilitált, az esztétika és kommunikáció tanszéken egyetemi docens. 1975-1977 között, majd 1978-ban ösztöndíjas drámaíró és dramaturg volt a budapesti Nemzeti Színházban, 1981 és 1992 között dramaturg a kaposvári Csiky Gergely Színházban, 1992-1995-ben a szolnoki Szigligeti Színház igazgatója, 1990-1997-ben a Színház- és Filmművészeti Főiskola tanára volt. kereszten. Következtetésük, mármint hogy Jézus idős volt és elhízott, ezért nem tudta magát tovább tartani, meglepett és elborzasztott, és eltűnődvén úgy találtam, hogy igazuk lehet. Jézus és társai aligha étkeztek kielégítően és rendszeresen. A nem kielégítő táplálkozásnak nem kizárólag soványság az eredménye, az ellenkezője is tipikus. - Mivel foglalkozik mostanság, milyen tervei vannak? - Befejeztem egy komédiát, Hamvas Béla Szilveszter című regényét írom színpadra. Szeretem a szerzőt, és bosszant, hogy egy szűk rétegen kívül nem ismerik. Adaptációim közül eddig ez a legnehezebb. A feladat voltaképpen megvalósíthataüan, éppen ez izgatott benne. POZSGAI KRM A juharfák, a tölgyesek, a bánatfák, a gesztenyék, a szivarfák, a nyírfák, na, gyerekek, még egy utolsó pompázás a halál előtt! Szív jól ismerte a pillanatot. Elegendő egyetlen deres, fagyba hajló éjszaka, egy erősebb szelekkel lélegző hajnal, s a véres ruházat a földre szakad. A Central Park útjait néhány hete benépesítették a maratoni futók, és a szerencsés versenyzők - mert hiszen sorsolják őket - között egy Leo Mayal nevű antikvárius felismerte azt a nőt, aki után tizenhárom éve kutatott, s most már legalább tudja, hogy hoszszútávfutó. A riporteri kérdésre, hogy úgy véli Mayel úr, eztán könnyebb dolga lesz a keresésben, a férfi határozott nemmel felelt, majd némi tűnődés után hozzátette, persze nem bánta volna, ha a hölgy hosszútávúszó, egy medencét mégis könnyebb szemmel tartani. Valaki ekkor dobta fejbe Mayal urat egy hámozott naranccsal. Amerika készülődött a karácsonyra. A levelek helyett égőket szereltek a házak homlokzatára és fák ágai közé, de még néhol a mókusok farkára is, és közben a demokraták megnyerték a választásokat. Nos, a szenátusban is sikerült valamennyi többséget összehozni. Szív örült, aztán elgondolkodott, miért is örvend ő azért, hogy az amerikai republikánusok megrogytak. Sokkal érdekesebb, hogy valaki fura kis bélyeget ragasztgatott a szavazatát rejtő borftékra, mert Amerikában lehetséges postán is szavazni, és egy Big Morten nevű szavazóbiztosnak föl is tűnt a furcsa, régi bélyegsorozat, apró, cakkos kis ablakok, az egyiken postakocsi, a másikon egy 23-as évjáratú Ford, de a borítékot a ládába kellett dobni. Big Morten szavazóbiztos nem nyughatott, komoly és megfontolt ember volt, és republikánus,'s még esté, otthon megállapította, hogy a barna bélyegek legalább kétszázezer dollárt érnek. Amerikában telt házakkal játszották Borát filmjét. Michael Redd ötvenhét pontot dobott az Utah Jazz-nek, a Millwauke Bucks mégis kikapott. De vajon mit játszott Auster kedvenc csapata, a Mets? Ezt Szív momentán nem tudta. S ahogy átsétált a keleti oldalra, annak is a keletibb, izgalmasabb felére, és valahol a hetvenedik utca magasában nézelődött, a szemébe ötlött egy felirat egy építkezés paravánján. Milyen furcsa, ámult el, hogy New Yorkban még mindig lehet építkezni. Az ember azt Munkavédelmi előírás (NEW YORK-I PIROS FÜZET) gondolná, hogy legalábbis Manhattanben már minden hely elkelt, minden négyzetméter kőkalapács alá került, kiárusíttatott. Az építkezést körbekerítő sárga paravánon figyelmeztetés díszelgett. „Ha bármi olyat tapasztal, ami arra utalna, hogy ezen az építkezésen a munkások nem tartják be a munkavédelmi előírásokat, akkor név nélkül is jelentheti észrevételeit ezen a telefonszámon..." Szív megállt. De például ő, Szív Ernő, vagyis egy ilyen hírlapíró, egy füzetíró, egy ilyen rövidfutamú életkrónikás hogyan tartsa be a munkavédelmi szabályokat egy: önmagával, kettő: azzal a tágas, szűkös, kicsinyes, nagyvonalú, mikor milyen állagú világgal szemben, melynek részese, alkalmi tagja, elhanyagolható léiegzetnyi lelke, icipici csavarja, hulladéka?! Munkás sétált ki a gépek, földkupacok közül, sárga sapkája fénylett, csak az egyik kezén volt kesztyű, Szívet bámulta. - Mi van?! - kérdezte. - A munkavédelmi előírásokon gondolkodom - mondta Szív. - Tán nem tetszik valami? - a munkás hunyorgott. Erős állkapcsú, kemény fickónak látszott, nem volt magasabb, mint Szív, viszont mégiscsak munkás volt. - Ez nem ilyen egyszerű - mondta Szív. - Mi nem olyan egyszerű?! - Mondja csak, Mister, ismeri Leo Mayal antikvárius történetét? West, nyolcvanhatodik utca, hm? - Nem ismerem - dünnyögte a munkás, és hunyorogni kezdett. - Ha nem, nem. De nézzen csak körbe - mutatott ekkor az építkezésre Szív. - Hatalmas gödröket, ordító gépeket, vastraverzeket, huzalokat, sárgasisakos munkásokat lát, a társait, kik között latin, ázsiai, és fehér egyaránt akad, kiáltások hangzanak, az a gép földet váj, a másik betont hoz, valaki fúróval töri a régi aszfaltot, az a mérnök számításokkal bíbelődik, és én tudom, ha két-három hónap múlva sétálok erre, egy harmincemeletes házat találok a gödör helyén, és ugyan ki emlékszik majd arra a görög kisvendéglőre, mely a korábbi ház alsó szintjén állt, és az ebédhez mindig ingyen járt az úzó. - Nem értem magát - lépett közelebb a munkás. - Fel akar jelenteni bennünket?! - Ugyan dehogyis, csupán arról van szó - bólintott könnyedén Szív -, hogy nekem is vannak munkavédelmi előírásaim. - Nézze csak, egy olyan nap, mint a mai, erre sétálok, kedvemet lelem az amerikai késő őszben, ebben a nyüzsgő Babilonban, ebben a megvalósult utópiában, mely egyszerre önmaga áhítata és karikatúrája, és akkor egyszerre csak megpillantom ezt az építkezést. S mondjuk, megírom. Kommentálom. Beszámolok róla, és csöppet sem érdekel, hogy előttem már jártak, és az önök építkezése irodalmi esemény. De én hogyan írom meg? Miféle szabályokat veszek figyelembe? írhatom gyorsan, figyelmesen, írhatom józanul vagy másnaposan, írhatom szenvedéllyel, hűvösen, sokat javítva, egyetlen lendülettel, a beszámoló minőségén ez olykor mit sem változtat. Nem tudom, érti-e, amit mondani szeretnék? A munkás felvett egy ásót, közelebb lépett. Szív érezte, hogy a háta mögött ott volt egész New York, Brooklyn, Bronx, Queens, Manhattan, a fenyegető Szabadságszobor. Gépek, emberek, füst, lárma, a késő ősz. S egyszerre csak befordult a sarkon. Harmincas nő, hosszútávfutó. Fehér póló, kék pamutharisnya, puha futócipő, kipirult arc. Szőke haja hátul összefonva. Húz valami láthatatlan függönyt maga után, valami szőke álmot. A munkás is csak bámult. Szív oldalra billent fejjel nézett, majdnem boldog volt. A lány eltűnt a sárga taxik, hatalmas kamionok között. - Látja még? - kérdezte Szív. - Nem, nem látom - suttogta a munkás. - Látja, én sem látom, - mondta Szív, s aztán, mint aki a legfőbb titokba avatja a munkást, előrehajolt. - Már nem látom, Mister, s az én munkaköri előírásom az, hogy írhatok bármiről, magukról, erről az építkezésről, akkor sem veszíthetem el szem elől őt. Érti? Soha. Valahogy úgy lett kitalálva, hogy minden mondatomnak látnia kell őt. SZÍV ERNŐ