Délmagyarország, 2006. november (96. évfolyam, 256-280. szám)
2006-11-07 / 260. szám
14 • SPORT" SZERDA, 2006. NOVEMBER 8. Pályafutása során másodszor szerzett egy bajnokin öt gólt Pálinkó pontosan érkezik LABDARUGÓ NB III Az Algyő labdarúgócsapatának támadója, Pálinkó Máté öt gólt szerzett az Újszász elleni őszi NB III-as zárómeccsen. Ezzel a mérlege tizenhárom bajnokin 13 találat lett. A makói labdarúgó-szurkolók még biztos jól emlékeznek, amikor a Maros-parti csapat néhány éve az akkori harmadik ligában, az NB II-ben a Sátoraljaújhely elleni bajnokin 9-0-ra győzött. A Makó támadója, Pálinkó Máté öt gólt szerzett, és ezt a produkciót az Algyő színeiben ezen a hét végén megismételte az Újszásszal szemben is. A 8-0-ra megnyert NB III-as - tehát szintén harmadosztályú - találkozón újra ötször volt eredményes. - Talán mondhatom, az átlagosnál kicsit jobban fejelek, de érdekes, az Újszász kapuját csak egyszer vettem be fejjel. Egyszerű volt a képlet: a társak remekül szolgáltak ki. Az első négy forduló közül csak egyen léptem pályára, mégpedig Hódmezővásárhelyen, de ott is csak tíz percet. így ezt a góltermést, a 13 találatot mindössze kilenc találkozón hoztam össze - mondta a támadó. Pálinkó az előző őszi szeNagy Csaba bronza MUNKATÁRSUNKTÓL Buttás Pál a főnök Buttás Pál lett a női tagozat elnöke a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségében (MKOSZ). A 61 éves szakember a két hete leváltott Nyíri Dezsőt követi a testület élén, a köztes időben Török Zoltán, az MKB-Euroleasing Sopron női együttesének ügyvezetője töltötte be ideiglenesen a tisztséget. - Ketten nem fogadták el a jelölést, így egymagam maradtam a szavazáson, melynek során kilenc igennel és két nemmel választottak meg. Két klub nem képviseltetMUNKATÁRSUNKTÓL SZEGED-KISKUNDOROZSMA KSECSÖMÖR 32-28 (13-14) NB l/B-s férfi kézilabda-mérkőzés. Szeged-Kiskundorozsma, Orczy-sportcsarnok, 150 néző. Vezette: Koralovszky, Szabó. SZKKSE: Prezenszki - BALDA 5, Bessenyei 2, Ördögh 3, Nagy 1, Mendebaba 3, AVAR 8. Csere: KISS 0. (kapus), DR. FEKETE-SZABÓ 4, Valaczkai 2, DR..SZEPES 4, Touré, Czirják, Veres Edző: Giricz Sándor. Giricz Sándor: - Az első félidőben a fiatal csömöri csapat meglepett bennünket, a fordulást követően változtattunk a védekezésünkön, és ez eredményesnek bizonyult. " MEZŐKÖVESD-MAKÓ KC 39-26 (19-11) NB l/B-s férfi kézilabda-mérkőzés. Mezőkövesd, 900 néző. Vezette: Kocsmáros, Nagy Makó: Tyetyák - Dombegyházi 4, Cselovszki 3, Polgár 3, Minik 5, Kovács I A. 1, Vörös 2 Csere: Avramov (kapus), Kovács II A. 3, Sándor R. 1, Madár 1, Szepesi 1, Szabó P 2, Igaz. Edző: Farkas József. Farkas József: - Csak húsz percig bírtuk tartani a lépést a hazaiakkal. BERTÓK SC SZENTES-BÁNKI 10-4 (3-0,2-0,3-0,2-4) OB l/B-s férfi vízilabda-mérkőzés. Szenzonban 12-szer volt eredményes, hogy aztán tavasszal Ausztriába igazoljon. Az ottani pályafutása azonban rövidre sikerült. - Az ötödik ligás Naarnnál egyszerű volt a képlet: rúgd előre a két magyar csatárnak a labdát, aztán ők majd megoldják! Társam, Maróti Sanyi ehhez hozzászokott, én viszont nem. Többet voltam a szabálytalanságok miatt a levegőben, mint a földön. Ráadásul ha nem szolgálnak ki, ha nincs beadás, akkor végem. Nem olyan játékos vagyok, aki kicselez három védőt, majd a kapust is. A kombinatív játék inkább az erősségem, ezért inkább úgy döntöttem, hogy hazatérek Ausztriából - elemezte önmagát Pálinkó. Az Algyő jelenleg második az NB III Alföld csoportjában. Sokan titkos bajnokesélyesnek tartják. - Az első hely az állomány alapján simán meglehet, hiszen az éllovas Örkény is botlik majd. Szeretnék Algyőn maradni, mert jó a társaság, és jól is érzem magam. Az elmúlt nyolc meccs remekül sikerült, bízom benne, hogy tavasszal ott folytatjuk, ahol most abbahagytuk. Nagyon együtt van a társaság, remek az összhang a csapaton belül - jegyezte meg végül Pálinkó. MÁDI JÓZSEF SZUE-érmek Belgrádból USZAS MUNKATÁRSUNKTÓL Az első úszó-világbajnokság színhelyén, a belgrádi Tasmajdan uszodában kezdte meg a SZUE az új idényre a versenyfelkészülést. Öt ország fiataljai között a szegedi versenyzők (akiket Bán Sándor edző készített fel) a szokatlanul kemény alapozás mellett is eredményesen szerepeltek, Szél Friderikával az élen, aki két aranyérmet is szerzett. Kiemelkedő teljesítményt nyújtott még Olasz Anna, Ambrus Diána, Nagyi Barbara, Stefán Gréta és Herczeg András; valamennyien éremmel érkeztek haza. Érmes eredmények, Szél Friderika, 100 m gyors: 1. 59,60, 200 m gyors: 1. 2:08,30; Herczeg András, 100 m pillangó: 1. 1:00,49, 200 m gyors: 2. 2:02,85; Olasz Anna, 200 m gyors: 1. 2:16,02, 100 m mell: 3. 1:22,04; Ambrus Diána, 100 m pillangó: 1. 1:10,66; Stefán Gréta, 100 m pillangó: 2. 1:11,77; Nagyi Barbara, 200 m vegyes: 2. 2:39,20. LABDY NEMET0RSZAG8AN Lábdy Alexandra Németországban egyéni meghívás alapján rendezett viadalon négyszer is dobogóra állhatott. A Szegedi Úszó Egylet reménysége két aranyérmet és két bronzérmet szerzett a nemzetközi megméretettésen. Eredményei, 100 m hát: 1.1:09,20, 50 m hát: 1.32,80,100 m gyors: 3. 1:00,41,50 m gyors: 3.28,06. Országos egyéni ranglistaversenyt rendeztek a biliárdosoknak 8-as játékban Budapesten a Gold Crown biliárdszalonban. A 99 induló között ott volt a Szegedi Biliárd SE kiválósága, Nagy Csaba is, aki a népes és erős mezőnyben a 3. helyen végzett. Az elődöntőben a későbbi győztesétől kapott ki 7:3-ra. Végeredmény: 1. Jaroslav Polach (Modena Budapest), 2. Kojsza Zoltán jlnterpool Bp.), 3. Nagy Csaba (Szegedi Biliárd SE) és Bezdán Attila (Campona Bp.). AII. Szeged Grand Prix második fordulóját vasárnap 10 órakor rendezik meg a Vegas biliárdszalonban. te magát az ülésen. Legfontosabb teendőm, hogy szigorúan betartassam a szabályokat, ebbe az egyesületek tartozásai is beletartoznak, amivel kapcsolatban sürgős döntést várok a versenybizottságtól. A tagság ma közölte, hogy nem kíván lemondani a női bajnokság lebonyolításának jogáról, ez természetesen az új, legitim MKOSZ-elnökség felügyeletével valósulhat meg mondta az MTI-nek az ELTE Tanítóképző Főiskola docense, aki több korosztályban is tevékenykedett szövetségi kapitányként. Százeggyel nyert az SZTE-Szedeák A második vonalban érintett Csongrád megyei csapatoknak sikerült kihasználniuk a hazai környezet adta előnyt, az idegenben szerepeltek vereséget szenvedtek. tes, ligeti uszoda, 50 néző. Vezette: Kun, Erdős. Bertók SC: OROSZ L. - Zentai 2, Melkuhn 1, KIS 1.4, dr Bertók Gy., Orosz R. 1, Makra 1. Csere: Kertes, Szabó R., Czirok 1. Edző: Hyc Zoltán. Gól - emberelőnyből: 5/3, ill. 5/1 Ötméteresből: 2/1, ill. Hyc Zoltán: - Végre meggyőző sikert arattunk. KECSKEMÉT-HVSC 8-6 (l-l, 3-1,1-2,3-2) 0B l/B-s férfi vízilabda-mérkőzés. Kecskemét, 50 néző. Vezette: Vojvoda, Donnauer. HVSC: Fáy - Barna T. 3, Nagy G„ Benke, Benyhe-Kis, Vékony 2, Major Csere: Nagy P (kapus) 1, Ferenczy, Földesi, Kasza, Nádasdi Z„ Nádasdi G Edző: Kásás Zoltán. Gól - emberelőnyből: 6/1. ill. 4/1 Ötméteresből: 1/1, ill. 3/1. Kásás Zoltán: - A mi csapatunk nem bírja el, ha két büntetőt is elhibáz. SZTE-SZEDEÁK-FÉLEGYHÁZA 151-50 (39-7,38-23,28-11,46-9) NB ll-es férfi kosárlabda-mérkőzés, Szeged, Ságvári gimnázium tornaterme, 100 néző. Vezette: Varga, Pálfi. A legjobb szegedi dobók: Trényi 24, Csehó 23/15, Magyar 17/3, Simándi 16/6, Fülöp 15/3, Kispál 12, Kovács 10, Vass Tamás. Edző: Vezsenyi Zoltán. Vezsenyi Zoltán: - Végre a távoli és középtávoh dobások is bejöttek. most élhetsz igazán vodafone iai.ru : . 'dsíi^iL'ulíl U'+'O ÍJ' I További információ: 1270. www.vodafone.hu ottfton ©gyszéfu otthöni íniSfültMSok Vodafone Otthon Egyszerű otthoni megoldásod Otthoni telefon másképp. A Vodafone mostantól az otthoni szolgáltatóddá is válhat. A mobiltelefonálás mellett átfogó megoldást kínálunk már az otthoni telefonálásra is, vezetékes számmal és annak fő előnyeivel.