Délmagyarország, 2006. november (96. évfolyam, 256-280. szám)

2006-11-13 / 265. szám

8 •MEGYEI TÜKÖR" CSÜTÖRTÖK, 2006. NOVEMBER 16. A szegediek fogékonyak voltak a jazzfesztiválra A fjordoktól Kaliforniáig Hűvös norvég muzsika, őrült fekete jazz, Tini Burton-ös hangulat, nézőket megosztó újdonság. A Szegedi Jazz Fesztiválon volt még hajnalig tartó örömzenélés, és teljesült Németh Gábornak, a Skorpió dobosának régi vágya is. Klasszikus jazz, világsztár, a legújabb zenék ­ezeket kapta az, aki jegyet váltott a Szegedi Jazz Napokra pénteken és szombaton. A klasszikus jazz-t ifjabb Szakcsi Lakatos Béla, Orbán György és Kőszegi Imre szolgáltatta, ók tartották a nyitó koncertet Vukán György együttese, a Creativ Art Trió helyett. - Köszönjük, hogy ilyen kedvesen fogadtak minket, pedig nem is mi voltunk kiírva. Kép­zeljék el, ha még ki is írnak bennünket! - tré­fálkozott a közönséggel Kőszegi. Az ifjúsági ház tele volt, Szakcsiékat Dávid Murray zon­goristája is élvezettel hallgatta. - A jazz az, amikor a zenészek nem tudnak kétszer egymás után ugyanúgy eljátszani egy számot - összegezte barátja számára a lénye­get egy fiatal néző. Igaz volt ez Dávid Murray-re, a fesztivál amerikai sztárvendégére is, aki a kellemes, klasszikus jazz dallammal kezdődő muzsikát megőrjítette improvizációjával. A hangosítás azonban - nagyrészt az alacsony színpad mi­atti rossz akusztikának köszönhetően - nem volt tökéletes, s ezt Murray is nehezményezte. A fesztivál első napját a ház kávézójában zenélő Rácz Trió zárta. A muzsikusokhoz Murray zenekara is csatlakozott, az örömze­nélés hajnali fél négyig tartott. A szombat a kísérletezés napja volt. A szer­vezők próbára tették a szegedieket és nem bíztak bennük eléggé. A terem egy részét le­választották, a nézőtér így kisebb lett, ezért a publikum egy része állva hallgatta a norvég újhullám előfellépőjét, a Susanna and The Magicai Orchcstra-t. Susanna Wallumrodról Susanna Wallumrod elvarázsolta a közönséget Fotó: Frank Yvette Drienyovszky András, a rendezvény szerve­zője azt mondta: a Björk utáni északi énekes zene következő sztárja. A különleges hangú fiatal énekesnő valóban nagy hatást tett a publikumra, Björk mellett nekem Didót idézte. A Magicai Orchestra egyetlen tagból, Martén Qvenild billentyűsből állt, akit játé­kán kívül közvetlen beszólásaiért is rögtön megszeretett a közönség. Az érzelem kölcsö­nös volt, Morten többször hangsúlyozta: ennyire érdeklődő hallgatóknak öröm játsza­ni. A duó a Depeche Mode Enjoy the Silence című számával kezdett, a színpadon gyertyák égtek, a hosszú vörös hajú Susanna fehér ru­hában állt a.deszkákon - a hangulat egy Tim fiurton-film hangulatához hasonlított. Visz­VUKANEK NEM LEPHETTEK FOL A Creativ Art Trió pénteki fellépését a szervezők nem engedélyezték. Vukán György ugyanis csütörtök este Szakcsi Lakatos Bélával adott zongoraestet a TIK-ben, amit a jazznapok szervezőivel nem egyez­tetett. Ezért együttesét lecserélték. szatapsolták őket, akár a következő zenekart, az In The Countryt is. Ebben a bandában is Morten Qvenild játszott, „Norvégiában egye­dül én zongorázom" - humorizált a zenész, mire a dobos, Paf Hausken közölte: ne aggód­junk, Morten ma már más formációval nem lép fel. Hausken egyébként csodákat művelt a dobbal, a cintányért például vonóval szólal­tatta meg. - Olyan fjordos - jellemezte jobbá­ra lassú tempójú, kevéssé improvizatív zené­jüket az egyik hallgató. A Supersilent ennek ellenkezője volt, itt minden az improvizációról szólt. Az elektro­nikus muzsika - ahogy Drienyovszky András megjósolta - megosztotta a közönséget. Töb­ben elmentek, de akik maradtak, lelkesedtek. A fesztivál vasárnap hajnalban a Belvárosi moziban fejeződött be, itt a lengyel SBB ze­nélt. Fellépett velük a Skorpióból Németh Gábor, akinek ezzel régi vágya teljesült, és Somló Tamás, aki az LGT tagjaként koráb­ban többször koncertezett a lengyel jazz-rock együttessel. GONDA ZSUZSANNA KÖZLEMÉNY Az NCA Civil uolgtltató. fejfeutó é> információs kollégiuma megjelentette 2006 évi ,G* és ,H" jelű pélySzati felhívásait A pályázat benyújtásának határideje 2006. december 13 KlJrés felöltnslA a www nca hu, ilfetva a www.allamkincstargov.hu honlapokról Személyesen beszerezhető illetve telefonon vagy levélben igényelhető az alébbi elmeken Magyar Államkincstár Szabolcs-Szatmár Beieg Megyéi Térüléti Igézgatóaég Állampénztéri Irodája 4400 Nyíregyháza. Széchenyi u 3 , le! 06 (42) 315-793; 06 (42) 416-888/6150. 6110 es 6106 mellék - A megyei Civil Szolgáltató Központok elérhetőségei a www nca hu honlapon megtekinthetők } Iráni, kézi csomózású { PERZSASZŐNYEGEK l 50-70%-os VEGKIARUSITASA A KÉSZLET EREJÉIG! í FORRÁS HOTEL SZEGED ] Nyitva: h.-szo.: 10-18-lg. Tat: 20/385-3123 www.perzsaszonyegszeged.hu MOST VEGYE MEG ÁLMAI SZŐNYEGÉT! í ©BUDAPEST BANK A GE Money Bank tagja A Budapest Bank Nyrt.. a GE Money Bank tagja ÜGYFÉLKAPCSOLATI MENEDZSERT keres hódmezővásárhelyi fiókjába Munkaköri leírása: • a banki kis-és középvállalati ügyfeleinek kezelése és új ügy­felek szerzése. Feladatok: • kis- és középvállalati ügyfelekkel történő kapcsolattartás. • új ügyfelek akriválása. • ügyféligények felmérése, tanácsadás, • hitel- és ügyletdöntések előkészítése. • az ügylet nyomon követése a szerződéskötéstől a lejártig, • monitoring és kockázatfigyelés, e a bankcsoport termékeinek értékesítése. Szakmai követelmények: • felsőfokú pénzügyi vagy közgazdasági végzettség, • vállalati hitelezés területén szerzett gyakorlat előnyt jelent, e banki- és/vagy pénzintézeti környezetben szerzett értékesí­tési tapasztalat. Amit kínálunk: • egyéni teljesítményen alapuló bánuszrendszer. • folyamatos szakmai képzések, • felelősségteljes, önálló munkavégzés. • karrier lehetőségek. Az adatbázisba való bekerülés érdekében kérjük, küldje be pályázatát a www.budapestbank.hu/allasajanlatok oldalon keresztül a konkrét pozíció megjelölésével. Mi igent mondunk ügyfeleink elképzeléseire. Ezért az ügyfeleink. • www.budapestbank.hu kartago tours i sikeres vakációk szakértői TELI KÍNÁLATUNKBÓL! TUNÉZIA 28 900 ,8., 15.-7 éj 1., 8., 15.-7 éj . ! nov.28.,dec. 5., 12.-7 éj /főtől W - Nov 17. -11 éj 3* fp. márgyguj /főtől Áraink a járulékos költségeket (repülőtéri illeték, vízumdíj. B8P) nem tartalmazzák! KARTAGO TOURS PLUSSZ Kft. 6720 Szeged, Oroszián u. 1. Tel.: 62/471-066 Fax: 62/426-005 • szeged@kartagoplussz.hu Aktuális ajánlatainkat tekintsék meg teletexten: RTL Klub 411. oldal, MTV1 415. oldal Mindentudás Egyeteme - Szeged: Varró Vmce Gyomorsav és fekélybetegség Miből áll a gyomornedv? Hogyan születik egy új tudományos és klinikai ágazat? Mit tudunk a gyomorfekélyről? E kérdésekre is válaszol a Mindentudás Egyeteme - Szeged sorozat elő­adásán Varró Vince, a Szegedi Tüdományegye­tem orvostudományi kara I. belgyógyászati klinikájának emeritus professzora. MINDENTUDÁS EGYETEME szeged MUNKATÁRSUNKTÓL „Hosszú időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a tudomány azo­nosítani tudja a gyomornedv összetételét. Végigkísérve ezt az utat felvázolom a vizsgála­tok buktatóit, melyek során a kutatók a végső tisztázásig el­jutottak - magyarázza Varró Vince professzor. - Az ideg­rendszer szerepének feltárásá­ban újabb előrehaladást jelen­tett a gyomorba jutó táplálék gyomornedvtermelést serkentő hatásának felderítése, mely együtt járt az első hormon, a gasztrin izolálásával és egy új tudományos és klinikai ágazat, az emésztőszervi endokrinoló­gia megszületésével. A szervezetben mindenütt je­lenlevő hisztaminnak a savel­választás mechanizmusában betöltött központi szerepe lehe­tővé tette a savgátlást, és ezzel együtt a fekélybetegség gyógyí­tásának hatékony lehetőségét. A hisztaminnak a savtermelő sejtekhez történő kötődését akadályozó molekulák felfede­zése új fejezetet jelentett a sav­hoz kötött betegségek, így első­sorban a gyomorfekély gyógyí­tásában. Az utolsó lépést ezen a területen a sejten belüli sósav­szintézis kulcspontjának, a pro­tonpumpának és annak gátlói valamint a fekély kiújulását elősegítő baktérium azonosítá­sa és kiirtásának gyógyszeres le­hetősége jelentette. A tudomány e sikeres fejezeté­nek felvázolása során felvillan­tom azokat a megoldandó felada­tokat, melyek a gyomorfekély ke­letkezésének megismerésében még előttünk állnak - összegez a professzor -, és röviden utalok azokra az eredményekre, melye­ket a szegedi I. belklinika kutató csoportjai 1950 és 1990 között elértek." A Mindentudás Egyeteme ­Szeged előadása szerdán 18 óra­kor kezdődik Szegeden az egyete­mi JATIK kongresszusi termében (Ady tér 10.). Ez - felvételről ­pénteken és vasárnap este fél nyolctól látható a Városi Televí­zió Szeged műsorán. A Minden­tudás Egyeteme a Magyar Tudo­mányos Akadémia tudományos vezetésével és a Magyar Telekom társadalmi szerepvállalásával jött létre. Magyar Tudományos Magyar ; ] Telekom • • Akadémia A „Mentés a Jövőért" Alapítvány köszönetét fejezi ki azoknak a magánszemélyeknek, vállalkozásoknak, akik a 2004. évi jövedelemadójuk 1%-át az alapítvány részére felajánlották. A felajánlott összeg: 1 620 506 Ft. Ezen összeget a Mentés a Jövőért Alapítvány az Alapító Okiratában meghatározott alábbi célokra fordította: • vérnyomásmérők, • Ambu MANC modellek • CPR Tréning modulok • USB csatlakozóval, • oktatás Valamennyi bajbajutott embertársunk nevében köszönjük és a jövőben is számítunk támogatásukra. SIMPtY CLEVER - EGYSZERŰEN NAGYSZERŰ Értéke felül! - f * Jú SkodaFabia Oassic 7000001 Most még megteheti! 700 000 Ft-ot adunk használt, régi vagy forgalom­képtelen autójáért készpénzes és hitelre történő vásárlás esetén is! TÁRKÁNY Autó |AZ Ön Skoda f Márkakereskedője:! NÁLUNK MINDIG TÖBBET KAP Szeged, Szóregi út 46-50., Tel.: 62/555-666 Hódmezővásárhely, Szántó K. J. u. 178., Tel.:62/ 533-333 www.tarkanyaUto.hu

Next

/
Oldalképek
Tartalom